EGY NAGY LÉLEK

GANDHI  ALAPVETŐ  ELVEI,  HALHATATLANSÁGA    
  
indu vagyok és egyszerre muszlim, keresztény, buddhista és zsidó" - vallotta magáról a huszadik század egyik legnagyobb gondolkodója Mohandász Karamcsandi Gandhi. A nagy indiai politikus, népvezér és próféta megtiszteltetésből kapta a Mahatma  (szanszkrit nyelvből: nagy lélek) melléknevet. A fenti szép indiai motívumot több okból is választottam alábbi írásom illusztrációjául. Az önmagába visszatérő kör a benne foglaltatott, rendet, arányosságot és harmóniát sugárzó tizenkét szimmetrikusan elhelyezett legyezőformájú levéllel - amiket egy pici, de annál jelentősebb virágszirom forgat - magát a végtelenséget, a művészet és az élet örök szépségét jelképezheti számunkra. Akár a nagy, tömegeket megmozgató, azok életmódját megváltoztató, népe sorsát jobb irányba elmozdító hindu politikus és gondolkodó életműve.

Amelynek korunk és a távoli jövő számára is van mondanivalója és tanulsága.  Ahogyan azt Richard Attenborough 1982-es nagyszerű filmje is sugallja: Gandhi gazdag és jelentős életpályája és annak hatása nem ért véget, nem zárult le a halálával, sajnálatos meggyilkolásával. Mert annak jelentősége végtelen és örök érvényű. Tanításai messze túlmutatnak az indiai kontinens megoldandó belső problémáin, konfliktusain, értékes útmutatásul szolgálhatnak a ma és jövő nemzedékek számára is.

A hindu temetési szertartások értelmében és rendje szerint egy földre állított farakásra fektetik a holttestet. Ezt aztán a szabad levegőn elégetik, majd a hamvakat a folyóba szórják. Ezáltal az emberi test átalakulva ugyan, de újra egyesül a négy alapvető őselem (föld, víz, tűz és levegő) szintézisében és ismét a teremtés előtti állapotába jut. Bekerül a természet örök körforgásába és az idő beláthatatlan végtelenségébe. A szellem és a lélek pedig - Isten végtelen kegyelméből és szeretetéből - az utókor embereiben, tetteiben él és munkál tovább, a nagy ember eltávozása és jelentős földi munkálkodása után is erősítve az itt maradó emberek szellemét és lelkületét. Totálisan kifejezésre juttatva azt, hogy néki - mint minden prófétai küldetéssel megáldott isteni lénynek - nemcsak testi maradványai, de szelleme is tovább kering és él halála után a világegyetemben. 

Tovább él, hatást gyakorol és példát ad a földgolyó minden normálisan és önzetlenül gondolkodó, népe sorsát jobbítani akaró, annak érdekében cselekvő embere számára. A körforgás felemelő szépsége, misztériuma és ereje így válik teljesen nyilvánvalóvá és természetessé mindenki számára. Elveinek, gondolatainak többsége azóta is számtalanszor igazolódik, bebizonyosodik szerte a világon. Például az a megállapítása is, amit betegágyán mondott angol barátnőjének, Mirabehn-nek. S ugyanezt a négy mondatot (melyet az alábbiakban idézek majd dőlt betűvel szedve) halljuk a film végén is hangsúlyozottan ismét a kép alatti narrációként akkor, amikor hamvait a vízbe szórják. 


  

Ami Gandhi esetében részben igaz, részben nem. Az igazsághoz tartozik, hogy csak a hamvak egy részét szórták a vízbe az elégetés után 1948-ban. Ugyanis a földi maradványokat több acélurnába helyezték akkor. Abból a megfontolásból, hogy az ország több részén is kiállítsák azokat a nép számára, s az emberek leróhassák kegyeletüket szeretett vezérük, prófétájuk hamvainál. Ahogy telt az idő az urnák különböző helyekre kerültek. Volt amelyik múzeumban, volt, amelyik a család barátainál lelt megőrzésre. 1997-ben (tehát a film készítése előtt egy évvel) Észak-Indiában találtak meg egy urnát, melynek tartalmát a Gangesz és a Jamuna folyók találkozásánál szórták a folyó vízébe. 

Egy másik urna tartalmát 2008-ban (halálának 60. évfordulóján) Mumbai mellett szórtak a tengerbe. Végül - 2010-ben Dél-Afrikában - ahol fiatal ügyvéd korában lelökték a vonatról, mert nem volt hajlandó a fehérek számára fenntartott szakaszról leszállni, s ahol húsz évig dolgozott és élt az ottani indiai kolónián - a tengerbe szórtak egy másik hamvakat tartalmazó urnát is. S hogy vajon van-e még valahol szigorú őrizet alatt valamilyen urna  a sok közül - azt nem tudjuk. És íme, itt az imént említett idézet, melyet kétszer is hallunk a filmben. Először magának Gandhinak a szájából hangzik el egy párbeszéd során, másodszor pedig egy visszatérő, emlékeztető narrációként a film utolsó jelenetében:


"Valahányszor  elcsüggedek arra gondolok, hogy a történelem hosszú során végül is mindig az igazság és a szeretet győzött. Léteztek ugyan gyilkosok és zsarnokok, akiknek hatalma ugyan jó ideig megdönthetetlennek látszott - de végül is mindig elbuktak. Mindig! Ezt jól jegyezze meg!" 

   

Bárcsak minél többen megjegyeznék ezt a mai világban is - különösen azok, akik vezető posztra léptek, vagy fogna lépni ezután bárhol a földön.

S még abból az okból is választottam ezt a motívumot tanulmányom élére, mert az említett film maga is egy önmagába visszatérő, bezáruló körként ábrázolja Gandhi életét. Elindítva azt a gyilkos merénylet bemutatásával, majd visszakanyarodva az ifjúkorhoz, onnan vezeti végig a nézőt a félmeztelen, mezítlábas bölcs próféta életútján - amíg ismét el nem érnek a képsorok a halálos pisztolylövésig. A csakis termetre alacsony, de szellemében és hatásában óriási hindu politikus önmagát persze sohasem ruházta fel a prófétaság váteszi szerepével, hiszen nem jövőt hirdető jósnak, hanem a jelenben a legjobb szándéka szerint cselekvő, tevékeny és szorgalmas, egyszerű embernek tartotta magát. 

Olyannak, aki mindig igyekezett szülőhazája egész népének boldogulását, a nyelvek, hitek, fajok, kisebbségek természetes egymás mellett élését előmozdítani és a szeme előtt tartani. Rendületlenül bízott viszont abban, hogy választott hivatása és egyéniségének ereje meggyőzi embertársait arról, hogy békés úton, szívós elszántsággal képesek vagyunk az igazság érdekében fellépni, a szabadságot kivívni. S azt is határozottan hitte, hogy tanításai, meggyőző érvei halála után is fenn maradnak. "Ha hitem fényesen tündököl a síron túl is élni fogok, sőt mi több: hallatni a hangomat."

   
Úgy gondolom, hogy ez az edényre, bútorra vagy ruhára illő fenti művészi motívum  akár az ő hosszú, papi reverendát imitáló világos vászonruhájának vagy felesége szárijának is lehetett volna éppen a dísze. Hiszen szövőszékükön saját kezűleg önmaguk szőtték ruházataikat. Ez a fáradságos, monoton fizikai házimunka egyfajta követésre méltó politikai cselekedet is volt a részükről, amivel meglehetősen beszédesen tiltakoztak az angol textilipar beáramló termékei ellen, sőt bojkottot hirdettek azok ellen. Eredménnyel lázították is a lakosságot arra, hogy égessék el az onnan származó ruhákat. Felesége, Kasturba (akit nemes egyszerűséggel csak Bá-nak becézett) egyik beszédében maga is felvilágosította az embereket: a nagy munkanélküliség, szegénység egyik oka az, hogy a tehetősebbek nem az itthon szőtt ruhákat vásárolják, hanem az angol üzemek termékeit. 

 

 

SZÁRMAZÁS,  SZÜLETÉS, TÖRTÉNELMI  HELYZET

 

Ez a kereskedők elleni kampány azért is érdekes volt, mert maga Gandhi is kereskedőcsaládból származott. Jómódú fűszeresek fiaként látta meg a távolkeleti napvilágot azon a földön, mely az európaiak tudatában úgy élt, mint a mesék, rejtelmek, csodák és kincsek birodalma. S ezt a hamis, vonzó képet sugallták, terjesztették már az ősi bibliai leírások is, amelyek "tejjel folyó Pizon (Gangesz) folyó földjének" írták le Khavilahot (Indiát.) Olyan álombéli tájnak, ahol "arany terem, bedóra díszlik, s ahol sóhámot (lazúrkövet) lehet találni." Ez persze túlzás, ám a spanyol, angol és holland gyarmatosítók mégiscsak bedőltek az erősen idealizált híreszteléseknek. 


Már a középkortól egyre nagyobb energiát, pénzt fektettek bele abba, (főként az angolok) hogy szemtől szemben is meggyőződjenek arról: mindezeknek mennyi a valóságalapja. Így aztán megindult a feltérképezés, a felfedező utak megszervezése, s az egyre nagyobb területek meghódítása. Szép lassan, fokozatosan kiszélesedett az ottani ásványkincsek kiaknázása, a gazdasági életre történő mind nagyobb rátelepedés, valamint az ottani hatalmas népesség európai termékekkel való ellátása. Folyamatosan rá kellett azonban jönniük, hogy e gazdag és hatalmas birodalom sokféle népessége, vallása, az emberek különbözősége műveltségben, tudásban, ezek sokfajta ellentétei, a hatalmas terület és a többszáz milliós népesség számukra is nagyon nehezen irányíthatóvá teszik Indiát. 

Így aztán a kormányzás nemcsak a hazai vezetőknek okozott gondokat régen és most, de az idegeneknek is rendkívül keservesnek bizonyult. S az egyre több problémát hozó évszázadok során mind inkább bebizonyosodott - mint ahogy Gandhi is állította - hogy az indiai nép inkább ragaszkodik a saját maga rosszabb kormányához, mint a jobban kormányzó brit vezetéshez. Amit persze az idegenek állítottak, hogy pozíciójukat továbbra is megőrizzék, holott többnyire igazságtalan törvényekkel és kegyetlen adóterhekkel sújtották a lakosságot.


 

   

                                                    Az angolok  térhódítása  1921-re.


 

 

MŰKÖDÉSÉNEK KEZDETEI

 

Amikor Gandhi a Gudzsarát állambeli Porbandárban 1869-ben megszületett - az angol gyarmatosítók már több, mint kétszáz éve befolyásolták, irányították a soknemzetiségű és nyelvű, vallások által egyébként is erősen megosztott állam közigazgatási gépezetét, iparát és mezőgazdaságát. A politikai és gazdasági nyomás persze az idők során nem volt mindig egyformán erős és egyértelmű. Ám kétségtelen, hogy 1600 óta - amikor megalakult az első holland és angol Kelet-Indiai Társaság - éppen e fiatalon, a dél-Afrikai indiai vendégmunkásokból kommunát alakító huszonéves jogász ifjú éveiben hatalmasodott el a legjobban a brittek terrorja és az ezt kiváltó elégedetlenség a nép körében. Erről a farmról így nyilatkozott az őt felkereső, érdeklődő amerikai  újságírónak: 

"Mint látja, békésen élnek és dolgoznak itt különböző vallású, nyelvű és érdeklődésű emberek, és mind szépen megférnek egymással. A Gita, a Korán és a Biblia alapigazságai ugyanazok. Pl. az, hogy szeresd felebarátaidat, úgy, mint tenmagadat." Tolsztoj erkölcsfilozófiája oly erőteljes hatást gyakorolt rá, hogy ezt a telepet a nagy orosz íróról nevezte el. Tőle vette át a hit és tett azonosságát, a kétkezi munka tiszteletét, a gyilkolás, ölés teljes elutasítását, a passzív ellenállás logikáját. A már korábban Epikuroszra, Assisi  Szent Ferencre is jellemző tudatosan egyszerű életmód, önkéntes egyszerűség elvével, a  vegetáriánus életmódjával sok követője akadt világszerte. Így élt maga Tolsztoj is, aztán pl. Albert Sweitzer, Tagore és sokan mások.  
  
Élete végéig legmeghatározóbb könyvének tartotta a nagy orosz író (képen) "Isten országa bennetek vagyon" című könyvét. Ebben az 1895-ben írt munkájában a hegyi beszédekre alapozva többek között kifejti: "Nem az elérhető morális tökély a fontos, hanem a tökéletesedés folyamata." Gandhi itt, külhonban érte el első sikerét: tüzes, lelkesítő beszéde és aktív fellépése által megfelelő és határozott formát nyerhetett a tömegek elégedetlensége, s el is jutottak a radikális fellépésig. 

"Méltóságunktól csakis akkor foszthatnak meg bennünket, ha ha mi magunk mondunk le arról. Ne azért harcoljunk, hogy lángra lobbantsuk a gyűlöletet, hanem azért, hogy legyőzzük azt. Mi nem ölünk meg senkit, bárhogy is gyűlöljük. Nincs olyan ügy, amiért bárkit is meg kell kellene ölnünk! Az ütéseket nem mi fogjuk rájuk mérni, azokat nékünk kell eltűrnünk - tőlük. De a szenvedéseink, amiket elviselünk azok fogják szembesíteni őket mindazokkal az igazságtalanságokkal, amiket ők okoztak nekünk. Egyet ne felejtsetek el: soha nem veszíthetünk!" Bár sok társával börtönbe került, az angolok mégis kénytelenek voltak enyhíteni a törvények szigorán, a (saját jelzőjükkel) "füstösök" jogtalan megkülönböztetésén, mert az olcsó munkaerőt nem akarták elveszíteni. 

 

RADIKÁLISAN,  DE  NEM  ERŐSZAKOSAN!

 

A felháborodás az első világháború utáni években olyan méreteket öltött, hogy a forrongó tiltakozások és sorozatos zavargások már állandó és erős vezéregyéniséget követeltek maguknak szerte az országban. Az indulatok egyre jobban felkorbácsolódtak, a forradalmi hevület szüntelenül nőtt. S nemcsak a határokon belül, hiszen a máshová kivándorló és ott megélhetést kereső indiaiaknak is számos megaláztatást kellett elviselniük az angolok kegyetlen törvényei és erőszakos módszerei miatt. 

Mikor Gandhi mindezt - úgy külhonban, mint szülőföldjén - saját szemével megtapasztalta akkor határozta el, hogy ügyvédi praxisát feladva (vagy inkább nagy távlatokban érvényesítve) a szegények az elesettek, a kisebbségek jogaiért fog küzdeni. Az amerikai újságírónak - aki kételkedését fejezte ki afelől, hogy egy szűk kisebbség szembeszállhat-e a brittek erős törvényeivel - röviden ezt mondta: "Uram, állhat a kisebbség akárcsak egyetlen emberből - az igazság attól még igazság marad." 

A passzív ellenállást - mint ahogy később is kifejtette - nem úgy értette, hogy ne csináljunk semmit! Sőt. Ő csupán az erőszakot, gyilkolást és vérengzést vetette el a leghatározottabban. Ő úgy gondolta és terjesztette, hogy aktívan, határozottan, könyörtelenül, engesztelhetetlenül kell fellépni a zsarnoksággal szemben, de passzívnak maradni a fegyveres vagy nem fegyveres támadás megszervezésében, alkalmazásában. Az aktív cselekvés legnagyobb erejével, erőszakmentesen, de nagyon megfontolt módszerekkel vette fel ezért a harcot az idegen elnyomással szemben. 

"Harcunk célja sohase a megtorlás legyen, hanem a változás!" - hangsúlyozta, amikor az ellenállók az egyik gyűlésükön a fellépés eszközeit, módjait vitatták. Többen  azt javasolták néki ugyanis, hogy hogy az erőszakra keményen, ugyanúgy válaszoljanak, tehát valójában a bosszúállást követelték.  "Ha a szemet szemért elvét követjük - abba mindannyian belevakulunk."- mondta szelíden, de határozott hangon. Már jó negyvenes, négy gyermekes családapa volt, amikor élére állt az összindiai politikai kampánynak. 1920-ban megszervezte a Szatyjagraha Szabhát, mely az ellenállás magja, központi szervezete lett, sikeresen összefogva a Kalifátusi Bizottsággal. A kormánytagok, kongresszusi vezetők közül is sokakat megnyert a nagy horderejű ügynek. (Pl. Patalt, Dzsinnahot (képünkön), Prakast, Sardart, Kripalanit, s nem utolsósorban a legjobb barátot: Nehrut.)

  
  
1930. január 26-án rögzítették és a kongresszus elé terjesztették fogadalmuk szövegét, mely többek között ezt tartalmazta: "Az indiai angol kormány megfosztotta az indiai népet szabadságától, tönkretette azt gazdaságilag, politikailag, kulturálisan és szellemileg. Ezért nem fogjuk tovább tűrni uralmukat, s felkészülünk a polgári engedetlenségi mozgalomra." Gandhi kezdettől fogva kíválóan értette az emberek, a tömegek nyelvét, s ezt a különleges tehetségét következetesen gyakorolta több, mint négy évtizedes szellemi-politikai munkássága alatt.

Politikai cselekvésének irányát, eszközeit mindig a saját és mélyen érzett, de nem dogmatikusan felfogott vallása, hite szabta meg. Ezt mindenki előtt világossá is tette beszédeiben, amelyekben mindig hangsúlyozta a mozgalom vallási és szellemi oldalát. Maga Nehru - aki mindvégig bízott barátja politikai éleslátásában - is elismerte, hogy mily bámulatosan értett ahhoz, hogy megtalálja az utat az emberek szívéhez. Az erőszaktól való szigorú és egyértelmű tartózkodását gyermekkorában gyakorolt vallása, a dzsaina parancsa alapozta meg számára már a legkorábbi éveiben. 

Alapvető szándékaiban és elveiben egyfajta távol-keleti megváltóként magasodott népe fölé és így tulajdonképpen követte, és meg is valósította a jóval korábban fellépő közel-keleti Krisztus alapvető igéit. Egész életében ezeknek az igéknek a szellemében élt és tevékenykedett elnyomott közössége nevében és érdekében. (Még akkor is, ha számos vonatkozásban és formában, módszereiben és eszközeiben el is tért tőle.) 

A lényeget illetően, az emberekkel, a néppel való bánásmódban tulajdonképpen ugyanazt tette, mint a Názáreti Jézus. Törekvéseinek fő irányvonala: erőszakmentesen, de határozottan és célirányosan törekedni a jóra, a szabadság megőrzésére, az egyszerű, mértékletes és jámbor élettel megóvott testi-lelki tisztaságra. Az egyetemes szeretet, a jámbor példamutatás, kegyelet és segítőkészség, a különböző népek és vallások békés egymás mellett élésének hirdetőjeként járta fáradhatatlanul a falvakat, városokat. Egyfajta indus Jézusként, az emberi sors javító prófétájaként, a szegények szószólójaként lépett fel saját országában. 

Aszkétikus, egyszerű életmódjával, minimális táplálkozásával példát óhajtott mutatni: lám, így is lehet boldogan élni! Kincsek, ingatlanok,  vagyon gyűjtésétől egész életében tartózkodott, s ebben a szellemben nevelte családját is. A művészetben is a végtelenül letisztult, egyszerű, érthető dolgokat becsülte. Ezért is hódolt - egyfajta házi iparművészként - a szövésnek, fonásnak otthonában.

 
Mint Nehru írja: "Bár a természet szépségeit bámulta, de az ember alkotta tárgyak, építőművészeti csodák szépsége, tökélye iránt kevés érzéke volt. A Tadzs Mahalt inkább a kényszermunka megtestesülésének tekintette, aligha többnek. És mégis, a maga módján felfedezte az élet művészetét és saját életét is művészi egésszé tudta formálni. Minden gesztusában jelentés volt és mesterkéletlen báj. Hiányzott belőle minden érdesség, szögletesség. Miután megtalálta belső békéjét, azt kisugározta környezetére és kemény, tántoríthatatlan léptekkel járta az élet tövises útját."

 

TÁJÉKOZÓDVA  A  KONTINENSEN TÚL

 

Hangoztatta elveit, terjesztette tanait Gandhi az európai kontinensen is. Sőt, a szigetországban is járt, tárgyalt a hivatalos kormánnyal, s találkozott ott angol hírességekkel, előkelőségekkel is - például Chaplinnel, Shawval, a canterburyi érsekkel. Eddigi kutatásaim szerint Churcill-lel személyesen nem találkozott, amin jómagam nem is nagyon csodálkozok. Az angol miniszterelnök a maga módján tisztelte őt, különösen azért, amiért kiállt az érinthetetlenekért. (Ez egy hindu kasztrendszer volt, melynek vörös pötty jelét maga Gandhi is homlokán viselte) 

Ám egyszer - pózoló "meztelen fakírnak" titulálta őt az essexi Konzervatív Társaság egyik találkozóján. Gandhi persze szintén a maga módján kezelte Churcill véleményét és angolos humorát, s elveihez, szokásos életmódjához továbbra is ragaszkodott. S véleménye mellett alapvető tevékenységét ezután is változatlanul megtartotta, hiszen erre esküdött fel. Számára ez volt a lényeg, s az efféle lekicsinylő vélekedésekkel (még ha oly jelentős személyiségtől eredt is) különösebben nem foglalkozott. Jobban érdekelte az, hogy hazájában mit gondolnak róla, mint az, hogy messzi országokban ki mit mond felvállalt tevékenységéről, vagy személyéről. (Talán az angol miniszterelnök véleményében az is szerepet játszott, hogy Anglia gyakorolt fennhatóságot éppen Indiában, s az ő szavaival: "meztelen fakír" éppen ez ellen harcolt ott, saját hazájában...) Szóval Gandhit jobban érdekelte az: hogyan vélekedik elveiről és munkájáról az a nép, amelynek függetlenségéért  élete végéig kiállt, s azt el is érte.  

   

 

GANDHI  ELLENLÁBASAI, TÁMADÓI

 

Mint említettem: méltó segítőtársakat, barátokat is talált, akik szimpatizáltak tanításaival és törekvéseivel. Ám mint minden nagy embernek és zseniális gondolkodónak - néki is voltak ellenlábasai, sőt ellenségei. S akadtak olyanok is, akik ellentmondásosan viszonyultak hozzá. Mint pl. az oktatási reformokkal foglalkozó, Gandhitól támogatást is nyerő világhírű, Nobel-díjas költő Rabindranath Tagore, aki még a század elején jótékony hatásúnak tartotta a brit birodalom jelenlétét. Később azonban az egyre nagyobb elnyomást tapasztalva már ő is egyet értett Gandhi függetlenségi törekvéseivel. 

Ő elsősorban nyugat-kelet szintézisében gondolkodott - úgy hitte, hogy ehhez a kapcsolathoz nyugat a gazdasági fejlődést, a szegénység felszámolását, kelet pedig a spirituális értékekeket, a vallási toleranciát adhatja, honfitársa viszont a nyugati kultúra elvetését, az ősi indiai gyökerek felélesztését szorgalmazta - a kézművesség visszahozásával és az aszkétikus életmód betartásával. Mindezek ellenére baráti viszonyuk mindvégig megmaradt, akárcsak az ugyancsak ügyvédi diplomát szerzett Dzsaváharlál Nehru-val - akihez a legszorosabb elvi, baráti, emberi kapcsolat fűzte. 

1947-ben, amikor a hindu és muszlim ellentétek és zavargások már a tetőponton voltak ő volt az, aki a legjózanabbul viselkedett. Az utcai gyújtogatások, rombolások, összecsapások hevében már gyermekeket téptek ki anyjuk kezéből, a közelharcok során ököllel, botokkal mentek egymásnak az emberek. Egyszer csak a tömegből kiáltás hangzott: "Halál Gandhira!" - Ki volt az, álljon ki ide, és engem öljön meg előbb! - ordította Nehru a tömeg elé állva. Amikor aztán a nagy öreg állapota nem javult, s a gyilkolások nem szűntek meg ő jelentette be a tömegnek: 

"Barátaim, Gandhi haldoklik, öleljük meg egymást mindannyian, és szűnjön meg végre az öldöklés!" És erre a zavargások abbamaradtak. Az emberek a templomokban, mecsetekben fogadalmat tettek: inkább meghalnak, mint hogy kezet emeljenek ezután egymásra! A későbbi miniszterelnök, aki 16 évvel élte túl harcostársát - haláláig kitartott mellette. Fájdalmasan vett tőle búcsút, miután egy merénylő golyói kioltották hű barátja életét. Vaskos és izgalmas önéletrajzában (melyben végig következetesen Gandhidzsi-nek írja barátja családi nevét) a legnagyobb szeretettel és odaadással emlékezik meg róla. 

Többször is börtönbüntetésre ítélték, mert ugyanolyan tántoríthatatlanul ragaszkodott elveihez és törekvéseihez, mint elvhű barátja. Börtönévei alatt írta meg emlékiratait is. Bár ő a maga útját járta, mégis egész életében rendkívüli tisztelettel viseltetett Gandhi iránt, s ez  persze kölcsönös volt, hiszen ezért is nevezte ki politikai, szellemi utódjának Nehrut.

 

   
"Ha bhaba meghalna milyen jövő várna Indiára?" - írta egyszer, s talán akkor még nem is gondolt arra, hogy nem sokkal Gandhi halála után ő lesz majd a független India első miniszterelnöke. És e minőségében is igyekszik mind többet megvalósítani barátja elveiből.  Barátjának, harcostársának, akinek szép jellemzését adja, midőn arról emlékezik, hogyan beszélt a levert és kényszeredett forradalmárokkal, amikor azok elcsüggedtek a reájuk váró feladatok súlyát látva:  

"Erélyes hangon beszélt velük, szerény volt, de világos beszédű, kemény, mint a gyémánt, kellemes és lágy szavú, de hajthatatlan és rettenetesen komoly. Szelíd és mély tekintetű szeméből sokszor szenvedélyes energia és elszántság sugárzott. Nagy harcot kell vívnunk, mondta, egy igen hatalmas ellenféllel. Ha ezt a harcot végig akarjátok küzdeni, fel kell készülnötök arra, hogy mindent elveszíttetek, és a legszigorúbban be kell tartanotok az erőszakmentesség elvét és fegyelmét." 

1942-ben az Összindiai Kongresszus az ő megfogalmazását hangoztatta: "Brittek, távozzatok Indiából!" Gandhi éppen akkor lépett a politikai mozgalom élére amikor a legnagyobb szükség volt filozófiájára, erkölcsi elveinek tömegméretű hangoztatására, cselekvőkészségére és humánus módszereire szülőhazája felemelése érdekében. Egész tevékenységének, buzdító, lelkesítő erejének és nagy hatású tanításainak jelentős szerepe volt abban, hogy India 1947-ben (halála előtt egy évvel) elnyerte függetlenségét a brit koronától. 

 

 

 EGYÉNISÉGÉNEK  IHLETŐ  EREJE

 

Rendkívül aktív, mozgalmas - bár ugyanakkor igen szerény, szolíd, csöndes és mértéktartó - élete ugyanolyan tartalmas, sokféle, összetett és szerteágazó volt, akár egyénisége. Amit oly találóan jellemzett az első bekezdésben idézett, fenti önvallomásával. Mintha egy szelíd gesztussal meg akarta volna könnyíteni az utókor számára nagyformátumú, karizmatikus személyiségének és törekvéseinek summázatát.

 

Önmagában véve már az is egy figyelemre méltó gesztus, sőt csodálatos művészi és politikai megnyilatkozás, hogy az események után ötven évvel (1982-ben) éppen az angolok készítettek Gandhiról egy kívételesen szép és felemelő játékfilmet. Dokumentumfilmek egyébként már eddig is léteztek, melyekből ez a film is szemelget, de konkrétan játékfilmet csak egyet sikerült találnom kutatásaim során: Marc Robson 1963-ban forgatott egy filmet, melynek címe: 9 óra a Ráma oltáráig. Ebben J.S Casshyap alakítja Gandhit, s az akkori évtizedek nagy német sztárja, Horst Bucholz pedig a merénylőt. Nem tudom, milyen lehet ez az alkotás, de azt kétlem, hogy ennyire hiteles és teljes képet adna Gandhiról, és Indiáról mint Attenborough filmje, különben csak híre ment volna. 

Húsz év múlva az angolok után egy indiai (!) rendező, Feroz Abbas Khan rendezett egy demitizáló filmet, amelynek középpontjába a Gandhi és a fia közti, nem éppen ideális viszonyt állította. Az Apám, Gandhi című alkotás arról szól, hogy Harilalnak (alábbi képen) az elsőszülött fiúnak édesapja megtiltotta, hogy ügyvédként tanuljon Angliában. Majd amikor felesége és gyermeke kolerában meghalt azt sem engedte meg néki, hogy újra megnősüljön. A fiú ezután kétségbeesve keresi önmagát és helyét, csapódik egyik vallástól a másikig, keresztény, majd iszlám hitű lesz, azután visszatér a hinduizmushoz. Teljesen elzüllik, haldokló alkoholistaként szedik össze a nyílt utcán, s amikor megkérdezik tőle, hogy ki az apja azt válaszolja, hogy Gandhi. "Dehát ő mindannyiunk apja, te kinek fia vagy? - kérdezik tőle a járókelők. Gandhié - hangzik ismét a válasz." 

 
 

GANDHI  VITATHATÓ ELVEI

 

Nelson Mandela a dél-afrikai polgárjogi mozgalom vezetője ezt a filmet látva így vélekedett: "Minden harc, melyet a szabadságért vívunk - áldozatokat követel. Akár személyes áldozatot is." Ezt én mind megértem, ám egyet nem tudok elfogadni: Gandhi - aki egész életében alapvetően az erőszakmentességet hirdette - miért tiltott volna meg bármit is felnőtt fiának (ahogy ez a film azt bemutatja) holott tudta, hogy az őt boldogtalanná teszi? Vagy a tiltás, mely saját felnőtt fiunk, lányunk céljait megszegi, boldogulását megakadályozza - önmagában még nem erőszak? 

Hát akkor - ebben az esetben - micsoda? Gandhi vallási, erkölcsi szempontokat mérlegelve nem tudta összeegyeztetni elveivel, hogy fia az országukat elnyomó nemzet  iskolájában tanuljon?  De hiszen az Isten szerelmére - hát nem  ott tanult fiatal korában ő is? Sőt, barátja, Nehru is. Így hát kénytelen vagyok azt leírni, hogy ez az apa tiltás nem valamifajta szülői szigornak vagy pedagógiai túlkapásnak minősíthető, hanem ezt már a vallási dogmatizmus sugallta. (Ha ez a film egyáltalán valós tényekre alapozta a sztoriját...)

Igen ám, de Gandhi minden volt, csak nem dogmatikus...Éppen ezért számomra ez felfoghatatlan. Sok esetben láthattuk a történelem során, hogy a nagyon kategorikus vallási gondolkodás, a dogmák túlzottan szigorú, merev értelmezése milyen bajokat, problémákat okozhat az emberek életében. A vallási tételek, erkölcsi parancsok merev értelmezése sohasem éri el azt a célt, amire az valójában felszólít bennünket. Gátjává válik annak, hogy azokat értelmesen, emberségesen megvalósíthassuk a mindennapi életben. A szeretet parancsának nem lehet úgy eleget tenni, ha valamilyen egyéb okból, egyéb törvény alapján olyat cselekszünk, ami lehetetlenné teszi bármelyik embertársunk boldogulását, ha ezáltal akadályozzuk őt szabadságában. 

Gandhinak  véleményem szerint családapaként sem volt joga - ha valóban így történt - fiával ezt tenni, felnőtt fiának bármit is megtiltani, ami előbbre jutását segíti és családi boldogságát lehetővé teszi az életében. Végül is az már az ő élete volt, s rosszabbat teszünk, ha egy felnőtt embertől elvesszük a döntéssel járó szabadságot és felelősséget - mintha helyette döntünk. Úgy tűnik, hogy családfőként nem sikerült - ha tényleg igaz volt - megtalálnia, megvalósítania gyermekei nevelésében azt az összhangot. Érzékenyen megtalálnia azt az arányt ami hite és magánélete között kívánatos lett volna. De hát - mint minden embernek - néki is voltak hibái, tévedései - s ettől ő még mérhetetlenül nagy és jelentős egyéniség volt. Az emberek nem fehérek és feketék, még akkor sem, ha prófétai küldetéssel bírnak. 

Végtelenül szigorú és fegyelmezett volt, ám ezt önmagától éppúgy megkövetelte, mint másoktól. Annak idején a dél-afrikai farmon egyik alapelve miatt szállt vitába felháborodott, dühösen néki támadó feleségével, és végül sikerült őt is meggyőzni arról, hogy néki éppúgy ki kell takarítania a latrinát, mint akárki másnak, ha rá kerül a sor. Hűséges neje (a filmben Rohin Hattangadi indiai színésznő alakítja) mindvégig mindenben támogatta férje elveit, ugyanúgy hitt benne a végsőkig, mint ahogyan Nehru és sokan mások. Házasságkötésük után - férje egyetemi évei alatt - szüneteltették szexuális életüket, majd negyedik fiúgyermekük megszületése után végérvényesen fogadalmat tettek nemi életük felfüggesztéséről. 

Hogy magának Gandhinak vagy az asszonynak volt-e nehezebb mindezt elviselnie, átélnie - azt nem tudhatjuk. Azt azonban igen, hogy ebben az áldozatvállalásban hitük ereje és feladattudatuk nagyban segítette mindkettőjüket. Példájuk egyben bizonyítéka annak is, hogy egy házasság tartósságát és harmóniáját nem feltétlenül és nem mindig a rendszeres szexuális élet tartja fenn. Nem ez az egyetlen és biztos pillére, hanem az, ha felek az alapvető elveikben teljesen egyetértenek és azok megvalósításáért mindvégig tenni és küzdeni is képesek. Egymásért és másokért egyaránt. Példájuk igazolja, hogy egy hosszú házastársi együttélésben az alapvető elvek, fontos és egyértelmű közös pontok megléte mellett az esetleges ellenvéleményeknek, az értelmes, okos kompromisszumok szabadságának is helye van, illetve helye kell, hogy legyen. 

"Senkinél nincs ugyanis a bölcsek köve" (mint azt Bagdy Emőke a tüneményes és okos pszichológusnő is hangsúlyozza.) Többek között ő is leszögezi az ideális párkapcsolatok fontos elveként: "mindig lehetőséget kell adni a vitáknak, az érvek felsorakoztatásának, mert a párkapcsolatban az egymás közti gyakori beszélgetésen, az intim pillanatok átélésén túl  lényeges a tudatosság, az asszertív kommunikáció is. Nem kritizálni, megváltoztatni kell a másikat, hanem kommunikálni egymással - minden formában." 

Szerintem is ez a helyénvaló, ez a követendő. Ez az, amire törekednünk kell! Ha megvan a kölcsönös szeretet , az egymás iránti tisztelet - akkor mindig működnek az ún."védekezési mechanizmusok", ugyanúgy, mint az immunítást fenntartó sejtek az emberi szervezetben. Azok, amik a párkapcsolat működőképességét biztosítják, azok, amik megóvják a házasság harmóniáját. És ha netán valami időszakos betegség fellépne a házasság eddig jól működő, eddig egészséges szervezetében - akkor legyőzik azt a túlélés érdekében. Biztosítják, hogy a közös feladatok megbeszélésével, megtervezésével és azok megoldásával nyugodt és őszinte légkörben folyhasson tovább a házastársi együttélés - akármi is történjen azon kívül avagy azon belül. Mert a közös feladatok megbeszélésének, megtervezésének és megoldásának a hiánya egyenlő a párkapcsolat, a házasság halálával. Gandhiék házasságában ez soha nem fordult elő - ezért is éltek boldogan mindhalálig. 

S  hogy a kép még árnyaltabb legyen még egy történetet mellékelek, amit Gandhi másik fiával történt. Egyszer hazudott az apjának, mikor megígérte, hogy visszaviszi a városból autóval. Míg apja egyéb ügyeit intézte a fiú moziba ment, s azt lódította apjának: azért késte le a megbeszélt időpontot, mert a kocsit javították. Gandhi így reagált: "Valamit elrontottam a nevelésedben, hogy nem bízol bennem és nem mered megmondani az igazat. Ezért nem ülök be a kocsiba, menj egyedül, inkább gyalog megyek visszafelé, mert el kell gondolkodnom azon, hogy milyen hibát követtem el." 

S az öt és fél órás utat hazafelé gyalog tette meg, gyötrődve magában, hogy mit csinált rosszul, miben tévedt, mit rontott el. Hát ez bizony mind ő volt, így együtt. Elveihez, vallási parancsaihoz mindig és mindenkor ragaszkodó, szigorú, igazságos, népének élő óriási jelentőségű politikus egyéniség volt - de ugyanakkor hétköznapi ember is, aki ha kellett földet művelt, kecskéket etetett, s órákig a szövőszéke fölé görnyedt, s eközben nemcsak kezei és lábai, de agya is szüntelenül dolgozott. Elméje és lelkülete akkor is világos és működőképes volt, amikor az éhségsztrájk nyomasztó terhe gyötörte vagy éppen börtönben sínylődött.

AZ  ATTENBOROUGH-I  ADAPTÁCIÓ ÉS NÉZŐPONT

 

 

Gandhi életének megfilmesítésével - akárcsak a Chaplinről készült későbbi alkotásával - a tavaly elhunyt híres angol színész-rendezőnek, Richard Attenborough-nak sikerült elkerülnie minden olyan sablont, amelyek az életrajzi filmeket sok esetben unalmassá teszik. (Az ő filmje számomra hihetőbb, reálisabb, mint a fentebb bírált indiai rendező filmje, melynek bizonyos vonatkozásaival vitatkozok  - mint ahogy azt jeleztem.) 

Egyes rendezők - bedőlve a legendáknak, pletykáknak - nem a realításokkal hanem többnyire romantikus színekkel élnek egy-egy nagy költőt, írót, zeneszerzőt vagy politikust bölcsőtől a sírig végigkísérő filmjeikben. Attenborough monumentális tömegjeleneteket tartalmazó, hiteles jellemábrázolásokat és társadalomképet bemutató, az események időrendjét eleve felborító, ám később azokat kronologikusan felsorakoztató életrajza még csak nem is hasonlít ezekre az alkotásokra. S éppen ettől válik izgalmassá, változatossá, nézhetővé - sőt lenyűgözővé - a nagy ember közéleti tevékenységének és magánéletének arányos elosztásával. 

S éppen ez a film egyik legnagyobb erénye: a nagy gondolkodó, filozófus és tömegszervező mozgalmas hétköznapi tevékenységének mozzanatai, fárasztó munkával teljes életének cselekedetei ugyanolyan arányban vannak jelen a filmben, mint otthonában megélt intim pillanatai. Oly arányban és oly összehangoltan, ahogyan ez Gandhi életében történhetett. S arra is ügyeltek az alkotók, hogy a tőle származó idézetek, bölcselkedések ne tengjenek túl - kinyilatkoztatásszerűen - a filmben, ne éljenek ott önálló életet, mintegy leállítva  film pergését.  És csakis ott forduljanak elő, ahol erre feltétlenül szükség van. (Jómagam összesen hat ilyen idézetet számoltam össze a három órás film alatt. S mivel feliratosan és szinkronnal egyszerre néztem végig a DVD változatot - így a megállításkor rögtön jegyezni is tudtam, hogy e tanulmány számára pontos legyen az adott idézet.)

Ellenfelei meggyőzésének, szervezkedésének mozgalmas, tévedésektől, tragikus eseményektől sem mentes  politikai tevékenységének jelenetei szervesen illeszkednek a magánéleti szféráját, meghitt otthonát bemutató képekkel együtt a film egészébe. Nagy hatású, szépen fényképezett, jól rendezett jelenetek sokaságán szemlélhetjük és hallhatjuk a karizmatikus népvezér megfontoltan nyugodt, minden ízében végiggondolt, de szenvedélyes és gyújtó hatású beszédeit és azok hatását a tömegekre. Látjuk Gandhit a dühöngő, lázongó tömeg élén, ütemesen lépdelve botjára támaszkodva a sómenetet vezetve, átéljük bátor kiállását az angol képviselők vagy az őt elítélő bíróság színe előtt. 

Az angoloknak nyugodtan,ellentmondást nem tűrő hangon, finom humorral jelentette ki véleményét: "Uraim, távozzanak! Amit ajánlhatok Önöknek az a békés, erőszakmentes együtt nem működés. Csak nem gondolják, hogy néhány ezer angol még évekig uralkodni tud 750 millió indiai fölött?"  Tapasztalhatjuk mély együttérzését az elesettek éhezők, szegények iránt, mélységes döbbenetét az amritsami sortűzzel lemészárolt áldozatok felett, s több ízben is meglepődünk sajátos humorán, amit az angolok kárára süt el. Láthatjuk szenvedő, de egyben optimista tekintetét az éhségsztrájk gyötrelmei közt szenvedve, s bizakodását abban, hogy célját mindenképp eléri. És el is érte! ("Ha én éhezek akkor belehalok." - mondta  Sardar a szenvedő, de kitartó Gandhinak - de ha ön beteg, megmozdul az egész lakosság - az életéért.") 

  

Rokonszenvünk ébred a Mirabehn becenevét Gandhitól kapott angol lány, Madeline Slade iránt is.  (Fenti csoportképünkön - mely nem a filmből van - jobbról látható.) Ő az, akivel különleges, mély kapcsolatot ápol, amit manapság is sokan félremagyaráznak. Ő erősíti őt a hitben, ami kölcsönösnek mondható. Hiszen magát az ekkor középkorú lányt is hihetetlen energiával tölti fel a beteg, éhség karmaiban szenvedő öregember végtelen szívóssága, kitartása és mélységes hite, népéért vállalt elkötelezettsége.    

A brit haditengerészet tisztjének lányaként született, de gyermekkorát Indiában töltő hölgy mélységesen egyetértett az utolsó erejével is hazájáért küzdő Gandhi törekvéseivel. Az Attenborough-filmben egy mondatban így foglalja össze véleményét erről a nagy lélekről: "Ebben a válságban ő mutatta meg a kiutat a világnak, csak ezt ő nem látja, és a világ sem." A rendkívül agilis, nemeslelkű asszony az indiaiak nagy öregjének halála után aktivistaként még évekig dolgozott, küzdött. Többféle karitatív, missziós tevékenységet is vállalt e távoli országban, például gazdasági, környezetvédelmi problémák megoldásában is részt vett. Majd  1959-ben tért haza Angliába, s 90 évesen hunyt el. (Fenti portréja már idős korában ábrázolja.)

A gazdag tevékenységét felölelő mozgalmas jeleneteken kívül láthatjuk Gandhit barátai, családtagjai között élcelődve, otthonában szövőszéke fölé görnyedve. Láthatjuk kecskéket etetve, állatokat gyógyítva. Egyszóval teljes képet kapunk életéről és tevékenységéről ebben a korabeli dokumentumfelvételekkel ugyancsak kellő arányban vegyített, nagy hatású, garandiózus remekműben. 

A film elején az alkotók szerény szabadkozását olvashatjuk, miszerint: "Senki életét nem foglalhatjuk össze egyetlen történetben, nem tudjuk felmérni az évek súlyát, felsorolni minden személyt vagy eseményt, mely az életutat kirajzolta. Csupán egyet tehetünk: szelleméhez híven fölidézzük emlékét és megpróbálunk eljutni az ember lényegéhez." Végignézve ezt a maradandó élményt nyújtó alkotást, amely három óránál is hosszabb terjedelme ellenére sehol sem vontatott - jómagam ki merem jelenteni: az alkotóknak messzemenően sikerült szándékaikat megvalósítani. Ebben a filmben ugyanis tökéletesen eljutottak egy történelemformáló ember lényegéhez, s így szerénységük túlzottnak bizonyult. 

        

 

EGYÉNI  VÉLEMÉNYEM A  FILMRŐL

 

Véleményem ez esetben szerencsésen találkozik a hivatalos kritika állásfoglalásával, hiszen a film 1983-ban nyolc Oscar-díjat kapott. Köztük a Gandhit alakító, indiai gyökerekkel is rendelkező Ben Kingsley elnyerte a legjobb színésznek járó aranyszobrot. A külső persze szerencsésnek mondható, de ő nemcsak alkatilag, külsőleg játszotta el a nagy népvezért, hanem lelkületében, gondolati-szellemi lényegében, spirituális szenvedélyében, politikai hevületében, habitusában, mimikájában, hanghordozásában, testtartásában, mozgásában, szóval mindenben együtt zseniális alakítást nyújtott. 

Mint ahogy Latinovits egykori szavalataiban magát a költőt személyesítette meg teljes átlényegüléssel - úgy jelenítette meg, állította elénk e filmen Kingsley komplex módon akusztikusan és vizuálisan egyaránt a méltán  nagy szimpátiának örvendő szerény, állhatatos, népe jobb sorsáért élete végéig küzdő, sőt életét is áldozó politikus-tanítómestert. Nagy műgonddal győzi le mindazokat a nehézségeket, amik egy  nagy ember meglehetősen hosszú, 56 évet átfogó életszakaszának, cselekedeteinek, érzelmi-lelki megnyilvánulásainak és gondolatainak bemutatásával járnak. Ugyanolyan remekül játssza el az ifjú, a középkorú, mint az öregedő, majd a teljesen agg, haldokló Gandhi egy-egy életperiódusára jellemző egyéni sajátosságait. Mégpedig úgy, hogy alapvető jellemi sajátosságai, törekvései, gondolkodásmódja, lelkülete végig változatlan marad: következetes, szigorú, fegyelmezett és állhatatos. 

Az egyes életszakaszokban a maszk mögött nem is ismerjük fel magát az angol színészt, s ez az, ami művészi zsenialításából következik. Képes arra, hogy tökéletesen felépítse Gandhi szellemi-lelki fejlődését fiatal korától egészen haláláig, s közben érzékenyen kövesse alakításában a testi-fizikai leépülésének jeleit, testi-lelki gyötrelmeit, megroggyant járását a hatévi börtön után, de szellemi frissességének megmaradását, jelenlétét is. Még most is előttem van, ahogyan a filmben a betegsége kínjaitól legyengült öreg indulni készül, mert híreket hallott Kalkuttából, hogy rossz irányba mennek a dolgok, s fáradt hangon, de elszántan mondja az ágya mellett állóknak: "Nem nézhetem tétlenül, hogy lerombolják mindazt, amiért éltem."   


Gandhi pedagógiai vénáját, erkölcsi érzékét, keresztény lelkületét az angol Kingsley különösen abban a jelenetben emeli ki, melyben - a vérengzések befejeződése után -  már súlyos betegen tanácsot ad egy hozzá forduló hindu harcosnak. A fegyverét nemrég letevő családapa felháborodottan panaszkodik arról, hogy a muzulmánok megölték a fiát, s ezért ő bosszúból falhoz verte egy muzulmán kisfiúnak a fejét. Úgy érzi, hogy az ő élete már végérvényesen összeomlott, értelmetlenné vált e gyilkosság miatt. Dühös indulatában az öreg betegágyára vágja a kenyeret, amit hozott, mondván, hogy egyen, néki már úgysem kell, hiszen a pokolra fog jutni.  "-Tudod, hogyan kerülheted el a poklot? - kérdi tőle halkan s megértően Gandhi. Vegyél magadhoz egy gyermeket, olyant, akinek a szüleit megölték. Aztán neveld fel őt a sajátodként. De győződj meg róla, hogy valóban muzulmán, és akként neveld fel!" 

A férfi ekkor sírva és imádkozva borul rá az ágyon fekvő, már teljesen legyengült öregemberre, mert maga is belátja: csakis így teheti jóvá gyilkos tettét, csakis úgy nyerhet majd a jövőben bűnbocsánatot, ha megfogadja és teljesíti ezt a tanácsot, vagyis a megölt gyermek helyett új, értelmes életet ad egy másiknak.  Kingsley a beékelt dokumentumképek láttán  szinte összetéveszthető az "eredeti" Gandhival  - olyannyira hasonlítanak (ami persze a maszkmestereknek is köszönhető.) A jelölés erre meg is történt, akár a hang és filmzene esetében, ám végül ezek a díjazásig már nem jutottak el. 

És ha már a zenénél tartunk: keresve se találhattak volna a filmhez alkalmasabb és autentikusabb komponistát, mint Gandhi honfitársát, Ravi Shankart, a világhírű szitárjátékost. Ő az, aki munkatársával, az angol George Fenton-nal állította össze a film kísérőzenéjét. E kifejezés valóban illik ide, hiszen a film alatt olyan spirituális, az indiai lélek sajátosságait kifejező zenét hallunk, amely legtöbb helyen észrevétlen tud maradni, de ugyanakkor hatást is gyakorol ránk, nem harsog, nem lóg ki a filmből. Akkordjai, dallamai ugyanolyan harmóniát, belső megnyugvást és rendet árasztanak, mint amilyen harmónia és rend jellemezte Gandhi egész egyéniségét és tevékenységét. 

Ha ezt a bő öt perces szitár-dob duót végighallgatjuk párhuzamot vonhatunk a zenei rögtönzések folyama és egy folyó váltakozó sodródása között. A zene áradása is olyan, mint a folyó hömpölygése: a futamok és dobpergések hol lassan lépdelnek, csordogálnak, hol felgyorsulva cikáznak, szaladnak virgoncan előre - akár  a sokfelé gyöngyöző vízcseppek és buborékok, amik hol méltóságteljesen, komolyan, hol felszabadult, kósza játékossággal csillannak, röpdösnek tovább végtelen vándorútjukon. Nemhiába szent folyama az indiaiaknak a Gangesz, hiszen erről az ősi vízről vesznek példát: tudják azt, hogy az ő mozgására tekintve meg kell fogadniuk és tartaniuk szeretett és tisztelt bapu-juk elveit, ha élni akarnak egymás mellett és egymásért. 

Eme ország sok-sok népének, vallásának, hitének, fajának és nyelvének együtt kell élni, békében, egymást segítve, együttműködve, s mindig ugyanabban a mederben maradni, haladni, akár a folyónak. Ezt a medert, ezt az irányt a nagy öregnek és hűséges társainak, utódainak tanításai, bölcseleti rendszere vájta ki a számukra. Nékik ebben a mederben, ezen az úton kell "folydogálniuk" tovább. Ugyanúgy, mint ahogyan az alábbi zenének is: ahogyan a szétfutó szitárhangok és dobpergések is sokféle színüket, hangulatukat, arcukat mutatva játszadoznak, ám mindig visszatérnek ugyanabba a mederbe, harmóniába, akár a folyó víztömege. A zenét, a népet (s az azt jelképező folyót) így kapcsolhatjuk össze tehát ebben az általam választott indiai szitármuzsikában. Kérem, hogy hallgassuk végig!

    
 

 SUMMÁZAT

 

21. századi, érző és gondolkodó emberként mindenkinek magának kell eldöntenie, hogy fenti írásomban mivel ért egyet és mivel nem. Ismerve egyéb életrajzokat, írásokat, könyveket s látva ezt a remek filmet - azt is magának kell mindenkinek eldöntenie: vajon mi lehet az igazság az interneten található rengeteg ízléstelen, otromba megállapításból, amelyekkel Gandhit jellemzik egyesek. 2010-ben Jad Adams brit történész könyvet írt Gandhi szabados, erkölcstelen szexuális életéről, s erről beszámolt a HVG egyik cikke is. 

És amivel aztán végképp nem értek egyet: erre reagálva valaki hozzászólásában "rusnya, gusztustalan, perverz és vén törpének" titulálja őt, akihez az európai embernek semmi köze sincs, tiszteljék csak őt az indiaiak. Hogy mi köze van hozzá az európaiaknak, sőt egyéb földrész lakóinak is? Erre illusztrációként csak egyetlen gondolatát másolnám ide a sok (ma is) megszívlelendő közül, amiket Gandhi mondott, illetve leírt. S ebből mindenki leszűrheti: mennyire időszerűek, avagy nem az ő megállapításai, intenciói:

 "A világ erőforrásai elegendőek ahhoz, hogy kielégítsék mindenki szükségleteit, de nem elegendőek ahhoz, hogy kielégítsék mindenki mohóságát."

Úgy gondolom, hogy az ő időszerűségére, értékeire, emberségére, helyt állására és még sok egyéb példamutató cselekedetére ma is nagy szükségünk lenne! Hogy mennyiben és miért tartom Őt rendkívül értékes egyéniségnek -  úgy gondolom, erre kellőképpen választ ad fenti tanulmányom is. Aminek soraiból kiderül saját állásfoglalásom is. És ha mégsem, akkor nem volt értelme megírnom. Ugyancsak saját magának kell mindenkinek határoznia afelől: mit fogad el és mit nem Gandhi elveiből, tanításaiból és munkásságából. 

Ha azonban mélyen elgondolkodik mindezeken, és megnézi Attenborough remek filmjét - bizonyára sok szép és ma is érvényes gondolatra lel. Ami aztán számára is megszívlelendő lehet, és sok szép érzelemmel gazdagodik e nagyszerű művészi alkotás láttán. S ha komolyan és figyelmesen szétnéz a mai világban - elismeri azt, hogy ma is meglehetősen aktuálisak az ő tanításai, melyekből  sok mindent lehetne bizony a gyakorlatba átültetni. És a figyelmes szemlélő sok mindent találhat  Gandhi életében, ami a maga számára is példamutató lehet, s tán olyant is, mely a maga életében is követhető és alkalmazható.




                                                                         *



Felhasznált forrásmunkák, irodalom:

A világhálón fellelhető cikkek, írások, tanulmányok, melyek a következő címekkel hívhatók elő:

1.Sajátosan értelmezte  a szexuális önmegtartóztatást Gandhi - HTL dok.

2.Az orosz eretnek - Ki volt Lev Tolsztoj?

3. Gandhi - Wikipédia

4. Nehru - Wikipédia

5. Richard Attenborough - Wikipédia

6. Winston Churchill - Wikipédia.

7. Gandhi - film -Wikipédia.

8.Brit Birodalom - Wikipédia.

9.Önkéntes egyszerűség.

10. Ben Kingsley - Wikipédia. 

11. Új életrajz: az aszkéta Gandhi meztelen nőkkel hált. (HVG)

12.AntalVali.com - Bagdy Emőke a szerelemről, párkapcsolatról.

Dzsavaharlal Nehru: Önéletrajz (Szikra, Bp. 1956.)

Gandhi- Richard Attenborough 1982-es filmje.

Enciklopedia Brittanica (Mirabehn, a brit születésű aktivista.)