POÉNSAROK ZWÖLF (KÚSZÓVICCEK)

  
 

 

 

 

isztelt Blogolvasóim! Ez már a szám szerint tizenkettedik POÉNSAROK összeállításom immár, amit a német ZWÖLF szó is jelezni kíván. Ez azt jelenti, hogy ezzel együtt már  három szobára való poénsarknyi anyagot gyűjtöttem össze. Remélhetőleg eddig is és ezután is Kedves Olvasóim jól érezték és jól fogják érezni magukat, ha bekucorodnak a poénsarokba, és izgatottan várják az újabb és újabb poéneket. Hogy jobbnál jobbak-e, azt kik-ki döntse el maga! 

 

 

 

Megtartva jó (vagy rossz?) szokásomat - a komolyabb témák után tehát ismét derűsebb vizekre evezek (vagy vitorlázok, kinek hogy tetszik.) Az evezést, vízi kirándulást másutt sajnos nem tudom megtenni, csak itt. Sem csónakom, sem hajóm, sem vitorlásom, sem luxusjachtom, sem magánstégem ugyanis  nincs. Hogy melyikre vágynék igazán? Azt itt, most nem fejtem ki a legkisebb részletességgel sem. Egyrészt azért, mert ehhez senkinek semmi köze sincs, másrészt pedig azért, mert senki nem is kíváncsi erre.

Itt, ezen a helyen azonban a könnyebb vizekre evezést néhány sorral megtehetem bátran. Hiszen ehhez speciel csak némi gondolati-, és íráskészség kell. No meg talán valami stílusérzék és szabatos fogalmazás. Remélem, hogy akkor is érthető lesz mondanivalóm, ha nem horáci ódák rímeibe, hanem egyszerű prózába öntöm gondolataimat. 

 

Az alábbiakban vicces szójátékokból állítottam össze egy csokorra valót, a hagyományoknak megfelelően összesen tíz szálból. Valamennyit jómagam találtam ki. Vannak közöttük olyanok, amikre szívesen emlékezem vissza, mert velem és családommal, rokonaimmal, ismerőseimmel történtek, akiknek jókedvét igyekeztem kisebb vagy nagyobb sikerrel ily módon felkelteni. Ám akadnak olyanok is, amelyek most, e kis írás kedvéért pattantak ki elmémből. Előre elárulom, hogy a legnagyobb, legmeghökkentőbb poént a legvégén fogom elsütni.... 



Az élet számtalan esetben hoz olyan örvendetes szituációkat, eseményeket, amilyenekre előre nem számítunk. Ilyenkor vagy a meglepetés, vagy az öröm, vagy a sziporkázás szándéka ösztönöz bennünket arra, hogy egy-egy jó bemondást, szösszenetet, poént elsüssünk. Ott és azonnal. Vagy beszélgetés közben hirtelen jön egy váratlanul kicsattanó válasz, reagálás egy kérdésre, amikor szinte bevillan egy-egy játékos szófordulat, vicces szó. S ez már egyfajta poénként hangzik el az ajkunkon. Bizonyára a Kedves Olvasó is tapasztalt már hasonlót, amikor mindenki élénk derültségére ott, akkor, közöttünk, egy társaságban megszületik egy-egy ilyen szóvicc, poén. 

 

A kedves jelző helyett nyugodtan írhattam volna az eléggé elterjedt nyájas melléknevet is. S rögtön felkaphatnánk a fejünket: ennek a szónak köze van-e az állattartásban használatos nyáj főnévhez? Bizony, hogy van: annak az -s képzős származéka. A nyáj, ami anno az ember és állat együttélésében a rideg állattartást váltotta fel - annak szelídebb, jámborabb, barátságosabb változata lett. E két gondozásfajta úgy különbözik egymástól, mint ahogyan különbözik a rideg ember is a nyájas embertől. 

 

A kettő egymásnak ellentéte. A nyájban tartott és gondozott állatok az idő során nyájassá váltak, a ridegségben, hóban, fagyban, esőben, sárban, tűző napon, szabad ég alatt élők viszont rideggé. Rideggé egymással és az emberrel szemben is. Mint ahogy ezt nálam sokkal szakszerűbben kifejtette Murádi László a Szabadság című lap 2012. márc. 6-i számában:    

 

"A rideg szavunk a számkivetettség bélyegét viseli magán, a nyájas ennek ellentétét: a társas élettel járó tulajdonságokat. Gondoljuk csak arra, hogy a rideg állattartás közepette élő állat rendszerint vad, szilaj, féktelen és fékezhetetlen, ezzel szemben a nyájból, csordából esténként hazajáró vagy éppen otthon, istállóban nevelt jószág többnyire kezes, engedelmes, jámbor, szelíd."

 

Tehát akármelyiket - akár a kedveset, akár a tiszteltet, akár a nyájasat - használom olvasóim megjelölésére, ezek mind rokonok. Szinte ugyanazt jelenti bármelyik. (Szinte - írom, mert ha pont ugyanazt jelentenék, akkor már nem rokonok, hanem azonosak lennének.) Hiszem azonban, hogy nyájas olvasóm lényegesen több van és lesz, mint amennyi rideg...
   

 

De térjünk vissza a kószán érkező szóviccek, poének keletkezéséhez:  
   
Úgy, ahogy ezek kószán megérkeznek, szinte bekúsznak közénk - oly gyorsan tova is röppennek. Bekúsznak, beosonnak hétköznapjainkba teljesen jó szándékkal. Néhány percig jókedvet, humort hozva számunkra, aztán - mint a szappanbuborékok - ártalmatlanul elszállnak. Mint a színes szárnyú pillangók, kiknek nagyon tudunk örülni, ha váratlanul felbukkannak előttünk. Aztán később tovalibbennek, hogy másoknak is örömet szerezzenek valahol. Az ilyenfajta kú-szó-viccek váratlan megjelenésük után vagy örökre elszállnak, vagy megmaradnak - ha feljegyezzük azokat. S akkor aztán már aranyköpéseink közé kerülhetnek, ha van ilyen gyűjteményünk. Tehát nézzünk most néhány ilyen példát: 



   

KIFEHÉRÍTÉS

 

Ha már az előbb az állattartásról esett szó - az első kúszószóviccem legyen ebből a témakörből. A napokban hallottam a Magyar Televízió  egyik híradójában, hogy a kormány hathatós intézkedésekkel "kifehéríti a sertéságazatot". Most értsük ezt úgy, hogy annyi állami támogatást kapnak a falusi vállalkozó gazdák, hogy óljaikban ezután csupa fehérszőrű kismalac fog születni?...

 ELŐRELÁTÓ METEOROLÓGIAI 

JELENTÉS
 

 

 

 

Holnap reggeltől átvonuló hidegfront éri el hazánk területét, aminek következtében gyenge esőkre is számíthatunk. Legokosabban teszik Kedves Nézőink azt, ha esernyőjük mellett még szemétlapátot és söprűt is vesznek magukhoz, mielőtt hazulról elindulnak. Az utcákon ugyanis szemetelni fog az eső. Így aztán mindenki jól jár: az utcaseprők és az önkormányzatok is. És Önök is, mert nem fognak megázni és a közösség számára hasznos tevékenységgel töltik el idejüket. 

 

 

FAGYLALTOZÁS

 

2016 nyarán egy nagyapó a fagylaltos felé közeledett aranyosan a szemébe néző két boldog unokájával, akikkel kézen fogva sétáltak az utcán.
- Gyertek, kisangyalaim, majd nézünk nektek valami finom fagylaltot!
 Mire megszólalt az egyik kisunoka:
- Papa, ne csak nézzünk, hanem vegyünk is!

BARÁTNŐK EGYMÁS KÖZT

 

- Pirikém, igaz, hogy feleségül akar venni ez a Józsi, akivel már két hónapja együtt jártok!?
- Hát akarni akart ugyan, de az egész nem jött össze.
- Hogyhogy?
- Úgyhogy, sajnos összekülönböztünk. Pedig már az ágyban is kipróbáltuk egymást... De nem tudtunk megegyezni abban, hogy az esküvőnk melyik napon legyen.
- Nocsak?
- Én ragaszkodtam a szerdához, de ő csütörtököt mondott...   

 

 BUNKOFON

 

A budapesti villamoson valaki olyan hangosan telefonál a mobiljával, hogy az utasok többször összenéznek és felháborodva csóválgatják a fejüket. Nem ritka jelenség ez manapság. Itt azonban ezúttal még trágár kifejezések is elhangzanak, oly vad és modortalan módon, hogy ezt már két asszonynak muszáj szóvá tennie. Igaz, nem hozzá, hanem egymáshoz intézve mondandójukat.

- Úgy látszik, ennek is bunkofonja van, nem telefonja! Azért vehetné halkabbra és szelídebbre a beszélgetését ez a kis fiatal hölgy! 
- Igen, jól mondja. Meglehetősen vadul kiabálva, senkivel nem törődve beszélget. Úgy látszik ő nem a T-mobillal, hanem a Vadafonnal van szerződésben...

 

A REND ŐREIRŐL

 

A RENDŐR szót sokan igen helytelennek tartják e foglalkozás megjelöléséül, mert úgy gondolják: nem fedi azt a fogalmat, illetve tevékenységet, amit jelölnek vele. Mondván: a rend felett már nem kell őrködni. (Mint ahogy a népi, kulturális hagyományokat sem kell őrizni, pláne ápolni - hisz az nem beteg - hanem modern módon, a korszellemnek megfelelően gyakorolni, életben tartani.) Hát akkor a rendetlenség felett kell talán őrködni? Ez még nagyobb képtelenség. 

 

 

Véleményem így szól a fanyalgóknak: igenis a rend felett kell őrködni! Akkor is, ha van, és akkor is, ha nincs. És hogy miért?  Hogy továbbra is fenn maradjon! Azért, hogy amikor a legkisebb jel is mutatkozik annak felborítására - akkor a rendőr azonnal, ott melegében intézkedni tudjon (és főleg: akarjon!) annak kiiktatására, megszüntetésére. 

 

 

Mint ahogy a vadőr a vadak nyugodt, biztonságos élete felett, annak fenntartásáért, a mezőőr a mező-, a gátőr a gát épsége felett őrködik, arra vigyáz. (e kifejezésekből is kitűnik, hogy milyen szép, választékos a mi anyanyelvünk!) Tehát igenis a rendőr legyen ott, ahol éppen akkor, amikor arra jár, nyugalom és rend honol, és speciel éppen akkor nincs, nem történt semmi baj. Ez ugyanis még önmagában véve nem jelenti azt, hogy ő itt felesleges lenne. Sokakat (vagy keveseket?) ugyanis már a rendőr, vagy a rendőrautó megpillantása önmaga eltántorít attól, hogy valami hülyeséget csináljanak, vagy szabálytalankodjanak.

 

Helyesebben: ott is legyen a rendőr, ahol nyugalom van - persze időlegesen, és nem állandóan, hiszen egyszerre mindenütt nem lehetnek. De ne csak ott, ahol nyugalom van, és főleg ne csak nappal! Mert sajnos az esetek legnagyobb részében csak ott szoktak sétálgatni páros szentek módjára a járőrök (közterület felügyelők) ahol soha semmi baj még nem volt eddig, és nem is várható ezután sem. 

 

 

Azaz: ott, ahol nincs semmi "kockázata", valószínűsége annak, hogy esetleg közbe kell lépni, s intézkedni... ("Nyugodt és csendes vízen bárki jól tud hajózni" - tartja a régi szólásmondás.) Például fényes délelőtt a napfényes promenádon "kellemes" dolga lehet az éppen szolgálattevőnek. Ahol nyugodtan fagylaltoznak, lődörögnek a járókelők, s teljesen elképzelhetetlen, hogy netán valami balhé lesz. Ott kockázatmentesen lehet járőrözni és sétálgatni - mind a rendőrnek, mind pedig a korzózó járókelőknek.

 

 

Holott az emberek szívesebben vennék azt (saját maguk biztonsága érdekében) ha a rendőrök jól láthatóan jelen lennének az esti, éjjeli utcákon, tereken, ligetekben is (ahol tizenévesek drogoznak, tablettákat, füves cigiket sodornak, csereberélnek, osztogatnak vagy  szeszes italt isznak literes üvegekből.) Óhatatlanul szükséges, hogy jelen legyenek kocsmák, diszkók környékén a zárás után (!) Vagy az autóutak mentén, ahol mindig nagy a veszélye, és lehetősége a gyorshajtásnak. Mint ahogyan ott  is vannak trafipaxukkal - hol megbújva, hol láthatóan - az autópálya mentén. (Bár lehet, hogy ennek "anyagi" okai is vannak...) 
   

Joggal elvárnánk, mi, állampolgárok, hogy a hatóság emberei ne csak ott tartózkodjanak és sétálgassanak, ahol még a büdös életben nem történt semmi (mondjuk fényes nappal a járókelőktől gomolygó sétáló utcán, ahol hülye lenne valaki valamit elkövetni ott, ahol annyira szemek előtt van. Ne ott (illetve ne csak ott) sétálgassanak ahol évszázadok óta még egyetlen lopás sem történt... 

 

 

Hanem elhagyatottabb helyeken, ahol a környék kinézetéből már ordít a rendbontás valószínűsége. Ott, ahol többnyire rongálások, festések, pacsmagolások, firkálások, szemetelések, feliratozások, verekedések stb. történnek szinte folyamatosan. S éppen ezért mindig megvan a lehetőség arra, hogy történni is fognak. 

 

 

Lám, ez a HATÓSÁG  szó is milyen találó: azért van rá szükség, hogy hatni tudjon a rend érdekében! Elsősorban ezeken a helyeken kellene tehát hatni, odahatni, ráhatni állandóan (!?) vagy rendszeresen a rendőrnek ott tartózkodni, hogy valóban rend legyen. Ma azonban sokszor azt tapasztaljuk, hogy a rendőr szót teljesen félreértik az illetékesek: többnyire mindig csak ott tartózkodnak, jelennek meg, autóval végighajtanak, szlalomoznak, ahol soha semmi baj nincs. Ahol mindig rend és nyugalom honol - nélkülük is.  És ott aztán ténylegesen és valóban csak az éppen az ott uralkodó rend felett őrködnek....

 

Node nem akarom a rendőröket bántani, hiszen becsülettel, tisztességgel látják el feladatukat, s nem éppen rajtuk múlik, hogy nincsenek többen. (Igaz, legtöbbször nem rajtuk, hanem az állampolgárok tisztességes, becsületes, törvénytisztelő magatartásán múlik az, hogy az utcákon, tereken nincs rendbontás, verekedés, hangoskodás.) A legnagyobb igazság azonban az, hogy nincsenek annyian, hogy minden frekventáltabb helyen ott tudjanak lenni. Vagyis ott, ahol legnagyobb a valószínűsége annak, hogy valami balhé lesz. 

 

 

Az ún. polgárőröket (ez helyes szó, hiszen olyan civil polgárról van szó, aki mellékállásban rendőri feladatot lát el) is legfeljebb a rendezvényeken, tüntetéseken láthatjuk. Ahelyett, hogy az esti (pláne éjszakai) órákban ott lennének résen, amikor a kocsmákból, szórakozóhelyekről hazatérő, nyitott kapuk alá, vagy utcasarkokra vizelő (vagy ott nagy dolgot végző) kedves állampolgárokra lecsaphatnának. (Persze nem akkor, amikor dolgukat végzik, mert emberileg érthető, ha szükségük van - hanem előtte, mintegy megelőzve. S irányítva őket oda, ahol nyilvános WC-k, mosdók találhatók. Vagy bírja ki hazáig - feltéve, ha valaki nem 8 km-re lakik a kedvenc kocsmájától...)

 

S az sem a rendőri szerveken múlik,  ha valaki csak akkor veszi lejjebb a sebességet, ha meglátja messziről a sebességmérőt, vagy a közeledő URH-s kocsit. A legjobb és leghelyesebb az lenne, ha mindenki szabályosan közlekedne, semmit se rongálna, s mások nyugalmát megzavarván nem zajongana soha rendőri jelenlét nélkül is. Ettől azonban ma még fényévnyi távolságra járunk. Addig amíg ide el nem érünk - addig szükség van a rendőr és a polgárőr rendet fenntartó és rendetlenséget elhárító szerepére. S mindaddig helyes lesz tehát a rendőr szó - tevékenységük megjelölésére.

BALESET

 

Szerencsétlen balesetet szenvedett Tóth János vasutas, krampácsoló segédmunkás a minap, amikor véletlenül egy kiálló vasdarabba ütötte bele a sípcsontját munkájának pontos és lelkiismeretes végzése mellett, de egy figyelmetlen mozdulata közben. A mentő hamarosan megérkezett, de könnyű dolguk volt az elsősegélynyújtóknak, mert a baleset vasúti területen történt, éppen a sínek között. Így azonnal sínbe tudták tenni a törött csontot. Még hozni sem kellett magukkal. A munkás azóta otthon pihen - mielőbbi gyógyulást kívánunk neki!

SPICCES UTAS

 

Felszáll a buszra egy láthatóan jókedvű, spicces férfi és odaszól a sofőrhöz:
- Drága pilóta úr, hol tetszik befordulni a busszal ezzel a járattal?
- Hogyhogy hol? Hát az utcasarkon!
- Jó, de melyik utcának a sarkán?
- Na ez már pontosabb kérdés: a Forgách utca sarkán. 
- Mi az, már Forgács Gábor színészről is utcát neveztek el? 
- Azt nem róla, hanem a Forgách családról nevezték el, akik között nádor, püspök és  katonatiszt is volt.
- Brávó, akkor engem híres emberek kísérnek haza! 




   

KEDVES ÚTBAIGAZÍTÁS

 

Ami most következik -  az kivétel. Ezt ugyanis nem én találtam ki, de nagyon aranyos:

 

Egy láthatólag tanácstalan járókelő megszólít egy szembejövőt a járdán:

-   Uram, ne haragudjon - a vasútállomást keresem! 
-  Nem haragszom én, miért haragudnék, keresse csak nyugodtan! - feleli az ismeretlen.

HÁZFELÚJÍTÁS
 

- Egész délután itt zajongtak ezek a kőművesek! Még a maltert is itt keverték meg az ablakom alatt!  - méltatlankodott egy  asszony az udvaron.
- Azt nem hiszem - szólalt meg az egyik férfi lakó. A maltert ugyanis már nem kell megkeverni! Csak a homokot a cementtel és a vízzel. Mint ahogy a teát meg  a levest sem kell megfőzni, csak főzni. Mert ha még megfőzik - abból már szétfőtt étel lesz! 
   Bárhogy is átgondoljuk - ennek az úriembernek igaza volt. 




 

És akik idáig elolvasták mind a tíz kú-szó-viccet azok - megérdemelnek egy bónuszt:

   
+1:              
   
  
 

árom angyal  üldögél a felhő szélén ráérősen lóbálva lábaikat. Lefelé néznek a Földön járkáló emberekre. Fejüket csóválva hümmögnek, néha a szárnyaikat lengetik méltatlankodva - kifejezve elégedetlenségüket a földi élet megannyi visszásságait szemlélve. Kettőjük magvas dialógust folytat, a harmadik pedig csak hallgat:
 - Mit szólsz hozzá, Anauel - mennyi minden szamárságot elkövetnek ezek az emberek ott lenn! Megannyi jó és szép tulajdonságuk mellett rosszindulatúak, gonoszok, megalkuvók, csalók, kegyetlenek, erőszakosak, igazságtalanok, jellemtelenek a legtöbben - vezetők és beosztottak egyaránt. Még távolról sem lehetne azt állítani, hogy angyali természetük lenne.
-  Hát nem, ebben igazad van Zuphlas. De legalább nem jelentenek számunkra konkurrenciát. Az igazság kedvéért azért tegyük hozzá: léteznek olyanok is, akik angyali természetűek, és minden cselekedetük is angyalhoz méltó, tökéletes.
-  Vannak ilyenek is, ez kétségtelen. De azok már itt vannak fenn. Földi barátunk, Dusán Sztevánovity, a neves dalszövegíró szavaival: ők az "örökre szépek"... 
    
Ekkor szólalt meg a háttérből Zagzagel, a bölcsesség angyala. De hogy mit is mondott - azt a hirtelen feltámadt szélzúgásban nem lehetett hallani. Ezt már mindenki találja ki a saját fantáziája alapján...
       

Köszönöm Kedves (vagy nyájas) olvasóim megtisztelő figyelmét. Mindenkinek Minden jót kívánok!

                                                                             *


   Megjegyzés:
            Az írói tisztesség megköveteli, hogy  megjegyezzem: az augusztus 26-i közzététel után a 6. és a legutolsó szóvicc megfogalmazásában apró változtatásokat, javításokat eszközöltem. Ez azonban a lényeget nem érinti. Tisztelettel: a blog szerző.)