2017. szeptember 24., vasárnap

HAZÁNK HÉT CSODÁJA (POÉNSAROK 15.)








Képtalálat a következőre: „díszes számok - képe 7”

Prológus


Mindannyian ismerjük az ókori világ hét csodáját, aztán  a modern idők csodáit is - melyek mindegyike ember által emelt épületeket, építményeket, alkotásokat jelent. Ezeken kívül  megkülönböztetünk még természeti-, és víz alatti csodákat, továbbá turista látványosságokat is. S létezik egy alternatív lista melyet 2007-ben hoztak nyilvánosságra, s amely 21 közül kiválasztott szavazás útján jött létre.  (Hogy mikre esett a legtöbb szavazat - utána lehet nézni a wikipédiában.) Ez utóbbi listán természeti és emberi csodák egyaránt előfordulnak, s ez is - mint a többi - szám szerint hetet tartalmaz. Én most nem ezekről fogok írni, hanem hazánk jövőben bekövetkező, általam elképzelt, fiktív 7 csodájáról. 
 
 
Arról a hétről, melyek mindegyike valóban a csodák kategóriájába TARTOZNA majd, ha valóban megtörténne. S az utolsó szó már jelzi is, hogy az alábbiakban nem építményekről írok, hanem mai életünk visszás jelenségeit gondolom tovább. Mostani írásommal ugyanis a humor, a szatíra területére kalandozok. Mivel elképzelt történetekben utalok ezekre a valós társadalmi jelenségekre  - akár a sci-fi műfajába is besorolhatjuk az alábbi sztorikat. A fantázia mezejéről vett történeteim mindegyike viszont nagyon is valós, szinte mindannyiunkat érintő gondokra, problémákra reflektál. 

 
E kicsavart poénkedéseimben indirekt úton közelítem meg mondanivalómat. Kerülöm a személyeskedést. Ezt meghagyom a sztendaposoknak, mert meggyőződésem, hogy a humor, a vicc, a karikírozás fegyverével soha nem a személyeket kell támadni, célba venni, mert ez túl olcsó lenne. Hanem magukat a jelenségeket kell kifigurázni, nevetségessé tenni. S ily módon talán eljut mindez az érintettekhez, illetékesekhez is. Azokhoz, akik mindezeket a jelenségeket előidézik, akik felelősek mindezekért. 
 
Mert ezek a közéletünkben tapasztalható negatív jelenségek, anomáliák mindig emberekhez, illetve emberi tulajdonságokhoz kötődnek. Ezek a jelenségek mindig emberi, jellemi hibákból, önzésből, érdekek túlhangsúlyozásából, fegyelmezetlenségből hanyagságból, rosszindulatból vagy gonoszkodásból, gyűlölködésből, acsarkodásból fakadnak és így fölöttébb unszimpatikusak. 
 
Ezért megérdemlik, hogy nevetségessé tegyük őket. (Ha már önmagunk erejéből nem tudunk - vagy nem akarunk - rajtuk változtatni.) S talán azért némi hasznot is hoznak. Már eleve azzal is, hogy kinevetjük mindezeket. De ha még változtatunk, módosítunk is egy csöppet ennek hatására életmódunkon - az már dupla nyereségnek számít.  Talán a humor szemszögéből még inkább reflektorfénybe kerülnek ezek a visszás társadalmi jelenségek.
 
S ennek következtében sokan magukra ismernek (nemcsak másokra) s elgondolkodnak mindezen. S talán még inkább feltűnik majd, villanófénybe kerül azok nyilvánvaló lehetetlensége, faramuszi, nonszensz jellege. És sokan elgondolkodnak: mennyire méltatlanok is mindezek emberi mivoltunkhoz. Az elgondolkodás pedig nézetem szerint hozzájárul ahhoz, hogy bizonyos dolgokon jobbítsunk, változtassunk valamit.


Képtalálat a következőre: „hangulatjelek képekben”

1. CSODA 

2017. szeptember 31. Az Igazság Megyei bíróság sikkasztási ügyben hozott ma ítéletet. Az egyik kisváros polgármestere és annak jobbkeze több millió Ft-ot költött el titokban magánjellegű célokra az uniós pályázatokra kiutalt összegből. A sokakat felkavaró, majd végül is megnyugtatóan lezárult ügy rövid története a következő: 
 
A rendőrség a frappánsan megkezdett  nyomozást egy hét alatt lezárta. Az anyagokat azonnal átadta az ügyészségnek, ami a vádiratot ugyancsak egy hét eltelte után a bírósághoz továbbította. A tárgyalást egy héttel későbbi időpontra ki is tűzték, s az mindössze három nap alatt, tanúkihallgatásokkal együtt le is zajlott és határozott ítélettel zárult. Ily módon nem telt el egy hónap sem a sikkasztók letartóztatásától az ítélethozatalig. Az elítéltek (a két vezető és három bűntársa) a példás ítélet után egy héttel már a börtönben ültek. Egy hét múlva a kisváros lakossága új polgármestert választott teljesen nyílt, gördülékeny és problémamentes szavazással, melynek tisztaságához semmi kétség nem fért. 



Képtalálat a következőre: „bírósági tárgyalás - képek”




 2. CSODA

Budapesten délután három órakor megállt a menetrend szerinti 1-es villamos a Róbert Károly körúti gyalogos átkelő előtt. Az utasok felhívták a figyelmét a vezetőnek, hogy egy idős, hajlott hátú néni halad át éppen a zebrán. Ijedten ide-oda tekingetve, lassan, komótosan haladva cipeli nehéz szatyrát, fáradtan  csoszog az úttesten. Az utasok ezt megpillantva szinte mindannyian ki akartak szállni. Majdnem összevesztek, hogy ki  rohanjon oda a nénihez segíteni, úgyhogy a vezetőnek kellett megnyugtatni, lecsendesíteni őket. 
 
Végül a villamosvezető kiválasztott egy nyurga, szimpatikus fiatalembert, aki fürgén kiugrott a jármű tágra nyitott ajtaján. Odaugrott, s barátságosan átsegítette Gizi nénit a túloldalra. Ott a járda szélén átadta néki azt a szál virágot, amit a vezető küldött részére. A néni hálásan, örömteli arccal visszanézve, jóleső érzéssel integetett a villamos vezetőjének és utasainak, akik mosolygósan visszaintegettek és további jó egészséget, szép napot kívántak az idős asszonynak.   




Képtalálat a következőre: „1 es villamos - képek”



3. CSODA

 A magyar politikusok közös közleményt adtak ki, melynek teljes szövegét az ATV csinos és határozott műsorvezetőnője pontosan és a tőle megszokott sztentori hangon beolvasta az "Egyenes beszéd" című műsor esti adásában - 2017. október 32-én.

Az összes magyar politikus, illetve parlamenti képviselő aláírásával ellátott, hitelesített okirat beolvasott szövege szerint 2017. november 31-től az összes politikus, illetve parlamenti képviselő kötelezi magát  arra, hogy nem fogad el semmiféle benzinpénzt, üzemanyag-kártyát, lakhatási támogatást, kedvezményes út-, és parkolási kártyát, utazási,- és étkezési hozzájárulást stb. Továbbá - lelkiismeretükre hallgatva - valamennyien kérik a különféle szervezetekben, egyesületekben, bizottságokban számukra kiutalandó elnöki, alelnöki, társelnöki stb. tiszteletdíjuk azonnali csökkentését
 
Egyöntetűen kijelentik, hogy ezentúl egyszer és mindenkorra megelégszenek azzal, ha csupán képviselői tiszteletdíjukat kapják meg. Kérik továbbá, hogy törvényileg tiltsák meg országos szinten azt, hogy a parlamenti üléseken általuk használt leptopjaikat sokan viccesen "loptopnak" nevezzék nyilvánosan - mert ez mélyen sérti önérzetüket. Keményen, a legnagyobb határozottsággal visszautasítják a vesztegetésnek, korrupciónak még a leghalványabb formáját vagy megnyilvánulását is. A NOKIA-gyár dobozkészítő részlegét, valamint az összes cipőgyár csomagolási üzemét körlevélben szólítják fel arra, hogy minden dobozukat kizárólag üvegből vagy plexiből kötelesek legyártani - annak átlátszósága, átláthatósága miatt. 
 
Kérik továbbá a ruhagyárak tervezőit, hogy számukra - megrendelésként - csakis olyan öltönyöket küldjenek, amelyeknek zsebei üvegből, vagy nylonzacskóból vannak. Hogy még a látszatát is elkerüljék annak, hogy valaki valamit titokban, észrevétlenül a zsebükbe csúsztathat. A közlemény befejező része a következőképpen fogalmaz: "a trükközési lehetőségeket ezentúl meghagyjuk a cirkuszi bűvészek és illuzionisták részére." 

zárófüggelék két pontja két fontos és szigorú megjegyzést rögzít: az első arról szól, hogy e nevezett okirat kezdettől törvényerővel bír, s a nyilvános beolvasás időpontjától, azaz 2017. október 32-én 20.00. órától kezdve már érvényes is. Ám az abban foglaltak végrehajtása és betartása csak november 31-vel lép hivatalosan hatályba. A második pont pedig arról tájékoztat, hogy aki ezen okiratnak bármely megfogalmazott passzusát megszegi, megsérti - az azonnali hatállyal köteles lemondani parlamenti mandátumáról, politikusi minősítéséről és belépőkártyájáról. A többiek pedig valamennyien vállalkoznak arra, hogy törvényszegő képviselőtársuk parlamenti székét  még aznap tüzelőnek felaprítják, helyét pedig sóval hintik be.     






Képtalálat a következőre: „parlamenti patkó”






4. CSODA 

A BKV vezetősége múlt heti sajtótájékoztatóján bejelentette a következőt: a szerelvények rendkívül amortizálódott állapota miatt hétfőtől (azaz 2018. február 30-tól) fogva csakis akkor fognak kinyílni a 3-as metrovonalon közlekedő kocsik ajtajai, ha az utasok közül a rangidős férfi megáll az előtt és ráolvasással vagy agykontroll alkalmazásával  delejes ujjaival a két ajtó közti nyílás irányába mutat. 

Képtalálat a következőre: „3-as metro képek” A másik lehetséges megoldás az ajtó kinyitására, ha a kocsiban esetleg egy japán karatebajnok utazik, aki harcművészeti technikája bevetésével egyetlen határozott ökölcsapással betöri az ajtót. Kínai városlakó itt, ebben az estben nem jöhet számításba - hiszen ők a sárga metróvonalon utaznak. Harmadik és egyben utolsó megoldás akkor jöhetne számításba, ha netán nem távol,- hanem közel-keleti népek valamelyik képviselője utazna a metrókocsiban. Mondjuk Ali Baba és a negyven rabló. És ekkor - az ajtó elé lépő Ali jól bevált varázsigéjének ("Szezám, tárulj fel!") hatására nyomban széttárulna a két ajtó. 
 
A sajtótájékoztatón a Magyar narancs egyik helyszínen tartózkodó újságírója felszólalt: "ez egyáltalán nem kivitelezhető". S meg is indokolta, hogy miért nem: ugyanis negyven rabló az még "talán" akadna a metrószerelvényen, sőt még ennél is több nagy Budapest területén, hát még az egész országban! Ám Ali Baba az csak a mesében létezik, a valóságban nem. Tehát a legkézenfekvőbb megoldás mégiscsak az lenne, ha felújítanák a szerelvényeket, vagy újakkal helyettesítenék azokat.  





5. CSODA

  
2018. január elsejétől kezdve az Oktatási Minisztérium újabb intézkedése lép hatályba, melyet ezév október 32-én jelentettek be.

Az összes hazai általános-, és középiskolában az osztályfőnökök valamennyi tanulójuk részére kötelesek lesznek majd délután négy óra után fejpárnákat, paplanokat és kempingágyakat kiosztani, melyeket a települési önkormányzatok fognak finanszírozni. (Pizsamát, hálóinget minden tanulónak az otthoni készletből kell biztosítani.) Minderre pedig azért lesz szükség, mert az oktatási miniszter a következő naptári év elsejétől elrendeli az iskolában tartózkodás eddigi - nyolc órában megszabott - időtartamának meghosszabbítását. 
 
Az oktatási törvénytervezet megalkotói ugyanis azt gondolják: délután négy óra és másnap reggel 8  között már olyan rövid az intervallum, hogy erre a kis időre már fölösleges a tanulóknak hazamenniük. Nyugodtan ott is alhatnak az iskolában, ahol számukra biztosított a leptopozás, mobilozás, tévézés, mosakodás, esti olvasás stb. Egyébként pedig a legutóbbi minden napos éneklés bevezetését, annak gyakorlatát csak erősíthetik az énektanárok azzal, hogy esténként a lefekvés után majd altatódalokat énekelnek a gyerekeknek. Amiből pedig az következik, hogy éjszakai ügyelet lesz az iskolában az ének-zene szakos kollégák részére. 
 
No, ez okozta a közelmúltban igazán az országos felháborodást: a Pedagógus Szakszervezet máris petíciót nyújtott be az Oktatási Minisztériumhoz a pedagógusok egyenlő teherviselése érdekében Ebben - többek között - még azt is kifogásolta, miért kellett az iskolák nagyszünetében hallható zenei műsorokból és a klubdélutánokról kitiltani Nagy Feró népszerű slágerét, melynek refrénjében a következőt énekli: Nyolc óra munka, nyolc óra pihenés, nyolc óra szórakozás."




Képtalálat a következőre: „iskolai nyüzsgés - képek”



6. CSODA
 
A zalaszentispotályi Kórház és Rendelőintézet szülész-nőgyógyász főorvosa, Dr. Méhes Emil professzor a helyi lapban nyilvánossá tett egy közleményt. Ebben a következőt nyilatkozta: "Ezentúl egyetlen kezelésre hozzám került betegemtől, páciensemtől semmiféle hálapénzt nem fogadok el. Eurót, forintot, dollárt és fontot azt minden további nélkül elfogadok - de hálapénzt azt nem!





Képtalálat a következőre: „hálapénz - képek”





7. CSODA


  
A nagypatronosi Tankerületi Központ a mobiltelefonok jelenlétét, számát vizsgálta 2022. márciusában az egyik vidéki gimnáziumban. A központ egyik kiküldött munkatársa megrökönyödve állapította meg, hogy egyetlen tanulónál sincs mobiltelefon, azt óra alatt nem veszik elő, sőt a szünetekben sem. Az iskolai stúdiók kamerafelvételein egész nap figyelte az összes tanulót és a tanárokat is - bárhová is mentek. 
 
Megfigyelte őket az óraközi szünetekben, folyosón, udvaron, tornateremben, öltözőkben stb. Kénytelen volt írásbeli jelentésében azt közölni, hogy a diákok szünetekben nem SMS-eznek, nem fényképeznek, nem telefonálnak senkinek sem. Nem továbbítanak mobilokkal semmiféle üzenetet, nem fogadnak hívást, nem csetelnek, nem lájkolnak stb. Csak néznek egymásra, hümmögetnek, bólogatnak, fejüket csóválják, kezüket széttárják vagy ujjukkal integetnek. 
 
Megrökönyödve közölte jelentésében, hogy senkinél nem látott egy fia telefont sem. Erre másnap egy másik munkatársát is kiküldte a Tankerületi Központ. S ő is dettó, ugyanezt tapasztalta és állapította meg. S még azt is hozzáírta jelentéséhez, hogy a tanároknál, a technikai és takarító személyzet dolgozóinál sem látott semmiféle mobiltelefont. Sőt, még vezetékes készülékkel sem találkozott egyetlen eggyel sem, sem az irodában, sem a portán, sem másutt. Mindezeket mind a ketten egyöntetűen, szóban is közölték a helyi lap e különleges jelenség iránt érdeklődő újságírójával. 
 
Erre ő is gondolt egyet, s másnap kiszállt a helyszínre. Ott alaposan körbejárt, utána nézett mindennek. Ahonnan eddig még hiányzott - a Polgármesteri Hivatallal oda is felszereltetett háromdimenziós kamerákat, még az ebédlőbe, mellékhelyiségekbe is. S este minden videofelvételt alaposan áttekintett. Napokon keresztül bevetette magát a könyvtárba, ott átolvasta az intézmény eddigi, éves krónikáit, beletekintett a naplókba stb. és megfejtette a "rejtély"-t. Rájött arra, hogy valójában mi van itt!
 
 
- Látták, hogy milyen felirat van a kapu fölötti táblán? - kérdezte az újságíró a két irodájába behívott hivatalnokot. "Különleges tehetségek intézménye."
-   Na és az mit jelent?- kérdezte a két kiküldött. 
- "Hát csak azt, maguk mamlaszok, hogy itt egy különleges esemény történt a közelmúltban. Tavaly a város melletti búzamezőn leszállt egy UFO-kötelék. Az egyiknek az utasai nem mások, mint egy távoli bolygó (az ún. SEM bolygó) odafenti iskolájának diákjai és tanárai. Akik földi terepszemlére érkeztek pont ebbe a kisvárosba. Szépen beköltöztek ebbe az elhagyatott, teljesen üresen álló épületbe és tanáraik azóta itt folytatják oktató-nevelő tevékenységüket. 
 
 
 
 
És azóta is - immáron egy éve -  itt vannak, ők lettek most már mindannyian az iskola diákjai és tanárai.  Ugyanúgy néznek ki, mint más földi diák és tanár, mert fel tudják venni a földi ember külsejét, alakját. Semmiben nem különböznek ránézésre a földi emberektől. Ám belsőleg nagyon! Különösen egy valamiben: kommunikációjuk alapja a telepátia, azaz közvetlen gondolatcsere útján képesek kommunikálni egymással. 
 
 
Ezért aztán egyáltalán nincs szükségük telefonra. Sem otthon, sem az utcán, sem a ligetben, sem a munkahelyen, sem a misén, sem a cukrászdában, sem a vendéglőben, sem a strandon, sem a plázában, sem a buszon, sem a vonaton, sem a villamoson, sem a metrón, sem az iskolában, sem a hivatalban, sem az ebédlőben, sem a tanteremben, sem a tanáriban, sem a folyosón, sem az udvaron, sem otthon az ágyban, sem a fürdőszobában. 
 
Sem a WC-n, sem futás, sem vásárlás, sem evés, sem tanulás, sem tévézés, sem mozizás, sem munka, sem színház, sem koncert, sem orvosi vizsgálat, sem autóvezetés közben" - fejezte be az újságíró a beszámolóját. Ezek a földön kívüli lények tehát (diákokként és tanárokként) - a többi, hagyományos iskola, intézmény megszokott mobilos világa helyett itt a saját bolygójukon megszokott módon, a  SEM-ek világában élnek. Ezért aztán az iskolai menzán SEM ugyanazt eszik és isszák, mint a hagyományos, itteni, földi diákok. Ha az ebédlőt is bekamerázták volna, maguk dilettánsok - akkor egyből rájöttek volna a magyarázatra!


 
Képtalálat a következőre: „telefonálás -képek”
 
 
 
Epilógus

Íme, ezek voltak azok a bizonyos csodák. Ennyi volt mára. S hogy lesznek-e még újabbak? Ha kedv, ihlet, szókincs és háborogni való lesz - akkor bizonyára felvillant a képzelet még leírni valókat. Mert az élet az bizony kiszámítható és kiszámíthatatlan is. (Hogy milyen arányban - ezt ki-ki döntse el saját maga.) Ezek alapján azzal búcsúzom most: a viszontlátásra vagy a viszont-csodalátásra!


                                                                                                   *