MAGYAR TINI (POÉNSAROK 18.)

 

 

 

Egy vers apropóján - Petőfiről

 

Nagy magyar költőnk, Petőfi Sándor huszonhárom évesen ezekkel a szavakkal jellemezte népünket:

         
"Egyik kezében ekeszarva, 
 Másik kezében kard,

 Így látni a szegény jó népet,

 Így ont majd vért, majd verítéket,

 Amíg csak élte tart.

             

  










Miért hullatja verítékét?
Amennyit ő kiván

Az eledelbül és ruhábul:

Hisz azt az anyaföld magátul
Megtermené talán.

             
S ha jő az ellen, vért miért ont?

Kardot miért foga?

Hogy védje a hazát?...valóban!...

Haza csak ott van, hol jog is van,

S a népnek nincs joga."

               

                                     (A nép - 1846.)

 

E vers ékesen árulkodik a fiatal  - de hisz egész életében az volt - Petőfi kitűnő tipizáló erényéről, lényeglátásáról és szellemességéről. De ugyanakkor vall nékünk történelmet és társadalmat széles spektrumban szemlélő rendkívüli képességéről, igazságérzetéről és határozott  politikai állásfoglalásáról, meggyőződéséről is. Különleges versformát, szabálytalan sorokat választott rövid, de találó verse mondandójának megfogalmazására, illetve megformálására. 

 

Költőtársa, barátja Arany kedvelt magyaros, páros tizenkettes strófái helyett  a 9-6-9-9-6 szótagú sorokkal kívánta jellemezni a magyarságot, a múltnak és jelennek a népét. Úgy, ahogy azt ő látta és tapasztalta saját korában. Ezt a szabálytalan, kissé döcögő, de érdekes verselési formát természetesen alábbi paródiámban végig megtartottam. Ám a vers tartalmán és annak mondanivalóján - korunknak megfelelően - alaposan változtattam. 

Most, e bevezetőben arra nem kívánok kitérni, hogy maga a magyar nép - lelkületében, tulajdonságaiban, felfogásában - mennyiben változott meg azóta. Mert bizony, megváltozott. Hogy miben változott előnyére, miben hátrányára; mennyire lett másféle a jelleme, természete, lelkülete, életfelfogása, múltról, jelenről és jövőről alkotott koncepciója azóta - arra itt és most nem térnék ki. Ennek az írásnak ugyanis nem célja, nem is szándéka ennek az elemzése. 

 

Itt és most ugyanis csupán a parodizálás van terítéken. Ezért "kipécéztem" a magyar nép egyik jellegzetes és fontos rétegét: a mai fiatalokat, akiknek viselkedését, természetét, legtipikusabb vonásait óhajtottam e rövid három versszakos költemény modernizálásával, átköltésével kifigurázni. 

 

A vers  alanyát, súlypontját a népről kifejezetten a mai fiatalokra helyeztem át. Tehát - közismert szóval - a tinikről lesz szó az alábbiakban, mégpedig kifejezetten a magyar tinikről. Tulajdonképpen maga Petőfi is tiniként élte meg legtermékenyebb éveit. És nyugodtan mondhatjuk, hogy "idősebb tiniként" hunyt el szegény. Csak akkor nem így nevezték a fiatalokat. Maga a költő több helyütt is "ifjak"-nak nevezte az akkori, huszonéves egyetemistákat, diákokat, újságírókat Napló-jában. 

 

S még a forradalmi ifjúság gyülekezőhelyét, a Pilvax-ot is keresetlen egyszerűséggel: "ifjak kávéházának" titulálta.  A mai tinikkel sok személyiségvonásában megegyezett, de sokban különbözött is tőlük. Különbözött tőlük többek között benne munkáló, haláláig erőteljes költői tehetségében, és annak szisztematikus kibontakoztatásában. Továbbá nyugtalan, vándorló, kóborló, bolyongó természetében valamint a nélkülözések elviselésében. 



 

 

 

Legjellegzetesebb költői és emberi tulajdonságai közé tartozott, hogy ugyanolyan hőfokon tudott szeretni és gyűlölni egyaránt. Ez a fajta mentalitás a mai fiatalok jelentős részéből hiányzik. Amit jómagam  nem egyfajta negatívumnak fogok fel, hiszen Petőfi idejében sem volt mindenki a fiatalok között mind egytől egyig olyan mentalitású és viselkedésű, s pláne nem rendelkezett olyan tehetséggel, mint amilyennel ő. És ez így van manapság is, így lesz a jövőben is. 

 

 

Nem kell minden fiatalnak (teenagernek) népvezérnek lenni, mert ha mindenki az lenne, akkor nem lenne kit vezetni...Ám ez nem jelenti azt, hogy Petőfit ne tekintsük példaképnek, mert annak kell tekinteni - tulajdonságaival tetteivel, egész komplex személyiségével, átfogó gondolkodásával, eszmei irányvonalával egyetemben. S akit példaképnek tekintünk az semmiképpen sem másolást jelent. Az jó esetben, helyesen felfogott értelemben azt jelenti: sokat tanulhatunk tőle (kell is, hogy tanuljunk) s igyekszünk sok pozitív tulajdonságát megszívlelni, alkalmazni a saját életünkben. 

 

A ma élő fiatalok (teenagerek) vagy az egyik vagy a másik érzést részesítik előnyben. Vagy szeretnek (de nagyon) vagy gyűlölnek (de nagyon.) A kettőt valahogyan együtt (egymást szinte segítve) nehezen tudják elképzelni. Persze itt kizárom azt, hogy a gyűlölet maga olyanok iránt nyilvánuljon meg, akik teljesen ártatlanok, semmiről nem tehetnek, tehát nem is szolgáltak rá arra, hogy gyűlöljük őket. Mert bizony: vannak, akik rászolgáltak a gyűlöletre, unszimpátiára, s vannak, akik nem.

 

Azt, hogy pl. a bűnt, a hazugságot, képmutatást, a gyilkosságot, az állatkínzást, a gyengébbek megalázását, a szabadság eltipróit valaki ne gyűlölje, s ne lépjen fel ellene a legnagyobb elszántsággal - azt magam semmiképpen sem tudom sem elképzelni, sem elfogadni. Sőt - el is ítélem, ha valaki az imént felsoroltakon nem tud felháborodni! S nemcsak magát a közömbösséget ítélem el, hanem azt a személyt is, aki mindezek iránt közömbös marad. 

 

Mert Petőfi gyűlölete (felháborodása) is főként ezek ellen irányult rendületlenül. No, meg a gyűlölködők, a gyűlöletkeltők, az anarchiát kreálók ellen, akiknek sose volt más szándékuk, mint az uszítás, amivel ma is sajnos találkozhatunk. És ez alól kis hazánk sem kivétel. Tehát a mai fiatalok nem tudnak határozottan -- Petőfihez hasonlóan ezekkel szemben felháborodni, fellépni, felszólalni, azaz: mindezeket gyűlölni. Ez nagy baj. 

 

S így aztán vagy ez, vagy pedig az határozza meg viselkedésüket, cselekedetüket. Ám a kettő egyszerre (a szeretet és a gyűlölet) - úgy, olyan fokon, mint Petőfiben - csakis azokban a kevesekben figyelhető meg erőteljesen, csak azokat jellemzi, akik felvállalnak valami közügyet, meg akarnak oldani valami súlyos társadalmi problémát, vagy feszültséget. 

 

S ennek a vállalásnak megfelelően, hittel és lelkesedéssel, szívós kitartással tesznek is ennek érdekében valamit, s nem csak okoskodnak, az észt osztják és kritizálnak. Olyan programokat kezdeményeznek, ami életünket, életmódunkat és életszemléletünket hivatott megváltoztatni a jobb, a nemesebb, az emberibb irányban.

Vagy netán egyenesen egy igazságtalan politikai rendszer egészének megszüntetését, megdöntését tűzik ki célul. S harcos lendülettel, okosan felvázolt tervekkel és lelkesedéssel (de békés eszközökkel) óhajtják mindezt megvalósítani. Én a magam részéről - nyugdíjas pedagógusként - sok sikert kívánok nékik mindehhez! Röviden megjegyezve, hogy - a márciusi ifjakkal összehasonlítva  - a mai ifjúság körében lényegesen kevesebben vannak Kossuth-hoz, Táncsics-hoz, Petőfi-hez, Jókai-hoz, Vasvári-hoz és társaihoz hasonló kimagasló, követésre méltó karizmatikus személyiségek. 

 

Olyanok, akik keményen és határozottan, szilárd meggyőződéssel, ha kell, akár önfeláldozóan lépnek fel a jogtalanságok, igazságtalanságok ellen. Akár élőszóban, akár tömegirányító vezetőként, akár írásban, akár a civil, akár a politikus szférában. Ha náluk kevesebben is, de léteznek és itt vannak ezek a tinikorból kinövő ifjak - hála Istennek. Még ha elszántságban, határozottságban, tetterőben és radikalitásban nem is érik el egykori elődeik, a márciusi ifjak színvonalát - de tisztánlátásban, programjuk világos megfogalmazásában és következetességben már igen.   

                                              Somogyi  József   1973-ban   felállított   Petőfi-szobra   Pápán


 

S hogy konkrétan mit jelentett az, hogy Petőfinél a szeretet és gyűlölet  egyforma lánggal égett? Pontos választ adok erre a kérdésre is:  A másik nem, az asszonyok, lányok iránti imádata, a szerelem az ő szótárában együtt szerepel és ugyanolyan jelentőséggel bír a szabadság fogalmával. "Petői ott ül egy égi ágon Kurt Cobain, Janis Joplin, Amy Winehouse és Jimmy Hendrix mellett, mint egy évvel ifjabb öccsük. Csak az ő drogja a szabadság volt meg a forradalom." - fogalmaz erről az alapvető Petőfi-trendről Lackfi János költő. 

 

A művészet, az élet, az örök kíváncsiság szeretete ugyanolyan hőfokon izzott, ugyanolyan határtalan, "égi, konok lobogással"(Radnóti) élt és munkált benne,  mint felháborodása, gyűlölete  az ostobaság, az acsarkodás, az irigység, a jogtalanság, az emberi kegyetlenség, zsarnokság és igazságtalanság ellen. Ám az öntudatos jellem és becsvágy érzete, annak kimutatása, a szabadságszeretet, a szerelmi szenvedély, az optimista életszemlélet, a mulatozásra, bulizásra, tréfálkozásra való hajlam, az alkohol iránti vonzódás is mind ugyanúgy jelen volt és hatott őbenne is, mint a mai fiatalokban. 

 

Csak eszközei, lehetőségei voltak mások, hogy mindezekkel élni tudjon. Petőfi nem is annyira optimista volt, inkább szabad és örökké fiatal (mai szóval: tini.) Somlyó György - a kissé később, 1854-91-ig élt ifjú, lázadó francia költővel -  Arthur Rimbaud-val (képünkön) hasonlította össze Petőfit egy 1965-ben írt esszéjében. A francia szimbolisták egyik előfutárának és a magyar Petőfinek az egyéniségét a következőképpen jellemezte 1965-ben: "Ifjúság csillaga, forradalom fáklyája mind a kettő. Örökké nyitott ingnyakuk mögött a századnak talán legizzóbb szíve lángolt. Költészetük robbanó intenzitása, egy pillanatra sem lankadó magasfeszültsége egy ritka, sok századonként egyszer létrejövő társadalmi és történelmi energiatelepről kapja az áramot, s annak minden villamosságától szikrázik.." 

 

 

Petőfi szabadságérzetéről és önfeláldozásáról

 

A szabadság érzete, az emberi, a plebejus és költői öntudat, a történelmi és társadalmi tisztánlátás mindennél erősebb volt Petőfi (Petrovics) lelkületében. Ezek szabták meg, hogy ugyanolyan hőfokkal, indulattal, vehemenciával tudjon szeretni és gyűlölni egyszerre. A szabadság azonban nála nem az jelentette, hogy "azt csinálok, amit akarok". Nem azt, hogy  mindenféle hit és meggyőződés nélkül, s akár gátlástalanul, másokat letarolva élem a világomat! 

 

A szabadság nála nem önzésének, nem a közösségtől független egyéni vágyai elérésének, kiélésének terepe volt. Nem ezt jelentette. Hanem épp ellenkezőleg: egyfajta altruizmust, önfeláldozást kívánt tőle. És eszerint is élt, és cselekedett mindvégig. Még magánéletében, privát, intim szférájában sem tudta a kettőt (a szabadságot, a forradalmi érzést és a szerelem ugyanolyan hőfokon izzó  jelenlétét) egymástól elválasztani. Önfeláldozása maga semmiképpen sem saját önálló egyéniségének, érzelmi életének, személyiségének, céljainak a feláldozását, sutba dobását, hanem testi valójának pusztulását jelentette. 

 

Azt, hogy képes volt saját életét, szerelmét is itt hagyni, odaadni vállalt céljaiért, törekvéseiért. Mindazokért, amiben hitt, s mindazokért, amikre törekedett. Testi, emberi önfeláldozása abban a történelmi helyzetben talán érthető (sőt törvényszerű is) volt  az ő szemszögéből és forrófejűségével, de ez nem jelenti azt, hogy bárkit is konkrétan ennek követésére biztatnék. Mert egyaránt szeretni és gyűlölni halálos áldozat nélkül is lehet, sőt kell, és érdemes is. 

 

Mert a mártírság, a véráldozat nemcsak személyiségfüggő, egyéni eredetű és gyökerű, de egy adott történelmi helyzet is megágyazhat neki. E kettő bonyolult egymásra hatása, együttes jelenléte okozza az önfeláldozás gondolatának megszületését és annak megvalósítását is.  

 

Petőfi fiatalon, tiniként a csatamezőn elesve - szembeszegülve golyózáporral és szuronyokkal - harcosok tömegsírjában végezte. Önfeláldozása csakis így nyert értelmet - mivel testileg, emberileg halandó volt ő is, csakis szelleme és költészete vált halhatatlanná. Az a légből kapott elképzelés mely megkérdőjelezi az ő fiatal mártírhalálát - az teljesen ellentmond egész  emberi-költői-váteszi alkatának és szerepének. 

 

Az a hamis nosztalgia, mely annak bizonyítására törekszik, hogy Petőfi netán idegen országban élt volna tovább még jó ideig - egyszerűen egy téveszme. (Pontosan olyan téves, légből kapott teória, mint az a feltevés, miszerint másutt, más körülmények közt pl. Mozart is tovább élt volna valahol. S ami nem fogadja el azt, hogy 35 évesen - a hiteles dokumentumok szerint - meghalt Bécsben.

 

De akkor hol vannak akkori ("1791 után született" művei, és hol vannak Petőfi 40-50-60 évesen írt versei?) Ezek mind olyan szenzációt hajhászó feltételezések,  amely nem fogja fel a költő (vagy az említett komponista) egész emberi mivoltának, nagyformátumú költészetének, életművének lényegét és nagyszerűségét.

A Petrovicsnak született Petőfi Sándor a szabadságot s annak megélését a többi ember - különösen a szegények, az elesettek, a jogtalanságban szenvedők - megvédésére, az értük való kiállásra, maximális és folyamatos küzdelemre, cselekvésre használta fel. Költészetét s minden egyéb művészi, közéleti tevékenységét is teljesen ennek szolgálatába állította. 

 

Saját meggyőződésének ereje és tisztasága, rendületlen hite minden tettét és leírt szavát meghatározta. S ugyanakkor minden cselekedete és leírt szava igazolta is mindezt. Csakis ez irányította szándékait, cselekedeteit, társadalmi fellépését, versírását, egy szóval: mindent. 

 

 

A szabadság, a szabadosság és a liberalizmus lényege

 

A mai fiatalok egy része ezzel szemben úgy gondolja, hogy a szabadság a korlátlanság kihasználásával, mindenféle követelmény, szabály, erkölcsi norma felrúgásával, a személyes élvezetek hajszolásával azonos. Holott ez nem más, mint szabadosság (nem liberalizmus, mint ahogyan sokan tévesen állítják, mert az egy minőségileg magasabb magatartásforma.) Hogy hirtelen mást ne említsek: pl. Szabó Magdát liberális szellemben nevelték szülei. Nem szabados szelleműnek, hanem szabadnak nevelték. S egész életében tartotta is magát ehhez a nívóhoz, ehhez a szellemiséghez. 

 

A felnőttség felé tartó Szabó Magda minél jobban megismerte és feltérképezte ősei családtörténetét, eleinek jellemvilágát, elkövetett hibáikat, egyes családtagok pusztító erkölcstelenségét, mások egyenességét, határozott kiállását, pozitív és negatív törekvéseiket, s ezeket összevetette egymással, a maga és szülei elveivel és törekvéseivel - annál erősebb lett benne ez a szellem. 

 

Bölcs szellemmel és gazdag érzelemvilággal bíró asszonyként leszűrte magának mindebből a megfelelő tanulságokat. Látta azt, hogy mi hová vezet, minek mi a szükségszerű következménye. S mindez nemcsak személyisége, jelleme, lelkülete pozitív vonásait erősítette, hanem jelentősen hozzájárult írói tehetsége kibontakoztatásához és izmosodásához is.  

 

A szabadosság kizárólag az egyéni érdekek, óhajok, vágyak, kívánságok és elképzelések - s nem az egyéni képességek, tehetségek -  elérését, megvalósítását (sokszor erőszakos megvalósítását) jelenti, semmi mást. Aki így gondolkodik, aki eszerint cselekszik az valóban nem szereti önmagát. Az a vágyaihoz ragaszkodik, azokat szereti - nem pedig saját magát, saját egyéniségét. 

 

S aki önmagát nem szereti - az másokat sem tud igazán szeretni. Még nem ismeri fel önmaga személyiségének speciális jellegzetességeit, nem látja világosan önmaga céljait, nem látja, hogy szabadosságával  nem önmagát akarja megvalósítani, hanem saját vágyait. 

 

Még nem látja, hogy a szabados szellem - szemben a liberálissal - következetesen az egyéni vágyak, érzelmek kiélésére, elérésére törekszik. S korlátokat, gátakat nem ismerve tör előre, mert saját szavaival "szabadon, korlátlanul" óhajt élni. S nem arra hajt, hogy a benne rejlő képességeket kiaknázza, s ezzel megtalálja élete hivatását, ki-, és megélje (s nem eljátssza!) saját egyéni szerepét. Így aztán hiányzik életéből a világos cél-, és feladattudat, a saját boldogságának tudatos keresése, személyiségének teljes kibontakoztatására irányuló hit és cselekvés.

 

Az ilyen egyén még nem tudja (s ezért őt nem szabad elítélni, hiszen még fiatal) hogy a szabadossághoz semmi más nem kell, csakis linkség és a vágyak ébrentartása - az igazi szabadsághoz viszont belső fegyelemre, belső tartásra, céltudatosságra és a lehetőségek felmérésére, majd azok megvalósítására van szükség. "Mert belső fegyelem nélkül a szabadság megbetegít."- hangsúlyozza elemzésében Popper Péter.

 

Talán még nem tudja, hogy bárminek a hiánya az önbecsülés hiányára vezethető vissza. De hát honnan is tudná, hiszen az élet minden területén még korántsem érett, nem tud mindenütt, mindenben biztonságosan mozogni. Nem rendelkezik annyi tapasztalattal, mint egy felnőtt, ezért cselekedeteit nem szabad úgy mérlegelnünk, mint egy felnőtt emberét. Felnőtté igazán majd akkor válik - és itt ismét Poppert idézem - "ha el tudja viselni érzelmeinek sokféleségét és ellentmondásait."

 

Ám most még fiatal, tini, maximum ifjú ember.   Így sok mindent nem lehet, és nem is kell zokon venni tőle. Hibáiért, tetteiért - mint éretlen teenager - csak kis részben ő maga a felelős. S hogy miért? Mert minden fiatal úgy viselkedik és cselekszik, ahogy a családi és intézményes nevelés őt erre felkészítette. És ehhez egyenlőre csak eddigi csekély élettapasztalatát tudja hozzátenni, annak fényében, tükrében egyeztetni, elemezni a kapott értékkel. A struktúra és funkció pszichológiai alaptörvénye így működik. Nemcsak az ő, de mindenki életében. Ezért hát ne kárhoztassuk őket, ne törjünk azonnal pálcát felettük.

Átmeneti korszakban vannak ők (kétszeresen is.)  S mint ahogy a hídon átmenő emberről sem ítélkezünk addig, amíg át nem ér a túlsó partra - legyünk hozzájuk is türelmesek és segítőkészek! Segítsük őket abban, hogy megtalálják a helyes utat és biztonságosan, minél nagyobb épségben, egészségben partot érjenek! Segítsük, irányítsuk, neveljük őket abban, hogy ők is előbb vagy utóbb meg tudják valósítani saját, jól felismert és vállalt feladatukat. 

Aki nem akarja, vagy nem tudja önmagát megvalósítani, az másokon sem tud igazán segíteni, s nem képes semmilyen közösség érdekében tevékenykedni. Petőfi is, és a fent említett Szabó Magda is mindezt már tizenévesként felismerték. Dehát nékik "könnyebb dolguk volt", hiszen zsenik voltak mindketten a maguk műfajában, a maguk területén.

 

 

Egyértelműen azok voltak, de hát - mint tudjuk - a géniuszoknak is lehettek és lehetnek tévedéseik, megalapozatlan ítéleteik, melléfogásaik - amellett, hogy kimagasló tehetségek. Tolsztoj is lekicsinylően, sőt ellenszenvesen nyilatkozott és írt Shakespeare-ről. És nemcsak fiatalon idősebb korában sem tudta őt értékelni. (Ki tudja milyen fordításban olvashatta a nagy angol költő-drámaíró műveit, aki ugyanolyan kimagasló, jelentős alakja volt  a világirodalomnak, mint ő maga több száz évvel később.) 

 

A fiatal Petőfi pedig 1848-ban így mutatta be egyik hölgyismerősének barátját, az akkor huszonéves Jókait: "Itt van az én legjobb barátom. Ez valóságos francia regényeket ír magyarul." 

 

S mi ebben a meghökkentő? Az hogy Petőfi ekkor még vajmi keveset olvashatott Jókaitól (legfeljebb ha vázlatos, kéziratos formában) hiszen művei - nagyon csekély kivételtől eltekintve - csak költőbarátja halála után jelentek meg nyomtatásban.  

 

Shakespeare-ről viszont nagyon pozitív véleménye volt: rajongásig szerette - ellentétben a nagy orosz íróval. "Ő maga a teremtés fele" - mondotta egyszer a nagy angol drámaíróról... Ami azt illeti én magam is nagyra becsülöm Shakespeare műveit, de Petőfi értékítéletét róla - bár elfogadom - azért romantikus túlzásnak tartom. Viszont Tolsztoj véleményével - e tekintetben - abszolút nem értek egyet.   

 

Petőfivel, Jókaival, Radnótival, Heinével, Liszttel, Chopin-nel, József Attilával, Rembaud-val, Szabó Magdával ellentétben nem minden mai teenager ismeri fel ugyanúgy, ugyanakkor, ugyanabban az időben, ugyanolyan korán (ki előbb, ki később) hogy szabadságát, mint eszközt és lehetőséget mire kell igazán felhasználni. Hogyan kell azt értelmesen, intelligensen "bevetni" céljai, törekvései elérésére, megvalósítására. S hogyan kell azzal okosan, céltudatosan élnie - önmaga és egyben mások érdekében. 

 

 

Az a fiatal, aki önértékelési, identítási zavarokkal küzd, aki nem kap kellő szeretetet, türelmet és segítséget, támogatást ahhoz, hogy e zavarokat leküzdhesse - az könnyen a droghoz nyúl. (Sajnos.) 

 

Ám most már - e hosszú, de talán nem fölösleges - bevezető gondolatok után következzen a fenti Petőfi-versre írott paródiám. Alábbi humoros versemben a mai teenagerek tipikus - de reményeim szerint múló - tulajdonságait figurázom ki, de mindenféle gúnyolódás nélkül. Egyfajta természetrajzként jómagam "pillanatnyilag" a következőkben jellemezném a mai tiniket - Petőfi fenti verse alapján:

                             
 

 

 MAGYAR TINI - 2018.     

                        
 Egyik kezében csúcs-mobilja,

 Másik kezében HELL,

 Így látni sok tinilányt meg  fiút

 Ez az, mi legtöbbjüknek kijut

 Ami illik és kell!

                       
                        










Gördeszkája és kerékpárja

Erejét kiszívja néki.

De beéri csipsszel, kólával,
apja ezt vállalkozásával   
lazán termi  néki.

Beszélgetések pótlására
Jók az esemesek.
A tini lány szívdobogva vár,
Fiúja "hasa" tömörítve fájl, 
Ha épp szerelmesek. 

 









 

 

Epilógus

 

Persze, tudnám még folytatni, de hát a költő is eredetileg három versszakot írt. Ezért hát tiszteletben kell tartanom ezt a tényt. Szegény Petőfi így is valószínűleg "forog a sírjában" - ahogy mondani szokták ilyen esetekben, amikor valaki effajta csínytevést követ el, hogy kifigurázza, kicsavarja örökbecsű sorait. Ám én úgy gondolom: ettől Ő még ugyanolyan nagy költő marad sokunk számára, mint eddig. 

 

Számomra és mások számára is. Nem lesz ettől Ő semmivel sem kisebb. Mint ahogy jómagam sem leszek azáltal semmivel sem  nagyobb, sem kisebb, hogy ezt a paródiát elkövettem. És hát maguk a tinik sem, akik remélem valamennyien megtalálják helyüket az életben, a jövőben. Találják is meg. (Mobillal vagy anélkül.) 

Mint ahogyan az elmúlt korok teenagerei (így maga Petőfi is és sokan mások) sikeresen megvalósították önmagukat. (Neki élete során mindez  korábban sikerült, de hát ő zseni volt.) Hiszem, hogy - akár mobil-telefonnal, vagy ideig-óráig fogyasztott energia-italokkal, akár anélkül -  a mai tinik is ugyanúgy érett, komoly, gondolkodó és hasznos felnőtt emberei, családapái és családanyái lesznek majdan jövőbeli társadalmunknak. 

 

Mert a mobilőrület, a szelfizés, a hordozható utcai Bluetooth hangszórók (magyarul: kék fog) bömböltetése, a különböző löttyök, rágogik élvezete is múló divat. Amivel ideig - óráig élni lehet, ha nem is éppen muszáj. És az sem titok, hogy mindezeknek egyfajta közösségteremtő funkciójuk is van: sokan csak azért élnek velük, hogy társaik, barátaik ne nézzék le, ne szólják le, ne közösítsék ki őket. 

A technika áldásait ki kell próbálni, muszáj használni és alkalmazni azokat. Ám nem célként, hanem eszköz jelleggel! A mobiltelefonok - felfogásom szerint - kölcsönös kommunikációra szolgálnak. És ha kell - ismeretek szerzésére, tájékozódásra is, mint a számítógép, laptop, de elsősorban nem játszogatásra. És ez utóbbinál is az értelmesebbek - nagyon helyesen - azokat a játékokat, programokat keresik meg amik kreativítást, gondolkodást igényelnek tőlük. 

 

A fülhallgató vagy fejhallgató nagyszerű találmány, de nem arra való, hogy azzal közlekedjünk, mint egy fülvédővel. S mint aki se lát (és főleg se hall!) így keljünk át az úttesten (!) ezzel biciklizzünk, motorozzunk, autózzunk vagy fussunk. Az ily módon közlekedő tini magával szúr ki, mert az utcai zajokat, az élet akusztikus örömeit elzárja önmagától az utcán, villamoson, metrón, vonaton, repülőn. 

 

S ezzel könnyen veszélyekbe is sodorhatja magát! A zenehallgatásnak szerintem koncerten, színházban vagy otthon van a helye. Sajnos, beszélgető, nevetgélő, évődő fiatalok helyett legtöbb esetben mobilozó, zenét hallgató, magába burkolózó kummancs fiúkat és lányokat látni buszon, villamoson, séta közben.

Remélhetőleg a mobilozás gyermekbetegségeit is egy idő után kinövik a tinik. (Vagy: tinibetegségeit a gyerekek - ahogy tetszik.) S egyre inkább valóban arra használják a mobilkészülékeiket, laptopjukat, tabletjüket amire azok valók, amire azokat kitalálták. A divatos elektronikai kütyüket egy idő után eldobják, mert megunják. Más, újabb eszközökre cserélik majd, más szórakozási formákat keresnek, s találnak is. 

 

És mindezek értelmes használatára megint csak újabb türelmi időre lesz szükség. Nekik is, és nekünk is. (Mint ahogy az egykori táskarádió, diszkó is veszített mára már régi vonzerejéből, mert felváltották a romkocsmák, a 3D-s mozik, a fesztiválok, meg mások.) 

 

Mindig és mindenkor jő újabb divat, újabb "őrület". Amit aztán majd ismét levetkőznek, megunnak, félredobnak, elhagynak majd az akkori fiatalok. Meggyőződésem, hogy a többségük igyekszik e múló divatőrületek helyett, a parttalan és értelmetlen szenvedélyek helyett egy idő után jobb, szebb és értelmesebb célokat találni - önmaguk és mások érdekében. 

 

Senki ne szidja a fiatalokat, ha azt látja, hogy másképp viselkednek, másként gondolkodnak, mint az idősek. Ha pontosan ugyanúgy viselkednének és beszélnének, ha ugyanazt gondolnák, ugyanúgy vélekednének, nyilatkoznának a világról, ugyanúgy élnének, mint az idősebb generáció - az nagy szégyen lenne. Rájuk nézve is, meg a felnőttekre nézve is.      
                           

                               

                         

                                                                                 

                                                                                    
                                                                                               *