RÁHANGOLÓ
1. ELŐNY VAGY HÁTRÁNY?
Sok esetben előfordul - mondják ironizáló ismerőseim - hogy valaminek egyedül az az előnye, hogy nincs hátránya...Holott szerintem az életben ilyen nincs. Ugyanis mindennek van valamennyi előnye és hátránya is egyszerre, tessék csak végig gondolni! A különbség abban áll, hogy százalékos arányban a kettő közül melyik érvényesül inkább, melyik az, ami döntő jelentőséggel bír. A sokat ajnározott mobiltelefonnak például - a vezetékessel szemben - az az előnye, hogy nem lehet mellé tenni. (Vagy talán hátránya?...) Igaz, ha jól meggondoljuk, lehet mellé tenni: magunk mellé, a fotel mellé, az ágyunk mellé, kocsiülés mellé, szék mellé , vécéülőke mellé stb.
Ám ebben az esetben a miénk soha nem jelez foglaltat a mások készülékében - ami kétségtelenül nagy előny! És ha ismerősünké kallódik el esetleg a lakásában akkor nékünk a saját készülékünket - addig, míg ő a magáét meg nem találja - biztos, hogy nem kell felvennünk. (Hacsak le nem esett a szőnyegre...) Ha valaki kíváncsi a saját véleményemre - annak kifejthetem, hogy a mobiltelefon (és természetesen a laptop, a számítógép) sokkal fejlettebb, praktikusabb, hasznosabb, kényelmesebb, kezelhetőbb mint elődje, a vezetékes, helyhez kötött készülék. Még akkor is, ha - hordozható, mozgékony létéből adódóan - sokszor otthon hagyjuk, elhagyjuk, elvesztjük vagy netán ellopják tőlünk. Vagy valahol a lakásban eltűnik szemünk látómezőjéből - s ilyenkor megkérünk egy családtagot: hívja fel a számunkat.
S akkor abban a pillanatban oktondi gazdájának okos telefonja jól ismert csengőhangjával azonnal tudatja mindenkivel pontos lelőhelyét, s máris megindulhatunk a hangforrás irányába. (Bárcsak minden elveszett tárgy rendelkezne effajta "hívószámmal", és akkor mindig mindent megtalálnánk.) Szemüveges sorstársaimmal együtt már alig várjuk, hogy feltalálja valaki a szemüvegkeretre szerelhető apró chipet (ami a kutyusoknál már megvalósult) s akkor felhívhatnánk, ha nem találjuk hirtelen a valahová ledobott okulárénkat.
Feltéve persze, ha a mobilunk akkor éppen nem kallódott el valahol... A híres, Lisztről szóló anekdotában is olvashatjuk, hogy a már hetvenkét éves, kottát csak szemüveggel látó komponista egyszer nem lelte sehol beuyreuth-i lakásában (képen) a sok kottapapír között eltűnt csiptetős okuláréját.
S akkor morgolódva így szólt az éppen jelenlévő barátaihoz: "Nincs valamelyikőtöknek véletlenül egy szemüvege? Ha azt feltehetném - azzal könnyen megtalálnám az elveszettet, mert így csak homályosan látok.."
S az is előfordul, hogy keressük a táska vagy szatyor mélyén, aztán mire hosszas kutakodás után megleljük - teszem azt a bevásárlószatyor alján - már lejár a csengőhang. Ám ez már a mi hibánk, és nem a mobilé. Szétszórtságunknak, kapkodásunknak, feledékenységünknek a következménye - s nem a mi kütyünknek a hibájául róható fel.
2. CIPŐBOLTBAN
Vásárló az eladónak próba közben:
- Uram, én ezt a cipőt nem veszem meg, mert olyan, mint egy politikus.
- Hogyhogy?
- Nincs semmi tartása.
3. ORVOSNÁL
- Hát uram, ez a seb igen rossz helyen van itt a felső ujjpercében. Közel esik az izületekhez, ami veszélyes is lehet - mondja aggodalmas képpel a sebészorvos páciensének.
- Persze, hogy rossz helyen van, Kedves Doktor úr. Mert ha csak 5 cm-re lenne ettől jobbra - akkor már a levegőben lenne, s ebben az esetben semmi problémám se adódna!
- Örülök, hogy ilyen humorosan fogja fel, de azért ne viccelje el! Mindenesetre ellátjuk szépen a sebét, aztán bekötözzük. Három nap múlva ujjfent szeretném látni Önt, és a sebét, hogy hogyan gyógyul! Folyó hó 27-én tehát ujjpercre pontosan jelenjen meg rendelésemen egy kötéscserére!
4. NYUGDÍJASOK BESZÉLGETNEK BUDAPESTEN
- Lacikám, te gondolkodtál azon, mi lesz ötven év múlva ebben a városban, ha történetesen még akkor is élni fogsz?
- Mi lenne? Káosz! A közlekedésben biztosan, hiszen akkor még több lesz a magánautó, mint most. Meg persze az elektromos roller. Ami alapjában véve nem baj, sőt egészséges, ha nem mennek vele olyan gyorsan, mint manapság látjuk. És aki megveszi a kocsiját - az tuti, hogy nem hagyja a garázsban, hanem mindenhová azzal akar menni. Annyi út meg biztosan nem épül, hogy ekkora gépjárműforgalmat elviseljen dugó nélkül.
- Nézd, barátom, én nem fogok még ötven évig élni. Ma voltam hetven, s emberi számítás szerint a mai körülmények között nem nagy a valószínűsége annak, hogy 120 éves emberek-jöjjenek- menjenek (ha tudnak) itt Magyarországon. És te hogy vagy ezzel?
- Ugyanígy. Egyenlőre még szeretnék pár évig élni - ha egészségem engedi. S Néked is azt kívánom: még sokáig élvezd az éltető napfényt, a madárdalt, unokáid nevetését, azok szeretetét, ragaszkodását és a könyveidet. Azt hiszem te is így akarod. Mert az igaz, hogy már az összes adataink - orvosságaink, korképeink, laboratóriumi eredményeink, TAJ-kártyánk, bankszámlaszámunk stb. - már fenn vannak a felhőben, de azért mi nem akarunk utánuk menni. Nem igaz?
- Hát, igen. De úgyis fogalmazhatnánk: a menetjegyünk már megvan, de utazni egyenlőre még nem akarunk.
5. RETRO
Alábbi két poénemhez szükséges a visszatekintés, múltba fordulás - mint azt a cím is jelzi.
Sok-sok évvel ezelőtt az általános iskolában volt egy osztálytársam, aki igen rossz tanuló volt. Történelemből szinte csak elégtelen osztályzatai voltak, s ha esetleg felelésnél valami keveset mondott - az bizony csak kiagyalt, hamis tényekből, ötletelgetésekből állt, mert tanulni azt nem szokott. Az még hagyján, hogy a rigómezei csatát csalogányréti összeütközésnek minősítette, az 1241-es tatárjárást összekeverte az 1091-es kun betöréssel, vagy az örökösödési háborút családi perpatvarnak minősítette, ahol perre ment két família a ház megszerzéséért.
Ám amikor a tanár kérdésére azt válaszolta, hogy tudja hol volt a nándorfehérvári ütközet, de hogy mikor - azt nem is sejti, akkor már a szaktanárnál is elszakadt a cérna, az osztályban meg felharsant a röhögés. "Fiam, te ritkán szólalsz meg, de akkor is nagy marhaságot mondasz!" - summázta a történelemtanár, s még hozzátette: "Olyan gyenge vagy, hogy még három ötöst kellene szerezned, hogy az egyest megkapjad év végén!"
6. INFLÁCIÓ
Miniszterelnökünk a napokban kijelentette:
"Abban reménykedek, hogy jövőre egyszámjegyű lesz hazánkban az infláció!" (Hm, ha 12 %-os lesz, az is egy számjegy...?) Node ne gúnyolódjunk. Mindenki érti, hogy miről van szó, hiszen Orbán Viktor arra gondolt, hogy ne kétjegyű számmal tudjuk majd kifejezni (12-15, vagy még több) hanem tíz alatti számmal (mondjuk 6, 7 vagy 8 %-kal) az infláció mértékét. Talán egyszerűbb lett volna, ha így fogalmaz: "Remélem, hogy tíz százalék alatt lesz jövőre az infláció mértéke!" Ami egyből azt jelentené, hogy az árak nem növekednének ilyen iramban, mint ahogy azt az idén tapasztaljuk.
Maga az infláció latin szó, ami magyarul felfuvódást jelent, s egyértelműen általános árszínvonal-emelkedéssel jár. Ellentéte a defláció, amikor az idő múlásával csökken az árszínvonal. Ami nálunk egyhamar nem fog bekövetkezni. Inkább - az elmúlt hónapok tendenciáját figyelve - abban hihetünk, hogy valószínűleg kétjegyű számmal fogjuk jelölni jövőre az infláció mértékét - százalékban kifejezve.
Azt viszont nagyon reméljük, hogy a háromjegyű számig már nem jutunk el, úgy mint 1946-ban, amikor 348 %-os volt a pénzromlás. Gondolom, hogy senki nem óhajtja azt, hogy ebben ismét világrekorderek legyünk 76 év után. Ami viszont biztos, hogy kétjegyű szám, mert ennyi év telt el azóta...
S ha már a mértéknél tartunk, megemlítek egy közmondást: "Aki sokat markol, az keveset fog." Ezért hát én sem akarok sokat markolni, nehogy ide jussak, így hamarosan abbahagyom poénkodásomat. Mindenkinek nagyon boldog, szeretetteljes, békés, eredményekben gazdag és áremelkedésekben szegény újesztendőt kívánok! A mielőbbi viszontlátásra a Szimfonia Blog oldalain, amely jövőre immáron a tizenegyedik évfolyamába lép.
Ahogy írásom jellegéhez illik - egy poénnel zárom gondolataimat: a következő esztendő, a 2023-as szerintem relatíve közepes év lesz. Az előzőnél rosszabb, viszont a 2024-es évnél jobb!
