2022. szeptember 5., hétfő

ABLAKNYITOGATÁS (POÉNSAROK 22.)

 

 

 


 

                                                                                             "Humorban nem ismerem a tréfát."

                                                                                                                                    /Karinthy/

 

 

BEVEZETŐ

 

itűnő stend-aposaink egyike KAP - aki mellesleg druszám is - a Karinthy-gyűrűs Kovács András Péter zseniális megfogalmazása így szól: "a nevetés kinyit egy olyan ablakot, ami egyébként zárva lenne." Mivel férfiról van szó - mondhatnám poénkodva: tök igaza van! Hozzátehetném: annak az embernek, akinek nincs semmi humorérzéke - annál ez az ablak mindig zárva van, és zárva is lesz. 

 

A humortalan, sótlan emberben soha nem indulnak meg (és be) azok a mechanizmusok, szellemi és lélektani folyamatok, amikkel a poénekre azonnal reagálni tudna. Az ilyen személyiség sohasem érik meg arra, hogy érzékenyen fel tudja fogni a vicc lényegét, hozzá és néki is szóló üzeneteit. Humorérzék nélkül nem alakul ki benne az a nélkülözhetetlen empátia, ami nagyon is szükséges, hogy megfelelő hangulati, érzelmi-gondolati viszonyba kerülhessen a poénekkel. 
 
Az ilyen tulajdonságokkal bíró egyéniség soha nem ér el oda, hogy kellőképpen felfogja, szeresse és főként élvezze a humort, az abból áradó felszabadultságot, a poéneket, a csattanókat. Akiben ez a nélkülözhetetlen alapállás, hozzáállás nem alakul ki - az nem fog tudni nevetni, talán még mosolyogni sem.
 
 
Az ilyen emberben nem alakul ki az a képesség, amivel el tudja különíteni a humor igazságtartalmát annak valótlan elemeitől; amivel meg tudja különböztetni az egyedit a tipikustól, a valószerűtlent a valószínűtől, a lényeget a lényegtelentől. Ő azok közé az emberek közé tartozik, akik esetleg értik a humort, de nem szeretik. (Ahogy annak idején Koltay Róbert, alias Illetékes elvtárs mondotta.) Mert minden viccnek, tréfának van valami alapja, de nem minden vicc igaz mindenkire egyformán. Summa summárum: a humor élvezetéhez a viccek, tréfák, poének megértése és szeretete egyaránt hozzátartozik.
 
 
És azt sem lehet állítani, hogy minden fajta humor mindenkinek "bejön" és megfelel, hogy minden fajta humor élcein, adomáin, poénjein minden rendű és rangú ember egyaránt és egyformán tud nevetni. Van akinek Mikszáth vagy Karinthy kedélyes, anekdotázó szellemessége az igazi humor, és van aki Bödőcs, van aki a Besenyő-család élcein tud jól szórakozni. Egyeseknek Nagy Bandó humora, másoknak Sas József vagy az Aradi-Varga show, vagy Fábry a kedvence, s van akinek Sándor György intellektuális, teljesen egyéni és különleges humora az etalon (pl. nekem is.) 
 
 
Mások nem tudnak nevetni az abszurdon, egyeseknek a faviccek, szójátékos viccek fájnak. Vagy a trágár humor kedvelői többnyire nem szeretik az intellektuális tréfálkozást, az egyszerű, egyértelműen csattanós poéneket szeretők nem szimpatizálnak a bonyolultabb, gondolkodtatóbb humorral, és így tovább.
 
 
 
Van aki imádja Alfonzót, s van, aki nem tud rajta nevetni. Aki nem érti meg a gesztusokban, mozdulatokban élő, azokból kibomló poéneket, aki nem fogja fel a néma-játékon alapuló komédiázást, a vicces pantomimet, amit egyetlen szó nélkül ő művel - akkor nem is tud azon nevetni. (Bár jómagam nehezen tudom elképzelni, hogyan tűri egyetlen mosoly nélkül, egyetlen nevetés nélkül végignézni valaki pl. a Csehov-paródiát Alfonzóval, Raksányi Gellérttel és Szemes Marival. 
 
Amiben ugyan van szöveg, van párbeszéd - de emellett Alfonzó sajátságos mozdulatai, néma "megszólalásai", sokat mondó, kacagtató koreográfiája még jobban kifejezésre juttatják az egész csehovi szatíra lényegét. 
 
A 19. század végi orosz kispolgári létformának, az önhibáján kívül fölöslegessé váló ember életérzésének, kiúttalanságának, vegetálásának, kiégett, elfásult, rendkívül sivár életmódjának - mai szemmel nézett - mulatságos paródiáját. Egyfajta komikus tükrözését annak a korabeli szláv valóságképnek, amit Csehov kitűnő drámáiban olyan zseniálisan egyéni módon, s oly tragikomikusan tudott ábrázolni. S e paródia (mely Alfonzó komédiázása nélkül elképzelhetetlen lenne) hangsúlyozza ki igazán és erőteljesen ennek a minden iránt közönyös, besavanyodott létformának és önbezárkózó életszemléletnek igazán tragikomikus voltát. 
 
 
S aki ezen a paródián nem tud nevetni, tán azért is lehet, mert esetleg nem ismeri a Ványa bácsi, a Három nővér, a Cseresznyéskert roppant hatásos korrajzát, társadalomszemléletét, dialógusaiban rejtőző hiteles lélektani ábrázolását. Ami mind nagyon is jellemző a realista orosz író stílusára, ábrázolásmódjára. 
 
Ez is igazolja, hogy csakis annak a paródiáján tudunk nevetni, aminek tárgyát, "alapanyagát" eleve ismerjük. Csakis annak a személynek, hírességnek a karikatúráján kacagunk, akinek jellemét, természetét jól ismerjük. De van, akiket esetleg ugyanígy  hidegen hagy pl. Salamon Béla vagy Kellér Dezső másfajta komédiázása is, de harsogva nevet Hadházy és Aranyossi poénjein, és így tovább. 

 

Az a szőke nő viszont, aki a szőke-nős vicceken megsértődik - az szerintem se nem érti, se nem szereti a humort. Az a rendőr, aki  a rendőrvicceken felháborodik, az az izraelita származású üzletember, aki a zsidóvicceken, adomákon felkapja a vizet, az a mama, aki az anyósvicceket utálja, az a pap, aki az egyházi jellegű, vallásos tárgyú poéneken nem tud nevetni, az a politikus, aki támadásba lendül és perrel fenyegetőzik a politikus-paródiák hallatán  - annak tényleg nincs semmi humorérzéke! 

 

 

Mert bármily meglepően hangzik: az ilyen embertípusokról, az ilyen hajszínű hölgyekről szóló poének nem konkrétan személyekről szólnak. Nem konkrét embereket, értelmi színvonalat, jellemvonásokat akarnak kigúnyolni, nevetségessé tenni, hanem eleve humoros, nevettető jelenségeket és szituációkat tesznek a humor tárgyává. 

 

S ezek többnyire - mint a fenti kép  is illusztrálja - szójátékra, félreértésre épülnek. Továbbá egyes típusokhoz illő viselkedési-, és gondolkodási formákat, reagálásokat igyekeznek pellengérre állítani az effajta poénkedések. Éppen ezért nagyon találó, az, amikor egy-egy ilyen humoros történet, anekdota, vicc, poén elhangzásakor azt mondja valaki: a jelen lévők kivételek! 

  

Ami pontosan arra utal, hogy az  igazi humor sohasem személyeket, embereket vesz célba, feszít fel a céltáblájára, döngöl a földbe, kicsinyít és aláz meg, hanem a maga intelligens módján jelenségeket, élethelyzeteket, szituációkat, viselkedési formákat helyez a humor asztalára. Amivel megpróbál némileg javítani, nevelni, elgondolkodtatni és nem lényegtelen: nevettetni. És ezzel rögtön kinyit egy ablakot, ahol beáramlik a humor üdítő levegője, a derűs mosoly kedélyes fuvallata, a kacagás fergeteges szellője, a röhögés sugárzó, melegítő napsugara. 

 

És ilyenkor persze magunkon is, és magunkért is nevetünk. Hol saját személyünkre, egyéni vagy tipikus hibáinkra, hol másokra, másokéra ismerünk. Felismerjük önnön gyarlóságainkat, vagy embertársainkét, humoros, nevetséges tetteinket és tetteit, szokásainkat és szokásait. És ekkor jobb esetben elgondolkodunk. S mindez gyógyító hatással, jótékony erővel zúdul reánk, hiszen a humor egyfajta terápiaként is szolgál (hat). Mármint a jó humor! Mert a rossz, erőltetett humor erre képtelen. 

 

 

A jó humor tehát gyógyít, nevel, elgondolkodtat és nem utolsó sorban: szórakoztat, röhögtet bennünket. Segít abban, hogy felülemelkedjünk a jelen hétköznapok bosszúságain, derűsen tekintsünk a jövendőbe, s helyesen értékeljük a múltat. Melynek ugyancsak megvolt a maga humora - már az ókortól kezdve. 

 

S ha már az ókort említettem - álljon itt egy anekdota Arisztotelészről, aki i.e. 384-322-ig élt, és Platon mellett a nyugati kultúra és tudomány legnagyobb hatású gondolkodója volt:

 

A sokak által megbecsült, mások szemében meg lenézett híres filozófust egyszer megkérdezték tanítványai:

- Mester, nem zavarja Önt, hogy sokan rágalmazzák, koholt vádakkal illetik a háta mögött, s mindenfélét összebeszélnek, sugdosnak magáról?

Mire a nagy bölcselő, tudós-pedagógus a következőt válaszolta:

-   Ha én magam nem vagyok ott, felőlem akár meg is verhetnek! 

 

És még egy valami: mindennel szabad és lehet viccelni, humorizálni, ha a szándék egyértelműen tisztességes, szórakoztató, pozitív, és a jókedvünket szolgálja, hangulatunkat akarja fokozni, emelni. Egyet nem szabad: bárkit is emberi méltóságában megalázni, gúny tárgyává tenni. "Akarsz-e játszani - halált?...írja Kosztolányi. Vagy a vers másik két sorában: "Akarsz játszani boldog szeretőt /Színlelni sírást, cifra temetőt? 

 

Ami számomra magyarul azt jelenti: az emberi elmúlásról, tragédiákról, orvosi esetekről, betegségekről, kóros esetekről, sőt magáról a halálról szóló poéneknek, az akasztófahumornak, a morbid temetői vicceknek is lehet létjogosultsága - bizonyos fokig és a jóízlés határáig persze. Mert - ahogyan szintén KAP mondja: "az ilyen jellegű humor is alkalmas arra, hogy a néző levonja a tanulságot, s mégis önfeledten szórakozik rajta."  

 

S hozzáteszem: alkalmasak még arra is, hogy érzékeltessék velünk, erősítsék bennünk: az élet maga igenis győzedelmeskedni tud a halál felett. És ezt senki ne úgy értse, hogy el tudjuk kerülni, önhatalmúlag meg tudjuk akadályozni saját halálunkat. Hiszen ahogy születtünk - úgy el is kell mennünk valamikor e földi világból. (Csak "nem érkezési sorrendben" - ahogy egykori kezelőorvosom mondotta a 90-es években...) Tehát az élet általánosságban győz a halál felett. S hogy miért? Mert annál sokkal értékesebb, szívósabb, annál gazdagabb spektrummal, lehetőségekkel bír. "Az élet él, és élni akar" - írta Ady.

 

S amellett, hogy természetesen mindenkinek meg kell tennie minden tőle telhetőt a saját gyógyulása érdekében - néha azért nem árt, ha fityiszt mutat a halálnak: lám, az én kaszám az élesebb, mint a tiéd! Mert a humor fontos! "Humorral bármi legyőzhető, derűvel minden túlélhető." - mondotta Győrffy Sándor (1929-2015) A derű, az optimizmus, a pozitív szemlélet a csüggedést, a depressziót, a pesszimista világlátást képes mindenkor háttérbe szorítani.

 

Ennyi tán elég is bevezetésként és ráhangolódásként a humor természetrajzáról. Egyrészt az olvasó számára, másrészt meg magamnak ahhoz, hogy az alábbiakban most én is megpróbálkozzak néhány ablakot kinyitni. Azaz: humorizálni. Arra gondolván, hátha sikerül becsalogatni azon a humor friss, szellemet és lelket pezsdítő, üdítő huzatát. Hét ilyen sztori, tréfa, illetve poén erejéig tehát megpróbálok magam is egyfajta ablaknyitogató  lenni.          

 

 

JÖJJÖN HÁT AZ ABLAKNYITOGATÁS

 

1. poén:

Jelenlegi kormányunk a KATA nevű furmányosan kitalált adózási törvénnyel egyeseknek kedvezett - másoknak pedig nem. Amikor pedig megszüntette ezt - óriási felháborodás, utcai demonstráció, tüntetés lett annak a következménye. Ez a jelenség többek között azt is bizonyítja, hogy az "ún. " bújtatott munkaviszony" helyett többet ér a "nyilvános" munkavégzés. És bizony nem vezethet jó eredményre semmi, ami igazságtalan; ami egyeseknek kedvez, másoknak pedig egyáltalán nem.

 

 

Lám, anno a 15. században Mátyás király tudott olyan törvényeket hozni, ami MINDENKIRE érvényes volt, s mind az államnak, mind pedig a dolgos embereknek kedvező volt. S adóznia mindenkinek aszerint kellett, ami jövedelmének abszolút megfelelt. 

 

Így aztán a kolozsvári bírót és a hazai kiskirályokat is egyformán fenyítés, büntetés, szankció érte, ha nem adóztak rendesen és példásan. Ha jelenleg, 2022-ben itt, kis hazánkban kivétel nélkül MINDENKI rendesen adózna - az adókból már régen rendben lenne az egészségügy, az oktatás, az úthálózat, simán, gördülékenyen zajlana a közlekedés stb. Mert hogy nincsen rendben - azt mindenki tapasztalhatja, aki világosan lát és gondolkodik.

 

 

Emlékszünk arra, mit mondott a hetvenes években Hofi Géza? "Tényleg, az adókból nékem már van három falum. Mindegyik szép, fejlett, kulturált falu!" Ez ma is igaz - azzal a nagy különbséggel, hogy aki nem adózik - annak van három faluja, sőt gyára, szállodája stb...A KATA-törvény károsultjainak pedig most már, ezek után személy szerint csak egyet tudok ajánlani: fájdalomcsillapítónak szedjenek Kataflánt! Az talán többet ér, mint a tüntetés.  

      

2. poén:

Számítógépes korunkban a Facebook (arckönyv) az Instagramm (gyorstávirat) és a Messenger (hírnök) nevű alkalmazások "hasábjain" üzengetnek az emberek egymásnak. A napokban egyik orvos-ismerősöm reagált piros szívekkel arra az üzenetre, amit születésnapjára küldtem neki. Másnap találkoztunk az utcán:

- Na, mit szólsz hozzá, milyen szép szíveket küldtem néked? 

-  Ezúton is köszönöm, nagyon szívesen.

-  Na és ráadásul kardiológiai szempontból is valamennyi negatív!


 

  

3. poén

Férj és feleség a 13. házassági évfordulójukon évődve és játékosan beszélgetnek egy pohár pezsgő mellett. 

- Drágám, tizenhárom az szerencsétlen szám. Nem gondolod, hogy elhagyhatnánk belőle egyet, s akkor mindjárt tizenkettőt mondhatnánk helyette?

- Inkább 12-t hagyjunk el belőle, s akkor, ily módon szépen lassan visszatérhetnénk akár a mézeshetekig.

- Visszatérhetnénk. De csak akkor, ha még ma is úgy szállnál rá a mézre, és úgy tudnál döngicsélni meg zümmögni mint annak idején... 

 

 

 

4. poén:

Mészöly  Miklós írja: "Nem az igazság kelyhe a szív, ó, nem. Csak minden oda emigrál, ami megérdemelné, hogy igazság legyen."

Na, igen. De mi az igazság? Különösen manapság, amikor mindenfelől bombáznak bennünket az egymással ellentmondó "tények."   És ha az ember önmaga gondolataival és érzéseivel nincs tisztában - könnyen megtévedhet, eltévedhet. És azt hiszem: ez a legnagyobb igazság. Mindannyian saját sorsunkat éljük, mindenkinek megvan a maga keresztje. Vagy ahogy Hamvas Béla fogalmaz a Karnevál-ban: "A pácban mindenki benne van."

 

Nem szabad eltévednünk a szavak útvesztőiben, mert könnyen úgy járhatunk, mint az az autós, aki nem találja meg a főútvonalat, amelyet keres, mert nem figyel arra, hogy a mellékutak hova és merre vezetnek, s azokon miféle táblák irányítanak, igazítanak el bennünket. A sikeres ember nem minden esetben azonos az értékes emberrel, mert rengeteg olyan értékes személyiség létezik, aki soha nem tud - ilyen-olyan okból - sikeres lenni. 

 

És az sem biztos, hogy aki mélyen gondolkodó - az értékes is egyben. Mert  ha igaz lenne az, hogy a mélyen gondolkodó emberek a legértékesebbek a társadalom számára, s azok végzik a legfontosabb munkát - akkor a bányászoknak kellene adni a legmagasabb fizetést... 


 

 

 5. poén: 

Timár György (1929-2003) író, kritikus, humorista a 80-as években Sándor György humoralista szójátékait parodizálta könyvében - felhasználva népi szólásmondásaink igazságát. A következőképpen faragott poént - nagyra a becsült kollégája szellemes humorát idézve:

"Ásó-kapa válasszon el egymástól" - mondták a rokonok a lord menyegzőjén.

Minden úgy történt, ahogyan kívánták. A lédi öt hónap múlva megszökött. 

A kertésszel." 

Nos, tovább fűzve a szólásmondásokból eredő humorfűzért - magam is megpróbálkoznék hasonlóval.  Sokszor emlegetjük  a nyelvi ikerszavakat, amelyeket Mikszáth, Jókai, Ady, valamint Arany János és fia, László is előszeretettel használtak: izeg-mozog, sürög-forog, tipeg-topog, fireg-forog, jön-megy, tesz-vesz stb. Ezek ösztönöztek egy ikerszót tartalmazó poén kitalálására, megfogalmazására. Íme:

A körzeti orvoshoz beállít egy köhécselő beteg. 

- Doktor úr, a múltkor azzal a panasszal jöttem Önhöz, hogy köhögök. Írt nekem akkor Paxirasol tablettát, de sajnos, azóta állapotom súlyosbodott.

- Hogyhogy? 

- Hát úgy, hogy múltkor még csak egyszerűen köhögtem, de tegnap óta már  kihegek-köhögök...

Az orvos meghúzza a száját, dirmeg-dörmög a bajsza alatt, majd így szól:

- Uram, akkor igyekezzen sebbel-lobbal haza, és otthon szedje be ezt a másik port! De ne csak úgy tessék-lássék, feléből-harmadából, hanem pontosan és gondosan. Talán attól majd előbb-utóbb jobban lesz.

 

 

 

6. poén

Sokan állítják: hasonlítunk az állatokhoz. Persze nem külsőleg, kinézetünkben, hanem egyes belső tulajdonságainkban, némely viselkedésünkben, cselekedetünkben. Van benne igazság. Íme:

Az ember pl. ugyanúgy mireg-morog, mint a kutya, nyalakodik, mint a macska, bőg, mint ősszel a szarvas, ravaszkodik, mint a róka, lop, mint a szarka, csörtet, mint a vaddisznó. Egyesek lusták, mint a lajhár, szurkálódnak-piszkálódnak, mint méhecske. S az ember nem egyszer csíp, mint  a szúnyog, szemtelen, mint a piaci légy, beront, mint az elefánt a porcelánboltba,  s ordít, mint a sivatagi oroszlán.  

Vannak, akik élnek, mint hal a vízben, az úszóbajnokok csukafejest ugranak a vízbe, a nagyszájúak munkahelyükről röpülnek, mint a sirály, kivágják őket, mint rendetlen  házimacskát ..ni. S bizony néha berúgnak, mint a csacsi és fetrengenek, mint a disznó. Vannak, akik bőszek és vadak, mint a tigris, mások szelídek, mint az őzike vagy ártatlanok, mint a ma született bárány. Soroljam még?

S ha már a macska többször is szóba került - megkérdezném:

- Tudja-e a kedves olvasó, miért tekinthető spirituális állatnak a macska?

- Mert kiereszti a karmát. 


 
 
 
 
7. Poén
 
Az élet hozza a legjobb poéneket. Példa erre a következő sztori:

A múltkor kibicikliztem a városszéli bolhapiacra. Egy olyan polót vettem fel, amelyen elől öt vitorlás díszeleg. Éppen szembeszél fújdogált, s lassan tudtam csak tekerni. Útközben egy ismerősöm a járda széléről rám kiáltott:

-    Igen lassan haladsz azzal a kerékpárral!

Mire jómagam így reagáltam:

- Csak úgy tudok menni, ahogy a széljárás megengedi. 

 

 

 

Talán egy szuszra ennyi most egyszerre elég, mert aki sokat markol, az keveset fog. Ha nyájas olvasóimat akár csak egy mosoly vagy nevetés erejéig sikerült felvidítanom, egy napját könnyedebbé tenni - már érdemes volt mindezeket leírni. Mindenkinek minden jót kívánok!