2015. április 25., szombat

P O É N S A R O K 6. (A F O R I Z M Á K)













 
 
Képtalálat a következőre: „Nagy E betűk - képek”
ddigi "Poénsarok" csokraim után több olvasómtól olyan visszajelzést kaptam, hogy fogjam rövidebbre! Kérésük számomra parancs, ezért írás előtt már ki is készítettem a fenti mérőszalagot, hogy ellenőrizni tudjam a sorok hosszúságát. Így hát most a megfelelő óvatossággal fogalmazok meg tíz aforizmát, hogy egyikük se legyen három mondatnál több. Akik eddigi írásaimat ismerik azok sejtik:  ez bizony nem kis feladat lesz számomra. De teljesíteni fogom. 
 
A legkorábbi aforizmák már az ókorban megszülettek és terjedtek - ha nem is mindegyik írott formában. Az első ilyen jellegű gyűjteményt Erasmus állította össze a 15. században. Ez a műfaj minden időben általános igazságokat, életbölcsességeket, éles megfigyeléseket szándékozott rögzíteni az élet számtalan megoldott és megoldatlan problémájáról, az emberi tulajdonságokról, pozitív és negatív  jelenségekről egyaránt. 
 
 
Az aforizma (franciában pl. maxie, reflexion, sentence stb.) szó szerint szellemes mondást jelent. S mint Gábor György írja: "legtöbbször burkolt önvallomás, amit az eszmélet, a lelkesedés szül, de az érzelem, a líra sem hiányzik belőle." Legnagyobb értékük és hatásuk azoknak az aforizmáknak van, amelyekből minden korban okulni, tanulni tudnak az emberek. Ezek ugyanis olyannyira általános igazságokra mutatnak rá, amik bármikor, bármely történelmi időszakban érvényesek lehetnek, és eligazíthatnak bennünket. Legalábbis eddig még így volt - s hogy a jövőben hogyan változnak meg ezek az igazságok azt persze előre nem tudhatjuk. De ami több száz évet kiállt - az valószínűleg igaz lez a következő időszakban is. 
   
Az emberi jellemről, a jó-, és rossz emberi tulajdonságokról, az emberi kapcsolatokról, az alá,- és fölérendeltségi viszonyokról, a pénz hatalmáról, a kulturális értékekről, a magatartás és a cselekedet minőségéről stb. szóló elmés vagy kevésbé elmés megállapítások hol mosolyogtatók, hol elgondolkodtatók, hol pedig harsány nevetést váltanak ki belőlünk. Különösen akkor, ha teljesen egyet értünk, vagy azonosulni tudunk velük, s olvasásuk közben még bólintunk is: "Ez igen! Ezt szinte helyettem mondta, írta le az aforizma kiagyalója."
 
 
Mint például Voltaire megállapítása: "Az államférfit nem a rendkívüli éleslátás teszi naggyá, hanem a jelleme." Hm... (Azt hiszem, ez a lehető legrövidebb, de sokat mondó reagálás volt részemről.) S hogy saját korunk szerzői közül is idézzek egyet, nézzük mit ír Moldova György az "Ideális hadifogoly" című aforizma-gyűjteményében: "Az élet nem főpróba hanem előadás." Ezek után következzenek saját külön bejáratú aforizmáim. Egy tíz darabból álló csokor hétköznapi életünk viselt dolgairól, visszás jelenségeiről, emberi gyarlóságainkról, örömeinkről és bánatainkról. Íme:



Képtalálat a következőre: „Nagy  E betűk - képek”


 
1.
 
 
legtöbb ember mindenképpen mások előtt óhajtja bizonyítani azt, hogy mit tud. A leghelyesebb és legigazabb út - az aranyút - azonban az, ha az ember önmaga előtt bizonyít. 




Képtalálat a következőre: „gondolkodó ember - képek”




2.
 
Képtalálat a következőre: „Szíves, szerelmes betűk -  képek”szerelem bizony másképpen jelentkezik, él és működik fiatalabb éveinkben, mint idősebb, hajlott korunkban. Mert mit is duruzsol a fiatal szerelmes a kedvesének? "Szerelem, szerelem - átkozott gyötrelem". Az idősebb ember viszont így morfondírozik magában: szerelem, szerelem - a vízcsapot szerelem.



Képtalálat a következőre: „szerelmesek - képek”



 
 3.
 
Képtalálat a következőre: „nagy A betűk - képek”z igenek és nemek rangsorolása - hátulról előre - a következő: 
   Negyedik helyen áll a férfi nem, harmadik helyen a női nem, második helyen a férfi igen és végül dobogósként az első helyen áll a női igen.



Képtalálat a következőre: „szép nő - képek”

 

 
4.
 
 
Képtalálat a következőre: „nagy K betű- képek” 
étségtelen tény, hogy a kis csecsemő az emberek között a legaranyosabb. Úgyhogy a szülőknek a gyerekük fürösztése után minden esetben érdemes megvizsgálni a pici fürdővízét...




Képtalálat a következőre: „csecsemő fürösztés képek”



 
 
A következő, az ötödik - az korhatáros:


Képtalálat a következőre: „humoros Nagybetűk Sz - képek”


Képtalálat a következőre: „virágos betűk A képek” kinek van valami fogalma a szexről - annak nem kell különösebben elmagyarázni, honnan ered ez a régi magyar szólásmondás: "Minél előbb nyélbe kell ütni az esküvőt."  



Képtalálat a következőre: „esküvői képek  -képek”




  Ismét korhatár nélküliek jönnek:


 
 6.
 
Képtalálat a következőre: „Díszes nagy betűk H  képek” azánkban egyetlenegy olyan település létezik - ez  Pápa városa - ahol az iskolákban a tanulók bizonyítványát maga a Szentatya látja el kézjegyével. Így aztán a katolikus egyházfő tisztsége, aláírása ott díszeleg minden tanév végén a tanuló minősítését, tanév végi eredményeit taglaló felsorolás alatt:
                                                   "Pápa, 2014. június 12-én."









7.

 
élszerű szervezetünket naponta sok-sok vitaminnal feltölteni, s erre mindannyiunknak különböző lehetőségei adódnak. A nagyon fontos D vitamin felvételére legcélszerűbb, ha a napfürdőzést alkalmazzuk, a C vitamin pótlására sok gyümölcs és zöldségféle fogyasztása ajánlott, az A vitamin fedezésére pedig legokosabb, ha meghallgatjuk Mozart A-dúr zongoraversenyét (K.488.)


Képtalálat a következőre: „zongorakoncert képek”


  

8.
 
 
Képtalálat a következőre: „Betűk o - képek”ktatási Minisztériumunk hosszas megfontolás után rájött arra, hogy a pedagógus pályára erős, rugalmas, magabiztos, ellenálló, strapabíró, izmos, bátor, energikus, szívós és életét is kockáztató emberekre van szükség. S mivel csupán egy olyan embertípus létezik hazánkban aki mind a tíz felsorolt tulajdonsággal bír - így 2016-tól kizárólag artisták taníthatnak az iskolákban.



Képtalálat a következőre: „tanterem - képek”






  9.
 
 
Képtalálat a következőre: „vicces betűk képek” 
osszas kutatás után az egyik amerikai pletykalap - mely sztárok magánéletével foglalkozik - nyilvánosságra hozta, hogy Elizabeth Taylor
  
évekig tartó házassága nem volt más, mint Richard Börtön.










10.


 
korrupció, a közpénzek hűtlen kezelése mélységesen elítélendő, ennek visszaszorítása nagyon fontos feladat. Éppen ezért ma, 2015-ben a legfontosabb és legaktuálisabb kérdés, amit feltehetünk: 
- Vajon mennyi pénz maradt még a QAESTOR  "tarsolyában?"







 
 
 
 

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Remélem, hogy Mélyen Tisztelt Olvasóim  vették az adást, s elraktározták maguknak a fenti aforizmáim poénjeit. Elhatároztam, hogy amennyiben ötvennél többen felkeresik, elolvassák eme blogbejegyzésemet - úgy hamarosan újabb aforizmagyűjteménnyel jelentkezem. De csakis akkor. Mindenkinek Minden Jót kívánok! .