Szimfonia Blog: 2017-04-16

"Vigyázat! A kapu harap!" (Örkény: Egyperces novellák)

isztelt Blogolvasó! Ismét a humor vizeire evezek nem létező csónakommal. Ehhez mindössze a fejem és a számítógép billentyűzete áll rendelkezésemre, no meg olvasmányélményeim, melyeket többek között Gogol és Örkény írásaiból nyertem és szűrtem le magamnak. Poénsarok című rovatom 13. fejezetében - a groteszk területére kalandozva - teszek most néhány agyszüleményt e sarokba. Remélem, nem lesz szerencsétlen eset belőle - gondolva a tizenhármas számra - hiszen sosem voltam babonás.

A fekete macska, az orr viszketése, a péntek 13. és más egyéb marhaságok sosem hoztak lázba. Amíg a közmondásokat mindig is az emberi tapasztalatokból leszűrt, ma is érvényes, megszívlelendő bölcsességeknek tartottam - úgy a babonákat minden alapot nélkülöző, logikátlan, tudománytalan butaságnak. Ezért sose vettem azokat komolyan, sose hittem bennük. Így hát inkább abban hiszek, hogy sokan elolvassák majd és derülni fognak itt leírt groteszk történeteimen, amiket Örkény egyperces novelláinak hatására, mintegy utánérzésként vetettem papírra. Illetve jelen esetben: képernyőre.

Ám először néhány szóval nem áll tisztázni a GROTESZK fogalmát. Ez a kevert, görög- német-olasz eredetű kifejezés, ami minőségjelzőnek és főnévnek egyaránt elfogadható - egyfajta ábrázolásmódra utal. A 15. századtól van jelen a művészetekben. Először az építészetben jelentkezett: a templomok, paloták és egyéb építmények kevert növényi, állati és emberi figuráinak megjelölésére használták. Ezek a kőből, gipszből faragott torz alakzatok minden esetben a hétköznapi valóságban láthatótól, tapasztalttól eltérő, fantasztikus figurák voltak.

Ott díszelegtek (és többnyire ott díszelegnek ma is) a különböző építmények, épületek külső vagy belső falain, kiugró párkányain, mellvédjein, erkélyein, balkonjain, korlátjain, ereszcsatornáin. Torz külsejükkel, felhívó erejükkel egyszerre voltak ezek a szobrok félelmetesek, különlegesek és elborzasztóak, valamint kedvesek és fenségesek, sőt mulatságosak is. Vagyis keveredett bennük a tragikus és komikus is. Némi titokzatosságot is rejtettek magukban, ami nem véletlen, hiszen a szó gyökere az olasz grotta (barlang) jelentést hordozza.

Ilyen és efféle szobrocskákat helyeztek a gótikus templomok külsejének diszítésére (pl. A párizsi Notre Dame székesegyház falaira is - hiszen a "hölgyet" ugye muszáj volt kellőképpen feldiszíteni...) Aztán a groteszk alakok ábrázolása természetesen átkerült a festők ecsetjei, az írók tollai alá is. Ők aztán teremtették szaporán évszázadokon át a fantasztikusnál fantasztikusabb torz, különös emberi alakokat, történeteket, melyek ugyancsak és ugyanúgy eltértek a hétköznapi, megszokott emberi formáktól - mind külsejükben mind belső tulajdonságaikban, jellemükben, cselekedeteikben.

A romantikában az egymással ellentétes jellemek szerepeltetésében, az egymással ellenkező, szélsőséges cselekedetek bemutatásában nyert teret, majd fejlődött tovább a groteszk műfaja. Ami máig megmaradt az irodalomban, s a torz és valódi, a hamis és igazi, a tragikus és komikus elemek egymással párhuzamos együtt élésében, egymás mellé helyezésében mutatkozik meg azóta is a legnyilvánvalóbban.

"A tiszta komikumban, a vígjátékban feloldódnak az ellentétek, míg a groteszkben ez központi jellegű és feloldhatatlan. A groteszk mű egy, a józan ész szabályait nem tisztelő világot tár az olvasó elé. Olyan zárt világot teremt, amelyben minden lehetséges, reális és irreális elvesztik jelentésüket." - olvashatjuk egy irodalmi elemzésben. A groteszknek rokona az abszurd, ami azt jelenti: vannak közös vonásaik, melyek mindkettőben előfordulnak, s vannak olyanok is, melyekben eltérnek. Ez a kissé modernkedő, előkelősködő kifejezés (magyarul: képtelen) az 1950-es évektől használatos, különösen az abszurd drámák megnevezésére, mely kezdettől szívesen él a groteszk eszközeivel is.

A groteszk a szélsőséges egymáshoz nem illő elemek társítása, mely egyszerre nevetséges, de bizarr, hátborzongató is, az abszurd mindig a képtelen, lehetetlen helyzetekkel él. S mint a humor egyik kedvelt, sajátos, fanyar válfaja - roppant mulatságos, nevetséges tud lenni. Mind a kettő esztétikai minőség, melyben az ábrázolt jelenséget hihetetlennek mutatja be az író, költő. Egyéni véleményem szerint én magam úgy látom és gondolom: a groteszk mindig valami társadalmi problémára, gondra is utal és rámutat - az abszurd lényege, célja pedig egyértelműen csak a nevettetés. Kevésbé hordoz olyan mély eszmei mondanivalót, mint amilyent a groteszk.

A legjellemzőbb groteszk irodalmi hősök közül elég talán megemlíteni Gwynplaine-t, a nevető embert, vagy a félszemű, lőcslábú, púpos és süket Quasimodo ("majdnem ember") alakját. Mindkettő Hugo egy-egy regényében szerepel. Aztán sorolhatnánk a különböző torz, misztikus, titokzatos alakokat Hoffmann írásaiból, avagy a szellemében, kinézetében és cselekedeteiben egyaránt különös, félnótás, szürreális, komikus alakot, Don Quijote figuráját. Akit Cervantes még torzabbnak, groteszkebbnek tud feltüntetni azáltal, hogy az ízig-vérig emberi, esendő, falánk, Sancho Panzával párosítja.

Vagy folytathatnánk a sort a fantasztikus, nem mindennapi dolgokat vizionáló, különleges ötleteket kigondoló és hajmeresztő akciókat végre hajtó orosz hivatalnokokkal: a jobbágyokat vásároló Csicsikovval, a halála után kísérteni visszajáró és köpenyeket lopkodó Akakijeviccsel, továbbá Kovaljov őrnaggyal, akinek eltűnt az orra (Gogol hőseivel) vagy az önmagát megduplázó, képzelt hasonmásával levelező, majd megbolonduló Goljadkinnal (Dosztojevszkíj hősével) és így tovább.

Gogol Köpönyege alapján egyébként kitűnően elemzi a groteszk kettős látásmódját, a dolgok feje tetejére állítását dr. Bokányi Péter középiskolai tanár a Youtube csatorna egyik videóján. Aki még többet akar megtudni arról, hogyan élt Gogol a groteszk látásmóddal írásművészetében - annak ajánlom: keresse meg ezt a videót!

S átlépve a 20. századba folytathatjuk Örkény István (1912-1979) történeteivel, jellegzetes groteszk alakjaival. Ő volt az az író, aki Nagy Dániel, Páskándi Géza, Tamási Áron, Nagy Lajos, Mészöly Miklós ilyen jellegű novellái után a magyar irodalomban a leghatásosabban, legpregnánsabban művelte és továbbfejlesztette a groteszket, gazdagítva annak eszköztárát. Előszeretettel alkalmazta annak jegyeit drámáiban, elbeszéléseiben, különösen a 70-es években - természetesen a maga egyéni módján, a maga által kimunkált stílusával. Egyperces novelláinak kollekcióját például évekig csiszolta, javítgatta, bővítgette, így az újabb és újabb kiadások mindig több opuszt tartalmaztak, mint az előzőek. A sokat megélt, tapasztalt, a háború borzalmait megszenvedő, a hadifogságot is megjárt zsidó származású író groteszk történeteiben, tudósításaiban meg akarta mutatni, s meg is mutatta: hogyha a hétköznap tényeit egy más közegbe helyezzük milyen megdöbbentő hatást kelthetünk vele.

Nála is - ugyanúgy, mint a fent említetteken kívül Boccaciónál, Rabelais-nél, majd kortársainál Hrabalnál, Mrozeknél, Kunderánál - a komikus és tragikus elemek egymás mellett szerepelnek, keverednek. Sőt "összeférhetetlen egységet alkotnak, s nem egyszerűen egymás mellé rendelődnek, hanem kioltják egymást" (Berkes,1990.) Ezt a jellemzést még kibővíti Szegedy-Maszák Mihály, aki ezt írja:

"Örkénynek különös tehetsége volt, hogy a 20. század nyomorúságos helyzeteit, emberi tragédiáit és történelmi kataklizmáit ironikus átértelmezéssel tömörítse össze, csupaszítsa le paradox képletekké, megőrizve egyúttal valami szemérmes líraiságba rejtett emberi perspektívát. A groteszkről nem alkotott összefüggő elméletet, de interjúiban és kisebb jegyzeteiben számtalan magyarázatát adta világképpé szervezett módszerének. Vallomás a groteszkről című írásában így fogalmazott: „A groteszk nem értelmezi a világot, hanem új világot teremt. Egy megálmodott, képzeletbeli világot, amely emlékeztet ugyan a realitásra – részelemei sokszor azonosak vele –, mégis egy másik koordináta-rendszerben létezik” (Örkény 1970, 88).

Örkény is a szokásostól eltérő nézőpontból, aspektusból ábrázol személyeket, helyzeteket, történeteket, s azok végkimenetelét is. A Tóték-ban (filmen: Isten hozta őrnagy úr) is pl. egyfajta lehetőségként vázolja fel az adott szituációt, benne a szereplők magatartását, viselkedését és annak következményeit: így is történhetett volna... Egyértelműen rámutat itt az író arra: hogyan csap át a hatalom - hatalmaskodásba, amit az elnyomottak szolgalelkűsége, gyávasága is nagymértékben elősegíthet. (a fenti filmjelenetben is jól kidomborodik a család meghunyászkodása, rettegése az őrnagytól.) A komikus és tragikus elemek egyfajta szintézisét teremti meg ebben a drámájában is. És további jó példa erre Színész halála az Egypercesek-ből. Ebben morbid tárgyilagossággal - és éppen ez a nevetséges és meghökkentő az egészben - írja le, hogy mi történt a híres színész, Zetelaki halála után, este:

"A Lear király esti előadása e tragikus esemény ellenére is zavartalanul folyt le. Zetelaki késett ugyan egy kicsit, s az első felvonásban feltűnően fáradtnak látszott (néhol szemlátomást a súgó segítségére szorult) de aztán egyre jobban magára talált, s a király halálát már olyan meggyőző erővel jelenítette meg, hogy nyíltszíni tapsot kapott érte.

Utána hívták vacsorázni, de nem ment. Azt mondta:

- Ma nehéz napom volt."

Nohát, az efféle örkényi egyperces történetek késztettek arra, hogy megpróbáljak hasonló sztorikat, közleményeket, helyzetjelentéseket, híreket, glosszákat magam is kiagyalni. Igaz, hogy nevezett kitűnő írónknak nincs most semmilyen évfordulója, éve, jubileuma. De hát nekem ahhoz nem szükséges semmiféle kerek évforduló, hogy reá emlékezzek.

1974-ben huszonéves fejjel, még élő tv-adásban láttam őt Vitray Tamás Ötszemközt című műsorában. Hol rendkívül imponáló kedélyességgel, hol teljesen tárgyilagosan, szinte tudományos precizítással beszélt a magyar nyelv sajátosságairól, írói eszközeiről, de önmagáról csak a riporter legnagyobb ösztökélésére mondott egy keveset.

"Van bennem egyfajta görcs, szemérem, egy gátlás, amit nem tudok átlépni, így még a legszűkebb baráti körömben sem beszélek önmagamról. Inkább megírom."

Egyéniségéről, magánéletéről ezért többet megtudhatunk írásaiból, s nem csak az Egyperces novelláiból, hanem egyéb zseniális alkotásaiból - drámáiból, seregnyi elbeszéléséből, egyéb regényeiből, szociográfiai alkotásaiból, leveleiből, visszaemlékezéseiből. Még kedvenc kutyáját (alábbi képen) is megörökítette egyik írásában, amikor levelet intézett az állatorvosnak, éppen akkor, amikor Kossuth-díjat kapott. Ebből idézek most:

"Kedves Doktor Úr! Elnézését kérem amiért a megbeszélt időben nem lehetek itthon, de az Országházba kell mennem egy kitüntetést átvenni. Kérdésem a következő:

A kutyának, ha vizelnie kell, erősen kidudorodik a hólyagja. (....)

Baj ez?"

Örkényt követve, de persze távolról sem azon a szinten - én is inkább megírom a magam önálló gondolatait. De nem önmagamról, hanem a világ, a közélet dolgairól, emberi természetről, viselkedésről, magatartásformákról, hétköznapi eseményekről, politikáról, oktatásról, kultúráról, emberekről, állatokról. Mégpedig - jelen esetben eléggé elítélendő módon - az ő Egyperceseinek modorában.

Úgy döntöttem: így, ilyen formában is fejet hajtok kimagasló személyisége, emberi tartása és írói munkássága előtt. Lehet, hogy éppen ez a mód a legmegfelelőbb: az, hogy némi kreativítással magam is megfogalmazzak, írogassak ehhez hasonlókat - az ő sajátos stílusában, de semmiképpen másolva, inkább utánozva őt. Mert Örkény-epigonnak nem tartom magam, mint ahogyan egyik írót vagy költőt sem akarom másolni. Mint ahogy a nagyokat nem is lehet.

S mivel e nevezett gyűjteményben Örkénynél sem minden novella pontosan egy percig tart - így én sem ragaszkodtam e rövidebb-hosszabb írások mindegyikében az egy perces időtartamhoz. Van, ami kevesebb idő alatt is elolvasható, de lesz, ami tovább tart majd. Előre bocsájtom, hogy senki ne azzal az igénnyel olvassa alábbi "egyperceseimet", hogy azok akárcsak megközelítenék az örkényi színvonalat, mert hiszen lehet, hogy a Tisztelt Olvasó maga is tudna hasonlót írni, ha megpróbálkozna vele.

Tehát nem óhajtok, s nem is tudnék versenyezni senkivel; olyan írókkal, költőkkel, akik vagy elődeik, vagy kortársaik stílusát imitálva hommage-zsal adóztak azok emlékének és nagyságának. Mint például Weöres Sándor, aki Arany János balladáit, stílusjegyeit idézve írt hódolatot (hommage-t) Hogy milyen remekül sikerült - azt az alábbi részlet is bizonyíthatja:

"Elnyugszik a bajnok. Zord homloka rémlik:

halmon eke-hullám, szántás feketéllik;

már őszül a tölgyfa, ázott busa bálvány,

beléje-karolva hétszínü szivárvány."

Ez csodálatos. De mindezek után következzenek az alábbiakban saját Örkény-utánérzéseim, imitációim:

1. Vastaps

Hazai kulturális életünkben árgus szemmel figyelik egymást a színházak. Tulajdonképpen mondhatjuk: konkurrensei egymásnak, hiszen mindegyik a másikat óhajtja lefölözni, túlszárnyalni zajos sikereivel, közönségcsalogató premierjeivel, a nézők vastapsának bekebelezésével. Ezért az egyik színházigazgató fölöttébb különös, bizarr eszközhöz folyamodott, mert sokallotta, hogy a mellette működö, színvonaltalan darabokat bemutató teátrumban zúgó vastapsokkal jutalmazzák a nézők a gyengébbnél gyengébb produkciókat. Őnáluk meg - akik nem hajlandók engedményeket tenni, s kiszolgálni a sekélyebb ízlésűeket - nincs soha vastaps, csak mérsékelt siker.

Ezért titokban megegyezett (némi prémiumot ígérve) a másik színház nézőtéri felújítását végző cégével: szereljenek erős patkómágneseket láthatatlanul az ottani székek karfája alá. Ez precízen meg is történt, így amikor a nézők ott netán tapsolni akartak - két karjuk a mágnes hatására szétterülve maradt. Ugyanis azokat - a vastapsot mintegy megakadályozva - magához vonzotta a mágnes, így összecsapni tenyerüket, vastapsot produkálni nem tudtak.

A színházi kritikákban - minderre reagálva - hamarosan meg is jelent: ebben a színházban az utóbbi hetekben nincs siker, nincs taps, különösen a vastaps marad el, bezzeg a másikban van! Ha nem is zúgó, fergeteges taps, de annál nagyobb, mint itt. Így aztán a nézők lassan kezdtek átszivárogni a másik színházba, mondván: ott bizonyára jobb darabok mennek, hiszen még a kritika is melléjük áll. A bizarr ötletet kigondoló igazgató tehát nyert, amihez jól jött neki a közönségben ma is élő jó adag sznobizmus is. S hogy náluk ezentúl valóban csak vastaps legyen - kicseréltették az összes széket műanyagra, s száműztek minden fémet a nézőtérről. Így aztán zúgott a vastaps.

2. Rendkívüli közlemény

Kedves Hallgatóink! Rendkívüli hírt közlünk. Ma délután magyar idő szerint három órakor bogotai otthonában szűk családi körben és a televízió nyilvánossága előtt lemondott a kolumbiai elnök.

Arról, hogy valaha is átadja a hatalmát.

Az alább következő, harmadik opusz már nemcsak Örkény-, de egyben Kafka-imitációnak is felfogható. Az emberből állattá történő átváltozást - mely a világirodalomban is sok írót lázba hozott - Örkény visszafordította, s megírta e sztorit a Visszaváltozás című novellájában a kafkai stílus egyfajta groteszk utánérzéseként. (ami már eredetileg is meglehetősen bizarr, groteszk és fantasztikus.) Jómagam pedig - mindezek alapján - egy újabb - ezúttal magyar - átváltozást eszeltem ki, melyet sajátos magyar színekkel igyekeztem felruházni:

3. Hétköznapi metamorfózis

A jakabszállási agglegényként éldegélő, kis háztáji földjén gazdálkodó Somogyi Imre nem igen bánta, hogy éppen vörös hajjal született annak idején. Egy szép napsütéses hétfői reggelen arra ébredt, hogy nagyon éhes. Komótosan felkelt ágyából, s szokásos reggelijéhez ült, ahová legtöbbször három éves leánycicája, Mirci is elkísérte. A középkorú gazdaemberről azt pletykálták faluszerte, hogy titokban "átjárogat" a kikapós szomszédasszonyhoz, mikor a férje kiszálláson van és nem Jakabszálláson. Nyílt titok volt szerelmi kapcsolatuk, amit nehéz lett volna titkolni, hiszen szép időben a nyitott ablakon át is kihallatszottak boldog együttléteik hangos kísérő jelenségei. (Imre ugyanis - szabadelvű ember lévén - azt tartotta: "örömöt szerezni épp úgy kell a bent lévőknek, mint a kívül levőknek.")

Most azonban a reggelinél feltűnt néki, hogy a szokásos tea helyett ezúttal mintha jobban kívánná a tejet. S miközben a Whiskas-konzervet letette a macska elé - egy hirtelen ötlettől vezérelve meg is kóstolta azt. Egy késhegynyit tett csak a tányérjára, s úgy találta: nincs is rossz íze. Eszébe jutott a "Macskák Whiskast vennének" jól ismert szlogenje, ami már a könyökén jött ki, s most is ezt hallotta az egyik tv-reklámban. Reggelije végén megpödörte bajuszát, mely mintha most hosszabbnak tűnt volna, mint amikor előző este a tükörben pedánsan lesimította és lekefélte a fürdőszobában. Hm, hm - morgolódott, s most még morgolódása is több ideig elhúzódott az átlagosnál, s egyfajta dorombolásnak hatott.

Amikor bement a szobájába felöltözni - szokatlan szagokat érzett mindenütt a lakásban, sokkal többfélét, mint tegnap. S érdekes, hogy lámpagyújtás nélkül is mindent jól látott a sötétben, pedig a rolókat még fel sem húzta az ablakokon. Átsétált a szobán, s még a padlón is alig hallatszottak puha léptei. Mintha perzsaszőnyegen járt volna végig, ahogy a szekrényhez sompolygott, s felvette kabátját, hogy megkezdje reggeli szemléjét állatai között. De kilépve a baromfiudvarra már le is vetette a bélelt zakóját, mert melegnek érezte azt.

- Vagy tán melegfront van ma?- kérdezte önmagától hasát, mellét vakargatva, amely jóval szőrösebb volt most, mint az előző napon.

- Az áldóját, tán ezért érzek én oly meleget?- morgolódott, s magot szórt a tyúkjainak, s közben még meg is kergette őket egy kicsit. Nagyon mérges lett és fújtatott, amikor a kamrából egy egeret látott kisurranni. Nyomban utána vetette magát, elkapta, rácsapott a mancsával, s már élettelen volt szegény, amikor tovább pöckölte. De a legkisebb sajnálatot sem érzett iránta, mikor begurgatta az udvar sarkába. Mirci - aki utána jött - menten ráugrott és ellopta.

- Legyen a tiéd, kolléga - mondta neki. Nékem a konzerv jobban ízlik!

Gondolt egyet, s hirtelen átugrott a szomszédék kerítésén - egyenest be a szépen kifejlett káposzták közé. A neszre kijött az udvarra Juliska, a szomszédasszony az urával, Vincével, aki véletlenül most éppen otthon volt. Mindketten furcsán néztek rá. Azonnal felismerték benne szomszédjuk mozgását, tekintetét, szeme villanását, de egyikük sem merte határozottan kimondani, amit látott. Különösen a fiatalasszony jött izgalomba, s mérgesen, idegesen rákiáltott a macskára:

- Sicc innen, te veres kandúr! - súgta oda Imrének, most nem szabad idejönni!

De Imre - felpúpozva hátát morgott egyet, s mindezzel nem törődve, macskaügyességgel sebesen elinalt a galambdúc felé. S már nosza, mászott is volna fel az oda vezető létrán, izgatottan tekintgetve a búgó galambok felé. A szomszéd sejtelmesen rákacsintott csinos, szexis feleségére, miközben a farkát lóbáló kandúr felé bökött:

- Te Juliska, talán te jobban tudsz válaszolni erre: azelőtt volt ennek az Imrének ilyen hosszú farka?

- Volt, de nem ilyen csíkos!

4. AKITA

Egy kisfiú elhozta gyönyörű kutyáját a városi kutya-szépségversenyre. Most éppen békésen fekszik a zsűri előtt.

- De gyönyörű ez a jószág, milyen fajta? . kérdezi egy nyolc éves kislány a kutya gazdáját.

- Akita.

- És milyen névre hallgat?

- Ta a becsületes neve.

- Hogyhogy Ta?

- Ezt a kézenfekvő megoldást választottuk, amikor nevet adtunk neki. Ő az a kutya, aki -Ta!

5. Magyar űrhajós a Holdon

Holnap reggel pontban 5 órakor a Nagykunság közepéről felszáll az első magyar űrrakéta a Holdra. Az űrutazási akció elsősorban gazdasági, tudományos célokat szolgál, mely a magyar agrárgazdaság fejlesztését hivatott elősegíteni. A fedélzeten helyet foglaló asztronauta nem más, mint a Magyar Űrhajózási Bizottság szigorú zsűrije által kiválasztott Kukoricza János, a híres tiszagyendai mezőgazdasági vállalkozó. Ő az, aki fél éves fizikai-szellemi kiképzés után landolhat majd a Hold felszínén az orosz--magyar-kínai koprodukcióban gyártott űrsiklójával.

János természetesen gabonamagvakat visz magával egy hermetikusan lezárt kapszulában, hogy ott fenn elültesse azokat. S azután - mint egykori bányász-família leszármazottja - várja a jó szerencsét. A tervek szerint egy hónapot tölt ott fenn, mert egy speciális tudós-orvoscsoport kifejlesztette számára azt a tartályt, melyben ennyi időre elegendő oxigént lehet tárolni. A Bizottság szakértői mindenáron ragaszkodtak kifejezetten az ő jeles és elismert személyéhez - mégpedig több okból is:

Először: húsfeldolgozó üzeme, ménese ezer tehene és ötszáz birkája van, s évek óta - többek között - egy holdon termel gabonaféléket, kukoricát a Nagykunsági főcsatorna mellett. S így igazán csakis ő tudhatja: mit és hogyan lehet megtermelni egy holdon...A másik ok, hogy lovasfogatokkal foglalkozván egyedül ő képviseli országunk népgazdaságában a húzó ágazatot. Így aztán akár jutalomként is veheti, hogy éppen ő került sorra, mint űrutazó.

Továbbá: mint kormányközeli nagyvállalkozóra - reá kevésbé hat a nehézségi erő, hiszen évek óta semmi nehézsége nem volt, minden állami támogatást azonnal megkapott. Így aztán valószínűleg fenn az űrhajóban is minden nehézség nélkül könnyedén fog lebegni a súlytalanság állapotában... És az utolsó nyomós ok, ami egészen prózai: mint évek óta jól menő, prosperáló vállalkozó - ő fizette be előre űrutazása teljes költségét áfástul, pofástul, mindenestül.

6. Reklámfogás

A hódmezővásárhelyi ULTRA-TRAVEL Utazási Iroda közzétett egy rejtvénypályázatot, melynek szövege a következő volt:

Hölgyeim és Uraim! Aki felismeri, s megfejti azt, hogy milyen hibát rejtettünk el ebben a hírben - az nyer egy két személyre szóló, egy hetes ingyenes utazást Hollandiába. A szöveg pedig ez:

"Világ körüli útra indult egy házaspár esküvőjük után a mi utazási irodánkban megrendelt hirdetés alapján. Jól érezték magukat, s életre szóló gazdag élményekkel tértek haza."

Jó egy hétig senki nem jelentkezett olyan, aki eltalálta volna, mi a hiba ebben a fenti feladványban, bár sokan hoztak be az irodára helytelen megfejtéseket. Végül egy 12 éves kislány nyerte meg az ingyenes utat, aki édesanyjával mehetett el - első repülőútjaként - ingyenesen Hollandiába. A kislány az iroda munkatársai előtt bátran és egyszerűen kijelentette: világ körüli útra nemhogy házaspár, de senki emberfia nem tudna indulni, hiszen a világ végtelen, s azt megkerülni nem lehet! Megkerülni csakis a Földet lehet, tehát a szöveg helyesen így lenne: "Föld körüli útra indult.....stb."

Az esethez hozzátartozik, hogy a kislány űrhajósnak készül, s már számtalanszor elmondta otthon: ő szeretné megkerülni a Földet kívülről, a világűrből is. De azt hogy "világ körül" még egyszer sem ejtette ki a szájacskáján. Talán így rögződött benne a helyes kifejezés, amivel nyert egy olyan utat, ami egyébként fél millió magyar Ft-ba kerülne, ha ketten saját költségükön mennének el.

7. Iskolai beírás

Az egyik dunántúli általános iskola 5. a. osztályában szaktanári beírást kapott az egyik tanuló, név szerint: Korsós József. A beírás, amit az apa este a vacsoránál már olvashatott is - a következő volt:

"Kedves Szülők!

Józsi magatartásával kapcsolatban az utóbbi hetekben nagyon sok kollégámnak, és nekem is számtalan kifogásunk van. Óra alatt - ahelyett, hogy a tanári magyarázatokra figyelne - rendszeresen rejtvényeket fejt, mobiltelefonjával csetteg, üzeneteket küld rajta leány osztálytársainak, tájékozódik a Facebook alkalmazásán az oda beírt lájkokról és megjegyzésekről stb. Amikor megkérdeztem: miért telefonon küld üzeneteket - pimaszul azt mondta: mert így egyszerűbb, mint papíron dobálni ide-oda hagyományos módon. Tegnap a tanóra előtt verekedett,. Felpofozta az osztály eminens tanulóját, Stréber Antalt. Majd hozzá akarta vágni a baseball sapkáját, melybe előzőleg - fondorlatos módon - egy almát ragasztott bele cellux-szal. Ám Antal lehúzta a fejét szerencsére.

Mikor a tanterembe léptem - rákiáltottam: hagyjon fel a verekedéssel. Mire a sapkát felvette a padlóról, és hozzám akarta vágni. Csakhogy én is lehúztam a fejem, s így engem sem talált el. (Csak az igazgatót, aki éppen abban a pillanatban lépett be az osztályterem ajtaján.) A folyosó végi WC-ben nagyszünetekben rendszeresen cigarettázik. S amikor az ügyeletes nevelő figyelmeztette: ne dobálja fel a csikkeket a plafonra, azzal védekezett: "legalább nem kell a takarítónőnek felseperni a járólapról." Szóval: viselkedése minősíthetetlen, s egyre romlik. Kérem, hogy szigorúan figyelmeztessék, s írják meg nekem: mi módon büntették meg Önök otthon!

Üdv: Tulipán Árpád, osztályfőnök.

A fiú másnap már át is adta az iskolában apja válaszát, amivel a tanári beírásra, illetve kérdésre reagált:

"Kedves Osztályfőnök Úr!

Megértettem panaszát és igazat is adok Önnek, hiszen itthon is sok bajunk van Józsival. Hasonló vétségeivel küzdünk, szenvedünk tőlük mi is, és - serdülőkorú lévén - ezekben nemhogy javulást tapasztalnánk, hanem egyre rosszabb, pimaszabb lesz. De megjegyzem: egy gyerek a rossz példákat valahonnan veszi, ellesi, eltanulja. Hogy "óra alatt" rejtvényt fejt - azzal talán engem és szokásaimat utánozza, hiszen én magam is esténként szeretek kedvenc fotelemben, a fali óra alatt rejtvényeket fejteni. Amikor az Őn beírására reagálva, azt fiam előtt olvasva indulatosan pofon akartam vágni - lehúzta a fejét - szerintem ezt is valahonnan eltanulhatta. Továbbá: manapság mindenki mobillal futkos, nem csetteg - mint ahogy Őn írja - hanem csetel(!) ímélezik, szelfizik. S ezt is lemásolta azokról, akik így tesznek. Mint ahogy a feleségemmel mi is másoltunk: a szomszédunk fiát lemásoltuk, így lett aztán nekünk is fiunk.

A csikkdobálást - amit tanár úr nehezményezett - igyekszünk itthon visszafogni. Amikor nálunk a fürdőszobában Józsi suttyomban dohányzik, a csikkeket sosem dobhatja fel. Mindig precízen a hamutartóban kell azokat néki gondosan elnyomnia. Javaslom, hogy Önök is helyezzenek el az iskolai WC egyik ablakdeszkáján egy fém hamutartót, ami nem balesetveszélyes, mint az üveg, s a tanulók abba fogják tenni majd a csikkeket, így aztán nem dobálják azokat fel a mennyezetre.

Kedves Tanár Úr! Arra a megjegyzésére, hogy fiam egyre romlik, úgy reagálnék: egyet értek. Sőt, hogy az Ón kifejezésével éljek: "egyre jobban" egyet értek. Ezért javaslom, hogy egy óra előtt engedje haza, s talán addig nem lesz annyira rossz, vagyis egyre rosszabb. Nyugodjon meg, fiamat itthon feleségemmel együtt megdorgáltuk. És ennek kiegészítéséül további kemény büntetést fog még kapni: három napig puha kiflit nem ehet reggelire, csakis keményet; fekvőhelyét egy hétre keményebb matracra cseréljük, puha kispárnáját eldugjuk, s további egy hétre eddigi mobiljától is eltiltjuk. Helyette újat fog kapni.

Üdvözlettel és további jó munkát kívánva: Karvaly Lajos, Józsi édesapja (2017. márc. 8.)"

8. Ismeretlen Petőfi-költemény

Eddig ismeretlen Petőfi sorokat találtak Szolnokon 2017. április elsején az esti órákban. A szerencsés felfedező, aki erre a felbecsülhetetlen irodalmi leletre rábukkant saját lakásának szobájában - az nem más, mint Tóth Dezső szolnoki kőműves. A művelt, sokirányú művészeti érdeklődésű, középkorú szakmunkás szabad idejében gyakran forgatja híres magyar költők verses köteteit. Legutóbb - még tavaly - Szabó Lőrinc összes versei között fedezett fel egy számára eddig ismeretlen költeményt. Most pedig a saját Petőfi- kötetének 256. oldalán talált rá egy olyan versre, amit életében eddig még nem ismert.

A számára korszakalkotó felfedezésről be is számolt a Szolnoki Hírlap egyik, őt otthonában felkereső munkatársának. Az újságíró a jól befűtött nappaliban meleg szavakkal és lelkes kézfogással köszönte meg a irodalmat csupán hobbiként művelő szakmunkás zseniális felfedezését. Egyben megígérte neki, hogy az általa felfedezett, sokáig polcán lappangó sorokat hamarosan közkinccsé teszi a nagy példányszámú, népszerű lap kiemelt hasábjain. Ami azóta már meg is történt a szolnoki Petőfi-rajongók nagy-nagy örömére.

Azon olvasóinknak, akik - eddig még megfejthetetlen okból - nem olvasták volna, itt, e helyen tesszük közzé a kőműves által felfedezett Petőfi-verset. A mindössze négy sorból álló, rövidke költemény egyszerű, keresetlen szavakkal fejezi ki a 21 éves fiatalember fellángolását nagy szerelme iránt. (Akinek nevét sajnos nem jegyezte fel az irodalomtörténet.) Talán majd egyszer valaki ezt is felfedezi...A kutatók számára nem kis fejtörést jelenthet majd e rövidke vers esztétikai értékeinek kimutatása és filológiai elemzése. Íme, a vers:

"Boldog, ki ily lyányt szerethet,

mint amily vagy galambom,

ki oly tűzzel jár át engem,

mint a boros palackom."

(1844.)

9. Merre öntözzünk?

A kisalföldi Rábasáros Gyümölcs KFT-jének almáskertjében az agrárgazdasági szakemberek egy reggel arra lettek figyelmesek, hogy az almafák - a szokásuktól eltérően - fordítva nőnek. Valamennyit egyfajta ismeretlen kártevő támadhatta meg, mert gyökerükkel az ég felé magasodtak, ágaikkal pedig a föld alatt terebélyesedtek szét. A főkertész csípőre tett kézzel és fejcsóválással szemlélte a furcsa jelenséget, s megszólította az arra sétáló vezérigazgatót:

- Főnök Úr, itt két kérdés is felmerül ezek után. Először is: hogyan fogjuk leszedni a termést, ha egyáltalán lesz rajta? A második: ha termést akarunk, öntöznünk kell a fákat. Erre két megoldás kínálkozna: vagy a föld alatti ágakat locsoljuk géppel a földbe juttatva a vizet, vagy pedig szórófejes öntözéssel, netán slaggal az ég felé irányítva a levegőben ágaskodó gyökerekre irányítjuk a kellő vízmennyiséget. Nos, mi a véleménye mit tegyünk?

- Ezt magukra bízom, Győző! Válasszák a legegyszerűbb megoldást. És ha Önnek vagy a munkatársainak kis dolga akad a munka közben - azt is magukra bízom, hogy milyen irányban pisálják le annak a szerencsétlen fának a tövét - fölfelé, vagy lefelé. Úgy is fogalmazhatnék: szabad kezet adok!

10. Javaslat egy tanulóvezetői táblára:

T A N U L Ó V E Z E T Ő

! ! !

Az Országos Közlekedésrendészet illetékesei tanácsolják: tessék összehúzott szemmel ránézni erre a fenti tervezetre! De csakis itt, és ne az utcán, ha netán elfogadnák e tervezetet és az autókon is megjelenne. Gyakorlottabb pislogóknak a a nagy T akkor is látszani fog itt, ha lecsukják a szemüket...

És hát zárásul egy ráadás azoknak, akik idáig elolvasták eddigi Örkény- imitációimat:

BÓNUSZ

Mese a gyűrűről

Egy alföldi kis faluban, a Tisza mentén élt egy szegény öregember a feleségével, s volt nékik három fiuk. Egy nap azt mondja az apjuk a legidősebb fiúnak:

- Eredj fiam szerencsét próbálni, hátha tudsz rajtunk valamit segíteni!

Feltarisznyálta hát a fiút, megölelte, megcsókolta és elbocsájtotta. A fiú nemsokára egy rengeteg erdőbe ért, ahol leült egy fatönkre, hogy megebédeljen. Elővette a hamuba sült pogácsáját, amit anyja sütött néki hajnalban, s falatozni kezdett. Odajött hozzá egy kisegér és kérlelni kezdte, adjon neki egy falást, mert már három napja nem evett. A fiú megsajnálta, jó szívvel tört neki egy darabkát. A kisegér azt meg is ette, s átnyújtott a legénynek egy aranygyűrűt jutalmul:

- Nesze, te fiú, fogadd el tőlem, amiért így megszántál engem! Vidd haza, segíts a szüleidnek, családotoknak!

A fiú szépen megköszönte, eltette a gyűrűt, s hazavitte. Otthon nagyon megörültek a szép, értékes ajándéknak. Megkérték a középső fiút: vigye be a városba, adja el, biztos sok pénzt fizetnek majd érte. A középső fiú el is indult, de az erdei úton elvesztette a gyűrűt, így aztán szomorúan visszafordult, nagy búslakodva. Otthon rettentően megharagudtak rá, de a legkisebbik fiú felöltözött, és azt mondta: ő majd megkeresi azt a gyűrűt. Biztos a testvére kiejthette a tarisznyájából, hisz két lyuk is van azon már hetek óta.

Mit volt mit tenni, elment hát a legkisebbik is ugyanazon az ösvényen ballagván, amelyen bátyjai is végigjártak. Ő is leült a fatönkre, és amikor már evett, és éppen hemmedezett, hozzá is odasompolygott a kisegér. Ő is adott néki jószívűen az eleségéből, mire az egérke sarkon fordult, és - lássatok csudát! Szájában már hozta is a megtalált gyűrűt, amire éppen reggel talált rá a fűben.

A kis legényke persze nagyon megörült, szépen megköszönte azt, és hazavitte. Lett nagy öröm otthon! Másnap eladták a csillogó-villogó aranygyűrűt, és tizenkét ezüst szekérrel is alig tudták a városból hazafuvarozni azt a tenger sok pénzt, amit kaptak érte. Bizony! Mert - tudjátok meg - olyan értékes volt az a gyűrű, hogy akár egy várost is fel lehetett volna abból építeni. Abból a tengernyi pénzből sok minden (palota, bútor, lovaskocsik, földbirtokok, erdők stb.) mellett még egy újabb aranygyűrűt is vettek. Amivel másnap reggel indulni készült a legkisebb fiú.

- Hová mégy fiam? - kérdezte az öregember.

- Elmegyek, apám, elviszem ezt a gyűrűt messzire - akár az Óperenciás tengeren is túlra - ha úgy adódik. Elviszem én annak az embernek jutalomba, aki megígéri, hogy ezt a hosszú mesét elsőként elolvassa, ha egyszer valaha lesz a földön internet és megjelenik majd a Szimfonia Blog hasábjain!

- Jól van, fiam, indulj csak, járj szerencsével! - mondta az apja.

A legkisebbik fiú erre gondosan becsomagolta, tarisznyájába tette a gyűrűt, s elindult vele a hosszú útra. "Jó lesz az még, gondolta, valakinek.

És most viszi!"