POÉNSAROK 10. (SZÓLÁSOK, KÖZMONDÁSOK)

                                                                            "Aki másnak vermet ás -

                                                                               - az a sírásó." (kiforgatott közmondás.)

 

 

 

edves Blogolvasó! Alábbi írásomnak a középpontjában - mint azt a cím is jelzi - a szólások, közmondások magyarázgatása, kifigurázása áll. Megpróbálok poéneket kreálni jól ismert, naponta használt és bizonyos igazságtartalommal rendelkező közmondásaink, szólásmondásaink értelmezéséből. Vajon igazak-e, érvényesek-e még ma is ezek a népi tapasztalatok, bölcsességek? Alkalmazhatók-e mai életünkre, szolgálnak-e okulásul, megfontolásul e régi életünkből leszűrt tanulságok, útmutatások, figyelmeztetések? Remélem, sikerül elgondolkodtatnom Kedves Olvasóimat ezekről a kérdésekről - mert elsősorban ez az igazi célom. 

 

 

S hogy a gondolkodást, tűnődést elősegítsem, kissé lazábbá tegyem - próbálom viccesebben, poéneket alkotva megfogalmazni e téren kialakult véleményemet, meglátásomat. Az élet rohamléptekkel halad, a világ változik, átformálódik (nem mindig előnyére.) Ezek az évszázados mondások viszont - úgy tűnik - megmaradnak nekünk, hiszen nap mint nap használjuk, alkalmazzuk őket különböző helyzetekben és helyzetekre.  S többnyire igazak ma is, hiszen életünk, emberi kapcsolataink lényeges elemeit villantják fel, és alapjuk a több generációs jó megfigyelés, az éleslátás és a tapasztalat.   Remélem, hogy ezúttal is sikerül mindenkinek kellemes, derűs  perceket szereznem alábbi soraimmal:

1. Azt állítja az egyik közmondás, hogy egy kis nevetés az már fél egészség. Mit kell tehát tennünk? Röhögjünk naponta többször is jó nagyokat! 

2. A férj újságolvasás közben, íróasztalánál ülve így szól feleségéhez:

- Hogy mik vannak az autópályákon! Egyszerűen nem találok szavakat.
- Hát, amilyen rendetlenség van az íróasztalodon - ezt nem is csodálom! - mondja a feleség.

 

3. Alkalom szüli a tolvajt - szól a jól ismert közmondás. Vagyis ez azt jelenti, hogy az alkalmat - mint anyát - hibáztatjuk abban, hogy egy bűnöst megszül, s ezt az "újszülöttet" aztán tolvajláson érjük. De az alkalmat is valakinek létre kellett hoznia, s így nem is maga az alkalom a hibás, hanem az, aki azt megteremtette, vagyis annak a szülei! Azok a hibásak.

 

Azoknak meg az ő szülei és így tovább - s ha így haladunk akkor mindig valaki előzőre kenjük rá a felelősséget.  Holott az igazi felelős és bűnös az, aki a tolvajlást elköveti. Ugyanis ha nincs szándék, ha nincs hajlam és ösztönzés, no meg indíték - akkor maga az alkalom (ami a belső késztetésekhez külső erőként csapódik) hiába kínálja fel magát. Ugyanez van a kábítószerekkel is: ha valakiben nincs meg az erős késztetés, hogy kipróbálja, fogyassza - akkor uszulgathatják előtte akármilyen erőszakosan, nem fog venni belőle. Az alkalom tehát önmaga nem elégséges a bűn elkövetéséhez. Ha a kettő - a belső és külső tényezők együttese -nem áll össze, akkor nem fog létrejönni semmiféle bűntett. Nem születik meg maga a bűnös cselekedet, melynek csalárd szándék áll a hátterében.

  



4. A falnak is füle van. Hozzátenném szép csendesen: Hogyha vékony a téglafal - akkor a szomszédnak is...

5. Az igazságot még a tyúk is kikaparja - szól a régi falusi tapasztalat. Ha ezt a közmondást jól átgondoljuk - azonnal rájövünk: miért van az, hogy manapság az Országháznak - ahol a parlamenti ülések zajlanak - még a környékén sem látunk egyetlen tyúkot sem. Vagy látott már valaha valaki ott, arrafelé egyet is? Aki találkozott esetleg ott egyszer is tyúkkal - az értesítsen! De gyorsan, mert ha észreveszik az 

illetékesek ott kapirgálni azt a bizonyos baromfit  valószínűleg nem lesz ott sokáig, mert eltávolítják onnan. S akkor is csak az ellenzéki sajtóból fogjuk megtudni, hogy újházi tyúkhúsleves volt a napi menü a parlament büféjében.

 6. A hallgatás az beleegyezés - halljuk meglehetősen sokszor. Kérdezem én: akkor a házasságkötéskor az anyakönyvvezető miért nem elégszik meg azzal, ha a vőlegény az ő feltett kérdésére nem szól semmit. Akarod-e az itt jelenlévő menyasszonyod feleségül venni s néki örök hűséget fogadni? Hát nem lehet megérteni azt, ha a vőlegény erre csak hallgat? A hallgatás beleegyezés. Amellett ilyen súlyos és nagy horderejű kérdés átgondolásához idő és csend is kell. Nem csoda tehát, ha megriad szegény és csak hallgat. Hallgat, tehát belegyezik.

7. Ami elmúlt - az elmúlt - tartja a régi közmondás. Hát, szó ami szó - ennél nagyobb igazságot még a föld nem hordott a hátán. Kétségtelen, hogy ez minden időben igaz. Talán csak annyival lehetne kiegészíteni: Ami van - az van.

8. Türelem rózsát terem  - ennek igazságával már vitatkoznék. Hiszen ha mindez szó szerint minden esetben megvalósulna - akkor minden férj és feleség állandóan rózsabokrokkal lengedezve járna az utcán, s fejéből, hasából, karjaiból csupa tüskés rózsaszál nőne ki. (Bár a tüske az azért sokszor ott van bennünk rózsa nélkül is.) Azonkívül az orvosi rendelő előtt várakozó betegek fejéből és a hivatalok ajtajában, a postán sorban álló ügyfelek hátából annyi rózsacsokor nőne ki, amiből bőven jutna az ottani orvosnak, adminisztrátornak, postai alkalmazottaknak is. Az orvosi ügyelet előtti folyosón meg végig rózsalugasok pompáznának, amit az éppen ráérő nővérek kénytelenek lennének öntözgetni. S ha ez mind a gyakorlatban valóban meg is valósulna - akkor sorra tönkremennének a virágüzletek, virágpiacok. Mert rózsát azt biztos senki sem vásárolna, hiszen így ingyen is hozzájutna. Nem igaz? Igaz?
 

 

 

 

9. Jobb a sűrű fillér, mint a ritka forint - tartja közmondás. Az 1990-es évek pénzügyminisztere és a Magyar Nemzeti Bank azonban másképp gondolta annak idején, amikor folyamatosan megkezdte a fillérek kivonását a forgalomból. Az utolsó fillér az 50 filléres pénzérme volt, ami hivatalosan 2000. március 31-én véglegesen kikerült a fizető eszközök közül. Úgyhogy akinek e határidő lejárta után még esetleg maradt ilyen  beváltatlan érméje - az elteheti emlékbe. Az azóta működő kormányok és politikusok véleménye szerint így ma már hazánkban senkinek nem lehetnek filléres gondjai. (Csak forintos gondjai lehetnek...)  

 10. Egy bolond százat csinál. Hát bizony, ez a közmondás sokféle módon értelmezhető. Van, aki úgy érti, hogy egy félbolondnak ötven gyereke van, mert egy egészen bolond az százat csinál...S ha ezen a gondolatmeneten tovább haladunk - akkor egy negyedbolondnak már csak 25 gyereke lehet, s minél normálisabb valaki annál kevesebb utódot hoz a világra. A három gyermekes családeszmény tehát nem egy ördögtől való idea. Summa summárum: minden normális ember gyermekeinek száma 25 alatt van.

 +1 "gyerekes" bónusz - azoknak, akik idáig elolvasták:
 Kisgyerek - kis gond, nagy gyerek - nagy gond. Hát ezzel meg mit kezdjünk? Ezek szerint ahogyan az idő halad - úgy lesz a 

felnőtt szülő - az apa és az anya  - gondja a gyerekeivel egyre nagyobb, egyre több. És egyre súlyosabbak lesznek a gondok. Holott éppen az lenne a logikus és a természetes, hogy ahogyan nő a gyerek és egyre inkább felnőtté válik -  annál inkább elszakadjon a szülőtől! Amivel magától értetődően az ő (a gyerek) gondjának kéne megnőnie értelemszerűen, nem pedig a szülőé. S  így a szülőknek ne a gyereke nehézségeivel, problémáival nőjön a gondja, ahogyan öregszik. 

 

Az lenne a normális, ha az idős szülő nem folyton a gyereke gondjaival, problémáival foglalkozna, ne az ő gondjaikat igyekezne megoldani. Ne a gyermeke s annak családja életébe kelljen sokszor kéretlenül bele avatkoznia, hanem az lenne az ideális, ha ő akkor már foglalkozhatna a maga idős korának a gondjaival. A csemetéi pedig oldják meg saját gondjaikat, álljanak meg saját lábukon - a szülő legfeljebb segítsen, ahol lehet. A formális logika tehát azt követelné meg, hogy a gyerek felnőtté válásával az ő gondjuk nőjön, ne a szülőké s ezzel tanulja meg a gyerek magát az életet, a konfliktusok megoldását. Küzdjön meg azzal önmaga (de ő is csak öreg koráig) s azután jöjjenek az ő saját öregkori problémái. Amibe már - e gondolatmenetet követve - már ne tartozzanak bele az ő gyerekei problémái, gondjai. Szóval ez lenne az ideális.

 

 

A valóságban azonban nagyon jól tudjuk és tapasztaljuk: nem így van. Legtöbbször a szülő segítsége (hol erkölcsi, hol anyagi, hol mindkettő) abban jelentkezik, hogy még idősebb korában, 60-70 évesen is ő maga oldja meg, vagy próbálja megoldani gyermekei, unokái gondjait. Sokszor helyettük, ami nagyon nem helyes. És aggódik, és sokszor kétségbeesik. És mindez azért lehet, azért van így, mert az élet, a jövő kiszámíthatatlan, a munkahelyek száma véges, a gyermekek életcéljai, hivatásuk gyakorlása nem mindig valósítható meg  számukra úgy, ahogy azt ők szeretnék. S egyre nehezebb lesz a magánélet és a hivatás harmonikus összeegyeztetése. Nem tudjuk, mikor milyen nehézségek jönnek és kerülnek elénk és a gyermekeink (majd unokáink) elé az idő sodrában. Tehát ez a közmondás bizony nagyon is igaz! Ami jó is, meg nem is. (De hol itt a poén? Ezúttal elmaradt...)


 

 És persze jő a bónusz: egy "állati" közmondás - azoknak, akik idáig elolvasták:

+1: Éhes disznó makkal álmodik - már mint a vaddisznó. Mert a házi sertés, akit jól tartanak - az bizony rá sem néz a makkra. (Illetve ránéz, csak nem eszi meg.) No, ezt aztán értse mindenki úgy, ahogy akarja. 

Remélem, mindenkinek sikerült legalább egyszer                 elnevetnie magát. Mindenkinek Minden jót kívánok!

                                                                                    *