DRÁGA (?) ÖRÖKÖSÖK

 

öredelmesen bevallom: megint sorozatfüggő lettem. Az 1999-ben véget ért SZOMSZÉDOK (rendezte: Horváth Ádám) majd a SZERESS MOST! (rendezte: Bollók Csaba, Erdélyi Dániel, Márton István, Nyitrai Márton,  Ottó Elek, Pajer Róbert és Szarka János) és az ÉLETKÉPEK (rendezte: Horváth Ádám) után most a DRÁGA ÖRÖKÖSÖK  vonz a képernyő elé minden eddiginél erősebben, estéről estére. Az ez év január 1-én elindult derűs hangulatú, vígjátéki és drámai  elemekkel egyaránt megtűzdelt széria a horvát televízióban 2014-15-ben futó Kud puklo da puklo (Mindenhol így megy) sorozat alapötlete alapján született. 

 

Ám a magyar forgatókönyvíró-kvartett (Hámori Barbara, Búss Gábor Olivér, Domokos Gábor és Bereczki Viktor)  hazai miliővel, helyszínekkel, humoros (helyenként szatirikus) ízekkel, szituációkkal, problémákkal és konfliktusokkal varázsolta sajátosan magyarrá a képernyőn elindult, és tempósan meglendülő sztori napról napra bonyolódó cselekményét. És természetesen maguk a szereplők is ízig-vérig hazai jelenkorunk város-, és falulakó honpolgárainak lelkivilágát, gondolatait és szándékait képviselik.   

Hasonlóan a Szeress most-hoz - ennek a mozinak  is több rendezője, operatőre is írója is van.  Aki kíváncsi a teljes alkotógárdára és a szereplőkre - az tájékozódhat a sorozat Wikipédiájából. Mellesleg az itt szerepet kapott színészek - csekély kivétellel - számomra eddig ismeretlenek, s jórészt a legújabb színésznemzedék képviselői. Ami még előnyére is válik a filmnek, hiszen úgy tűnhet, mintha "civil" szereplőket látnánk benne. Ezt persze semmiképpen sem a képességeikre értem, ugyanis valamennyien nagyon tehetségesek, és friss szellemet, oldott és laza játékmódot hoznak hazai színművészetünkbe. 

 

Valamennyien aranyosak, kedvesek, de valamennyiük nevét mégsem sorolom fel. S bizonyára még gyarapodni is fog a színészgárda - ennél fogva sok értelme nincs e felsorolásnak, mert valaki vagy valakik biztos, hogy kimaradnának, s így ez sértődésre adna okot. Ezt pedig nem szeretném, hiszen mindenki olyan felelősségteljesen és elragadóan teszi a dolgát, hogy kiemelni egyet sem lehetne közülük. A főszereplőket elolvashatja bárki a wikipédiából, a rendezőgárdát viszont megemlíteném, mert ez talán azonos marad végig: Radnai Márk, Politzer Péter, Lóth Balázs, Reich Dániel és Borsos Miklós.) 

 

Hogy ez az RTL programjában futó, legújabb szappanopera hány epizódig "megy el", meddig bírja szusszal, friss ötletekkel - szemben a Szomszédok 331, a Szeress most 88, s az Életképek 114 részével - most még nem lehet tudni. (És akkor a csúcstartó - mármint folytatásait illetően csúcstartó - Barátok közt sorozatról még nem is szóltam. Ami 21 éve fut és a 8600. résznél tart már. Ami tiszteletre méltó - ám nekem, személy szerint nem ez a kedvencem...) 

 

A DRÁGA ÖRÖKÖSÖK jelenleg még csak az 52. epizódon van túl, de már most le merem szögezni és summázni a véleményemet. Indító bombasztikus ötletével - melyre az egész cselekmény felépül - valamint rendkívül szórakoztató, laza (és többségében remek) színészi alakításaival kiemelkedik a sok-sok magyar és külföldi szappanopera közül. 

Igen találó és ötletes már a magyar, cigány és balkáni népzenét ötvöző főcímdal, a Bohemian Betyars zenekar (fenti képen) slágere is. Zenéje és mókás szövege egyaránt megelőlegezi az egész sorozat hangulatát: "Kicsi falu, benne élt a nagyi világzsiványa / Minden nap tücsökre kélt, s a rigó fütyült rája..." És ennek a zseniális együttesnek van egy másik dala (Szűcs Levente szerzeménye) mely itt ugyan nem hangzik el, de az egész sorozat alapgondolatát is tolmácsolhatja. Mármint azt, hogy az élet problémáinak megoldásához a szabadságon kívül derűs, optimista szemlélet - ha kell, akár némi lazaság - humoros nézőpont is feltétlenül szükséges: 
                                     
                  "Legyen tiéd a pénz, enyém a szabadság,
                   Meglátjuk kinél lesz a végén mulatság!
                   Legyen tiéd az ész, enyém a bolondság,
                   Meglátjuk kinél lesz a végén boldogság!"


A DRÁGA ÖRÖKÖSÖK ellenállhatatlan humorával, egy-egy könnyeztető, megható pillanatával, sok-sok kedves, okoskodó, bohém, ügyeskedő és egy-egy naív (kissé szenilis) figurájával, szinte hrabali helyzetkomikai megoldásaival -  s egyáltalán egész színvonalával - túlszárnyal minden eddigi, általam látott magyar szériát. Tökéletesen eltalált, jól kibontott, jól eljátszott - hazai valóságunkból vett hétköznapi, életszerű - karakterek, frappánsan, választékosan, a szereplők egyéniségéhez illő,  stílusosan megírt dialógusok sorakoznak fel az egyes jelenetekben. 

 

Ezek mellett jól felépített és végigvezetett konfliktusok, komikus és drámai helyzetek arányos váltakozása, mesteri operatőri munka, tempós jelenetváltások, lendületesen pergő cselekmény jellemzik az egyes epizódokat. És mindezekkel teszik nézhetővé, sőt élvezhetővé azt az ötven percet, melyet egy-egy hétköznap estére adagolnak a film alkotói. 
  

Ami a mívesen megépített, hegyek közé felsorakoztatott díszleteket illeti - annak a történet szempontjából túlságosan  nagy jelentőséget nem kell tulajdonítanunk. A valójában nem létező, csakis a forgatásra konstruált "műfalu" a csodás hegyek, erdők látványával ugyanis csak egyfajta mellékes, bár nagyon szép háttérül, egyfajta keretül szolgál az azok közt játszódó cselekmény számára.  

A házak, utcák, udvarok hitelességét, "korhűségét" bogarászni ezért fölösleges szőrszálhasogatás lenne, hiszen nem tartozik a lényeghez. Ami nem más, mint maga a sztori és annak lendületes bontakozása, bonyolódása. S ugyanígy: csak egyfajta formai keretet ad a lejátszódó jelenetek számára egy-egy pesti utca, presszó, kórház, fővárosi impozáns irodahelyiség, vagy a szomszéd falu kocsmája. Ami teljesen mindegy, hogy éppen melyik, hiszen ott is a benne zajló cselekményrész a  lényeges. Az, amire ott és akkor éppen koncentrálunk.


Ez az, ami fontos, ez az, ami  azonnal megfog bennünket: a sajátosan oldott hangulatú, egyedi és ártatlan  humorú  (de távolról sem bárgyú) történet. Nem bárgyú, és nem is idétlen, ellenkezőleg: néha vaskos, néha cinikus, néha szatirikus humorral, néha pedig sötétebb felhangokkal szembesít bennünket a kőkemény vidéki valósággal. 

A sajátos, mai faluban tápászkodó unalommal, élettelenséggel, megélhetési nehézségekkel, az ottani sajátos hatalmi, alá-fölé rendeltségi viszonyokkal. Ám nagy erénye a forgatókönyvnek és a rendezésnek, hogy még az unalmat sem unalmasan, hanem érdekesen, a kívülálló néző számára könnyed humorral, néha anekdotikusan fűszerezve, színesen tudja tálalni.

A történet - jól kezelt, jól alkalmazott alkotói eszközeivel -  soha nem ül le az érdektelenség, az unalom, az eseménytelenség posványában, mint azt számos film, vagy filmsorozat esetében már tapasztalhattuk. Aminek oka az, hogy az alapsztorin belül mindig újabb és újabb járulékos sztorikat dobnak be az alkotók. Amik persze szervesen kapcsolódnak egymáshoz, részben segítik, színesítik, bővítik a kezdetben beindított történetet. 

 

Ám nagyon jó érzékkel minden újabban beindított mellékszálat csakis addig tartanak felszínen, amíg arra feltétlenül szükség van, s nem csócsálják a végtelenségig, ami egyes sorozatokat szokták az érdektelenségbe fullasztani. S ez is bizonyítja, hogy mennyire jók a forgatókönyv-írók, akik rendkívül jó érzékkel kezelik, gyúrják a nyersanyagot.

Itt, ebben a sorozatban mindig elkezdődik, aztán gördül tovább valami újabb esemény, sőt egymással párhuzamosan egyszerre több is. Hol egymástól függetlenül, hol egymásba akaszkodva, egyik a másikát segítve, kibontakoztatva, vagy netán még jobban összezavarva azokat. Ami teljesen igazolja a hétköznapi életünk kiszámíthatatlanságát és kiszámíthatóságát is egyben. És ezek nem maradnak a falu keretei között, mert ok-okozati összefüggésbe kerülnek a szomszéd falu eseményeivel, fővárosi, sőt határon túli vonatkozásokkal is.  

Mindezek miatt itt aztán nincs egyhangúság, egyformaság vagy önismétlés - amiktől egy-egy film, vagy színpadi előadás egyfajta állóvízként megrekedhet. S aminek következtében lehangolódunk, elbóbiskolunk, magyarán: unatkozunk. Nincs egyhangúság - annak ellenére, hogy számtalanszor visszatérnek a belső és külső helyszínek, amik természetesen mindig egyformák, de a bennük, körülöttük zajló, pergő, nyüzsgő élet, az emberi reagálások, véleménykülönbségek, összeütközések mindig tartogatnak újabb, váratlan meglepetéseket. Amik újabb és újabb színekben, fordulatokban, s mind váratlanabb akciókban "jönnek elő".    

A rendkívül élvezetes, tanulságos és egyben mulatságos történet eleve úgy indul,  úgy van kitalálva és felépítve, hogy számtalan lehetőséget, variációt rejt magában a továbbhaladásra, a kibontakozásra, az események kifejlődésére. Az alkotók mindig megtalálják a módját annak, hogy  - unalmunkat messze elűzve - gazdag fantáziával, nagy írói leleménnyel, találékonysággal dobjanak be az alapsztoriba újabb és újabb meglepetéseket, újabb váratlan eseményeket hétről-hétre. S jó érzékkel tudják és képesek bővíteni, gyarapítani, fűszerezni újabb, izgalmas fordulatokkal az egyenlőre három különböző helységben (a fővárosban, a közelben fekvő Ökörapatiban és a véle szomszédos Kárásziban) játszódó, pergő, több szálon futó jelenetek sorát.

E meglepetések, váratlan izgalmas fordulatok közé tartoznak  a hirtelen felszínre - az érdeklődés homlokterébe - kerülő, meghökkentő múltbeli események történések is. S ide tartoznak az eddig nem ismert, fel nem tárt emberi kapcsolatok, ismeretségek, eltitkolt információk, rokoni kötődések is. S ezek aztán ismét újabb színekkel gazdagítják az egyébként sem fakó, eddig sem szürke tónusokat. S természetesen alkalmanként friss, eddig ismeretlen szereplők is felbukkannak itt-ott. Akik aztán egy másik irányba - jobbra avagy balra - görgetik tovább a már lendületesen beindult cselekmény gépezetének  fogaskerekeit. Ahogyan azt már az eddigi szappanoperáknál megszokhattuk.  Ám itt százszor izgalmasabban, derűsebben, humorosabban, elmésebben, mint akárhol másutt.

De mi is ez az ún. bomba5let, ami az egész cselekményt elindítja, s amely annak szálait mozgatja? (S gyanítom, hogy végig mozgatni is fogja...) Ez a mindent és mindenkit beindító startpisztoly az elhunyt családfő -  (apa, nagyapa) videofelvételről bejátszott bejelentése, szinte égi szózatként elhangzó üzenete. Ebben hallhatjuk (mi és a családtagok) hivatalosan rögzített, jogilag tökéletesen megtámasztott végrendeletét, melyben többszáz milliós örökséget hagyományoz egyenesági leszármazottaira, és azok gyermekeire. 

 

Ám azt, hogy ehhez az öt felé osztott pénzhez rokonai hozzá is jussanak - azt menten feltételekhez  szabja. Egy esztendeig nem szabad elhagyni semelyik kedvezményezettnek a falut, különben az eltávozónak a pénze arányosan a többiek között szétoszlik. S  ha netán mindannyian idő előtt végleg eltávoznának onnan - akkor az egész örökség a faluegyletre száll!  

Nem kétséges, hogy az örökhagyó családfőnek mi is volt ezzel a nem is annyira rejtett, nem is annyira titkolt, írásban is rögzített testamentummal a valódi, nemes szándéka: nem más, minthogy az eddig meglehetősen széthúzó, marakodó, önmaguk igazi hivatását, boldogulását nem találó, ötről a hatra nem jutó, káros szenvedélyek rabságában vergődő, sokat csalódott családtagok végre összetartsanak. Hogy végre összefogjanak, és segítsék egymást a jövőben. És ezzel a kölcsönös segítséggel, összefogással teremtsék meg jólétüket és érjék el előbbre jutásukat.

Az autógázolás következtében elhunyt családfő, Szappanos Kálmán (fenti képen) virtuális mennyei üzenetként hagyja gyermekeire, unokáira és azok hozzátartozóira: csakis saját józan belátásotokkal, kreatív felfogásotokkal, ügyességetekkel, akaraterőtökkel, kitartásotokkal, türelmetekkel érhetitek el, hogy talpon maradjatok! Különben felkopik az állatok. Saját erőfeszítésetekkel kell, hogy kimunkáljátok a néktek megfelelő utat. És saját magatoknak kell megkeresni hozzá azokat az eszközöket, amikkel kiteljesíthetitek saját egyéniségeteket, hivatásotokat. 

Amivel aztán elérhetitek, megalapozhatjátok, majd pedig megvalósíthatjátok magatok és saját családotok boldogulását. Ám ehhez mindenek előtt össze kell tartanotok, össze kell fognotok.  És persze barátsággal, nem ellenségesen kell viszonyulnotok a falu egész népéhez is. Meg kell találnotok vélük a megfelelő hangot, a megfelelő modort és bánásmódot - idősekkel, fiatalabbakkal egyaránt. Mert ők is sokat segíthetnek néktek mindebben, és ti is viszont - őnékik. Persze csak akkor, ha jóindulattal és szeretettel közeledtek hozzájuk.

Acsarkodás, gyűlölködés, intrikák, betartás helyett arra törekedjetek, hogy az egymás iránti segítőkészség, előzékenység, kölcsönös bizalom és  a szeretet kerüljön ezentúl előtérbe. Mert a családi köteléknek mindennél erősebbnek kell lennie! Summa summárum: minden rajtatok múlik. Ha mindezt nem vagytok képesek megvalósítani, nem szeditek össze magatokat, akkor ugyanott tartotok majd egy év múlva is, mint most. 

Ha nem halljátok, nem fontoljátok meg égi, apáti szózatként jóindulatú intelmeimet - s helyette inkább ökörapátiába estek - akkor bizony továbbra is ugyanolyan tehetetlen, suttyó parasztok, bunkó köcsögök, lúzerek vagy balekok maradtok, mint amilyenek voltatok. Ezt sugallja az "égi intelem". És ugyanolyan "gyökerek", maradtok, mint amiknek ti nevezitek azokat, akik néktek eddig betartottak, és nem éppen a ti szájízetek szerint viselkedtek.  Ez a veleje annak a családfői égi "igehirdetésnek", amit megfontolásként, útmutatásként kapnak meg a szájukat húzogató, hitetetlenkedő családtagok az apa egykori házában. 

Megjegyzem, hogy mindezeknek az intencióknak a betartása nem lehetetlen és irreális követelmény - ha jól belegondolunk. Csak megfelelő elhatározás és erőfeszítés kell hozzá. A Kálmán bácsi által kitűzött feladatok tehát végső soron akármikor és akárhol megvalósíthatók. A családfő áhított céljai bárhol elérhetők. 

Mert mi is szükséges, mi is kell mindehhez? Az emberi tényező, a jellem megerősítése, a megfelelő lelki tulajdonságok és értelmi képességek jelenléte, illetve életre hívása szükséges hozzá "mindössze." Mert akár földi paradicsomot is lehet teremteni egy eldugott tanyán is, ha józan ész és lelkierő, jó szándék, pozitív jellem és kellő indíttatás van hozzá. És bizony számtalanszor megesett már a világtörténelemben az, hogy az ún. józan paraszti ész olyan fejlődőképes, virágzó birtokot és családi életet hozott létre a közös összefogással, hogy ihaj! 

Emlékszünk arra, mit is mondott Hofi annak idején? Hogy ki mennyire hülye, annak semmi köze a lakóhelyhez." Van tehát itt is miért munkálkodni, és van kikkel együttműködni, küszködni. Itt is megvan hozzá a szándék (ha megvan) létezik, jelen van a vonzerő, s rendelkezésre állnak a személyi feltételek, a családi kötelék is. Mintha csak a híres luciferi mondás - "A család s tulajdon lesz a világnak kettes mozgatója." - igazolódna, elevenedne meg itt epizódról epizódra. Mintha ennek a régi állításnak az igazsága bizonyosodna be most is, ahogyan próbálkoznak, ügyeskednek, taktikáznak, machinálnak (vagy éppen huzakodnak, veszekednek)  a filmsorozat-beli családtagok.  

A DRÁGA ÖRÖKÖSÖK sorozat legfőbb erénye, értéke - az említett roppant aktuális mondanivaló mellett - annak életszerűsége, hitelessége. És ez az egész film hangulatára, szereplővezetésére, s minden  jelenetére rányomja bélyegét. Életszerűek, hitelesek eleven, hús-vér, alakjai, szereplői, típusai. Megjegyzem, hogy érdekes módon itt még az ún. mellékszereplők is fontosak. Csupán annyiban mellékszereplők, hogy kevesebbszer jelennek meg, és így természetesen kevesebb a szövegük. De jelentőségük az nem kevesebb!  

 

Vannak, akik csak minden ötödik, vagy tizedik epizódban jelennek meg, tűnnek fel, ám akkor alaposan felkavarják a falu egyébként sem eseménytelen vagy egyhangú életét. Jelentőségükben azonban semmiképpen sem mellékesebb, vagy kevésbé fontos szereplők ők, mert itt mindenki fontos. Személyiségével és tetteivel mindenki hozzátesz valami fontosat - hol így, hol úgy - ahhoz az életképhez, ami Ökörapáti életstílusát, légkörét, nívóját, egész működését jellemzi és meghatározza. Életszerűek továbbá a film felsorakoztatott szituációi, külső és belső helyszínei, továbbá emberi konfliktusai is. Azok megoldásával vagy éppen megoldatlanságával egyetemben. 

 

Életszerű, sőt élettel teli és hiteles az egész történet, mert az emberi életet úgy mutatja be, úgy ábrázolja, mint ami kiszámíthatatlan és kiszámítható is egyben. Mint amiből nem hiányozhatnak a véletlen és szükségszerű események. S nem hiányozhatnak ezek váratlan és várható következményei, továbbá az ellentmondásos elképzelések, érzelmek és indulatok sem. S mint amiből nem hiányoznak az értelmes elgondolások, elhatározások, szándékok, de jelen vannak benne, előfordulnak az elhamarkodott indulatok, esetleges tévedések vagy rossz döntések is. 

Úgy érzem, hogy az egész filmsorozat alapgondolatát, kis túlzással "eszmei mondanivalóját" - mintegy rezonőrként a magányos öregasszony, Jolika fogalmazta meg  az egyik epizódban: "Az életben az a csodálatos, hogy minden megtörténhet, és az a borzasztó, hogy meg is történik."  S ugyancsak életszerű - bár arányában (szerintem) egy kicsit sűrűn jelenik meg az epizódokban - a bűnözés motívuma a család és a falusiak életében. 


Az életszerűséget azonban semmiképpen sem úgy kell értenünk, hogy az itt lejátszódó jelenetek pontról pontra, mindenütt ugyanígy, ugyanilyen módon történnek meg a való életben (a magunk és ismerőseink környezetében) is, mint ahogy azt itt az alkotók elénk tárják. És itt az elénk tárják az, ami a lényeges. Művészi alkotásról (filmről van szó) ami mindig jelez és üzen valamit. De nem úgy, hogy egy az egyben ábrázolja vagy lemásolja a valóságot. Már Shakespeare is megírta, hogy a művészet tükrözi a valóságot. Tükrözi tehát, s nem ábrázolja! "Ábrázolni csak azt  a látomást tudja, amit a valóság élménye kelt az emberi lélekben. Ez a többlet maga a művészet. - írta Márai.      

Tehát mindig, és itt is a  hogyan-on, a tálaláson, a stíluson van a hangsúly. A dolgok, események - s az ezekre történő reagálásaink  -  szinte annyifélék lehetnek az életben, ahányféle emberek vagyunk: különbözőképpen éljük meg, reagáljuk le, majd oldjuk meg (vagy nem) a problémáinkat. És bármily sokféle megoldás is lehet - az mind mind az emberre magára jellemző. "Semmi sem idegen tőlem, ami emberi." - mondta Terentius római vígjátékíró.

Egy megadott határon belül minden viselkedés, cselekedet elfogadható. (Vagyis akkor, ha az nem csap át erkölcstelenségbe, jellemtelenségbe, mások megkárosításába. Ami aztán súlyos következményekkel jár. Erre is láthatunk példákat, s persze arra is, amikor minden az említett határon belül marad, s a cselekedetek mozgató rugója nem a rosszindulat, a számítás, a gyűlölködés, a bosszú, hanem a jóindulat, a segítőkészség, az emberbaráti szeretet, vagy a családi összetartás nemes érzése. 

Minden tett, minden cselekedet ami mindenki számára megnyugtató eredményre törekszik - megfelelő, jótékony hatású lehet, ha azt az alapvető morális törvények vezérlik. Ettől függetlenül benne van a "pakliban", hogy esetleg eredménytelen, sikertelen is lehet, hiszen ahogy mondani szokás: "a pokolba vezető út is jószándékkal van kikövezve." 

Ám mindez nem jelenti azt, hogy ne próbálkozzunk, ne törekedjünk arra, ne lépjünk arra az útra, ami szerintünk helyes, átgondolt és megfelelő. De igenis, törekedjünk! Minden indokolható és megmagyarázható, ha valaminek a javítására, sőt megoldására törekszik. Az azonban emberileg nehezen magyarázható, sőt megmagyarázhatatlan, ha nem a javítás, a problémák megoldása, hanem a rombolás, a pusztítás, a gondok elfedése - nem pedig azok feltárása - határozza meg cselekedeteinket. ("Mert növeli, ki elfedi a bajt" - ahogy Illyés írta.) 

Tehát nem célravezető, nem előre mutató, s újabb gondokat generál, ha gyáván elmenekülünk a megoldás elől, szőnyeg alá söprünk mindent. Minden fortély, praktika, arkánum elfogadható, ha az a másik ember iránti szereteten, segítőkészségen és megfontoltságon alapul. Vagy még jelképesebben és egyszerűbben: mindegy, hogy milyen kulcsot használunk; lényeg, hogy nyissa azt az ajtót, ami a legjobb megoldáshoz vezet bennünket.

Az út és az eszközök, az életmódok és törekvések tehát sokfélék lehetnek. Ahogyan a világon élő emberek is sokfélék, s így értékük is sokféle nézőpontból elemezhető és ítélhető meg. A kedves olvasónak talán feltűnt: meg-et írtam és nem el-t! Senki nem lehet ugyanis döntőbíró abban, hogy bárkit elítéljen, pálcát törjön felette aszerint, hogy milyen vagy miféle utakat, módokat választ élete problémáinak, gondjainak megoldására - anélkül, hogy az illető személyiség addigi életét, sorsát, hitét, gondolkodását, szellemi és egészségi állapotát alaposan ismerné. Hogyan is írta Benjamin Button a naplójában, s hogyan is hallottuk ezt a különös életéről készített filmben?

"Van, aki arra született, hogy folyóparton üldögéljen, s van, akibe folyton belecsap a villám. S van, akinek kiváló a hallása, van, aki művésznek születik, s van, aki úszik. Van, aki gombokat gyárt, van, aki Shakespeare-t szaval, és vannak született anyák. És van olyan ember, aki táncol." 

A DRÁGA ÖRÖKÖSÖK jeleneteiben előforduló problémák, konfliktusok, helyzetek szereplői is éppen úgy és annyiféle módon oldják meg (illetve igyekeznek megoldani) gondjaikat, ahogyan azt jellemük, lelkiviláguk, intelligenciájuk,  egyéniségük, sorsuk diktálja. Az alkotók pedig mindezt a derű, a lazaság, a humor, az optimizmus szemüvegén át láttatják, tálalják számunkra. 

Mindezzel a "szemüveggel", nézőponttal, hangnemmel, stílussal az alkotók azt sugallják: az életben nem kell mindig mindent halálosan komolyan venni. Sokszor még azt sem, ha valami tényleg halálosan komoly. Derűvel, kellő humorral és optimizmussal könnyebb elviselni az élet megpróbáltatásait. S ezen  a módon könnyebb megtalálni a legideálisabb, legkézenfekvőbb megoldásokat is. 

"A vidám embert könnyebb vezetni a lélek útján." - mondotta Néri Szent Fülöp atya még a 16. században. (Az azóta eltelt hosszú idő nem jelenti azt, hogy állítása ma már nem érvényes. Sőt!) E filmsorozatnak a hétköznapi hősei is így fogják fel az életet. S mivel sokféle ember, sokféle lehetőség, sokféle megoldás létezhet - fogadjuk el, hogy ők így reagálják le életük eseményeit. Tehát: így is megtörténhet egy-egy helyzet megoldása. Így is lehet cselekedni, így is lehet reagálni, ahogy ők teszik, ha mi esetleg másképp is gondoljuk, vagy tapasztaltuk is eddig. 

S ha így, ezzel az elvvel, ezzel a szemlélettel nézzük  az elénk kerülő jeleneteket - akkor beláthatjuk: semmi nincs azokban, ami életszerűtlen, természetellenes, abszurd, valószerűtlen vagy képtelen. Minden természetes itt a maga emberi értelmében. Mert ha netán valahol, valakivel valami másképpen esik meg, másképp cselekszik, mint ahogyan mi szoktuk tenni azt a saját életünkben - az attól még ott és akkor nyugodtan létrejöhet, megtörténhet. 

Semmi nem mond ellent annak, hogy e jelenetek közül - amiket itt látunk - bármelyik éppen úgy  ne történhetne meg akár a saját életünkben is. Hogy ne lehetne az valóságos, életszerű. Mert így is megtörténhet az életben, bárhol. És ha mi másképpen viselkednénk, reagálnánk azokra egy adott helyzetben, mint e film hősei - attól még elfogadhatjuk azt életszerűnek. És attól még nyugodtan szembesíthetjük az itt szereplő egyéniségeket és tetteiket saját önmagunkkal és saját tetteinkkel.       

Nemcsak a bemutatott jelenetek életszerűek, hanem az azokban szereplők  eleven, laza, választékos, vicces beszédstílusa is. Életszerű a  modoruk (vagy modortalanságuk) valamint egyesek felvett pózát, mások őszinte érzéseit kifejező szóhasználatuk is. Ami persze a hanghordozásban, hangsúlyokban, mimikában, gesztusokban is megmutatkozik. S ezek elsősorban a párbeszédekben vannak jelen. 

Egymagában nevetséges például már maga a katasztrófavédő  kifejezés is. Azt ugyanis nem kell védeni... Mást kell: az embereket. Azokat kell megvédeni a katasztrófától. És ha az netán bekövetkezik - akkor annak következményeitől. (Ez tehát ugyanolyan lehetetlen, helytelenül elterjedt szóhasználat, mint a mindennapi életünkben használatos hagyományőrző vagy hagyományápoló főnév. A hagyományt ugyanis sem őrizni, sem ápolni nem kell (mert az nem rab vagy beteg) hanem azzal élni kell. És felhasználni, alkalmazni annak értékeit a művészetben. Sőt, nemcsak a művészetben, de a hétköznapi életben is - korunk igényeinek megfelelően. 


Jó hangulatot, derűt teremtenek a következő tréfás kifejezések is: "Kampányfotót nem lehet birkák között készíteni"; vagy Sándor megjegyzése: "keresem a megfelelő szöget" kifejezésre Mihály reagálása: "akkor egy kalapácsot is keress hozzá!" Vagy az efféle kiszólások: "Te vagy a lepattanó csajok férfija". Vagy az, ami veszekedés közben hangzik el: "esküszöm, ez jobb, mint a Való világ!" Vagy Tibi indulatos visszaszólása: "nem hülyéskedem, csak használom az agyam!" s szokásos hencegése: "rafkós ember kell ide, aki nem hagyja magát megvezetni." 

S végül még egy elgondolkodtató kiszólás: "Te voltál az én pozitív csalódásom." És így tovább. Sorolhatnám még. De egyáltalán nem baj, ha ilyen jellegű kifejezések, szavak is elhangzanak az egyes jelenetekben, mert ezek  is mind életszerűek, hiszen a való életben is elterjedtek ezek a kiszólások, beszólások, megjegyzések. (S van köztük, mely nem éppen segíti ugyan nyelvünk tisztaságát, de mégis vélünk él mindennapjainkban.) 


Mókásak a kocsmai jelenetek, a veszekedésektől hangos étkezések, a magaslesről lövő idióta, félrészeg vadászok, a - legtöbbször megzavart - intim szerelmi együttlétek és így tovább. Mókás a nagyzoló, háromszemélyes, poharazgató egyleti ülés, a falusi vegyesbolt (Kisbolt) átjáróház jellege és hírcsatornája.  


S ugyancsak mókás, humoros a helyi kamerahálózat "precíz" felszerelése, a videofelvételek "szakszerű" kezelése, kiértékelése, a posta kémközpontja, a gyógynövények egyedüli megváltó erejében való hit, a rendszeresen feltűnő, tébláboló állatok hangzavara. És így tovább. És a morbid humor sem hiányzik a sorozat eszköztárából. (Gondolok itt a az urnával való mesterkedésre, annak hurcolására, arra a tiszteletlenségre, ahogyan azzal bánnak egyes személyek.)

Ahogy az életben - itt is előfordulnak, élnek és működnek szimpatikus és unszimpatikus, őszinte és álnok, naplopó és törekvő, okos és kevésbé okos, indulatosabb és türelmesebb, erőszakos és szelíd, provokatívabb és visszahúzódóbb, szeretetre méltó és számító,  intelligens és nehezebb felfogású egyének. 

Itt is léteznek - mint hétköznapjainkban - egyenes és kétszínű, jó-, és rosszindulatú, jellemes és gerinctelen, agresszív és jámbor,  felszínesen vagy mélyebben gondolkodó, megfontolt vagy önsorsrontó személyiségek. Olyanok, akik úgy hiszik és gondolják: éppen az a helyes és célra vezető, amit éppen tesznek, vagy tenni szándékoznak. Közöttük bőven akadnak olyan szereplők, akikkel tudunk azonosulni, együtt érezni, és akadnak, akikkel meg nem. 

Számomra a legszimpatikusabb szereplők: Jolika, a falu legnagyobb női filozófus-prófétája, bölcselkedője, test-, és lélekgyógyásza.   Dani, a lovászfiú és  Kata, akibe beleszeretett. Ők ketten abba a kategóriába tartoznak, akiket leginkább lehet szeretni, mert számomra a legemberibb tulajdonságokkal, legelfogadhatóbb, legkövethetőbb jellemmel bírnak. Természetesek, tiszták, szerények, őszinték, becsületesek, egyenesek és optimisták. Az ő tetteik azok, amik a legelfogadhatóbbak, leginkább megindokolhatóbbak Távol áll és idegen tőlük minden hátsó gondolat és rossz szándék. És lényegében határozottak - bár ők sem mentesek bizonyos hibáktól, tévedésektől, melléfogástól és tétovázástól. 

Az ő életük, jellemük középpontjában az őszinteség, a jóindulat, a jószándék és szeretet áll. Tehát számomra ők a legemberibb szereplők. Természetesen nem angyalok, nem tökéletesek ők sem (hiszen egyedül csak Isten az) de ebben a körben a legpozitívabb tulajdonságokkal és érzésekkel, a legjobb szándékkal ők rendelkeznek. Legalább is az eddigieket látva - de szeretném, ha ez így is maradna... A magam részéről drukkolok, hogy ők ketten egymásra találjanak ("összejöjjenek") és ebből akár házasság is legyen. És drukkolok azon is, hogy Robi meggyógyuljon valami frissen feltalált gyógyszerrel vagy gyógymód következtében, s ő is megtalálhassa élete választott párját.

Viszont a legkevésbé rokonszenves számomra - mintegy az előzőek ellenpólusaként - Mónika, a gátlástalan, lelketlen, minden ügyletébe, akciójába dekoratív külsejét is "bedobó" és felhasználó, ravaszkodó üzletasszony. Ő kifejezetten olyan nő, akinek semmi sem szent. Mindig szeret sunyi, kétszínű módon a zavarosban halászni, inkorrekt módon másokat kihasználni, megtéveszteni - természetesen a maga önző céljai érdekében. Számára az élet igazi értéke: a saját (főleg anyagi) érdek világos meglátása, körvonalazása. S ha ezt már megfogalmazta magának - akkor nincs más hátra, minthogy további terveit, cselekedeteit már ez szabja meg, s ennek irányában és szellemében munkálkodjon. Szorgosan és céltudatos magabiztossággal. Akár tűzön-vízen át és keresztül. 

S ha jól átgondolt tervei, szándékai éppen megkövetelik - könnyedén, szemrebbenés nélkül hajlandó akár egy kis kegyes vagy kevésbé kegyes csalásra, alakoskodásra, burkolt vagy kevésbé burkolt hazugságra is. És minden effajta  elgondolását azonnal tettekre is váltja. Kétségtelenül rendelkezik egyfajta éleslátással, emberismerettel, keménységgel, határozottsággal és szívóssággal - de ezeket a jellemvonásait nem arra használja fel, amire egy igazi családanyának kellene. Pénzéhsége, törekvése a megfelelő helyzeti előnyök megszerzésére ugyanis  mindent felülír nála. 
  

Csalódott, becsapott elvált asszonyként kizárólag önmaga boldogulásával törődik, ami számára egyenlő a meggazdagodás folyamatával, majd elérésével. Nem azzal törődik, hogy fiát lelkiismeretesen nevelje, irányítsa az értelmes, dolgos életre. De nem takarózhat azzal, hogy csak válása után lett ilyen, hiszen mindig is ilyen volt, mindig is ezek a célok jellemezték szándékait, cselekedeteit. Fia megszületése után már azonnal "leadta" gyermekét (hát anya az ilyen?) a falubeli Jolánkának, mert férje után ment a fővárosba, hogy ott próbálja keresni a boldogulását. A pótmama 3 éves koráig gondozta Tomit, akinek apja sem volt - s azóta sincs - a helyzet magaslatán fia nevelésében. 

 

Kérdezem én: milyen anya az, aki a legfontosabb életszakaszában "dobja el" gyermekét, lemondva arról, hogy szeretetével testközelben mellette legyen? Egy szülő nemhogy pici korában, de gyermeke egész életében soha nem mondhat le annak neveléséről, szeretetéről! Talán csekély lelkiismeret- furdalását is próbálja kompenzálni azzal, hogy fiát most, kései kamaszkorában pénzzel tömi. Amivel tulajdonképpen megvásárolja őt: ezzel biztosítja melléállását, támogatását, segítségét aljas, ravasz terveinek kivitelezésében. Sikerrel elülteti benne a könnyű, csalafinta pénzszerzés igényét és szándékát, erősíti benne azt a tévhitet, hogy pénzzel mindent el lehet érni. 

Mindezekből egyenesen következik, hogy legyintve, felelőtlenül szemet huny afölött is, hogy fia erőteljesen a léha, könnyelmű, felszínes kapcsolatok felé kacsintgat. Sőt nemcsak kacsintgat ez a huszonéves fiú, de alaposan ki is nyitja szemét ha éppen kell, és fenékig üríti a könnyű élvezetek poharát. Így hát nem lehet csodálkozni, hogy Tominak semmi konkrét elképzelése nincs saját jövőjét illetően, s gondolatai csakis a pénz és a csinos lányok körül forognak. 

Mónika számára semmi sem erkölcstelen, ha az néki sok pénzt hoz a konyhára. Ha egyetlen szóval kellene jellemeznem őt, leginkább azt tudnám róla leírni: gonosz. És ez a sötét, önemésztő jellemvonása mind a családtagjaival szemben, mind pedig az idegenekkel szemben élesen megmutatkozik. A "Semmi sem idegen tőlem, ami emberi" - fent idézett elve nála így módosul: "Semmi sem idegen tőlem, ami számomra sok pénzt hoz vagy teremt." 

Természetesen nem lehet előre tudni: hová, merre kanyarodik, tekeredik a történet? Mi lesz a végső kimenetele a Szappanos család és az apáti egylet kezdettől beindult, és egyre izmosodó ellenségeskedésének, viaskodásának, huzakodásának? Vajon tovább áskálódnak egymás ellen a végsőkig? Vagy sikerül egyszer csak végleg elásni a csatabárdot? (Miért ne? Egy ásást már láttunk, miért ne lehetne még egy...) Miféle újabb taktikai módszereket, haditervet dolgoznak ki még a következő hónapokban egymás ellen? 

Hogyan jutnak előbbre majd az érvényesülés útján a Szappanos-család tagjai és a falu közössége? Külön-külön, vagy talán együtt, közösen, egymást segítve? Nagy kérdések ezek, amiknek megválaszolására van bőven idő: még tíz hónap, ahogy azt a történet eleje sugallja. Milyen újabb fejlemények jönnek még (bizonyára jönnek) miféle emberi kapcsolatok szövődnek vagy bomlanak fel ezután? 

Felbukkannak-e még egyéb szereplők - úgy külföldről, mint belföldről? És azt sem tudhatjuk: előtűnnek-e a varázskalapból még újabb örökösök, akik tovább aprózzák az eddigiek pénzét? S talán még az is előfordulhat, hogy valahonnan külföldről maga Kálmán bácsi is előkerül...Vagy nem. Ez is olyan dolog, ami kétesélyes...

S főként nem lehet előre  tudni  a legfontosabbat: kik lesznek azok, akik türelemmel kivárják az időt és megtalálják számításaikat, hivatásukat, s folyamatosan tudják biztosítani saját maguk és családjuk megélhetését ezalatt az egy év alatt? S végül kijelenthetik majd: elérték saját céljaikat, amelyeket Kálmán bácsi intenciói alapján fontoltak meg és tűztek ki maguk elé. És kik lesznek majd azok, akik nem tudják türelemmel kivárni az egy évet, mert idejekorán eltávoznak a faluból. 

Azaz: kik bizonyulnak majd valóban drága örökösnek, és kik bizonyulnak olcsónak - mindenféle tekintetben? Kik találtatnak majd a végén - az emberiesség, az erkölcsösség, gerincesség, jellemesség mérlegén - könnyűnek vagy nehéznek? Kik lesznek azok, akik Kálmán bácsi intelmeit megfontolják és aszerint cselekszenek? S kik lesznek azok, akik a mozgási szabadságot idővel többre értékelik, mint a vagyon igézetében elviselt bezártságot, röghöz kötöttséget? Azt, hogy megélhetésüket az év végéig tulajdonképpen egyetlen helyen bezárva kell biztosítaniuk.  

Szerencsére nékünk nem kell elviselnünk, megszenvednünk saját bőrünkön megélnünk (csak átélnünk) az örökösök kínlódását, taktikázásait (nem egyszer - jobb szót nem tudok rá: tökölődéseit) veszekedéseit, idegi, lelki és fizikai megpróbáltatásait. Bár jósolgatni bizonyos fokig lehet és szabad. Én magam úgy gondolom: az lenne a legéletszerűbb, ha nem végződne kategorikusan és didaktikusan az egész történet. Vagyis mindenkire nézve nem fejeződne be egyértelműen és ugyanúgy. Ha én magam írnám meg a jövőbeli eseményeket akkor úgy végződne, hogy...  

De az a legjobb, ha egyszerűen csak hátradőlünk és élvezzük e kalandos, izgalmas, fordulatos "magyaros" sztori újabb és újabb fejleményeit. Mert szerintem az alkotók is így gondolják és ezért is fogtak bele e sorozat megírásába, leforgatásába. Hogy felderítsék, oldják egy kissé hétköznapjainkat. Épp ezért - nagyon jó érzékkel - csak érintőlegesen, halványan, finom utalásokkal jelenik meg benne a politika, a politizálás. Dacára annak, hogy tényleg aktuális és életszerű minden ízében ez a szemünk előtt pergő történet.

Ha elnyerik a család tagjai az örökséget, ha nem - mindenképpen gazdagodnak, erősödnek élettapasztalatokban, érzésekben, tanulságokban. És emellett önmaguk és egymás megismerésében is bizonyára előbbre jutnak. (Akárcsak mi, nézők.) Minden esetre nékünk, e sorozat kedvelőinek sokkal könnyebb kivárni azt a bizonyos egy évet, mint az örökösöknek. És amikor egyszer befejeződik - számunkra az lesz majd az igazi, valódi örökség, hogy ismét egy újabb színvonalas sorozat élményével és tanulságaival gazdagodtunk.

            




Utóirat -2020. december végén:

 

Ahogyan és amit sejtettem - ugyanúgy bekövetkezett. E nagyszerű tv-sorozat a sok-sok hasonló magyar széria között messze kiemelkedő színvonalat produkált. Mindvégig élvezhető, nézhető volt. Végig megtartotta sajátos humorát, báját, a drámai és komikus fordulatok megfelelő arányát. Az újabb és újabb szereplők, helyszínek beléptetésével a cselekmény még inkább színesedett, gazdagodott, az eddig ismert jellemek még inkább kidolgozottabbá váltak, illetve voltak, akik megmutatták valós arcukat. 

 

Mindenki és minden a helyére került, s alapjában véve heppienddel zárult (?) a történet - december  2020. december végén. Az ún. heppiend csak azoknak az elvetemült bűnözőknek nem jött be, akik ugyan fontos szerepet játszottak, s alaposan bekavartak a család életébe, de viselkedésükkel kiérdemelték sorsukat, azt, hogy elnyerjék méltó büntetésüket. És ez így volt rendben, így volt helyes és megfelelő.

 

Amiről feltételes módban írtam - az is pozitív megoldást hozott: az örökösök drága örökösökké váltak - mind anyagi, mind erkölcsi értelemben. A család fejének sikerült elérnie célját: összefogni, egyben tartani családját. Sőt, azt is elérte következetes, szívós, okos, tervszerű és megfontolt stratégiájával,  hogy - még ösztönzése, rábeszélése nélkül is - továbbra is Ökörapátiban maradjanak a családtagok. 

 

S ott teljesítsék be megálmodott, önálló elképzeléseiket - ki-ki egy-egy maga választotta, személyiségének és képességeinek megfelelő egyéni vállalkozásával. Amihez persze ez a nem jelentéktelen örökség, többmilliós summa is - kezdőtőke formájában - hozzájárul majd. 

 

A lényeg azonban mindenképpen az, hogy a családtagok a felkínált egy esztendő során rájöttek arra: a szeretet, az egymás iránti bizalom és segítőkészség mindennél fontosabb, s végső soron eddig is ez az érzés (amely mindenkiben egyaránt élt és működött) tartotta össze, meg ezután is ez fogja erősíteni a családot, ez biztosítja annak kohézióját. A sok-sok torzsalkodás, ellenségeskedés, gyűlölködés, nézeteltérés, a tévutak, próbálkozások mind-mind csak a felszínt, a szükséges rosszat jelentették számukra. 

 

Ezek mindannyiuknak tanulságul, okulásul szolgáltak, s bár sok energiájukat felemésztették, mégis hozzájárultak a végső konklúziójuk levonásához. Ami igazán, mindig is ott munkált valamennyiükben: az az összetartás, a szeretet megléte, fontossága és jelentősége. Az apa és anya hosszú távollétük, kanyargós életútjuk után újra összetalálkozott, s most már soha nem hagyják el egymást, a gyermekek, unokák pedig a maguk választotta életpályát, hivatást, foglalkozást fogják űzni a jövőben. 

 

A múlt év január elsején indult széria folytatása és befejezése átcsúszott a következő évbe. A COVID 19. vírus "közbeszólt", hogy úgy fogalmazzak: bezavart az egyes epizódok leforgatásába. A forgatás emiatt hónapokra leállt, s így a harmadik és negyedik évad 2020-ban folytatódott - sok hónapi kihagyás után. A végső  befejezés áttolódott a következő év végére, így a legutolsó rész a 286. az december 18-án került adásba.