2020. november 16., hétfő

FELNÉGYELVE ( POÉNSAROK 21.)

 

 

 

 "A mosolyod olyan görbület, amely mindent egyenesbe hoz." (Phyllis Diller, komikusnő)

 

Lehet, hogy másoknak huszadrangú kérdés, de nékem egyfajta 20árvágásnak számít, hogy ismét egy poénsarok-összeállítással jelentkezem. Ezúttal a sorrendben huszadikkal. S hogy továbbra is a számok bűvöletében maradjak: felnégyelem mondanivalómat, hiszen csupa négysoros verssel megformált poéneket tárok most a Tisztelt Olvasó elé. Lehet, hogy lesznek, akik engem is felnégyelnének emiatt, de megszokhattuk, hogy a mai világban senkit, illetve senkinek az irományait nem fogadja osztatlan elismerés. Egyeseknek tetszik - másoknak nem tetszik. (Nos, eddig már hét számjegy szerepelt az első bekezdésben...)

 

S olyan olvasók is akadhatnak, akikben sem az író személye, sem annak agyszüleménye nem vált ki érdeklődést, tetszést, vagy szimpátiát. Vagy jelen esetben: nevetést. De ezt vállalni kell.  Ám ha az olvasónak egyszer is sikerül elnevetnie magát az alábbi sorok bármelyikén - már elértem célomat és szándékomat. Most aztán különösen szükségünk van (illetve lenne) némi poénkodásra, nevetésre, vagy akár egy halvány mosolyra is. Ezért az itt következőkkel kísérletet teszek ismét arra, hogy élceimmel némi humort, nevetést fakasszak nyájas olvasóim elméjében és ajkain. 

 

Páros tizenkettesek lüktető verslábain - lazán, s nem szigorú merevséggel - gyalogolok a poénig. Amely hol csattan, hol pedig nem - ezt ki-ki döntse el maga. Ezzel a módszerrel kreálok az alábbiakban egy-egy négysoros tömböt, hogy mindeme szándékomat siker koronázza. Tehát - mint említettem - soraimmal felnégyelem versszakaimat, hogy aztán azok egységes egésszé, érthető poénné álljanak össze a cím által meghatározott témájuknak megfelelően. Jöjjenek tehát a négysorosok - gyors egymásutánban:

 

 

 ORVOSI  JÓTANÁCS

"- Nem hajlik jól sehogy a derekam, gerincem,

gyógyítsa meg Csontkovács Úr, nem kívánom ingyen !"

"- Oly rugalmassá teszem, hogy bármerre hajolhat,

s akár politikusnak is alkalmassá válhat. "


Népszava | Íme a legaktívabb és a leglustább parlamenti képviselők


  

 FORMA 1.

 Két férfi az utcán diskurálgat lazán,

 előttük két formás nő illegeti magát.

"Nem kell menned János, idén Mogyoródra,

 itt van a Forma1! ez hat mogyoródra.


 A nőiesség titka - a gardóbban - Ági Huszka Style

 

 

 ASSZONYI  ERÉNYEK

Hogy hiú vagy takaros valamely asszonyka:

azt ráncokhoz füzödő viszonya mutatja.

A hiút akkor zavarják, ha arcán megjelennek,

a rendes asszonyt, ha a szőnyegén merednek.

 

 Rug jelentése magyarul


 

 

NYÁRI  ÉLETKÉP  40 FOKBAN

Idős asszony fekszik a vízparti homokon,

tikkad férje mellett kint a tűző napon:

"Nem húzódok árnyékba, maradok teveled,

mert ígértem, hogy sülve-főve kitartok melletted."

 

 Balatoni strandok 2020 | friss információk a balatoni strandokról -  Balcsi.net

 

  

 MEGLEPETÉS

 A Teremtésben hajdanán nem jelentett gondot

 mikor Éva megalkotta a férfit: Ádámot!

 Csak azért írtam le e fenti betűket,

 hogy a Bibliát ismerők felkapják fejüket...

 

Ádám és Éva – Wikipédia 

 

 

 MASZK

Kik a maszkviselésre most nyűgössé válnak

az álarcos énekes álljon előttük példának!

Ők hetekig is örömmel fedik el arcukat,

s nagy türelemmel viselik maszkjukat.

 

Koronavírus, Vírus, Maszk, Bélyegző 

 

 

 KORLÁTLAN  INTERNET

 Kérdi ismerősöm a minap a boltban:

 - Korlátlan-e az internet a ti lakástokban?

 Persze, mert a leptop s mobil bent van a szobában,

 s korlát ottan nincsen - csak a lépcsőházban...


4 napig ingyen lesz az internet, ha ennél a szolgáltatónál vagy | Femcafe



  

 VIAGRA, VIAGRA

 Egy nyugdíjas bácsi kérleli kezelőorvosát:

 írjon fel részére pár doboz Viagrát:

 "- Lehet, hogy a szex ettől nem tud javulni, 

 de a cipőmet nem fogom többé lepisilni."

 

  Viagra 100mg 1 szalag - Kamagra Bestellen Viagra 100mg

 

  

 TESTHEZ  ÁLLÓ  SZEREP 

 A rendező a színésznek felajánl egy tendert:  

 " Maga fogja játszani a láthatatlan embert!

 S mivel egyszer sem kell a filmen megjelenni,

 a gázsit is láthatatlanul fogjuk átutalni."

 

 Mozi Stock fotók, Mozi Jogdíjmentes képek | Depositphotos®

 

 

 

PISTI  KÖZBESZÓL

"A hazug embert - mondja a tanító néni -

a sánta kutyánál előbb utolérni!"

"Könnyebb utolérni - szól Pisti - a sántát,

mint kutyára rábizonyítani saját hazugságát."

 

Hogyan szoktassam le kutyámat az ugatásról? | Zooplus Kutyamagazin 

 

 

 

S akik idáig elolvasták, azoknak jár egy bónusz: 

 

+1:

Egy futóbajnok tárcsázta a rendőrség számát,

mert egy tolvaj ellopta tőle pénztárcáját.

"- Futottam utána, s fölényesen, egy ideig vezettem,

de mire visszanéztem - már eltűnt előlem!"


Mezei futóbajnokság Püspökszilágyon


 

                                                       *

 

Hát akkor egyenlőre, ennyi. Mindenkinek minden jót kívánok!


                                                          *