élyen tisztelt Érdeklődő! Az Önre integető barátságos Télapó puttonyában - már most októberben - néhány poént hozott, melyeket szívesen átnyújt az alábbi sorokban. Az előző, hosszabb lélegzetű, külföldi tenorokról szóló elemzésem után most vehet mindenki egy rövidebb lélegzetet. Ezúttal oldottabb, derűsebb vizekre csábítom a nyájas olvasót, aki volt szíves megnyitni újabb írásomat is.
Ismét beültetem tehát a POÉNSAROK-ba mindazokat, akik hajlandók néhány percet rászánni, hogy megtudják: miféle poéneket ötlöttem ki az elmúlt hetekben.
Mindezek a poénok, amik
itt az alábbiakban sorjáznak akkor születtek, amikor - immáron fővárosi
lakosként - az utóbbi hetekben jártam (és nap, mint nap járom) az utcákat, tereket, hidakat,
üzleteket, piacot stb. Nyugdíjasként ingyenes utazóként lendületesen veszek részt a
budapesti tömegközlekedés sokszor nem éppen szívderítő és élvezetes
forgatagában. Csak előszóként annyit: a poén szó a németből fordítva élt,
a franciából tüskét, a latin nyelvből pedig szúrást jelent.
Ami persze jó esetben semmiképpen sem kellemetlenül érinti a hallgatót, vagy olvasót - sem fizikai, sem szellemi értelemben. Sőt! (Remélem, ez a "sőt" be is következik....) Általában az a közös minden poénben -amire a fenti elnevezések is utalnak - hogy aki hallja, vagy olvassa azokat, azt valamilyen meglepetés éri: más valami következik be, mint amire számít. Ezért nevet, vagy mosolyog. A poén tehát csattanós befejezés, mely ideális esetben nemcsak nevettet, szórakoztat, de el is gondolkodtat bennünket. Kívánom, hogy így legyen és teljesüljön itt és most is, és mindenkinek jó szórakozást kívánok mindehhez. Tíz-telettel közlöm, hogy az alábbiakban tíz poén következik:
Az első:
ORRCSEPP
- Kérek szépen egy felnőtt orrcseppet! - hangzik el az egyik patikában a vevő szájából.
- És Önöknél itt a gyógyszertárban hány éve tárolják?
- Óh, kérem nálunk ez a típus mindössze három éve van raktáron, persze hűtött körülmények közt. Tehát a tárolás szempontjából akár óvodáskorúnak számít, de ennek ellenére felnőtteknek való!
A második:
HANGTERJEDELEM
A híres, felkapott argentín tenorista - Juan Diego Elverez - legutóbb nem vállalt el egy közel-keleti dalestet, pedig ott meglehetősen magas fellépti díjat, kiemelt sztárgázsit ajánlottak fel számára. Ügynöksége arra hivatkozott, hogy nevezett énekes-sztár - technikáját illetően - kizárólag csak a felső C-ig képes felmenni, még egy negyed hanggal sem magasabbra. Ezért Ciszjordániában semmiképpen nincs módjában énekes-szereplést vállalni.
A harmadik:
EGY "CSIPETNYI" EROTIKA
Az autópályák mellett gyakran feltűnnek - hogy finoman
fejezzem ki magam - magukat kellető hölgyek...A napokban történt, hogy az
autós pihenőhöz érve egy jól öltözött úrvezető az esti órákban az útpadka mellett
meglátott egy ilyen miniszoknyás, festett, de meglehetősen csinos nőt. Menten izgalomba jött a hölgy láttán, hiszen több hónapos "absztinencia" sújtotta...
A tűsarkon tipegő, de bomba alakkal rendelkező hölgyike kihívóan rámosolygott az SF 90-es Ferrarijával lassan mellé kanyarodó izmos, kisportolt, jól szituált, középkorú,
férfira, aki fehér glasszékesztyűben fogta a bársonnyal bevont kormánykereket. Méltóságteljesen megállva sokat sejtetően, barátságos
közvetlenséggel és hanyageleganciával kihajolt az ablakon, és a következő kérdést intézte a
lámpa alatt álldogálló hölgyhöz:
- Bocs, nem tudod hol lehet itt mobilt feltölteni?
- Csinálhatsz egy feltöltést drágaságom, a kocsimban is - válaszolta a nő. Van ott mikro-USB kábeles Energiserem, meg mobilom is. Akár szelfit is megejthetünk - ha óhajtod a te járgányodban.
- Oké, odaállok a kerítés mellé a sötétbe, és beszállhatsz!
- Oksi, s ha kapok 100 dollárt akkor a Cooki-t azonnal engedélyezem. Utána elárulom a PIN-kódomat is, amivel beléphetsz azon az oldalon, ahol csak akarsz!
A negyedik:
MEGHÖKKENTŐ FORDULAT
A szegedi városnegyed keleti részében elterülő kis mellékutcában - név szerint az Etel-közben - tavaly nyáron megnyitottak egy hangulatos magyaros éttermet. Idén nyáron történt, hogy ebbe a hamar közkedvelt, népszerűvé vált vendéglőbe - melynek cégtábláján a HÉT VEZÉR titulus díszeleg - ebédidőben betért hét marcona férfi. Név szerint: Álmos, Előd, Ond, Kond, Tas, Huba és Töhötöm. Vállukon nyíllal, tegezzel, oldalukon az ütemesen fityegő, hüvelybe helyezett kardjukkal, kemény, határozott léptekkel az egyik szabad asztalhoz siettek. Odaérve holmijaikat a padlóra dobálták és helyet foglaltak.
Az egyik pincér meglátva őket, a kollégájához fordult és csendesen így szólt:
- Józsi, húzd ki magad tisztelettel s amúgy magyarosan, mert megjöttek a törzsvendégek!
Az ötödik:
SZÓVICC
Nemrég Kínában találkozott Orbán Viktor magyar miniszterelnök Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin orosz elnökkel. A baráti kézfogással kezdődő tárgyaláson ott ültek a kínai kormány magas rangú vezetői is. A nyilvánosságra hozott videón ország-világ láthatta, hogy a teremben - egy ember kivételével - mindenki feszengett.
A kínaiak mintha kardot nyeltek volna, úgy ültek mereven a székükön. A magyar miniszterelnök zavartan fészkelődött ültő helyében, sűrűn a zakóját, nyakkendőjét igazgatta, orrát piszkálta és dörzsölgette, feltűnően mocorgott, homlokát vakarta, nyugtalanul, türelmetlenül izgett-mozgott az egyébként kényelmesnek tűnő foteljében. Szóval láthatólag mindenki kellemetlenül érezte magát, senkin nem látszott nyugalom és higgadtság. Ahogy a felvételen láthattuk: nyugalom és higgadtság egyedül és kizárólagoson csak Putyin látszott...
A hatodik:
KÖZLEKEDÉS A FŐVÁROSBAN
Két nyugdíjas beszélget a Széna-téri villamosmegállóban.
- Mit szól uram a fővárosi közlekedéshez? Az előbb a zöldön sétáltam át a zebrán és mögöttem száguldott el egy autó. Még jó, hogy nem ment keresztül rajtam.
- Ó, kérem, ez nap mint nap előfordul. Rohannak, mint az őrültek, és pofátlanok ráadásul. Ezeknek nincs szabály, tisztelet a kivételeknek!
- Akik betartják a szabályokat szerintem is lényegesen kevesebben vannak! Tudja mi lenne az utcákon, ha kiszűrnék a sok szabálytalankodót és csakis azok járhatnának autóval, akik rendesen, tisztességesen vezetnek?
-Tudom. Akkor templomi csend lenne a fővárosi utcákon!
A hetedik:
MAGYARÁZKODÁS
A Magyar Államvasút vonatai nem kifejezetten gyorsaságukról, pontosságukról, megbízhatóságukról és tisztaságukról híresek. Hanem épp ellenkezőleg: mindezek hiányában vált az utasok számára igencsak ellenszenvessé, sokak számára pedig mellőzötté ez a közlekedési eszköz. Mára már nevetségesnek tűnik minden magyarázat (helyesebben magyarázkodás) ami különböző kifogásokkal, mentegetőzésekkel él, amikor a közvéleményt nyugtatván "elemzi" és magyarázza a súlyos helyzetet.
Azt, ami mindenki számára láthatóan 2023-ra alakult ki a hazai vonatközlekedésben. Télen a havazásra, tavasszal a szélre, nyáron a hőségre, ősszel pedig a csúszós falevelekre, avarra fogják: azok a felelősek a lassúbb tempóért, a késésekért, a fennakadásokért, sőt a balesetekért is.
Nem lennék meglepve, ha az illetékesek legközelebb már azzal jönnének: maguk a sínek a hibásak azért, hogy döcög a vonat, s s ezért inkább úgy döntenek: lebontják azokat, s a talpfák fölé hosszú műjégpályát építenek. S a kerekek helyett pedig sítalpakat szerelnek a kocsik alá, amiken simábban tudnak csúszni majd a mozdonyok és a kocsik. A kiemelt prodzsektet valószínűleg kormányközeli cégek dolgozzák majd ki és valósítják meg - alkalmat adva ezzel Hadházy Ákosnak, hogy újabb nyomozásba kezdjen: ki mennyit tett zsebre a milliárdos, korrupciógyanús beruházásból...
A nyolcadik:
FÖL A NORMAFÁHOZ !
A magyar dolgozók szakszervezetei elkeseredetten keresik a párbeszédet, az együttműködés lehetőségeit a jelenlegi kormány tisztségviselőivel. Az építőiparban dolgozó kőművesek szakszervezetének vezetői például nem jutnak konszenzusra, ötről a hatra a tekintetben, hogy mi legyen az elfogadott és teljesítendő norma a munkaidő, az elvégzendő munka és a bérminimum tekintetében. Már abban sem tudnak konszenzusra jutni, hogy helyileg hol történjenek a tárgyalások. Nekem lenne egy javaslatom, hogy hol jöjjenek össze tárgyalni. Egy stílusos helyszín, ami egyben utalna a tárgyalások lényegére is: irány a Szabadsághegyi Normafa!
A tárgyalófelek csoportjai bőven elférnének az ottani Svábhegyi tisztáson, ami a Normafa előtt húzódik 477 méter magasan. S még az is szép nyitánya lenne az összejövetelnek, s megfelelne a tárgyalások jellegének, ha előtte az Operaház valamelyik neves szopránénekesnője - mint egykor, 1840-ben Schodelné Klein Rozália - elénekelné a Holdistennőhöz felküldött imát a Norma című operából. S utána az egykori énekesnővel ellentétben - nem sarlót, hanem simítókanalat vagy cserbákot nyújtana át a fiatal primadonna a tárgyaló feleknek. Az isteni fohász talán megszülné az eredményes megegyezést, amit a földi emberek önzése, érdekellentéte mindeddig megakadályozott.
A kilencedik, ami félig komoly, félig meg nevetséges poén:
VESZEKEDÉS AZ ELLENZÉK SORAIBAN
Az ellenzék azért ellenzék, mert másképpen gondolkodik, mást, és másképpen akar csinálni, mint a fennálló kormány. Az ellenzék nálunk azért áll több, (még elnevezésében is különböző) pártból, mert a másképpen-t is különbözőképpen szándékozik mindegyik megvalósítani. Mindezen okból és következésképpen az ellenzéken belül is létezik hazánkban ellenzék...És ez mindaddig így lesz, amíg több párt és civil szervezet lesz az ellenzéken belül.
Ha mindenki, aki az ellenzékhez tartozik - történetesen ugyanazt és ugyanúgy akarná elérni - akkor egyből megszűnne a sokféle párt és egyetlen ellenzéki párt létezne csak. S akkor akár maga a párt szó is feleslegessé válhatna, ami tulajdonképpen részt jelent. Ehhez azonban soha nem érünk el. De nem is lenne ideális, ha mindez így lenne, hiszen a sokféle gondolatra, a színes és szabad véleményáramlásra szükség van. Tehát nem az a gond, hogy több párt akar érvényesülni!
A legeslegnagyobb probléma az, hogy az ellenzéki tömb még a legalapvetőbb célokat, szándékokat illetően sem ért egyet! Nem tud és nem akar konszenzusra jutni. Helyette mindenki okosabb akar lenni a másiknál, mindenki azt gondolja, hogy nála van a bölcsek köve. Sajnos, ez jellemzi mai politikai kultúránkat, melynek eredménye: széthúzás van, s nem összefogás.
Lehet, hogy ezzel a fejtegetésemmel csak azt érem el, hogy rám fogják: "Na, ez is azt hiszi, hogy nála van a bölcsek köve." Ha valaki ezt gondolja rólam, s bizonyítani is tudja, hogy valóban nálam van a bölcsek köve - akkor kövezzen meg!
A tizedik, s egyben utolsó poén a mai napra:
EGY MAI APA DILEMMÁJA
" - Piroska az erdőben találkozott a farkassal. A ravaszul hízelkedő, empatikus szeretetben tetszelgő, képmutató, ordas farkas incselkedve azt javasolta néki: Szedjél a nagyinak virágot, majd addig én vigyázok a kosaradra! - mondta. Az ártatlan, naív kislány eleget is tett a gonosz farkas kérésének. Amíg azonban ő boldogan szakította le egymás után az erdei virágszálakat (természetesen nem a védetteket) azalatt a farkas szépen elszelelt a kosárból elcsent üveg borral.
Másképpen fogalmazva: orvul ellopta a nagymamának szánt finom borocskát, amit az anyuka küldött el néki Piroskával. Tehát a farkas a lopás, a könnyű haszonszerzés öröméért lemondott arról, hogy bekapja és lenyelje mind a nagyit, mind pedig kisunokáját. Úgy gondolta, hogy megspórolja magának az emésztéssel, majd a hasfelvágással járó fájdalmakat és gyötrelmeket; megkíméli idegeit a hosszú várólistától és a műtéttől, ami mindezek következményeként reá várna. Így aztán inkább hazament hóna alatt a palackkal." - olvasta az apuka a modernizált mesét négy éves kislányának a lefekvés előtt.
- A fenébe, hogy megváltozott ez a szép mese! - morgott magában az apuka, mikor kijött a jóéjtpuszi adása és a mesélés után kislánya szobájából. Legjobb lesz talán, ha holnaptól saját magam mesélek neki, közvetlenül élőszóban, s nem könyvből! Legjobb lesz, ha maradok az eredeti sztorinál és nem aktualizálok ezzel az ellenzéki hangvételű, átdolgozott mesével. De akkor meg hol marad az életre nevelés, a váratlan helyzetekre történő felkészítés, az idegenekkel való természetes bizalmatlanságra és megfontolt óvatosságra szoktatás?
Hol marad a hétköznap valóságával való szembesítés, a jelenkori magyar politikai és közélet érzékeltetése és megismertetése, az igazságra, a nyílt szókimondás bátorságára és fontosságára való nevelés? - tusakodott magában az apuka. Ragaszkodjak-e a hagyományos meseirodalomhoz, az eredeti történet heppiendjéhez, boldog megoldásaihoz, optimista hangütéséhez - vagy forduljak ismét annak modernizált változatához, ami erőteljesen a mai magyar valóság reális képét sugallja?
Mit válasszak? - Az átdolgozott, modern mesét, vagy az eredetit? Azt, ami hozzájárul, hogy kislányom felnőttként jobban elviselje a "kor gyúnycsapásit, zsarnok bosszúját, gőgös ember dölyfét" (ahogy Hamlet mondja) avagy ringassam őt el a mese rózsaszín világával, valóságtól messze eltérő cselekményével? Közöljem-e vele, hogy az átdolgozott variáció valószerűbb, igazabb - az eredeti viszont a való élettől idegen, valószerűtlen és hamis? Úgy és akkép határozok, hogy holnap reggel fogok erről dönteni - mondta magában.
És hogy hogy döntött? Ezt ki-ki válaszolja meg magának, aki az előző poéneket türelemmel és elgondolkodva végigolvasta.
Mindenkinek minden jót kívánok!
