P O É N S A R O K 9. (SZÓJÁTÉKOK, SZÓVICCEK)

      

edves  Blogolvasó! A sok komoly téma után egy újabb poén-összeállítással állok elő. Remélhetőleg sokaknak sikerül ezzel derűs, vidám perceket szereznem, ha csak egy kis időre is. Az alábbi sorokban felbukkanó poének megegyeznek abban, hogy  a szavakkal történő játszadozás jellemzi azokat. Valamennyit  a betűkkel történő mókázás igénye hozta létre. Csattanójuk a szavak, szótöredékek, kifejezések kitekerésén, kifacsarásán alapszik. 

 

Ha jobban belegondolunk azonban: van köztük olyan naponta használt szó, szófordulat, kifejezés is, mely már önmagában is nevetséges - anélkül, hogy én abba beavatkoznék és kifiguráznám - s így még inkább alkalmas arra, sőt "megérdemli", hogy kifigurázzuk. Mindez azonban - így együtt is - bizonyítja magyar nyelvünk szépségét, annak ezernyi árnyalatát, kifejezésbeli és tartalmi gazdagságát, rugalmasságát. Igazolja sajátos, csakis miránk jellemző ízeit és hangulatteremtő erejét. Következzenek tehát ezek a szójátékokon nyugvó poének:  

           

            

1. Gimnáziumi tanulmányaim alatt a hatvanas években, sőt még főiskolásként is kötelező jelleggel magoltuk az orosz nyelvet. Már aki magolta a szavakat, mert bizony akadt közöttünk olyan tanuló is, aki sose tudott semmit, s inkább magyarul vagy halandzsázva - félig orosz-magyar "tájszólással"- válaszolt a tanár oroszul feltett kérdéseire. (Már ez a magolás kifejezés is rendkívül érdekes. 

 

Ha belegondolunk ugye, benne van a  mag szó, ami utalhat arra, hogy jó kezekben, jó és értelmes fő irányítása alatt akár nagy, érett és fejlett, virágzó növény, termés születhet ebből a magból.) Vagyis önmagában véve maga a magolás nem elvetendő valami! Feltéve, ha ha ahhoz még gondolkodás is társul jó esetben. 

 

Ma már megmosolyogtató (számunkra akkor is az volt) hogy a mi osztályunkban sokan az orosz nyelv gyakorlása során csak azokat az orosz szavakat tudták (magolták be) melyek ugyanúgy hangzottak oroszul és magyarul, vagy nagyon hasonlítottak magyar megfelelőjükhöz. Például: sapka - sápká, szomszéd - szászjéd, rádió- rágyió, dinamo-gyinámó, asztal-sztol stb. 

 

Emlékszem, amikor az egyik orosz órán a tanárnőnk táblára írta krétával a következő szót magyarul és annak orosz fordítását: kutya - szábáká, szoba - komnátá. (Most a vicc kedvéért fonetikusan - hangzás szerint - s nem cirill betűkkel írtam le.) Utána letörülte a szivaccsal az egészet, megfordult az osztály felé és visszakérdezte:

- No, Tóth, hogyan is van oroszul a kutya?

- Szábáka! - hangzott a  válasz sztentori hangon.

- És hogy van oroszul a szoba?

- Ööö... Kutyácská! - hangzott a felelet bizonytalanul...

   

2. Mostanában gyakran megüti a fülemet a Magyar Televízió programjában elhangzó következő reklámszöveg: "19 óra 15 perckor élőben kapcsoljuk Kálmán Olgát az ATV stúdiójából." Naná, hogy élőben! Mivel maga Kálmán Olga is él, hála a jó Istennek, tartsa is meg a Teremtő még sokáig erőben, egészségben. És persze maga a kapcsoló, technikusi személyzet is él, akiknek ugyancsak minden jót és további jó egészséget kívánunk. (Még jó, hogy nem ezt mondják be: "Élve kapcsoljuk Kálmán Olgát és műsorát!") 

 

Ez a fent idézett mondat szerintem így nagyon helytelen, nyakló nélkül hangoztatott, és minden kritika nélkül elterjedt. Mindenképpen rossz megfogalmazású, már-már vicces és nem is felel meg a valóságnak. Az "élőben kapcsoljuk" helyett sokkal ildomosabb, stílusosabb, félreérthetetlenebb, szabatosabb és helyesebb lenne, ha a beharangozó reklámszöveg így hangzana el: "Ma este negyed nyolckor élő, egyenes adásban köszönthetjük Kálmán Olgát és vendégeit." Passz. 

 

Mert az adás ugye lehet kétféle: élő, vagy nem élő. Ha ugyanabban a pillanatban ott vannak jelen egy adott műsor szereplői - akkor élő. Ha viszont a műsor már felvételről megy - akkor az adás nem élő, hanem előre felvett, konzerv anyag. Ha sok éves, évtizedes - akkor archív. A jelző tehát soha nem a szereplőkre, hanem a műsorra vonatkozik: élő, egyenes, felvett, visszajátszott, archív, retro stb. 

 

Az meg pláne bonyolítja a dolgot, hogy két dolgot egy módhatározót és egy cselekvést feleslegesen összekapcsolnak (ld. mint fent)  ami még zavarosabbá teszi a meghatározást: "élőben jelentkezik." Mert csakis így tud valaki jelentkezni, másképpen nem. Hiszen ha jelentkezik - akkor már fix, hogy él, mert másképpen nem is tudna jelentkezni. Vagyis: semmiképpen sem jó és helyes a fent idézett beharangozó szlogen! 

S még hadd soroljak fel néhányat a manapság ugyanilyen helytelenül elterjedt szóhasználataink közül: gyújtsd be a tüzet (azt már nem kell, csak a tüzelőt) még rosszabb: gyújtsd be a kályhát - ez főként akkor veszélyes, ha gázkályháról van szó; bontsd el az ágyat (akkor miben alszunk?) vagy főzd meg a teát, a levest, gulyást, pörköltet stb. (azokat már nem kell, csak az alapanyagokat kell megfőzni. Vagy ássa a gödröt valaki... A gödröt ugyanis már nem kell ásni, sőt nem is lehet, mert a levegő ásására senki nem képes. A földet viszont tudja ásni, ember is, sőt a kutya is. És lesz ebből az ásásból olyan gödör, hogy ihaj-csuhaj! 

Aztán még néhány: 1. "ezek az árucikkek megvásárolhatóak" (hogy minek oda még az az a betű is pluszban, rá nem jövök...) 2. "A diákok versenyre mentek, s ott vállalták a megmérettetést" (kár túlbonyolítani: versenyre mentek - és kész. Ebből már mindenki tudja, hogy miért...) 3. "A riporter Pécsről tudósította a TV 2-t" (nem a TV 2-t, hanem a nézőket tudósította.) 4. "Vigyázzunk vizeink és környezetünk tisztaságára ha nem akarjuk a Földön ökológiai lábnyomunkat itt hagyni az unokáinknak." (borzalmas! - Tessék mondani - szóltam oda a rádióriportban nyilatkozó jóembernek - milyen az az ökológiai lábnyom? Hogy néz ki? - mert nekem fogalmam sincs róla. 

 

Mondta volna azt, hogy: "nem akarunk szemetes, szennyezett Földet unokáinkra hagyni" - talán így egyszerűbb és érthetőbb lett volna...) És így tovább, lehetne még folytatni...  S az is hányszor elhangzik telefonos műsorokban, hogy "X.Y-t üdvözöljük a vonalban."  Holott senki sincs a vonalban, bele se férne, s ha mobillal telefonál, akkor pedig senki sincs az éterben (csakis a hangja) hanem a földön. Az az egyedül helyes ahogyan Bolla Milán (alábbi fotónkon) műsorvezető mondja a Bartók Rádióban a betelefonálásokkor - és soha nem téveszti el :"Egy kedves játékosunk van a telefonvonal végén." Így pontos, így szabatos és így egyszerű. 

3. A mi utcánkban lakik egy ember, akit Horváth Aladárnak hívnak. Tekintettel arra, hogy  ő az egyetlen, aki ilyen névvel él  a környéken - így aztán természetesen a horvát kisebbséghez tartozik.

   

4. Egy nyugdíjas néni cekkerében párbeszédet folytatnak a benne lapuló, egymáshoz simuló becsomagolt parizerek.

 

-  Mi van veled máma, olyan ímmel-ámmal válaszolgatsz, amikor kérdezlek. Csak egy-egy szót épp, hogy odaböksz ízetlenül - mondja rossz kedvvel az egyik.

 

-   Ne haragudj, de ma frontátvonulás van, s egyébként is itt lapulni a szatyor aljában, ez sem éppen főnyeremény.

 

-    Ja, akkor már értem, hogy miért vagy olyan kimért máma...

5. Az ifjú feleség így szól barkácsoló férjéhez: "Jaj, de szép lesz ez a szekrény, neked arany kezed van!"  

 

- Az lehet, hogy arany kezem van, ám aranyat azt nem tudok vele csinálni - reagált a férfi. Éppen azért, mert már - ahogy mondod - az már magában véve is arany. S ki hallott már olyat, hogy az arany aranyat csinál... Ez csak a sok pénzre igaz.

 

Az alábbi képünkön látható férfiú, Dominic Lo Riggio viszont tud aranyat csinálni a kezével! (Emiatt is kapta az "aranykezű férfi" becenevet.) Hosszú gyakorlás után ugyanis megtanulta a kontrollált kockadobás technikáját. Ezzel eléri azt, hogy mindig olyan szám jöjjön ki néki a szerencsejátékokban, amire éppen szüksége van. S természetesen ezzel már több ezer dollárt összenyert eddig. Ráadásul állítja, hogy ezt némi szorgalommal és türelemmel bárki elsajátítja. Aki akar - jelentkezzen nála!

6.Vajon gondolt-e már valaki arra, hogy az aggódik szóban benne rejtőzik az agg jelző is. Mintha a nyelvünk - a múltban már jó korán megfigyelve hétköznapi életünket, s belőle leszűrve a megfelelő tapasztalatokat  - évezredek távolából is azt üzenné számunkra: aki sokat aggódik, az hamarabb megöregszik. A sok-sok aggódás folyamatosan aggá tesz bennünket. Tehát: ne aggódjunk, ne zsörtölődjünk örökké, ne morogjunk, ne keseregjünk, ne ógjunk-mógjunk mindenen - ha kell, ha nem! Ne kacsintgassunk a gazdagok felé, mert nem biztos, hogy a mesés vagyonukkal mindenképpen és sokkal boldogabbak ők, mint mások. 

Ne kacérkodjunk világmegváltó, de még országmegváltó tervekkel sem! A saját magunk elé kitűzött céljainkat igyekezzünk megvalósítani, s elsősorban magunkban és magunk körül igyekezzünk rendet tenni. Nagyon rosszul gondolkodik az, aki ezt önzésnek fogja fel, holott az önzés az gyökeresen mást jelent. A világ sorsa nem rajtunk, hétköznapi lényeken fordul meg - csakis a magunké.  

 

"Minden ember a saját maga sorsát alkotja, teremti meg" -  idézi a kínai Tao központi életelvét Müller Péter is, majd így folytatja: "Mindenkiben születésekor ott van a mag, amiből megteremtheti a saját életét, sorsát. Mert minden ember teremtő. De ne feledjük: ebből a magból csakis azt tudja kihozni élete során, azt képes kitermelni - ami már eleve benne van." 

Ne aggódjunk tehát, hanem tegyünk meg mindent a saját sorsunk, életünk megalkotása érdekében! Azért, hogy ebből a magból mindent kihozzunk, amit csak lehet és amit csak tudunk. És ha e szerint élünk - rend és biztonság lesz bennünk. S onnantól már nem kell aggódnunk semmi miatt. A gyenge és bizonytalan ember nem tud, nem képes másokon segíteni. Aki viszont határozott, magabiztos és erős az már bátran fordulhat segítségre szoruló embertársai felé. 

 

Jézus sem tudott volna másokon érdemben segíteni, ha ő maga határozatlan, gyenge jellemű, bizonytalan és pesszimista lett volna. Ha a bizalom és a hit helyett az aggódás töltötte volna el, s nem a szeretet vezérelte volna minden léptét és tettét - nem tudott volna a hozzá fordulókon segíteni. Ezért is maradhatott és marad mindig tiszta, kiegyensúlyozott, tetterős, örökifjú és kortalan. Azaz: ő sohasem vált öreggé, aggá. 

 

Másokért tenni igazán csak olyan valaki tud, akiben önmagában is a tisztánlátás, a rend, az elhivatottság, a friss és fiatalos szellem és erős lelkület uralkodik. S aki ezekkel a tulajdonságokkal bír, az már nem aggódik, nem kesereg. Helyette inkább cselekszik - értelmesen, magabiztosan és optimistán tekintve maga elé. S az efféle ember derűs, egészséges és fiatal marad egész életében - elsősorban lélekben. 

 

S az ilyen ember ebben a szellemben neveli gyermekeit is - ahogyan a nagy pedagógus, az alábbi képünkön látható Vekerdi Tamás is tanítja. Ne aggódjunk tehát, helyette a saját testi-lelki egészségünkkel, sorsunkkal, életfeladatunkkal foglalkozzunk! Szedjünk inkább C-vitamint - naponta akár nyolcezer milligrammot is - ahogy Lenkei doktor is ajánlja és javasolja. 

  

7. Az egyik dunántúli műszaki üzletben óriási leárazás kezdődött. Televíziókat, mosógépeket, számítógépeket és egyéb cikkeket reklámoztak a kirakatban és a szórólapokon 80 és 90 %-os engedménnyel. Egy házaspár éppen onnan jött és szembetalálkozott az utcán arra igyekvő ismerőseivel.
 

-  No. mi a helyzet, érdemes odamenni? - kérdezték sietve őket.
 

-  Á, semmi értelme - olyan sziszegés van a bejárat előtt, hogy az nem közönséges.
 

-  Hogyhogy sziszegés?
 

-  Hát mert olyan hosszú sorok kígyóznak, hogy az nem igaz...  

 

8. A fiatal, ígéretes színházi rendező a Művész presszóban baráti beszélgetést folytat már befutott, évtizedek óta sikeres kollégájával. Egyszer csak az idősebb rendező a háta mögé sompolyog a fiatalabbnak, és a fülébe súgja a következőt:
 

- Barátom, nagyon gratulálok, zseniális volt a legutóbbi rendezésed a Dürrenmatt-darab színpadra állításában.
 

- Köszönöm, de miért mondtad ezt így halkan a hátam megett?
 

- Azért, mert nem akartalak szembe dicsérni...   

9. Két nyugdíjas, már hetvenen túli öreg ballag az utcán. Szemközt velük fiatal, huszonéves csivitelő lányok jönnek miniszoknyában. Illegetik magukat kihívóan - ahogyan az számukra a legelőnyösebb és legkényelmesebb - némi felhívó erővel, a maguk szépségének és dekoratív külsejüknek tudatában. A két idős úr - ahogyan a lányok elhaladnak mellettük - természetes mozdulattal fordulnak hátra, mintegy varázsütésre, mint akiknek srófra jár a fejük. (Ahogyan alábbi képünk is illusztrálja.) Hosszasan néznek mind a ketten ugyanarra, ugyanúgy és elmerengve... Egyikük megszólal:
 

- Édes öregem, bárcsak az országgyűlésen lenne ilyen nézetazonosság, mint itt, miközöttünk!
 

-  Így van, igazad van. Na és, mi az álláspontod az itt látottakkal kapcsolatban?
 

- Nekem már ezzel kapcsolatban nincs álláspontom. Nekem már csak  nyugvópontom van...

10. A számítógépet általában este ki szoktuk kapcsolni. Amíg alszunk - addig se fogyasszon fölöslegesen áramot, s főként ne pihenjünk az elektromos szmog áldatlan hatása alatt. Egyik este a férj gondosan és szabályszerűen kilépett minden programból és böngészésből, s kikapcsolta a számítógépét.

 

-   No, elrendezted a gépet? - kérdezte a felesége.

 

- De el ám! S hogy Petőfi szavait vegyem kölcsön - azt mondhatnám stílusosan: "Pihen a gép, kikötötték, / Benne hallgat a sötétség."

S aki idáig elolvasta a sorjázó poénjeimet - az bizony megérdemel egy bónuszt:

+1.
   

Az egyik vidéki lottózóban hosszú sor áll a pénztár előtt. Amikor egy idősebb úr odaér a pulthoz  megkérdezi az ott ülő pénztáros kisasszonyt:
 

- Hölgyem, ha már fél óráig itt sort álltam - nem árulná el nekem kivételesen a következő, esedékes nyertes lottószámokat?
 

- Ó, kedves Uram, azt gondolja, hogyha én azt előre tudnám akkor itt ülnék a pult mögött? ...  

 

Remélem, mindannyian jól szórakoztak, talán nevettek is a fenti poéneken. Továbbra is Mindenkinek jó egészséget, tiszta és józan világlátást, jó kedélyt és szeretetteljes napokat kívánok. A mielőbbi viszontlátásra a Blog oldalain.




 

                                                                                                    *