EGY NAGY SZÍNÉSZNŐ

 

 

 

 

 

 

 

mikor ezév nyarán megnyitottam a"Szimfonia Blog" című internetes oldalamat - terveim között szerepelt az a szándék is, hogy korábbi írásaimat, újságcikkeimet elérhetővé, közkinccsé tegyem itt, ezen a helyen. Erre a célra természetesen olyan témájú írásokat, tanulmányokat szemeltem ki, amelyek beleillenek e Blog  - címéből is sejthető - koncepciójába. Ez pedig nem más, mint a magam szerény eszközeivel a művészetek fontosságát és nélkülözhetetlenségét propagálni, írásaimmal a művészetek és az élet szétválaszthatatlan kapcsolatát  a magam módján szolgálni. 

 

S hogy ennek a célnak kellőképpen eleget tegyek - ahhoz elengedhetetlen, hogy napjainkban és a múltban alkotó és működő értékes művészembereket, alkotókat, továbbá jelentős műalkotásokat bemutassak, népszerűsítsek. Ezért is választottam már eddig is - és fogok majd ezek után is - olyan témájú írásokat, amelyek tengelyében, középpontjában az irodalom, zene, képzőművészet, a média, a film és színház  áll. Olyan alkotókat, előadóművészeket óhajtok bemutatni, illetve alkotásaikat, alakításaikat elemezni, akik és amik - eddigi életem során - meghatározó, mély és maradandó élményt jelentettek számomra. 

 

 

Bízom abban, hogy ezek az írások másoknak is élményt és örömet nyújtanak, számukra életkedvet, optimizmust sugallnak. Ösztönzést adnak ahhoz, hogy megismerjék, megszeressék ezeket az alkotásokat, illetve azok megteremtőit, előadóit, értelmezőit - a művészeket.

 

Már tanulmányom címe is elárulja, hogy az a színésznő, akiről most írok - csak egy a sok remek (eltávozott vagy még élő) művész közül. Ő nem más, mint Eszenyi Enikő. Aki "csupán" egy a sok kiváló színészegyéniség közül. Egy azoknak a nagy színésznőinknek a  rangos sorából (Bajor, Tolnay, Dajka, Ruttkai, Béres, Pécsi, Komlós, Bara, Sulyok, Bulla, Törőcsik, Mezey, Básti, Tordai, Udvaros, Kútvölgyi, Nagy-Kálózy,  stb.) akik immár tizedek, századok óta, vagy  ma is boldogítanak bennünket zseniális alakításaikkal pódiumon, színpadon és filmvásznon. 

 

 

Mert ha másban nem is - színművészetben, zenében, irodalomban, filmművészetben nagyhatalom vagyunk, hiszen oly sok kiváló színésszel és muzsikussal, íróval, költővel büszkélkedhetünk. Természetesen minden nagyságról nem lehet és nem is tudnék külön tanulmányt írni. Ezért akit éppen kiszemelek - arra mindig külön személyes okom van. 

 

És ezt meg is indoklom - úgy, mint  ahogy ebben az esetben is. (E bekezdésekbe illesztve - mintegy nyitányként - a művésznő két egészen fiatalkori képét választottam.)    

 

Az alábbi - 14 évvel ezelőtti - pápai újságcikk mostani közzétételéhez az apropót - most 2014-ben - egy olyan aktuális hír adta, ami pregnánsan jelzi hazánk kulturális közéletének jelenlegi állapotát, színvonalát és jellegzetességeit. Nevezetesen azt a jelenséget, amikor a szakmai hozzáértés és a politikai hovatartozás viaskodnak egymással. Így volt ez az elmúlt rendszerek során is, azzal a különbséggel, hogy ez a fajta csatározás akkor kevésbé zajlott a "nagyközönség" előtt. Ma azonban a széles demokratizmus, valamint a sajtó, az elektronikus média, az internet jóvoltából még a hátsó gondolatokról is részletes és beható képet kaphatunk. 

 

Ebben az esetben - színházról lévén szó - arról is tudósítanak bennünket, hogy mi zajlik a színfalak mögött. Ezt azonban csak az foghatja fel világosan és ismerheti meg teljes mélységében aki a sorok (illetve mondatok között) is olvas. Az inforadio.hu című internetes hírportál által közölt szóban forgó cikk a következő: "Eszenyi Enikő újra pályázik a Vígszínház igazgatói posztjára. Amennyiben 2014. január 31-ig nem születik döntés a pályázata áttanulmányozása után  - ügyvezetői munkakörben továbbra is ő vezetheti az intézményt ez év június végéig." 

 

E hírhez csak röviden fűzném hozzá a saját véleményemet: tiszta szívből kívánom, hogy Eszenyi Enikő igazgató-színésznő-rendezőként még hosszú ideig vezethesse ezt a színházat, amelyben már eddigi működésével is ékesen bizonyította rátermettségét.   

 

Mind igazgatói, szervezői munkájával, mind színészként és rendezőként is meggyőzött bennünket hozzáértéséről, művészi kvalitásairól - méltóan nagy elődeihez: Magyar Bálinthoz, Somló Istvánhoz, Várkonyi Zoltánhoz, Horvai Istvánhoz. Bizonyára nem vagyok egyedül, aki - sportnyelven szólva - drukkol néki, hogy továbbra is ő maradhasson, ő ülhessen ott az igazgatói székben, s emellett a színpadon is tovább bizonyíthassa kivételes tehetségét.

  
Rendkívül szimpatikus személyisége, eddigi kimagasló színházi és filmbeli alakításai, egyedülállóan remek rendezései, korszerű színházfelfogása, szakmája és a közönség iránti alázata és tisztelete, példamutató kollegiális magatartása, megnyerő szerénysége, ugyanakkor magabiztos és határozott, egyéni művészi elképzelései - melyekkel mindig a színpadra állított darab mélyére hatol - mind-mind biztosítékai annak, hogy e kivételes fővárosi teátrum százhúsz éve tartó kulturális missziója tovább folytatódjon. Tovább folytatódjon - véle és általa. 

 

 

 

Így tehát nemcsak kifejezetten az ő személye miatt drukkolunk, hanem egyúttal kivételes színészi tehetségének és rendezői erényeinek e házban történő érvényesítéséért is: hogy ezáltal az intézmény művészi koncepciója és színvonala, tömeges látogatottsága, előadásainak nagy sikere jellemezze a jövőben is az itt színpadra kerülő produkciókat. 

 

Eszenyi Enikő bámulatosan gazdag színészi eszköztára, komplex módon megnyilvánuló művészi elgondolásai, a színészmesterség és filmművészet iránti lobogó lelkesedése és elhivatottsága, színház iránti szeretete és elkötelezettsége már akkor (2000 őszén) tapasztalható volt a színházi közéletben valamint a filmvásznon, amikor nagy örömünkre hozzánk is elérkezett az itteni Művelődési Központ meghívására. 

 

Megannyi remek filmes-, és színházi produkcióját ismertük már akkor sokan, mégis elementáris erővel hatott ránk rendkívüli egyéniségével és művészetével ezen a csodálatos őszi estén, amikor szerény kis dunántúli városunkban önálló estjére válthattunk jegyet. Mintegy huszonöt rangos művészeti díj után, de még egy évvel a Kossuth-díj átvétele  előtt lépett fel a pápai Jókai Mór Művelődési Központ színháztermében. 

 

(A "szerény kis városunk"- ról  eszembe villan egy régi pápai anekdota, mely az akkori Kőszínházban  - mely majd ötven évig állt fenn - vendégszereplő Blaha Lujzával kapcsolatos. 1888 tavaszán öles plakátok harangozták be utcaszerte az akkor nagy hazai művészcsillag felléptét. A hirdetőoszlopról nagy lelkesedéssel olvasták a színlapot az éppen arra korzózó járókelők, akik közül az egyikük megszólalt: "Szerintem ha Blaha Lujza már ide is lejön Pápára, szerény kis városunkba - akkor ő már nem is lehet olyan nagy színésznő!") 

 

 

Szerencsére ez az anekdota nem "ismétlődött meg", nem vált valóra 2000. őszén Eszenyi Enikő esetében, illetve fellépése előtt. Ugyanis mindenki városszerte nagy lelkesedéssel és izgalommal várta - öles plakátok nélkül is -  majd óriási szeretettel  fogadta őt, amely az akkori évad egyik nevezetes eseménye volt.     

    

Akkor - a Pápai Hírlap munkatársaként - alkalmam és egyben nagy szerencsém volt interjút készíteni a művésznővel. Aki a pályáján eltöltött 17 éve után addigra már olyan sikeres színpadi alakításokon volt túl, mint a Tündér és a Lány Szép Ernő darabjaiban, Ala a tavaly elhunyt Mrozek Tangójában vagy Molnár Liliomának Julija. Aztán sikeresen eljátszotta Shakespeare számos női figuráját is (pl. Rosalindát az Ahogy tetszik-ben, a Tündért a Szentivánéji álomban stb.) Filmen pedig remek alakításaira hívta fel a szakma, a kritikusok és a közönség figyelmét az Eldorádó; a Hanussen; a Skorpió megeszi az ikreket reggelire című alkotásokban. (alsó képen az utóbbi egyik jelenetében.)
 

 

 

S mindezek mellett tökéletes szinkronhangja volt például Mozart feleségének (Elizabeth Beridge) Milos Forman Amadeus-ában, vagy egy vérmes, gyilkos hajlamú szomszédasszonynak (Amanda Plummer) a Hasznos holmik című Stephen King-adaptációban. Ám akadtak gyengébb vagy kevésbé sikeres színészi alakításai is. Amikről azonban nem ő tehet, mert maga a forgatókönyv és a film sajátosságai nem engedték meg a nagyobb kibontakozást, nem adtak számára lehetőséget az igényesebb színészi megformálásra.   

 

 

Siklósi Szilveszter Tanmesék a szexről  című alkotása "hű volt" címéhez - bárgyú és humortalan tanmeseként.  Gaál István Orpheus és Euridiké c. filmje pedig - szentimentalizmusával, giccses megoldásaival - ugyancsak nem volt méltó Eszenyi tehetségéhez, sőt még Gluck zenéjéhez sem.




Kivételes tehetségének erényei ott és  akkor is kitűnnek és megmutatkoznak (mint cseppben a tenger) amikor és ahogyan például egy Petőfi verset elmond. A "Falu végén kurta kocsma" előadását, értelmezését hallgatva döbbentem rá, hogy a művésznő mennyire mélyen érti és érzi nagy magyar költőnk egyéniségének, lelkületének sajátosságait. Például azt, hogy Petőfi ugyanolyan hévvel tudott gyűlölni, mint szeretni. Torokszorítóan izgalmas, ahogyan ebben a látszólag "egyszerű" versben a kicsattanó életkedv, a harsány, tüzes mulatozás, a duhajkodás és a súlyos betegség, az édesanya iránti részvét hirtelen egymás mellé kerülését, s a kettő ellentétét kiemeli, érzékelteti és egyértelművé teszi egyedül hangjának erejével és játékával.

 

S e nagy magyar poéta egyéb verseinek Eszenyi-tolmácsolásainál is azt tapasztaltam, hogy ugyanolyan különleges empátiát és megértést érez és mutat a fiatal költő színészi elhivatottsága mint prófétai küldetése iránt. Ellenállhatatlan humorát, komédiázó kedvét a Petrovicsból Pápán Petőfivé vált diák-költő humoros verseinek szavalásakor ugyanúgy élvezhetjük,  mint az "Én és a kisöcsém" című Eisemann-Szilágyi-Kellér operett Kelemen Katójának (fenti képen) színpadi megformálásában.

Hozzánk Pápára történetesen akkor érkezett vendégszereplésre, mikor éppen a Nóra címszerepe foglalkoztatta. Mint elmondotta: "autóvezetés közben tanulom magnóról az Ibsen-dráma szövegét." Nem szeretnék hamisítani - ezért az említett, 14 éve írt színházi tudósítást csak némi apró változtatással, a hozzá kapcsolódó interjút pedig változtatás nélkül, pontosan betű szerint teszem közkinccsé az alábbiakban:  


                   

 

"ÉN  AZT  AKAROM,  HOGY  ÉLJ!"


A népszerű fiatal színésznő, Eszenyi Enikő már színpadra lépése előtt eljátszotta egy kellemes megjelenésű pozitív hős - egy "jóindulatú tolvaj" - szerepét. Nyomban meg is bocsájtottuk azonban nőiesen rafinált vétkét, amit "elkövetett" a JMK színháztermében, október 26-án. Nem egyéb történt, minthogy közvetlenségével egy csapásra belopta magát a szívünkbe. Percekig türelemmel vártuk - eltelvén már a kezdésre hirdetett hét óra - hogy végre megjelenjen a függöny előtt. 

 

Ám meglepetésünkre a hátunk mögül bukkant elő a nézőtéri lépcsősoron, s szemrehányó kedvességgel ránk kiáltott: "Taps nincs? Azt vártam, hogy beszóljanak nekem az öltözőbe. A színházamban megszoktam, hogy az ügyelő csenget, ha mennem kell a színpadra."

Frappáns "belépője" után rögtön "színházi rendezőként" is bemutatkozott, mert percek alatt átrendezte az egész nézőteret. "Nekem így nagyon kell kiabálnom, ha így maradnak" - mondta, s a hátrébb ülőket előre küldte az első sorokba. Hogy a barátságos, otthonias hangulatot még tovább fokozza - a karján lóbált kis kosárból pogácsával kínálta a nagyérdemű közönséget. Közben elmesélte, hogy ezt még Dayka Margittól tanulta, aki a következővel indokolta e sajátos gesztust:"legalább addig a pár percig sem kell szerepelni." Eszenyi Enikő ezt a természetes, barátságos hangnemet és jó értelemben vett lazaságot egész fellépése alatt megőrizte. 

 

Ha megszólalt egy mobiltelefon, azt ő azonnal lereagálta: "tessék nyugodtan elintézni, addig én várok." Nem esett nehezére egy napszemüveget kelléknek valamelyik nézőtől kölcsönkérni, zongorakísérőjét, Komlósi Zsuzsannát beküldeni az öltözőben felejtett szövegéért. Avagy néhány önkéntes jelentkezőt felhívni a színpadra s ott beugratni egy jól sikerült rögtönzésbe. 

 

Az eddigi majd húszéves pályájának alakulásáról, tanárairól, kollégáiról elmondott, jóízű sztorikkal, anekdotákkal fűszerezett másfél órában ének-, és tánctudásán kívül sokszínű képet kaphattunk kivételes jellemábrázoló tehetségéről és drámai érzékenységéről is - Shakespeare, Show, Szép Ernő és Molnár Ferenc egy-egy monológjának előadásából. 

 

Vulkánkitörést felidéző indulatai, mélyről kitörő vágyainak különlegesen érzékeny kifejezése, végletes rajongása, átható szenvedélye, könnyes pianói, kedves humora, gondosan megtervezett, kimunkált hangsúlyai, gesztusai, temperamentumos és magabiztos színpadi mozgása, tökéletes artikulációja - mely ízes színeket felvillantó beszédén át válik egyéni hangzásúvá - élvezetes, zamatos szövegmondása és biztonságos szövegtudása alapján megállapíthatjuk: már most felvételt nyerhet színművészetünk nagyasszonyainak sorába. 

 

 

(És itt jegyzem meg: Eszenyit sokan elmarasztalják azzal, hogy bizonyos hangokat - pl. c, s cs és á - nem ejt tisztán. Óriási tévedés! Eszenyi Szabolcs-szatmári népies, vele született kiejtését meg nem tagadva - nem tisztátalanul, hanem nagyon jellegzetesen, egyéni  módon ejti ezeket a hangokat. Az egyéni hangejtés, aminek alapján oly felismerhetővé válik  azonnal ezernyi más színész is -  gondoljunk Kállaira, Tordira, Págerre, Tolnayra vagy Mádi Szabóra - az nem egyenlő a pöszeséggel, a raccsolással, hangok torz, hamiskás ejtésével. Hanem olyan beszédbeli sajátosság, ami nagyon is jellegzetessé, egyénivé teszi hangjukat, beszédüket, s rögtön elárulja: melyikük honnan, mely vidékről származik! A tájszólás tehát nem azonos a tisztátalan hangképzéssel! Eszenyinél ez az ízes, jellegzetes hang-ejtés és artikuláció - társulva hozzá egyfajta mélyebb árnyalatú zöngésség -  nagyon bájossá, tündérien kedvessé, különleges zamatúvá, mindenki mással összetéveszthetetlenné teszi hangját és beszédét.)

 

A művésznő - megjelenését, testalkatát  illetően - varázslatos szépséggel, átható érzékiséggel, izgalmas, vonzó külsővel rendelkezik. Ám ennek ellenére nem tekinthető - szerintem - egy szexszimbólumnak. Mert több is, kevesebb is ennél. Nem rendelkezik az ilyenfajta nők kihívó, magamutogató, ízléstelen, szalonképtelen vonzerejével. Viszont testi mivoltában olyan - más színésznőktől eltérő - külső erényekkel bír, melyeket összességében talán legtalálóbban - bármily furcsán hangzik - intellektuális érzékiségnek nevezhetnénk. 

 

Ha tolakodóan erotikus arca és férfiakat izgató termete lenne - az bizony sokat levonna külső és belső értékeiből. Ehelyett nagyon szép (festőien szép) és izgalmas arca van. S felette állandóan  ott ragyognak  csillagként fénylő szemei, amik lelki tisztaságról, felfokozott belső tűzről és elszántságról, magabiztosságról árulkodnak. 

 

Tehát izgalmas arca van, sőt arcai vannak, melyekben keverednek a kislányosan hamvas, ártatlanul pajkos és a szemtelenül, dévajkodóan asszonyos, bennünket rabul ejtő, kacér és izgató vonások egyaránt. Amelyek között persze magától értetődő természetességgel piroslik a sziporkázó nőiesség tüze is. Parti Nagy Lajos írta róla nemrégen a Színház magazin hasábjain: "Eszenyi nagy színésznő, akinek tucat arca van, száz tucat arca." És ez teljesen találó jellemzés. Zúgó vastapssal jutalmazott forró sikerű előadóestje után hivatásáról, mindennapi munkájáról, terveiről és közérzetéről érdeklődtem tőle:


-  Művésznő, úgy érzem, hogy az élet teljességét ragyogtatta fel előttünk ebben a mai műsorában. Szinte színésznői ars poétikáját fogalmazta meg Szép Ernő szavaival: "Én azt akarom, hogy élj!" Talán azért  énekel lemezén is ettől a költőtől egy verset, mert valamiféle lelki-tartalmi azonosságot érez vele? 

- Köszönöm a dicséretet. Tulajdonképpen Zsuzsi ajánlotta nekem ezt a verset, az Életrajzot, s nekem is nagyon megtetszett, azért vettük fel az albumra.

-  Nagyszerűen sikerült ez a tavaly megjelent "E - TANGO" összeállítás, de én némelyik számban Psota Irén egykori kupléénekesi stílusát vélem felfedezni. Mintha az ő modorát vette volna fel, különösen a "Maga már nem nekem való" vagy a "Drága, megbocsásson nekem!" című dalokban...

-  Én nem hiszem ezt, hiszen Psotának nem is volt ilyen modern lemeze, ez pedig olyan, még a hangszerelése is mai. 

-  Ugyancsak ezen az albumon énekel arról, hogy mi mindentől függ az, hogy ki milyen egyéniség lesz. A színésznőnél ezt meg lehet határozni?

-  Lehetetlen ezt megfogalmazni. Sok múlik a véletlenen, de a legfontosabb a kitartó, szorgos munka. Lényeg az, hogy szeressük azt, amit csinálunk, mindegy, hogy milyen szakmát, csak szívvel és lélekkel végezzük! Én szerencsésnek érzem magam, mert valóban azt csinálhatok, amit szeretek 

- Akkor Önre nem érvényes az a mondás, miszerint "A komédiát végigjátszottam, mulattattam, de nem mulattam.."?

- Abszolút nem! Én élvezem azt, ha a színpadon vagyok és örömet, élményt adhatok a közönségnek.

-  Szinte jelképesnek éreztük azt a mozdulatot, amikor a Ruttkai Évától örökölt vállkendőt magára terítette a színpadon. Én azt hiszem, hogy nemcsak a kendőt, hanem a művészi stafétabotot is átvette tőle annak idején.

-  Én játszottam is együtt Évával, aki nagyon szerette a szép, színes sálakat, kendőket. Ezen is díszes pávák vannak, mivel ez volt a kedvenc madara. 

-  Mi foglalkoztatja legelőször, amikor egy új szerepet megkap? Olvastam, hogy most éppen  Ibsen Nórájára készül...

-  Mindenekelőtt tökéletesen meg kell tanulnom a szöveget, ami pl. a Nóránál rengeteg lesz. Szinte végig a színen van, iszonyú sokat beszél, ráadásul még táncol is. Ez bizony ige nagy teher, nemcsak szellemileg, de fizikai, technikai értelemben is.

-  Mivel biztosítja azt, hogy nap mint nap megfelelő kondíciója legyen az ilyen és hasonló feladatok megoldásához?

-  Több-kevesebb rendszerességgel sportolok. De az edzettséget a színházi próbák is "biztosítják" számomra, hiszen most is két olyan darabban szerepelek (Tango, Össztánc) ami több óra tömény mozgást, táncot, éneklést igényel. Ezenkívül kedvelem a keleti harcművészeteket, szoktam végezni ilyenfajta gyakorlatokat is. 

- Nóra-alakításával mit szeretne elmondani a mai nőknek, asszonyoknak?

- Elsősorban azt, hogy merjenek kilépni a számukra elviselhetetlen szituációkból! Legyen bátorságuk váltani, élni egyéniségük parancsai szerint. Vállalják önmagukat minden körülmények között. 

- Úgy tűnik, hogy mi egy boldog nőt láttunk itt ma este. Vannak-e konfliktusai, bosszantja-e valami a mai színházi világban?

- A nagyon erős kritikai hang. Mindenki mindenkit kritizál, anélkül, hogy elismerné, belátná: mennyi munka fekszik egy-egy produkcióban! Ez azért rossz, mert kárára van a művészi teljesítménynek azáltal, hogy bennünk negatív energiákat szabadít fel.

-  Mire számíthat a feljövő színésznemzedék?

-  Nagyon nehéz sorsuk  lesz, mert egyre kevesebb a lehetőségük arra, hogy maradéktalanul megvalósíthassák művészi elképzelésüket. Igaz, a színházak tele vannak, de a film, a televízió nem sok reménnyel kecsegtet senkit. Tv-játékok már szinte nem is készülnek, eluralkodtak a brazil, mexikói sorozatok. Én mégis azt szeretném és kívánom is a pályakezdő művészeknek, hogy találják meg számításaikat, s legyen munkájuk a jövőben. 



(A fenti újságcikk ugyanezen a címen, teljes terjedelmében megjelent a Pápai Hírlap  2000. november 7-i számában - XIII. évf. 42. szám.)

                                                                                                                     *