"AHOGYAN KEZDTEM..."

   

 

 

 

 

 

mikor folyó évünk nyarán megnyitottam  "Szimfonia Blog" című önálló internetes oldalamat - már akkor terveim között szerepelt, hogy  korábbi írásaimat, újságcikkeimet is elérhetővé, közkinccsé tegyem itt, ezen a helyen. Természetesen olyan témájú írásokat, tanulmányokat szemeltem ki, amelyek beleillenek e Blog címéből is sejthető koncepciójába. Ami nem más, mint hogy a magam szerény eszközeivel a művészetek fontosságát és nélkülözhetetlenségét propagáljam, a művészetek és az élet szétválaszthatatlan kapcsolatát szolgáljam a magam módján.

 

 

Mindehhez szorosan hozzátartozik, hogy értékes embereket, alkotókat, jelentős műalkotásokat bemutassak, népszerűsítsek soraimmal. S mindezzel magam és embertársaim hétköznapi életét gazdagítsam - szándékaim szerint. Ezért választottam már eddig is, és választok majd ezek után is olyan témájú írásokat, melyek középpontjában az irodalom, zene, képzőművészet, színház, film stb. áll olyan alkotók bemutatásával, illetve alkotások elemzésével, akik és amik számomra nagy és maradandó élményt jelentettek eddigi életemben. Remélve és bízva abban, hogy ezek az írások másoknak is élményt, örömet, nyújtanak, életkedvet, optimizmust sugallnak. Ösztönző, inspiráló erőt adnak másoknak is ahhoz, hogy megismerjék, megszeressék ezeket az alkotásokat, illetve alkotókat. 

 

Az alábbi kis tanulmányt az egész életében jelentős pedagógiai, művészeti, közéleti tevékenységet folytató, és annak gyümölcseit örök értékként maga után hagyó balatonkenesei iskolaigazgató, Kecskés József (1937-2011) második verseskötetének megjelenésekor írtam, még hat évvel ezelőtt. Ezt aztán a helyi újság, a Balatonkenesei Hírlap közlésre érdemesnek, értékesnek tartotta és megjelentette - 2007.szeptember 15-i számában. 

 

Úgy hiszem, aki figyelmesen és rokonszenvvel olvassa az alábbi sorokat - rájön arra, hogy még ma is időszerű és megszívlelendő gondolatokat tartalmaznak e népszerű pedagógus és közéleti ember költeményei, valamint a róluk szóló elemzésem megállapításai. Ajánlom  tehát  szeretettel  Mindenkinek!      

        

      


                   "Ahogyan  kezdtem, mindvégig  azt  csinálom." 
                          (Kecskés József  új  verseskötetéről.)


    
A pápai Jókai Mór Városi Könyvtár Kötészeti és Sokszorosító Műhelyéből került ki a város szülöttének és egykori diákjának, a balatonkenesei nyugalmazott tanárnak, az ottani Pilinszky János általános iskola igazgatójának és vezető megyei szaktanácsadónak, a hetven esztendős Kecskés Józsefnek újabb kötete. A karcsú, félszáz oldalas, szerény megjelenésű, de tartalmában annál gazdagabb kiadvány Az út mentén címet viseli. Már a borítólapon szembeötlő - de a könyvet végigolvasva még inkább észrevehető - az almádi jó barát, Fülöp Lajos illusztrációinak az egyes költeményekhez illeszkedő, azok érzelmi világát vizuálisan elénk táró remek grafikáinak megkapó hangulati azonossága. 

 

A kiváló festő- és grafikusművész már a korábbi kötetnél - Part és obeliszk (2000.) - is aktívan közreműködött. S bízvást mondhatom, hogy az abban látható alkotásai akkor és ott is ugyanilyen igényesek voltak. Talán ott - a versek  másfajta hangvételének megfelelően - inkább a portrék kerültek túlsúlyba. Míg ebben a  kötetben - a tartalmi változtatásnak megfelelően - hangsúlyosan a táj, a  természet ábrázolása dominál. Még a személyek arcképei, az emberi alakok mellett is megjelenik egyáltalán nem lebecsülendő “mellékszereplőként”, háttérként vagy környezetként egy-egy bokor, kecses vonalú faág, egy szép növény, egy virág, lombkorona vagy fatörzs halvány és finom rajzolata. 

 

A mintegy születésnapi ajándékként, önzetlenül az ünnepelttől kapott, szép illusztrációkkal mellékelt versfüzér szerves egységben (bár eszközeiben eltérő módon) szép harmóniában mutatja meg a képző- és alkotóművészet békés egymás mellett élését. A közös cél, szándék és szemlélet, valamint az azonos művészi koncepció mindkét művészeti ág itt megjelenő alkotásaiból sugárzik, tetten érhető. A költemények és rajzok szépsége egyaránt feltölt bennünket hasznos energiákkal. Egyszerre gyönyörködtetnek és elgondolkodtatnak, elmélkedésre sarkallnak valamennyiünket.                                          

       

Üdítő és felemelő élmény belefeledkezni eme őszintén kitárulkozó, önéletrajzi elemekkel átszőtt verssorok olvasásába egy olyan jelenkori világban, amikor “kétarcú istenek” között, “idétlen szónoklatok bizonytalan mámorában” éljük napjainkat. E "szaggatott jelenben" (hogy ismét a szerzőtől kölcsönözzek jellemzésül egy találó kifejezést) nagy szükségünk van az ilyen versekre. Legalább annyira, mint volt valaha Babits szavaira a háború alatt, Ady figyelmeztetésére a világégés fenyegető közeledésekor. Vagy Illyés, József Attila, Nagy László biztatására, útmutatására abban a történelmi korban, amelyben ők éltek. A hitre, az optimizmusra, a rendíthetetlenség tudatára és jelenlétére, az emberi, nemzeti, művészi értékek megőrzésének, átmentésének fontosságára. 

 

Mert mint egy falat kenyér, oly nélkülözhetetlen ma is a jellem nemessége, a benső tisztaság (“hogy szomjan se igyunk rabló forrásból”) tevékenységünk általunk hitt és vallott  igazának mélységesen biztos tudata. Hogy azzal a magunk módján ellenálljunk az orvul, alattomos módon reánk támadó gonosz erőknek, az elhatalmasodó környezeti és társadalmi szennynek, pénzimádatnak, nívótlanságnak és erőszaknak. Nagyon ritka s nem “kifizetődő” manapság az az emberi tartás, egyértelmű elvhűség, amire a magyar tenger egyik szerelmese, Pilinszky is utal a fenti címben idézett sorában. 

 

Ezért is örülhetünk napjainkban az ilyen versesköteteknek, melyek erőteljes hangjukkal, határozottságukkal a nemes emberi tulajdonságokat, a becsületességet, a tisztességet, az állhatatosságot, megbízhatóságot, kiszámíthatóságot erősítik az irodalom, a szó, a művészet eszközeivel.  Ezért is örülhetünk az ilyen verseknek, melyekben ez a fajta költői attitűd nyilvánul meg.  S tán az sem véletlen, (hogy is lehetne az) hogy pont a fenti címben idézett  költőnagyság  nevét vette fel a nagy magyar lírikus kedvenc üdülőhelyének iskolája, melynek történetesen éppen e kötet szerzője lett korábban az igazgatója. Személye által is kijelölve, megszabva és kirajzolva az intézmény szellemi arculatát, annak pedagógiai, emberi és művészi koncepcióját. 

  

Az emberi életnek, a költői-, és pedagógushivatásnak, pályának valamint a magyar irodalomtörténetnek sorsvonalai szerencsésen találkoznak így és itt össze ezen a csodálatos balatonkenesei parton. A sport, a tudomány, az irodalom, a művészetek megannyi ága, az emberközpontú pedagógia az ugyancsak emberléptékű tájjal és településsel egymást felerősítve ötvöződnek egybe, olvadnak szintézisbe a község mindennapi életében, kultúrájában. S ugyanígy találkoznak és forrnak össze mindezek egy sajátos művészi, alkotói egységbe Kecskés József költészetében is. 

 

Abban az alkotói világban, melynek eszközei magától értetődő természetességgel, szervesen illeszkednek bele e település tájban gyökerező, ahhoz szorosan kötődő művelődéstörténetébe. Az emberi, közéleti, művészi és eszmei összhang - mint ahogy a Balaton vízében a napfény, a csillagok és a felhők egyaránt visszaragyognak - tökéletesen tükröződik az itt sorakozó apró költeményekben. A pedagógus hitvallás és küldetéstudat, a hagyománytisztelet, a maradandó értékek szeretete és védelme, az emberi helytállás fensége megragadó kifejezést nyernek ebben a szép kötetben. 

 

A kötet darabjai mások számára is átélhető, szép versekké formálódnak - egyaránt kiegészítve és erősítve egymást. S nemcsak átélhető, művészi élményt nyújtó, de iránymutató “jelzőkarókká” is válnak - az alkotó szándékának, céljának megfelelően. Másoknak is hitet, reményt adó, útjelzőül szolgáló iránytűkké.   

         

A kötet felépítése igen érdekes: egyszerre térbeli és időbeli síkon is érzékelhetünk egyfajta elmozdulást, ahogyan a verseket egymás után olvassuk. A költemények témái aszerint változnak,  mintha egy messziről jött látogató, turista fokozatosan közeledne a Balatonnak ehhez a csodálatosan szép északkeleti oldalához. Oda, ahol az aligai, akarattyai és kenesei  település mára már teljesen összeért, szétválaszthatatlanul egybeforrt. Úgyhogy aki Akarattyára érkezik, az egyben Kenesére is jött. S az aligai nádasban horgászó lehet, hogy már éppen az akarattyai vízből fogja ki szerencséjét, vagy fordítva. 

 

Ezért is kezdődik a versek sora az "Akarattyai látomások" -kal. Mintha  délkeleti irányból közeledne valaki a „csöndes mese-faluba” s aztán oda beérve fokozatosan, lassacskán venné birtokba a látnivalókat: a táj flóráját, virágait, fáit, (Szabadságfa) állatait majd a legfontosabbat, annak emberét. S ezen a ponton jelenik meg a költő a maga gyermekkorával, szüleivel, hozzátartozóival, gondjával, bánatával, keserveivel, fájdalmaival, látásmódjával, világnézetével. Múltról, jelenről és jövőről alkotott véleményével, hitvallásával. 
 

A leírt verssorokban egyre nagyobb teret, lehetőséget, szabadságot ad az idelátogató vendégnek (olvasónak) a tájban lakó ember - s így önmaga - minél teljesebb, minél elmélyültebb megismerésére. Fokozatosan feltárja gyermek-, és ifjúkorát, szerelmeit, párválasztásának bensőségesebb részleteit, szüleihez kötődő szeretetteljes kapcsolatát. Megismertet bennünket döntéseinek  lélektani mozzanataival, életének intim pillanataival (Anyám, Nem tudod feledni, Emlékezés egy találkozásra) istenhitének benső titkaival (Zászlónk, Credo) politikai állásfoglalásának indítékaival (A barátság elkísér, Fürdik a magyar) zene iránti rajongásával (Marimba) és sok minden mással. 

 

Politikai véleményalkotását távolról sem az indulatok vezérelte rebellis hangnem, hanem a hazánk jelenéért, és jövőéért való aggódás jellemzi. Csendesen, de határozottan ugyanazt követeli, kéri számon itt is, mint egyéb más területen: az őszinteséget, a tisztességet, a gerincességet, a jellem szilárdságát. ("a majd-hazugság hamis derűjét / a Dies irae zúzza szét.") Vagyis ugyanazt, ami saját életének, hivatásának és költészetének is egyben legfőbb posztulátuma. Ami nélkül nem koronázhatta volna siker, megérdemelt elismerés félévszázados közéleti, pedagógiai, művészi és írói munkásságát. S ami nélkül nem tudta volna oly nagy örömmel és felelősséggel átplántálni az édesapjától átvett örökséget tanítványainak, gyermekeinek, unokáinak.                                    

           
A  térbelin kívül  - mint említettük - még egy másik fajta elmozdulás, az időbeli mozgás is megfigyelhető a kötetben: mintegy időszalagon vonulnak végig a versek. A múltból indulnak (Akarattyai látomás, Szabadságfa, Anyám, Pilinszky) a jelenben folytatódnak (Higgy-e? Föld és ég, Nem tudod feledni, Hiszek benned, Fürdik a magyar stb.) és a jövőbe mutatnak (Zászlónk, A millenniumi, Az út mentén )  a kötet végén eljutva a csúcspontra: a Hetven c. opuszhoz. Ebben - mintegy önmaga elé állított, életre szóló igényként, iránymutató jelzőoszlopként  - fogalmazódik meg a végső konklúzió egyszerűen és summásan: az édesapjától örökölt bicskát tovább kell használni, tovább kell adni! 

 

Ez az örökölt és megbecsült vágóeszköz itt természetesen szimbolikus értelmet nyer: a folytonos, meg nem szűnő alkotóerőre utal. A hit, a meg nem alkuvás állandó motorként zakatoló szívós energiája, a jobbítás mindig jelenlévő szándéka az, ami ezt az alkotói folyamatot és költői magatartást szüntelenül jó, pozitív irányba, az alkotói fejlődés érdekében működteti. Működteti, életben tartja és táplálja. Ez az az  apai örökség, ami biztosítja, hogy a maga választotta "szerszámaival” (a vers, a művészet, a tanítás eszközével és hatásrendszerével) saját életében - a jövő érdekében - maradandó nyomokat hagyjon hátra az utókornak. Olyan örökséget, amelyet szellemi testamentumként ad át majd a késői nemzedékeknek. („Kifaragom magam, éremnek árkot ások./ Folyjon vidáman, tengerre vágyjon,)       

      

    

A 37 vers mindegyike rövid, csak néhány versszakos. Sőt  több egyszakaszos is akad közöttük. Terjedelmük 9-30 sor között mozog, leghosszabb (talán súlyának megfelelően is) a záróvers, illetve a szintén az édesapáról szóló Októberi ballada. A rímelést kissé szabadon kezeli a költő, bár nem tartja magát annak, mint a bevezetőben megjegyzi. S e szabad, kötetlen megformálás miatt a versek nagy része egyfajta átmenet a próza-,  és a rímes versek között. 

 

Előfordul, hogy egy versen belül több rímfajta is váltakozik. Találhatunk példát páros-, és mozaikrímre, ragrímre vagy visszatérőre, továbbá finom asszonáncokra is. Az Anyám c. két-két sorokra tagolt költemény azon kevesek közül való, melynek végig következetesen páros rímelése van. Ennek a versnek szelíden, imaszerűen kántáló soraihoz valóban  ez a rímfajta illik leginkább.   

      
    

 

Egy szép, termékeny, keservekben, örömökben dús és céltudatos, rendkívül tartalmas életpálya eddigi gazdag hozadékát, értékes tapasztalatait összegzi Kecskés József második verseskötete. 

 

Pedagógusi-, és művészi életművének fontos ihletőjéül, s egyben keretéül szolgált most és eddigi köteteiben is a csodálatos kenesei táj. Akárcsak Pilinszkyre - akinek egy verssorát választottam e kis recenzió címéül - rá is érvényes a könyvben található megállapítás: „A  parton olyan kőre lelt / Mely a tengeren át célba talált.” Példája  legyen  követendő és iránymutató! Nemcsak tanítványainak, de mindenkinek. Szívből kívánunk Néki  további  jó egészséget és alkotómunkát!  


                                                    

 

 

 

Végvári András, Pápa, 2007.                        


 
                                                                            *















( Fenti tanulmányomat - mint azt a dátum is jelzi - még 2007-ben írtam, miután szerzője az akkor frissen megjelent kötetét nekem ajándékozta. Két évvel ezután egy szép tavaszi napon dedikálta számomra a Barangolás című újabb verseskönyvét, ahogyan az a fenti képen látható. Sajnos Kecskés  József  már  két  és  fél  éve  nincs  közöttünk. 2011. június 4-én helyezték örök nyugalomra a balatonkenesei katolikus temetőben. Isten nyugosztalja Őt, emlékét megőrizzük. Személyisége, közéleti-, pedagógiai-, művészi-, és alkotói tevékenysége mindannyiunk számára pozitív példaként és iránymutatásul szolgál. Többek között ezért is gondoltam úgy, hogy hat évvel ezelőtt írott tanulmányomat itt és most közzéteszem.)





                                                               *