A PLEJÁDOK ÜZENETE

"Akinek a könyveit százezer példányban el tudják adni,

az valamit nagyon kell hogy tudjon." (Mérő László)




ANALYSIS

annak könyvek, melyeknek elolvasása után elvonási tünetek jelentkeznek bennünk. Persze ezek nem olyan "elvonási tünetek", amiket a drogosok, kábítószerfogyasztók tapasztalnak saját magukon, amikor napok óta nem jutnak hozzá a következő adagukhoz, ami aztán folyamatosan rombolja szervezetüket, idegrendszerüket, értelmüket és lelkivilágukat. Ez más. Ezek az elvonási tünetek minőségileg magasabb értéket képviselnek, s nem károsak, hanem egyenesen hasznosak számunkra. Pozitív hatást gyakorolnak egész szervezetünkre, szellemi-, és lelkivilágunkra még akkor is, amikor már letettük a könyvet, mert egy kivételes és nívós művészi alkotás megismeréséből származnak. 

Az intellektuális-, és emocionális élmény - amit az olvasással szerzünk magunknak ilyenkor, s aminek egyszeriben vége lesz - az hívja létre hiányérzetünket a könyv letétele után. S mivel az effajta irodalmi élmény újabb, éltető impulzusokkal, benyomásokkal és energiákkal, újabb gondolatokkal, eddig nem tapasztalt érzésekkel tölt fel bennünket, így a későbbiek során akár módosíthatja addigi életszemléletünket. Emellett változtathat emberi kapcsolatainkon, világlátásunkon. Ez esetben szoktunk maradandó élményről beszélni. S mi más is lehet a célja, értelme egy művészi alkotásnak mint az, hogy maradandó élményeket szerezzen számunkra, s ezzel természetesen gazdagítsa életünket.

Pontosan így voltam Lucinda  Riley (1965-2021) a kitűnő írónő könyvsorozatával, a Hét nővér-rel is amikor szomorúan ugyan, de egy felemelő és minden ízében maradandó élménnyel feltöltődve fejeztem be a nyolcadik, befejező kötetét. Azért szomorúan, mert egyáltalán nem akartam, hogy vége legyen annak a kivételes élménynek, melyet e könyv lapjai hívtak elő. S az utolsónál már szinte lassabbra vettem az olvasás tempóját, hogy minél később végezzek vele. Tartottam ugyanis attól, hogy bekövetkeznek azok a bizonyos "elvonási tünetek", amikre fentebb utaltam, s ezért nem akartam elszakadni ettől a rabul ejtő, megható történettől s annak szereplőitől. S amióta már nem olvasom - valóban "szenvedek" annak mellőzésétől és hiányától.   

Summam summárum: a jó könyv ismérve, hogy nehéz attól megválni. Nehéz szívvel szakadunk el ölelő közelségétől, attól a  lelkiállapotunkat meghatározó áhitattól, ami egy remek könyv olvasása során szokott jelentkezni. Nehéz elszakadni attól az élménytől, amelyben Márai szavaival: "az emberi tökéletesség boldog összhangjával tölthetjük fel lelkünket." Nehezen válunk el tőle, mint egy jó, hangulatos és színvonalas társaságtól, amelynek éppen az az egyik legnagyobb erénye, hogy - miután elbúcsúztunk tőle - hiányzik nékünk annak egész miliője, hangulata, etikai értékeket és éltető érzelmeket biztosító energiája. De hát mit tegyünk? Át kell, hogy adjuk a helyét a következőnek, hiszen szerencsénkre és nagy örömünkre: rengeteg színvonalas, izgalmas, érdekes könyv, irodalmi alkotás létezik a könyvnyomtatás feltalálása óta. Mert ugye Kölcsey megírta: "Az éveink száma véges, a könyvek száma végtelen." És igaza volt.

 

Nagyobbik lányom bíztatására kezdtem bele ennek a regénysorozatnak az olvasásába, ám ahogyan az első résszel végeztem már egyáltalán nem kellett unszolni, hogy nyúljak a továbbiak után. Így aztán az elmúlt hónapokat ennek a szép, megható történetnak az igézetében töltöttem. A Plejádok lányainak és apjuknak meglehetősen kalandos, fél világot átfogó históriája csigázta fel erőteljesen érdeklődésemet heteken át. Az ő életük, megpróbáltatásaik követése, sorsuk alakulása kísérte végig napjaimat, varázsolta el estéimet. Azóta persze már más, egyéb könyvek kötnek le, hiszen - mint fentebb utaltam rá - bőven van miből válogatni - kinek-kinek hite, érdeklődése, ízlése, kiváncsisága és irányultsága szerint.    

Manapság meg aztán szinte dúskálhatunk a bestseller - bár nem szeretem ezt a jelzőt - kiadványokban, mert ezek aztán szép számmal jelennek meg a könyvpiacon. Legtöbbjük százezres, sőt milliós példányszámot ér el, s ez érvényes erre a nyolc könyvből álló regény-kollekcióra is. Elolvasása után sietek kijelenteni: ha létezik olyan bestseller, mely méltán és megérdemelten, irodalmi és esztétikai értékei miatt lett felkapott, világhírű és közkedvelt - akkor a Hét nővér egészen bizonyosan ezek közé tartozik. 

A több díjjal is kitüntetett Lucinda Riley regényeit világszerte harminchét nyelvre fordították le, és eddig már több mint ötvenmillió példányban adták el köteteit. S ebben nincsenek benne egyéb, korábban írt könyvei, amik még romantikusabb, érzelmesebb, de inkább napjainkban játszódó sztorikkal örvendeztetik meg az olvasót. Lucinda igazi olvasó-kedvenccé vált, összesen 85 alkalommal, 25 országban szerepelt a bestsellerlisták élén.

Legnépszerűbb könyvsorozata, A hét nővér-ről szól. S mivel minden egyes kötetnek a középpontjában egy-egy nővér utazása, szülőhelyének, származásának, felmenőinek felderítése áll -  ezért külön címmel is látta el az egyes könyveket. Ez és a címhez jól illő borítókép együtt utalnak az adott földrajzi helyszínre, s az ott játszódó cselekményre. S még mielőtt valaki kórházi nővérekre vagy netán apácákra gondolna a nővér szó kapcsán - elárulom: jelen esetben ez a szó itt a lánytestvér szininímájaként szerepel. (Eredeti címében is a sister van angolul, s a magyar fordító hölgy is nagyon helyesen ragaszkodott ehhez.) 

Ráadásul mindegyikük foglalkozása - asszonyként is - nagyon távol áll ettől a hivatástól. S a nővérek tulajdonképpen nem is vérszerinti testvérekként, csupán véletlenül kerülnek egymás mellé, egy fedél alá, apjuk sorozatos örökbefogadásai következtében. Ennek ellenére egy nagyon is jól működő, meghitt, összetartó és szeretetteljes családot alkotnak - imádott nevelőapjukkal, s az általa választott nevelőanyjukkal együtt. A lányok (nővérek) már egészen pici korukban kitörő örömmel fogadják az otthonukba érkező, újabb és újabb "jövevényeket" apjuk örökbefogadott gyermekeit. Akikkel aztán együtt nőnek fel mind a hatan, a Genfi tó menti, világtól elzárt kastélyban, az Atlantiszban. 

A hiányzó, sokat keresett hetedik nővérüket - nevelőapjuk saját lányát - aztán felnőttként ők maguk kutatják fel és találják meg, mert az apának ez évtizedekig sem sikerül, bármennyire is szeretné. (S hogy miért nem - ezt nem árulhatom el, mert akkor a spoilerkedés csapdájába esnék.) A téma tehát más jellegű, nincs köze sem a zárdához, sem a kórházhoz, s maga a történet is ennek megfelelően egészen más cselekményt és helyszíneket követel meg. 

Most már hadd áruljam el: a regénysorozatot a Plejádok (Fiastyúk) csillagképe ihlette. Lucinda mindig vonzónak találta a csillagképet alkotó hét nővérről szóló mondákat, s a görög mitológia a Plejádok szabad szemmel is látható csillagait hét nővérnek, Atlasz és Pléioné lányainak tartotta. Az ő különleges és erős jellemük szolgált a történetben szereplő nővérek karakterének alapjául.

A "bestseller" szó jelentése: "legjobban eladott", vagyis az efféle könyv erős kelendőségére utal. Ami mögött nyilván a fokozott hírverés, valamint a téma különlegessége, egyedisége és újszerűsége által kiváltott érdeklődés húzódik meg. S ami persze magával hozza aztán ezt a kelendőséget és a kőnyv népszerűségét. Persze  az érdeklődést a kiadók a példányszámok hangoztatásával, reklámozásával is igyekeznek még tovább  fokozni, ami rendszerint be is jön. 

 

S meg kell, hogy említsem: e kiadványok az eladott magas példányszámaik miatt sokaknak éppen "gyanússá teszik" az ilyen jellegű könyveket. Melyeket az olvasók egymásnak szokták ajánlgatni - ahogyan nálam is így történt - ezért is fogynak annyira. És sajnos, mögötte mindig megbúvik a kérdés: vajon a könnyed, szórakoztató hangnem és gördülékeny stílus, a szöveg "falhatósága", a mélyebb gondolkodástól mentes felhőtlen kikapcsolódás lehet-e az, amit megkap velük az olvasó? S talán főként ez  okozza hallatlan népszerűségüket? 

 

Talán így van, talán nem. De határozottan állítom: a Hét nővérre mindezek a fenti jelzők és kitételek így együtt nem érvényesek. Talán az, hogy a szöveg "eteti magát", s gördülékeny a stílusa az még igaz, de a többi nem. S számos egyéb erénnyel bír, ami az ún.bestsellerek többségére nem jellemző. S az a gyanúnk, hogy talán a fentiek jellemzik inkább - azonnal eloszlik az első oldalak után, bármennyire is bestseller, akárcsak Stephen King vagy Agatha Christie könyvei, a Harry Potter, a da Vinci-kód, avagy a Gyűrűk ura. (pedig az utóbbi aztán végképp nem nevezhető "könnyed" olvasmánynak!) 

A Hét nővér azonban magas színvonalú írásművészettel, színes nyelvezettel, izgalmasan, választékosan, elképesztő tájékozottsággal és műveltséggel, kifinomult ízléssel és gördülékeny stílussal fogalmaz meg egy több kontinensen játszódó, országokon átívelő, érdekfeszítő, lebilincselő történetet. 

 

Amihez - érzésem szerint - hozzájárul még a színvonalas, remek magyar fordítás is, ami minden könyv esetében Szigeti Edit munkája. S még hozzáteszem: nagyon dícsérendő, hogy minden kötetet ő fordította le, s hálisten a magyar kiadó nem bízta másra egyiket-másikat. Főként nem egy férfi műfordítóra, mert egy női író művét igazán és hitelesen csak egy nő ültetheti át saját anyanyelvére, mert szerintem kell ehhez a női nézőpont és szemléletmód, a női intellektus és lelkivilág, a nő sajátos szelleme és érzelemvilága. S lám, itt is teljesen egységes, szellemi-lelki szinten és stílusában is tökéletesen komplex lett az egész sorozat. (Még annak ellenére is, hogy a befejező kötet ugyan egy férfi és egy nő közös munkájának magyar fordítása.)

Egyáltalán nem nevezhető egy olyan könyvnek, ami mellőzné a gondolkodást, de korántsem annyira nehéz olvasmány, mint Thomas Mann, Umberto Eco könyvei, vagy pl. az Ulisses. (Amik persze teljesen más témákat dolgoznak fel.)  S bár nagyon élvezetes és szórakoztató is egyben, de ennek ellenére rendelkezik korunk emberéhez szóló tartalmas és megszívlelendő, értékes mondanivalóval is. Jócskán igénybe veszi az olvasó figyelmét, koncentrációját,  tájékozottságát, de végig lebilincselő, izgalmas és magával ragadó. 

Egyaránt és katartikusan képes hatást gyakorolni érzelmeinkre és intellektusunkra, szellemi-, és lelkivilágunkra. Mindenféle didaktikus fellengzősség nélkül, szinte észrevétlenül tud nevelni, ismereteket terjeszteni, még színes, gazdag útirajzokat is tud átadni az olvasó számára. Elsősorban ezek azok az ismérvek és erények, melyek miatt nem csodálkozom, hogy az utóbbi években milliós olvasótábort toborzott magának. Csak érdekességképpen említem meg: a Hét nővér spanyol földön játszódó kötetének fejezeteit - teljesen véletlenül - akkor olvastam a hajón,, amikor a távolban feltúntek Granada, Barcelona és más spanyol tájak körvonalai, mert éppen arra haladtunk...  

A fentebb felsorolt jelzők mind érvényesek a Hét nővér című könyvsorozat köteteire is, melyek izgalmasabbak, mint egy krimi, és az első oldalak után szinte beszippantják az olvasót. Az, hogy letehetetlen - talán nem a legjobb kifejezés - hiszen nincs a borítója ragasztóval bekenve. Ám az igaz, hogy nem lehet szabadulni tőle, mert lenyűgöző, fordulatos, szívbe markolóan megható, sőt helyenként könnyeztető fejezetekkel is szembesül az olvasó. Valóságos helyszíneken, több kontinensen, országon és tájon (Skócia, Írország, Anglia, Norvégia, Spanyolország, Ausztrália, Új Zéland, Svájc, Észak-, és Dél Amerika, Szibéria stb.) zajlanak a könyvben az események és történések. Ezek során írójuk hitelesen megrajzolt történelmi eseményekbe ágyazva kíséri végig, meséli el több család egymással szorosan összefüggő, évszázados krónikáját. Annak közzéppontjába helyezve egy nevelőapának és örökbefogadott lányainak nagyon is hihető és meggyőző történetét.

 

S bár a főszereplők - a szerző bevallása szerint is - a fantázia szüleményei, ám itt-ott mellékalakokként, epizódszereplőkként  feltűnnek benne ténylegesen élt, vagy még ma is élő híres közéleti személyiségek, politikusok, zeneszerzők, írók stb. Akiknek  megjelenéseiben, szerepeltetésében és tetteiben persze keveredik valóság és fikció,  tényszerűség és fantázia, mese és realizmus. És ez igaz a választott helyszínekre, az egyes országok történelmi-, és belpolitikai eseményeinek felvázolására, azok kulturális életének, nemzeti-, és etnikai hagyományainak, szociális helyzetének feltérképezésére, jellegzetes miliőjük megragadására is.

Melyeknek ábrázolásában is keveredik a pontos hitelesség az egyéni szemléletmóddal,  vegyül megfigyelés és képzelőerő, hiteles korrajz és személyes vallomás. És megjelenik az adott társadalmi, emberi közösségek reális, tényeken alapuló, valamint egyéni értékelése is. És ez így helyes, így van jól, hiszen itt nem egy tudományos történelmi szakmunkáról, nem hideg tényirodalomról, hanem egy regényről, ha nem is romantikus regényről beszélünk. A könyvben szereplő helyszínek, országok, tájak, városok atmoszférájának szinte filmszerű, színgazdag, szemléletes megteremtésében a mű írója nagyon is jeleskedik. 

A történet izgalmasságán, feszültségén, az epikus elbeszélésmód megnyerő stílusán kívül - melyben minden apró mozzanat, dátum, helyszín és a nem kevés szereplő fogaskerékszerűen illeszkedik egymáshoz - talán ez a másik nagy erénye ennek a regénysorozatnak. S bár a fejezetek nem követik szigorúan és szorosan a kronológiai sorrendet, de az események mégis jól követhetők - annak ellenére, hogy írójuk különböző idősíkokat helyez egymás után, ezeket váltogatja. Az előre-, és visszalépés módszerével dolgozik, mint némelyik filmen tapasztaljuk, amikor mondjuk egy negyven évvel későbbi jelenet "ugrik be", majd visszatér a történet a korábbi eseményekhez. 

Az idősíkok előre-, és visszaléptetésének alkalmazása, az oda-vissza módszer azonban nem jelent gondot az olvasónak a megértés szempontjából, hiszen így is remekül követhető a cselekmény egész folyama. Ami végül is oda- torkollik, hogy minden szépen a helyére kerül, minden esemény-töredék a nagy egészben értelmet és magyarázatot kap. Ott az említett filmeken, s Riley regényében is. (Apropo: film. Az amerikaiak már meg is szerezték a filmadaptáció jogát a Hét nővérre, de előre bocsájtom: jól fel kell készülnie annak a rendezőnek, aki ebből ütőképes filmet akar készíteni...) A helyszínek és időpontok előre és hátraugrása itt is teljesen indokolt, s az olvasónak szinte külön érdekességet jelent, hogy sakktábla módjára kell kiraknia, egymáshoz illesztenie az egyes  fejezeteket tényleges időrendben, a különválasztott idősíkokat egymásnak megfeleltetni, hogy folyamatosan tudja érzékelni és követni a múltban és a jelenben történő eseményeket. 

Ez egy érdekes "társasjáték", bármennyire is egyedül vagyunk a könyvvel a kezünkben értelmi erőink és érzelmeink közé bezárva. Bár kissé ugyan "megdolgoztat” bennünket, s visszalapoztat a szokás szerint, de hát az olvasás ugye szellemi erőfeszítés. Aki nem vállalja, talán ezért is nem vállalja, aki viszont igen – az meg többek között éppen ezért. Mert az olvasás maga nemcsak az érzelmeket és az értelmet hozza mozgásba, nemcsak a képzeletet, a vizuális szemléletet, hanem az emlékezést, fantáziát és a gondolkodást is fejleszti, nem úgy, mint a mozi, ami mindent megmutat. Nem véletlenül mondta Kosztolányi, hogy ”a könyvet mindig ketten alkotják: az író, aki írta, s az olvasó aki olvassa.”

 

S így, ebben a formában az írónő még izgalmasabbá, érdekesebbé teszi a sztorit, ami a végére áll aztán össze teljes egészében egy egységes képpé és minden napvilágra kerül, érthető lesz. Ehhez azonban el kell olvasni a nyolc kötetet, de garantálom: senki nem fogja ezt megbánni. S tegyük hozzá: a könyv nem nélkülözi a dumasi és victor hugó-i sodró, tempós, nagyívű történetmesélés feszültségét és fordulatait, a helyenként érzelmes jeleneteket sem. Melyek azonban soha nem csapnak át szentimentalizmusba, bájolgó érzelgősségbe, mely annyi szerelmes bestsellernek sajátja. Persze, szerelem, sőt szenvedélyes szerelem az itt is van, de annak kialakulása és históriáj olyan megkapó és magával ragadó módon, olyan lélektani hitelességgel kibontva és ábrázolva, ahogyan azt csak az igazán nagy íróknál (Dosztojevszkíj, Tolsztoj, Maupassant, Mikszáth, Móricz stb.) tapasztalhatjuk. 

De persze ez is - mint minden más egyéb is - Lucinda sajátos, egyéni, eredeti stílusában tárul elénk, női alkatának, érzelemvilágának, beleérző képességének megfelelően. S azért is említettem fent pl, a két romantikus francia írót, mert náluk találkoztam (pl. a Nevető ember-ben, a Nyomorultak-ban, vagy a Monte Cristo-ban) ehhez hasonló, könnyekig megható jelenetekkel, mint amilyenek Riley könyvében előfordulnak.

Amit azért nem mernék egyértelműen romantikus regénynek nevezni, hiszen a realizmus talaján áll az egész - teljesen hihető történettel, s valóságos figurákkal, nem nélkülözve persze a romantikus fordulatokat és jeleneteket sem. De történelmi regénynek se titulálnám egyértelműen, hiszen nem a történelmi, forradalmi, társadalomátalakító események, mozgalmak, harcok taglalása áll a középpontjában. Mindezek "csak" járulékos, de nem elhanyagolható mitívumokként jelennek meg ebben az évtizedeket áívelő családtörténetben. S végül: kalandregény sem, mert lényegesen több és ugyanakkor kevesebb is annál. Talán az életrajzi regényhez áll legközelebb, de maradjunk annyiban: szerintem műfaja meghatározhatatlan. 

Mindegyikből van belőle valamennyi, de ez alapjában véve egy családtörténet. Egy azonban bizonyos: egy önmagába visszatérő, csodálatos körbe zárja be az olvasót, melyben szinte úgy érezzük magunkat, mint Ábrahám kebelében: biztonságban, egy nívós irodalom berkeiben és védelme alatt. Ahol és amelyben az írásművészet varázslata és elképesztő zsenialítása, a történet lenyűgöző atmoszférája tart bennünket mindent betöltő vonzásában.

Ennek a részletesen taglalt, minden ízében logikusan felépített, gondosan átgondolt és megszerkesztett, következetesen levezetett, s alapjában véve hihető történetnek a megismerése után szinte jó ismerőseinkként búcsúzunk el mind a nyolc főszereplőtől és azok családtagjaitól. Ezért is oly nehéz e könyv befejezése, letevése után ettől az izgalmas sztoritól megválni, az abban szereplő személyektől elszakadni. 

Képzeletünkben sokáig - tán örökké - velünk maradnak több, mint szimpatikus, egyenesen imádható karaktereik, arcvonásaik, érzelmeik, gondolataik és tetteik. És sokáig elkísérnek bennünket hátralévő életünkben, vígaszt és reményt nyújtva nehezebb pillanatainkban, ahogy Atlasz is vígaszt és reményt nyújtott lányainak és segítette őket földi útjukon. 

 

NUCLEUS FABULAE

gy dúsgazdag nevelőapa és hat örökbefogadott, illetve egyetlen saját lányának földi sorsa, élete, származása, valamint e lányok felnevelése és felnőttként való helytállása  áll a regényfolyam középpontjában. Valamennyiüknek és őseiknek sorsát is a PLEJÁDOK égi csillagképe védelmezi, segíti és támogatja életútjuk során. E csillagrendszer energiája már a lányok szüleinek megismerkedésénél, majd a fogamzás pillanatában és világra jövetelüknél is jelen van és működik, befolyást és hatást gyakorol minden eseményre, amely életükben bekövetkezik. Az apa - felnevelésük során - ugyanazokat a tapasztalatokat adja át szeretett lányainak, ugyanazokkal az intenciókkal látja el neveltjeit, melyeket ennek a csillagképnek a védő szárnyai alatt ő maga is átélt egészen gyermekkorától fogva. 

Joggal remélve mindezzel, és bízva abban,  hogy lányait is segítik majd a Plejádok útmutatásai, s annak tévedhetetlen energiája és kisugárzása. És valóban így is lett: a csillagkép nékik is megadta a kellő útmutatást és kellő segítséget ahhoz, amit apjuk végrendeletül szánt nékik: kutassátok fel vér szerinti szüleiteket és származásotokat,  keressétek meg születési helyeiteket és fedezzétek fel gyökereiteket!

 

Ezért is nevezte el valamennyiüket a csillagkép egyedeiről: Alcyonnéról, Asteropéról, Celaenoról, Taygetéről, Elektráról Maia-ról. Saját lányát pedig Meropéról - akit ő maga soha nem lelt meg. Azonban ügyvédje és a kertjében található Armilláris gömb koordinátáinak segédletével lányai megtalálták őt is, így a családi csillagkép teljessé vált. 

Mondhatjuk, hogy a lányok számára ez a gömb volt a gps-ük, ám időnként azért a repülőgépeket, a mobiljaikat és az internetes adatbáziokat is használták országokat átívelő családkutató utazásaik során. Hogy miért nem sikerült mindez az apának, Atlasnak (akit a lányok e név anagrammájával Pa Salt-nak szólítottak) és mi módon sikerült nékik felkutatni a hiányzó hetedik nővérüket - ezt nem árulom el, hogy még inkább csigázzam a jövőbeli olvasók érdeklődését...-

"Az ókori görögök által is már ismert Plejádok, más néven Fiastyúk vagy Hetes csillagkép, egy nyílthalmaz a Bika csillagképben. A szabad szemmel is látható csillagok száma miatt közismert, általában hét csillagot szoktak látni belőle, innen ered a Hetes elnevezés. A Messier 45 jelölést is viseli." - olvashatjuk az internetes meghatározásban.

Ehhez a magam részéről poénkedve csak annyit teszek hozzá: a Fiastyúk a D'Apliese-család "felállását" tekintve akár egyfajta módosított metaforaként is felfogható. Ahol ez esetben a kiscsibéket nem maga a tyúk, hanem egy kakas tartja védelmében és oltalmában...

"Minden alkalommal, amikor egy nagyobb fejlődési ciklus végéhez érünk - felbukkannak a PLEJÁDOK Fényküldöttei. Esetükben olyan lénycsoportról van szó, amelynek tagjai különböző felelősségű tiszteket töltenek be. Közéjük tartoznak a Földünk és Naprendszerünk védelmezői, szellemi őrzői. Őrzőinkként azért keresnek fel bennünket, hogy ráébresszenek aktuális fejlettségi szintünkre, és megmutassák: milyen lépéseket kell megtennünk a következő szint elérése érdekében." - olvashatjuk a LÉLEKMOZAIK című internetes honlapon.

PARTUM VITA

z észak-írországi születésű írónő bejárta a fél világot. Sok helyen lakott európaszerte, de végül visszatért szeretett hazájába, s ott is halt meg nyelőcsőrákban 56 éves korában - elképesztő életművet hagyva maga után. Miután megpróbálkozott a színésznői pályával, de egy betegsége miatt ennek véget kellett vetnie - az 1980--as évektől hatalmas elánnal vetette bele magát írói tevékenységébe. Hangyaszorgalommal alkotta könyveit szép sorjában, évente egy-egy művet adott ki, aminek  adagolását a továbbiakban is megtartotta. Először álnéven írta műveit, majd 2014-től folyamatosan dolgozott a Hét nővér sorozaton. (a számmisztikának megfelelően: éppen hét esztendeig.) Befejezését azonban  sajnálatos betegsége, majd halála akadályozta meg.

Szédületes lehetett energiája és alkotói tempója, ha meggondoljuk, hogy még ebben az időszakban más, egyéb műveket is írt, illetve kiadott. Továbbá ellátta a reá háruló családi  teendőket, s gondos anyaként nevelte két házasságából született gyermekeit. Írói tehetségét első házasságából született fia, Harry Whittaker örökölte. És ez bizony nagy szerencse, hiszen néki köszönhetjük, hogy végül is tető alá került, befejezést nyert  a teljes sorozat, amely hosszabb lett, mint a Háború és béke. (amely mindösszes 1800 oldal, a Hét nővér pedig több, mint 4500) 

Fia írói ambíciója és lelkiismeretes munkája nélkül  valószínűleg befejezetlenül, és sok tekintetben magyarázatlanul, lezáratlanul maradt volna az egész történet. S míg az előző hét könyv arról szól, hogy a már felnőtt lányok hogyan, milyen nehézségek árán kuatják fel őseiket a világ legkülönbözőbb pontjain, úgy az utolsó Pa Salt (Atlas) szemszögéből, egyes szám első személyben meséli el: hogyan, és miért volt olyan fontos számára lányainak örökbefogadása és felnevelése.  

 

Édesanyja feljegyzései, útmutatásai, intenciói alapján Whittakernek  olyan remekül sikerült megírnia a befejező, nyolcadik kötetet, hogy azon semmi törést nem érzékelhetünk az előző könyvekhez viszonyítva - annak színvonalát, vonalvezetését, meseszövését, szerkezeti felépítését, illetve stílusát tekintve. Teljesen egységes, Riley alkotói szándékához, elképzeléseihez abszolút hűséges, emberi és írói egyéniségéhez méltó alkotás született Harry tollából. 

 

Ebből a kötetből tudhatjuk meg - az apa hézagosan megírt, lányainak eljuttatott naplójából - származása és élete teljes történetét, amit ők eddig egyáltalán nem ismertek. Beleértve gyermekkori menekülésének, ifjúkori zenei pályájának és egyetlen, igaz szerelmének, utazásainak történetét, majd az örökbefogadások megható sorozatának leírását, azok okait és körülményeit is. Amik közben sokszor kétkedés is elfogta: vajon helyesen cseklekszik-e? Amire az égiekkel kommunikáló spanyol jósasszony, Angelina azzal nyugtatta: "Az univerzum önre mosolyog azért, amit mind ezidáig tett."   

 

Ebből az írónő halála után két évvel megjelent - ugyancsak nagyszerű - műből már megállapíthatatlan, hogy mely részletek, fejezetek azok, amiket Lucinda írt meg, s melyek azok, amiket már a fia - anyja elképzelései, kéziratai alapján. Valahogy úgy történt ez, mint a mi irodalmunkban a Megmaradt Szobotkának című regénnyel, amit Szabó Magda írt - férje egykori feljegyzései alapján. S benne már úgy vegyül az írónő önálló munkája Szobotka Tibor önéletrajzi jegyzeteivel, hogy senki nem tudja megállapítani, mert nehezen felismerhető: melyik az egyikük, s melyik a másikuk alkotása

Lucinda Riley legnépszerűbb könyveit, a Hét nővér sorozat köteteit - mint fentebb említettem - a Plejádok csillagképe ihlette. Ebben névvel jelzett csillagok szerepelnek, egy kivétellel (Atlas) mind női nevek. Ezek a hét nővérnek, plusz az anyának (Pleioné) a nevei. Tehát – mind a jelen írásom kezdőképén is látható: 9 név áll a csillagképen. S mivel a többséget mégiscsak a nővérek adják – ezért is emlegetik a "Hét nővér csillagképének” is ezt az égitest-együttest. A csillagképben szereplő hét nővér mindegyikének különleges és erős jelleme szolgált a regénysorozatban szereplő nővérek karakterének alapjául.

S e pontos jellemrajzzal ábrázolt karakterek akár követendő példákat is jelenthetnek számunkra, mert annyi jó, értékes és szép jellemvonással és törekvéssel bírnak, oly sok nagyszerű cselekedetet visznek végbe, hogy méltán tarthatnak számot nemcsak rendkívüli érdeklődésünkre, de mély szimpátiánkra is. Mind az apa, mind fogadott - majd érett, intelligens, kreatív és szerető asszonyokká váló - leányai eseményekben, élményekben, gondolatokban dús története annyira felemelő, megható és elgondolkodtató, hogy az olvasó csakis maradandó élménnyel teheti le a könyvet.

 

És hogy miben is jelenthet példát és útmutatást az életük, jellemük és minden törekvésük? Elsősorban az emberi jóság és segítőkészség a békés emberi együttélés, a gonosz emberi indulatok, a bosszúszomj megfékezése és legyőzése tekintetében. Ezenkívül számos megszívlelendő útmutatással, tanulsággal, és bizonyos tekintetben okulásul is szolgálhat nekünk ez a nagyszerű könyv. S hogy pontosan mik is ezek - ezeket a zárófejezetben kívánom az alábbiakban összegezni.

SUMMÁRIUM

rodalmi, esztétikai, stílisztikai, formai és egyéb értékein kívül mi is az, amit a mai kor embere számára mondani akar és tud is az írónő (és fia is) ebben a nagyszerű alkotásban? Hogy miről is szól lényegében?Pár mondatban megfogalmazva:  az emberi szeretetről, valamint az égiek és földiek széttéphetetlenül fontos és tagadhatatlan viszonyáról és kapcsolatáról. Arról, ami fenntartja és erősíti ezt a szeretetet, folyamatosan segítve és szebbé téve mindannyiunk földi létezését. Mindarról szól, amit a mennyei csillagrendszer gigantikus energiájával gyakorolni képes a földiekre - a lent lévő és munkálkodó embertömegek szebb, jobb, hasznosabb és értékesebb együttélése érdekében.

Mindarról az erőről, sugárzó energiáról mesél nekünk ez a csodálatos könyv amivel ez a csillagkép jószándékúan segíti, befolyásolja életünket és cselekedeteinket, amivel érdemben és hasznunkra válva befolyásolja döntéseinket és egész munkálkodásunkat. A könyv továbbá meggyőz bennünket mindarról: mindezt az égitestek mi módon teszik, hogyan szolgálnak bennünket, hogyan képesek irányítani érzelmeinket, gondolatainkat, szándékainkat és tetteinket. 

S a regényben előforduló események halmaza, majd a zárójelenetben rejlő végső megoldás is egyaránt sejtetni engedi, hogy mindezek hátterében ott áll (mint ahogy mindig is jelen volt, és lesz is) maga a Teremtő - mindeneket vezérlő, mindent átlátó, és mindent átfogó tudásával és energiájával.

 

Az, akit - mi hívő emberek - Istenként emlegetünk, s aki az egész Univerzum létrehozójaként működteti ma is nemcsak magát az égi jelenségeket, de a földi eseményeket is - a csillagrendszer közvetett irányításán keresztül. Azokat az eseményeket és történéseket, melyek között egyaránt előfordulhatnak véletlenek és szükségszerűek is, nagyon is valóságosak, reálisak, de meseszerűek is. 

Mint ahogy mindkétfélékkel találkozhatunk ebben a regényfolyamban is a világ legkülönbözőbb tájain a szereplők, sőt a mellékszereplők egyéni életében, eseményeiben, történéseiben, életük meglepő fordulataiban. Amelyek nem mentesek a misztikus és ezoterikus jelenségektől sem.

De ezeket valamennyit a csillagrendszerek - így a Plejádok és más bolygórendszerek -vonzástörvényei, a földre, s az azon élő emberek életére, cselekedeteire gyakorolt energiái irányítanak és szabnak meg, s a szeretet összetartó erejét, nélkülözhetetlenségét, mindenek felett álló jelentőségét hangsúlyozzák.  

És mindez a szeretetnek - mint az univerzumot betöltő égi és földi energiaforrásnak a létjogosultságáról, értékéről és fontosságáról győzi meg az embert, vagyis mindannyiunkat. Mint ahogyan meggyőzte a D'Apliese nővéreket és szerető apjukat is, s igazolást nyert személyiségükben, döntéseikben, tetteikben s egymáshoz való viszonyukban is. 

És mindig e kedvenc csillagzatuknak óvó hatalma tartotta ébren őket, annak fénye, sugárzása ragyogta be és mutatta meg számukra az éppen megfelelő irányt. Ez vezette mindvégig valamennyiüket sikeres eredményhez földi útjukon. Azon, amit végig kellett járniuk keserves küszködéssel mindannyiuknak. S apjuk is mindvégig ebben a szellemben nevelte őket. 

Így és ezzel érte el aztán, hogy felnőttként is önálló, megfontolt és helyes döntéseket tudjanak hozni annak érdekében, hogy eredményesen kutathassák fel gyökereiket, megtalálják őseiket, majd továbbra is megállják a helyüket életükben és választott hivatásukban. És ezzel érte el, hogy jövőjük érdekében mindezt meg is tudják tenni. "Ha reménykedni akarunk a jövőben, akkor vissza kell néznünk a múltba." - mondta egyikük bíztatva a többieket.

S ez az égi energiából eredő szellemi irányvonal, ez a számukra is meghatározó plejádi üzenet biztosította azt, hogy elutasítsanak mindent, ami emberhez méltatlan. Mindent, ami erkölcstelen, mindent, ami megalázó, lealacsonyító, ami akadályozza a szabadságot. "Aki igazán szeret, annak minden szabad. A tiszta szeretet szabadságát élő léleké a tökéletes egyesülés, az egység. Mindennel és mindenkivel, másokkal és önmagával abban a végképp egyszerű és örök kohóban, akit Istenünknek nevezünk." - írja Pilinszky. 

S ezért utasítottak el a nővérek és apjuk is mindent, ami nem az emberi harmóniát, nem a művészet jellemnemesítő céljait szolgálja és célozza. S ezért utasítottak el mindent, ami nem a szeretetnek a biztonságos és meghitt talajára épül. Ami önzésre, gyűlöletre, bosszúra vezet és csak további ellenségeskedést szül. S ezért vetették meg mindannyian a puszta birtoklás jellemromboló, lekicsinylő voltát is, ami aztán megakadályozza a jótékony emberi cselekedeteket, az emberbaráti szeretetet, a gyermekek, elesettek és állatok iránt érzett nagyfokú empátiát.

 

Mert világunkat nem birtokolni kell, hanem megélni. Nem túlélni, hanem megélni! A józan emberi természet diktálta módon, saját sorsunkat egyénileg, pontosan felismerve és kézben tartva, ahhoz alkalmazkodva megélni, megfelelően értékelni és élvezni. A magunk képességei szerint átlátni, s abból kiindulva megtervezni közös és egyéni feladatainkat, majd azokat legjobb tudásunk szerint megoldani, véghez vinni.

S ugyanígy nem kell birtokba venni a természet, a művészet, a kultúra, a hit és a tudomány csodáit és alkotásait. Nem őrizni, pláne nem ápolni kell ezeket (hiszen egyik se beteg) hanem élni velük. Felhasználni azokat ahhoz, hogy élhetőbb, elviselhetőbb, szebb, színesebb, gazdagabb és értékesebb legyen az a néhány évtized, amit itt tölthetünk el a földön. Hogy szebb, igazságosabb, tisztességesebb legyen nékünk és embertársainknak, családunknak, szeretteinknek, mindenkinek az élete.

A gazdagságot, a vagyont - akár véletlenül jött, akár azt munkával kiérdemeltük és megszolgáltuk - jóra és rosszra ugyanúgy fel lehet használni, attól függően, hogy az kinek a kezébe kerül. Vannak, akik önzésük, szerzési vágyuk végtelen kilégítésére, hivalkodásra, további habzsolásra, magamutogatásra használják a gazdagságukat.

De hálaistennek léteznek olyan emberek is, akik mások boldogítására fordítják vagyunuknak akár töredékét, s számukra az jelent örömet, ha adhatnak, s nem az, hogy szüntelenül elvesznek és gyűjtenek, ha luxusban fürdőzhetnek. Pa Salt (Atlas) kizárólag jóra, nemes célra, lányai csodálatos és hatékony felnevelésére, továbbá jótékonykodásra, elesettek, betegek, szegények megsegítésére és felkarolására fordította, használta fel kemény munkával szerzett, és részben örökségből, részben kemény, emberformáló munkából származó mesés vagyonát.

És mindarra, hogy a Plejádok üzeneteinek megfontolására, elfogadására, követésére indítsa és ösztönözze fogadott gyermekeinek mindegyikét. Ami teljes mértékben sikerült is néki. Mintegy kompenzálta is ezzel mindazt a sok szomorúságot, balszerencsét, megaláztatást, tragédiát és szenvedést, amiben néki jócskán része volt hosszú élete során. 

Amiket néki kellett átélnie gyermekként és felnőttként országokon, kontinenseken átküzdve, a szó szoros értelemben tűzön-vízen át. Az éltette és következetesen abban reménykedett: hogyha őt számtalanszor segítették élete rögös útjain az égi jelek és üzenetek - akkor majd őket is bizonyára segíteni, támogatni fogják azok.

 

És valóban, ez így is lett. A szeretetet, az önzetlenséget, a végtelen empátiát útravalóul, örökségül kapta tőle a hét nővér mindegyike. Amivel élni is tudott valamennyiük. És persze a jól megérdemelt anyagi természetű örökségüket is kézhez vehették a lányok apjuk végrendeletének felolvasása után annak ügyvédjétől - de természetesen ezt is a szeretet jegyében. És ezzel is értelmesen és örömmel tudott élni valamennyiük további életük folyamán.

 

A hét nővér és apjuk története, valamint a Plejádok csillagrendszerének sorsukat, karmájukat meghatározó, cselekedeteiket segítő kozmikus jelzései számunkra - mai 21. századi embereknek is - számos megszívlelendő égi és földi üzenettel szolgálhatnak. Többek között azzal, hogy az őszinte, igaz szeretet soha senkivel sem tehet rosszat. Az mindenkinek csakis előnyére válhat, és minden esetben csakis építő, jellemformáló, lélekemelő, életünket megszépítő energiát ad! Hasonlóan a hithez, a művészethez, a képességeinknek megfelelő munkához és tevékenységhez.

Azonban jól jegyezzük meg: a szeretetet sem megtervezni, sem kifundálni, sem kierőszakolni nem lehet. Azt csakis adni és átélni lehet - a legtisztább szívvel és szándékkal. Azzal manipulálni, azzal visszaélni nem szabad és nem is érdemes, azzal zsarolni bárkit, azzal kérkedni értelmetlen és nagyon rossz vért szül - ahogy azt már régesrégen Pál apostol is megírta híres levelében. 

Aki nem képes szeretni bennünket - attól legokosabb menekülni, s olyan embert keresni, aki igazán szeret, és megbecsüli a bennünk lévő értékeket, s megvédi emberi méltóságunkat. S akinek mi is meg tudjuk védeni emberi méltóságát. Olyant, aki nagyon is képes arra, hogy igaz érzelmeinket viszonozza, mert az aztán megérdemli, hogy a sírig hűségesek legyünk hozzá.

Míg az igazi szerelem társat kíván, a szex maga nem mindig. A szexelést, s az azzal járó örömérzést ugyanis megteremtheti bárki társ nélkül is, egyedül  is, ha akarja... Az működhet partnertől függetlenül is - a szerelem és a szeretet soha! Az csakis kölcsönös, társas kapcsolatban fordulhat elő és teljesedhet ki. Már csak ezért is magasabbrendű, nemesebb, gazdagabb és maradandóbb érzés, mint a puszta technika, ami sokszor még a lelki tényezőket is mellőzi. (Ezért technika.) A szerelem és a szex ideális körülmények közt úgy viszonyul egymáshoz, mint a matematikában a halmaz a részhalmazhoz.

Olyan nincs, hogy valaki csak úgy, egyszerre elkezd szeretni - és nincs olyan személy, akire mindez irányul, nincs, aki ezt fogadja. Az nem nevezhető szeretetnek. Hát még akkor, ha speciel szerelmet emlegetünk, s nincs arra "fogadóképes" személy. A reménytelen szerelem - amit a köznyelv gyakran és helytelenül használ - az rossz kifejezés, mert valójában maga a szerelem mindig két embert feltételez, két embernek szerez boldogságot és örömet - s így aztán eleve nem lehet reménytelen. 

A két szó összevonása tehát minden logikát mellőz, olyan, mintha azt mondanánk: eskü nélküli házasság. (Mert ha már házasság, annak eskütétel a feltétele, az másképpen nem jöhet létre.) Tehát  a lényeg: egyik sem létezhet a valóságban, mint ahogy nem létezik táplálék nélküli evés, vagy fény nélküli világítás sem.Úgyhogy a valóságban sem az egyik, sem a másik nincs. Mert mi akkor a reménytelen szerelem? 

Ebben az esetben csakis vágyakozás, sóvárgás van, s az csak egyetlen személyhez kötött, az csak egyetlen személy érzelme. Aminek nincs kisugárzása más felé, nincs irányultsága, nincs befogadása. Ha már szerelemről, szeretetről beszélünk - akkor ott már van, kell, hogy legyen társ, kell, hogy legyen valaki, akire irányul.

Ám amíg  a  szerelem  kizárólagosan és szigorúan csakis  egyetlen személyhez  kötődhet és irányulhat, maga a  szeretet  elvileg és gyakorlatilag kiterjedhet és irányulhat  minden embertársunkra. Kiterjedhet (és az a helyes, ha ki is terjed) minden élőlényre, emberre, növényre, állatra is. Mert a valódi szeretet az egyetemes. Nem tűri a kiválasztást, a kivételezést, a "kisajátítást", mint a szerelem. 

Nem kötődik csak ehhez, vagy csak ahhoz az emberhez, mint a szerelem másnak is örömet adó érzése. Ami sokszor lehet nagyon szenvedélyes, őrjítő is. Még e könyvben is elhangzik: "minél elvakultabb egy szenvedély - annál időtállóbb. És amelyik a legszívósabb, abban a legkevesebb az értelem." (No, azért ezzel nem tudok egyetérteni, ez az állítás bizony vitára ad okot.) 

Azt viszont meggyőződéssel állíthatom: az igazi szeretet tulajdonképpen az egész univerzumot összefogó, azt vonzásban tartó, mindent átfogó, mindent átérző energia, mindenre kiterjedő globális szeretet. (Sőt, nem csak globális, hanem égi és földi egyaránt, mert a globus ugye csak földgolyót jelent.) Ami arra képes, hogy a legparányibb élőlény iránt is megbecsülést, empátiát érezzünk, sajnálatunkban részesítsük, ha az veszélyben, bajban van, ha betegség sújtja, vagy ha tragédia éri. Ahogy Szép Ernő írta csodálatos versében: "Nem érzi a halott veréb / ha a ló a begyére lép / csak a szívem érzi."

 

A valódi, igazi, globális szeretet arra késztet bennünket, hogy segítsünk elesett, beteg, embertársunkon erőnk, lehetőségeink és képességeink szerint. Ilyen szeretet érzett Pa Salt is, amikor olyan gyermekeket fogadott örökbe, akik árvaságuk, szegénységük, gyámoltalanságuk miatt eleve reménytelenségre, kilátástalan jövőre, borzalmas sorsra ítéltettek. 

S azért döntött éppen lányok mellett, mert nem találta meg tőle elorozott és elveszett saját lányát, s rettenetes hiányérzetét ezzel is próbálta némileg csökkenteni, kompenzálni. Hogy miért is nem találta meg saját gyermekét ő maga, s miért találták meg őt fogadott lányai - ezt itt nem árulom el azok kedvéért, akik ezután adják fejüket a Hét nővér elolvasására.

Az egyetemes szeretet azonban nem azt jelenti, hogy mindenki iránt ugyanolyan fajta szeretetet érzünk. Mert természetesen másfajta, más töltetű, erősségű, természetű és minőségű érzéseket táplálunk gyermekeink, unokáink, szüleink, feleségünk, szeretőnk, párunk vagy rokonaink iránt, de a szeretetnek egy másfajta formájával élhetünk bármely felebarátunkkal szemben is, ahogy a Tízparancsolatban is áll. "Embermilljók, átkarollak!" - harsogja a kórus Beethoven 9. szimfóniájában.

 

És ezt a schilleri szózatot éppen az a komponista zenésítette meg, aki oly sokat szenvedett az emberek gyűlöletétől, közömbösségétől és megvetésétől. Ma, a 21. században a szeretet szót sokszor elkoptatjuk, de könyörgöm: magát a szeretet érzését soha ne koptassuk el, ne járassuk le! Az intelligencia lehet korunkban, s a jövőben akár mesterséges is (ami számos előnnyel is rendelkezik) ám a szeretet soha nem válhat, és ne is váljon mesterségessé!

Nem kell feltétlenül befogadni a hajléktalant otthonunkba, az utcán hozzá lehajova émelyegni véle, és hangot adni sajnálatunknak. De empátiát, szeretetet, sajnálatot, sőt tiszteletet azt érezhetünk iránta, hiszen nem tudhatjuk: hogyan és milyen okból jutott abba az állapotba, amiben éppen van. Nem muszáj minden egyes csövesnek, aluljáróban fekvő hajléktalannak vagy koldusnak pénzt dobálni, hogy emberbaráti szeretetünket kinyilvánítsuk. De legalább ne gyűlöljük őt, ne nézzünk rá megvetően, rosszallással, fanyalogva, orrunkat huzogatva, mert rajta már az is segíthet, ha ezt nem tesszük. Mert a negatív energiákat és az empátiát emberként ő is megérzi.

Minden fajta szeretet mindenki számára értékes, építő, jellemformáló, szellemet frissítő, lélekemelő, örömet hozó és boldogító, de a szeretet tudatos megvonása valakitől - az bizony nagy fájdalmat okoz. Ilyenkor még könnyezhetünk is. De a könny sok minden mást is kifejezhet. "Csak azt siratjuk, akit szeretünk, de örömünkben is sírhatunk. Amikor könnyezik valaki, a szeretet sír az emberben. Az, hogy boldog tőle, vagy épp fordítva: nem tudja elviselni a hiányát." - írja Müller Péter.

 

Az egymás elleni acsarkodás, az intrika, az indulatból vagy rögeszméből fakadó gyűlölködés vagy pláne bosszúhadjárat csakis romboló lehet. Mint ahogy az volt Pa Salt és a hét nővér történetében is, amely több ember magánéletét keserítette meg. Arról is meggyőz bennünket e történet, hogy aki önmagát tévhitek, rögeszmék fogságába zárja - az menthetetlenül saját pusztulásába rohan. (Végeredményben ez következett be Raszkolnyikov esetében is - a Bűn és bűnhődésben, Dosztojevszkíj regényében - s ez történt itt is.) 

Aki nem figyel a saját sorsára, nem használja fel ehhez az égi csillagrendszerek jelzéseit, útmutatásait, csak a rögeszméivel, bosszújával foglalkozik, - annak élete boldogtalan és megtépázott lesz. Szemben azokkal, akik minderre figyelnek, mindezeket követik, és élnek a Plejádok áldó sugárzásával. Mint ahogy élt ezzel a nevelőapa is, és lányai is, és végül ezért is győzedelmeskedtek, habár előtte sok szenvedésben volt részük. De igen sok pozitív tapasztalatban is, amik mozgalmas, színes életükből fakadtak. 

"Ha unalmas és lapos életet élnétek - akkor a monitoron nem látnátok semmit, sem fent, sem lent - csak lapos csíkokat. Ami azt jelentené: nem éltek. Így viszont igencsak ugrál az a bizonyos grafikon, mert ti, mindannyian sok izgalmat, kalandot megéltek, s ez jó." - mondta a lányoknak "nevelőanyjuk", Marina, amikor arról panaszkodtak: mennyi teher hárul rájuk. 

A változatos, színes, Plejádok által vezérelt tartalmas élet tehát gazdaggá tesz. Ezzel ellentétben a forrongó indulatok, a bosszú szítása, fenntartása elszegényíti a testet, lelket és szellemet, nem jár eredménnyel, pláne ha indokolatlan és téves annak kiindulópontja! De nehogy azt higyje valaki, hogy csakis az egyik felet sújthatja egyedül a bosszúnak az ökle, mert mindegyikükre egyaránt negatív erővel hat, és soha nem vezet jó eredményre.

  

Hogy csak két eklatáns példát, ismert irodalmi főhőst említsek: sem Monte Cristo, sem Sándor Mátyás bosszúhadjárata - bár jogos indokból történt mindegyik - nem töltötte be azt a hivatást, amire eltervezőik szánták. A megtorlás, az aljas árulók megszégyenítése, ellehetetlenítése és megsemmisítése tulajdonképpen nem hozott számukra - és senki számára sem - megnyugvást. Már ezért sem nevezhetjük egyiket sem igazságszolgáltatásnak. Tényleges igazságszolgáltatás ugyanis a földön nincs, csupán majd az Utolsó Ítélet alkalmával lesz. De ott mindenkinek.

 

Az emberi gonoszsággal, kegyetlenséggel szemben sem karddal, sem kard nélkül nem tudunk eredményes, ütőképes harcot vívni, nem vagyunk képesek azzal véglegesen leszámolni. Azzal sajnos együtt kell élnünk, mint ahogy együtt élünk vele már évezredek óta. ("Évezredek műveltsége nem tudta az emberben feloldani a kegyetlenségre való hajlamot." - írja Márai.) Az Isten a teremtés után nem pusztította el a gonoszt. A sátáni, ördögi erők működését továbbra is "engedélyezte", az ember számára pedig meghagyta a szabad választás lehetőségét: ha úgy gondolja, próbálja ki a jót is, rosszat is, s lássa mire megy veke, lássa és tapasztalja a következményeket. 

Mint ahogy manapság is látjuk, melyik milyen eredményre vezet. Ám azért attól soha nem fosztotta meg, s nem is fogja megfosztani az Isten az embert, hogy segítse, támogassa őt. S folyamatosan a jó és erkölcsös felé vezérelje, s számos jellel megmutassa számára: melyik út vezet a békés együttélés megteremtésének irányába, s mikkel valósítsuk meg  önmagunk és kapcsolataink harmóniáját. 

Egyet tehetünk - de azt nagyon hatékonyan - a gonosz, sátáni erők ellen: minden áron a magunk tisztességes, becsületes, erkölcsös életét éljük, pozitív cselekvésekre és megoldásokra törekedjünk, s ezt a tendenciát erősítsük szüntelenül  embertársainkban is. És soha nem menjünk el a könnyebb ellenállás irányába, ne paktáljunk le az erkölcstelen, a tisztességtelen, az aljas törekvésekkel. 

És soha ne essünk bele abba csapdába, hogy elhisszük: ami jogos - az egyben erkölcsös is, mert ez nagyon nagy hiba lenne. Ez a kettő ugyanis sajnos - főleg manapság - nem esik egybe! S számtalanszor tapasztaljuk: minél inkább, minél látványosabban különválik  ez a kettő - annál nagyobb gondok és problémák, sőt tragédiák fordulnak elő a társadalom életében. Ám ez nem az egyénnek, az állampolgárnak a hibája!

Legjobban tesszük, ha nem törekszünk a gonosz elpusztítására, végleges megsemmisítésére, mert az eleve kudarcra ítélt vállalkozás. Olyan, mintha valaki egy tízemeletes házat akarna kézzel eltolni a helyéből. Bármily közhelyesnek tűnik: a megoldás, amit a fentiekben "ajánlottam" - azt nevezik indirekt megoldásnak, mert máshoz nem folyamodhatunk. Dühös indulattal, bosszúállással, mindenféle aknamunkával, háborúskodással csakis ellenkező hatást érhetünk el. (Vagy ahogy mapapság divatosan mondják: ez a megoldás csakis kontraproduktív lehet.)

A Hét nővér regényfolyamon is egy kontinenseken átívelő, előre eltervezett bosszúhadjárat vonul végig, amely a nevelőapára, Atlaszra irányul gyermekkora óta. Amit egy merő rosszindulat szülte rögeszme táplál és tart ébren évtizedeken át, és okoz rengeteg galibát a D'Apliese-családban. Ennek végső "megoldásakor" sem beszélhetünk igazságszolgáltatásról, csak egy sajnálatos félreértésnek, egy rágalmazási ügynek a kénytelen-kelletlen lezárásáról, ami két ember életét gyermekkoruktól végigkíséri. 

És mindez félelemteljes légkört teremtve át meg átszövi egyfajta thrillerként, erőszakos fejleményeivel mind az apa, mind pedig a nővérek életét. S hogy mi is ez pontosan, s konkrétan miből is eredt - természetesen nem árulom el a jövőbeli olvasók kedvéért, mert nem akarok a spoilerkedés csapdájába esni.

Csupán annyit jegyeznék meg ezzel kapcsolatban: évezredek óta tapasztalhatjuk, hogy az emberi gonoszsággal szemben tehetetlenek vagyunk, s a hét nővér és apjuk is ezzel szembesül. A sátán luciferi befolyása és térhódítása a Teremtés kezdete óta fennáll, de ugyanígy, véle párhuzamosan a szeretet, a jóság erői is működtek már a múltban is, és ma is, sőt a jövőben is élni és működni fognak. S mindig készek ellenállni, harcba szállni a rosszal. Ha a gonoszság ördögi indulatai erősebbek lennének a jóságnak, a szeretetnek a hatalmánál - a világ már régen megsemmisült volna.

Meggyőződésem, hogy az emberi jóság erejével, valamint a megtisztulás érdekében kifejtett következetes tenni akarással végül is mindig és mindenütt felül tudunk kerekedni a rossz felett a jövőben is. Mint ahogy a Hét nővér-ben is mindenki végül is felülkerekedett azon. 

A regénysorozaton végighúzódó történetlánc minden főszereplője megtalálta a helyes irányt utazásai során - a Plejádok erőteljes hatásával és energiájával. S ami a tiszta és jószándékú Pa Saltot is a végsőkig támogatta és segítette saját, privát életében és lányai tőkéletes felnevelésében egyaránt. S mint ahogy így történik mindez a jelenünkben, s így volt ez a múltban is - a helyes irányok, tendenciák pontos felimerésével és betartásával.

 

Amire legjobb példa, hogy a tisztességes emberiség két világégés, sok-sok helyi háború és csatározás, és annyi egyéb más veszedelem, szellemi, fizikai és természeti katasztrófa után mindig újra és újra talpra tud állni, s le tud számolni ideig-óráig, ha nem is végérvényesen a gonosszal. Bizonyítva és igazolva mindezzel, hogy az ember számára melyiknek van igazi létjogosultsága.

 

Az Univerzumot vezérlő isteni hatalomnak, valamint az égi csillagrendszereknek a bűvös ereje és vonzása, annak földi létünkre ható, megcáfolhatatlan ereje, a földi és égi hatalmak örök viszonya és kölcsönös egymásra hatása biztosítja azt, hogy bármikor eredményesen szembe tudjunk szállni a rosszal, hogy eredményesen tusakodjunk a gonoszsággal, a gyűlölettel, a háború veszedelmével. 

Mert az embernek eredendő, tiszta és nemes szándéka, folyamatos erőfeszítése a jóra, a szépre, a humánus etikai magatartásra, bátor és egyenes kiállása az emberi értékek és tisztesség mellett a legfőbb biztosítékunk, hogy mindig végül is győzedelmeskedni tudunk a gonosz felett. Ellenállunk néki, bármekkora támadást is indít ellenünk.

 

S ebben a küzdelemben segíteni fognak nékünk - mint ahogyan Pa Saltnak és lányainak is hatékonyan segítettek - a végtelen égbolt csillagainak energiái. Bennünket is támogatni fog a Plejádok hihetetlen energiaforrása, kisugárzása, vonzóereje és gigantikus képessége, ami alkalmas az ember irányítására. Minket is segíteni fog annak jótékony, varázslatos és boldogító hatása, ha kellőképpen hiszünk és bízunk benne, s figyelünk annak félreérthetetlen és tévedhetelen jelzéseire.

Felhasznált forrásmunkák, segédanyagok:




A HÉT NŐVÉR kötetei: 

LUCINDA RILEY:  A hét nővér; Viharnővér; Árnyéknővér; Gyöngynővér; Holdnővér; Napnővér; Hetedik nővér;  Atlas  -Pa Salt története (társszerő Harry Whittaker)

Az interneten fellelhető wikipédiák, weboldalak, honlapok stb.

Márai Sándor: FÜVESKÖNYV (Helikon kk. 1998.)