POÉNSAROK 28. (KÖZÉLETI POÉNEK)

 

PROLÓGUS

edves poénekre éhes honfitársaim! Köznapi-, és  főként politikai életünkben mostanában annyi mosolyra, nevetésre, fejcsóválásra ingerlő esemény, gúnyolódásra ösztönző narratíva hangzik el, mint eddig még sosem. Annyi felháborító megszólalás, kiszólás, beszólás, kijelentés, megfogalmazás; annyi botrányos eset, oly sok eddig teljesen elképzelhetetlen balhé, sőt balhék sorozata fordul elő, ami arra készteti az embert, hogy tollat (helyesebben leptollat, leptopot) ragadjon. 

 

És az sem ritkaság, hogy a közerkölcs fellazulásával - úgy a közbeszédben, mint az újságok, hetilapok, a Facebook hasábjain, s a  különböző médiákban - megannyi mocskolódás, rágalmazás, gyalázkodás tör utat magának. Annyi csípőből jövő rosszindulat, annyi irigykedő és gyűlölködő fröcskölődés szóródik szét és árad reánk, annyi baromság és ízléstelenség nyer magának utat és teret manapság - amit nem lehet megszokni. 

Normális embernek nem lehet elviselni ezeket szó nélkül; nem lehet figyelmen kívül hagyni reagálások, megjegyzések nélkül. A legkörmönfontabb és ördögi módon kiagyalt lejáratások, karaktergyilkosságok, illetve annak kísérletei bombázzák a jobb sorsra érdemes  állampolgárokat és azok hozzátartozóit, s mindezeket nem lehet közönyösen, egy-egy vállrándítással elintézni. S hogy miért nem? Mert azokra is vonatkozik, akiket esetleg személy szerint, név szerint nem érint.   

 

És mindezek ráadásul könnyen megtéveszthetik azokat, akik nem látnak tisztán, nem olvasnak világosan a sorokban és sorok között. A világosan-t nem úgy értem, hogy nappal - mert lámpafénynél is ugyanolyan ocsmány, aljas és rosszindulatú feltételezések ezek, mintha tűző napfénynél olvasnánk, hallanánk valamennyit. 

Hanem arra értettem, hogy sokan vannak, akik azonnal nem látják át, vagy nem akarják átlátni mindezeknek a támadásoknak a mögöttes tartalmát és indítékait. Arra vonatkozott fenti megjegyzésem, hogy vannak, akik nem gondolkodnak józanul és rugalmasan, nem rendelkeznek természetes intelligenciával a sokszor mesterséges intelligenciával kreált anyagok között. S ők ezért, és így könnyebben megtéveszthetők. 

 

Szerény véleményem szerint nem hagyhatjuk ki a humor, a gúnyolódás, a bökölődés különböző eszközeit sem akkor, ha ezekkel szemben hatékonyan kívánunk fellépni, tiltakozni. S ezekben az esetekben  joggal élhetünk a poéngyártással is, ha már nemtelenül, vagy aljasan vádolnak bennünket valamivel. A bosszú eszközeit és fegyverét azonban semmiképpen nem ajánlom, mert azzal csakis ellenkező hatást érhetünk el. 

 

Normális körülmények és egészséges, természetes észjárás szerint  az lenne a leghelyesebb, hogyha az ezekre adott első reakciónk nem a védekezés, a legtöbbször valós igazságtalanság bizonygatása lenne. Hanem ehelyett azonnal a leghatározottabb, legegyértelműbb tiltakozás kapna minél nagyobb nyilvánosságot a lehető legtöbb helyen, a lehető legtöbb fórumon - élőszóban és írásban egyaránt. Mert a megtámadottaknak igenis joguk van tiltakozni  az említett ócska, színvonaltalan, aljas, nemtelen és hitvány eszközök bevetése ellen. 

 

     

Ennek kell hangot, kifejezést és megfogalmazást adnunk! Így kell és így érdemes felemelnünk szavunkat, a saját, fent jelzett eszközeinkkel és stratégiánkkal - az emberi méltóság, humánum és tisztesség nevében, s persze a saját méltóságunk és jóízlésünk megőrzése mellett. S át kell látnunk: mindezekkel az alpári és primitív fogásokkal és támadásokkal mi is valójában az igazi céljuk és szándékuk mindazoknak, akik ellenünk lépnek fel - nem egyszer orvul. S akik ilyen eszközökkel, modorral és stílussal képesek élni; akik ily eszközökkel akarnak, és - helyzeti előnyüket felhasználva - tudnak is támadni.

Fontos, hogy mindezekben az ellenünk indított támadásokban, hadjáratokban ne csak véljük, hanem határozottan tudjuk is felismerni a minden áron történő hatalommegtartásnak, a tömegek kézben tartásának legnemtelenebb eszközeit és módszereit. Hogy a megfélemlítés minden korban (és ideig-óráig sajnos bevált) aljas és fortélyos módszereit legyünk képesek meglátni és felismerni azok rafinált, ellenszenves stratégiájában, undorító karakterében, felénk forduló ocsmány arcában. 

Hogy átlássuk a lényegét annak a hatalmi mechanizmusnak, ami egyértelműen a tömegek lenézésére és további elnyomására törekszik, mind szellemi, mind fizikai, mind pedig lelki terrort is bevetve. Ezek a törekvések, ezek a tamadások és rágalmazások minden áron ezt célozzák és szorgalmazzák. S amelyeknek gyakorlására azért van egyre inkább szüksége a fennálló erőszakos rezsimnek, mert vesztét és végét érzi. Ily eszközökkel azért élnek és nyomulnak, mert - ahogy Puzsér Róbert írja: "Orbán Viktor negyedik ligás kihívóiból telepített kicsiny bonsai-ligete a Tisza áradásától kirohadt."  

Annak idején, még az 1920-as években Kodály mondotta sokak által megrágalmazott kollégájának: "semmiképpen ne védekezzen, mert akkor rögtön azonosítják magát azzal, ami ellen védekezik." S ő maga is tartózkodott ettől, amikor igaztalanul megtámadták, ami bizony elég sokszor előfordult életében. Helyette ő is tiltakozott szóban és írásban - feltárva a támadó személynek, s cselekvésének természetrajzát, annak célját, valódi szándékát és elveit.

 

S nagyon helyesen és pontosan így tesznek és cselekszenek  napjainkban is sokan. Vagyis tiltakoznak és nem védekeznek. Így tesz Dr. Perintfalvi Rita, így tesz Mérő Vera, így tesz Péterfy Novák Éva, így reagál Renner Erika, így gondolkodik és cselekszik Bódis Kriszta, Magyar Péter vagy Hadházy Ákos és még szerencsére sokan mások. Akik  mindannyian és minden szinten egyértelműen tiltakoznak az aljasságok, rágalmazások, nemtelen támadások ellen - nem pedig védekeznek. 

Nem önmagukat védik, nem önmaguk - támadójukénál sokkal egyenesebb és szilárdabb - jellemét igyekeznek tisztára mosni, amire egyébként nincs is szükség. Hanem az emberi méltóság, a normális, erkölcsös élet sérthetetlensége, az igazság és szabadság nevében és érdekében tiltakoznak, szólalnak fel. S a gyűlölködéssal szemben a szeretet fontosságát, a gonoszsággal szemben az emberi jóság értelmét és hasznosságát hangsúlyozzák.  

Mert e kettő - a védekezés és a tiltakozás - bizony nem ugyanaz! Mindegyiknek más az indítéka, tartalma, s más a célja és szándéka. A védekezésnek a középpontjában  a csapdába csalt vagy kényszerített, kiszemelt és ártatlan személyiség kétségbeesett mentegetőzése, védekezése, igyekvő kimagyarázása, önmaga jellemének folytonos tisztázása áll. Ellenben a tiltakozás lényege nem más, minthogy lerántsa a leplet a támadó jellemének és koncepciójának velejéig aljas és gonosz voltáról. Határozottan reflektorfénybe állítsa az aljas támadás, vagy támadássorozat mögöttes indítékait, szándékát és célját.

A tiltakozó személy célja és szándéka az, hogy a közvéleményt meggyőzze annak - első pillanatban látható, sokaknak szemet szúró, igazságtalan, rágalmazó tartalmáról. A védekezés és a tiltakozás egymástól különböző jellemet, emberi magatartást, erkölcsi hozzáállást és álláspontot feltételez, illetve jelenít meg. A felháborodott tiltakozók az őket ért, ellenük irányuló rágalmazó hadjáratokra, sorozatos lejáratási kísérletekre észérvekkel, világos okfejtéssel tiltakozva reagálnak, illetve válaszolnak. Megfontoltan, higgadtan, komolyan, elszántan és határozottan. Tartásukkal, jellemükkel és reagálásukkal egyértelműen Bálint György (Radnóti Miklós egyik legjobb barátja) híres mondását szimbolizálják, miszerint: "Felháborodom, tehát vagyok."

Viszont előfordulnak napjainkban olyan helyzetek, történnek olyan események, elhangzanak olyan beszólások (vagy kiszólások) amelyekkel szemben, amelyeken felülemelkedve - szerintem - a humor, a szatírikus gúny is hatásos eszköznek bizonyulhat  a tiltakozásra. (Úgy elgondoltam: ha Gogol ma élne itt, nálunk - bőséges anyagot és megírnivalót találna, és jókat gúnyolódhatna napjaink jelenségein és személyiségein, ha alaposan körülnézne.)

 

Előfordulhat, hogy a legnagyobb ostobaságot, hülyeséget, átlátható hazugságot, a legprimitívebb megfogalmazást ilyenkor már csakis egy-egy gúnyos, csipkelődő, jól eltalált poénnel tudjuk reflektorfénybe állítani. S csak ezáltal vagyunk képesek annak szürreális jellegét nevetségessé, gúny tárgyává tenni. Ahogy jómagam is sok esetben ezt a fajta reagálást helyezem előtérbe, ezt a fajta módszert tartom legideálisabbnak és legcélravezetőbbnek. 

 

Mert a humor és jóízű poén, az élc, a gúnyolódás, a jól megrajzolt, személyt vagy jelenséget jellemző, hatásos karikatúra, a jól eltalált szatíra kihegyezett, nem egyszer vitriolos fegyvere sokszor célba tud találni. (Már azáltal is, hogy megnevettet bennünket és másokat is, bár azt valószínűleg nem, akire éppen vonatkozik.) S ha nem is mindent, de van, amit nagyon is el tud érni a jól eltalált poénkedés. De csak a jól eltalált! S leginkább azokat képes megnevettetni s elgondolkodtatni, akik mindezt olvassák. Így hát én is  ezt alkalmazom, ezt a metódust választom az alábbiakban a magam szerény képességével és eszközeimmel itt, e Szimfonia Blog hasábjain is. Jöjjenek tehát a poének:

 

1. A 2025-ös augusztus 20-i ünnepnapot megelőzően azt olvashattuk Dr. Perintfalvi Rita teológusasszony Facebook-os posztjában: "ez az ünnep jó alkalom lenne arra, hogy Orbán Viktor miniszterelnök (aki már többször átlépte a vörös vonalat)  és a Fideszesek - mint "igazi keresztények" - bűnbánatot tartsanak és megtérjenek." Én erre a magam részéről így reagálnék:

Orbán és nertársai akkor fognak bűnbánatot gyakorolni, amikor az erdőben elkezdenek beszélgetni egymással az állatok. S a róka arról fogja meggyőzni állattársait, hogy a kormány mikor lépte át a vörös vonalat. Mert azt, hogy mi a vörös - ő tudja a legjobban. S hogy ki a ravasz - azt is!

2. Ma, a számítógépezés, az eszeveszett mobilozás hőskorában új és új szavakkal, kifejezésekkel kell megismerkednünk. A Messenger, az Instagramm vagy a Facebook-profil, a szmájli, a szelfi, a pornofogyasztó, a csetelés, transzparens kommunikáció, az adott kontextusból való kiemelés - és még sorolhatnám - mellett meg kell lepődnöm olyan kifejezéseken és fogalmakon, amikre fel kell, hogy kapjam a fejem 75 évesen is. 

Idős nyugdíjasként kell megtudnom, hogy nemcsak búzamező létezik, de kommentmező is. Hogy nemcsak perspektíva létezik már manapság, de narratíva is, nemcsak emberekkel szembeni szimpátia van, de pártszimpátia is. S nemcsak a vállalkozásokban, vezetői testületekben, cégekben van poszt, hanem a Facebook-oldalon is. S nemcsak a kőműveseknél van tömörítés, hanem a számítógépen is. S ma már nem kizárólag csak a férjek készítenek magánéletükben feleségükkel ikrek esetében biztonsági másolatot, hanem a számítógépre írók is. S nemcsak a kártya-csalóknál lehet elrejve bővítőkártya, hanem a leptopon is, ahol még hang-, és hálózatikártya is létezik. 

S hogy a pin-kódot-ot nemcsak a férfiaknak kell figyelembe venni a szexuális életükben, ha be akarnak lépni egy bizonyos helyre. De ennek ismerete mindkét nemnek fontos, ha pl. a bankkártyájukat akarják ellenőrizni. Bárhogy is nézzük - a kód biztos tudása minden téren - mind a magánéletben, mind a számítógépezésnél, s a mobilozásnál egyaránt fontos. Ha ezt nem ismerjük - számunkra a belépés ezekre e területekre technikailag lehetetlen!

Aztán hogy a cilinder az nemcsak egy fejfedőt, hanem sávok kombinációját is jelentheti, továbbá a felbontást nemcsak a konzerveknél alkalmazhatjuk, hanem jelentheti a képpontok (pixelek) számát is. És hogy a protokoll nemcsak az estélyeken és az orvosi praxisban fontos, de egyfajta szovtverszintű leírás is lehet. S magam is bővíthetném a számítógépes szakkifejezések tárházát azzal hogy az országyűlési ülésteremben a képviselők előtt fekvő laptopokat szívem szerint inkább loptopoknak nevezném. 

És még - közeledve a választásokhoz - az internetről olyanokat is megtudhat az ember, hogy nemcsak lebegő mérleghinták, lebegő vitorlások és lebegő óriáskerék-fülkék léteznek, de lebegő körzetek is. Olyanok, ahol vacilálnak azon: hová is szavazzanak.  S megtudhatjuk azt is, hogy manapság már nemcsak mesterséges megtermékenyítés vagy tórendszer létezhet, de intelligencia is, amely borzasztó és ízléstelen videókat is képes letrehozni.   

3. Elszabadult fantázia.

Elgondolkodtam azon: mi lenne, ha a Bibliában leírt negyven napos vízözön előtti bárkaépítés ma történne meg itt kis hazánkban? Valószínűleg az, hogy az emberiség megmenekülne a vízözöntől. Miért? Mert ha Isten - kegyelmesen bízva egy jól menő magyar nagyvállalkozóban, mint újkori Noéban -  őt kérné fel a bárka megtervezésére és ácsolására - abból bizony nagy baj lenne. 

Ugyanis úgy gondolná a Teremtő, hogy az ehhez szükséges pénzforrást inkább egy vállalkozás rendelkezésére bocsájtaná, mert már Ő is kételkedik a kormány szavahihetőségében. A bárkára szánt pénzt nem merné a magát keresztény-demokratának(?) elkönyvelő és beállító Fideszes-garnitúra kezébe adni; egy olyan rezsimre bízni, aki inkább milliárdokat hagy veszni a hazánkat segítő uniós pénzekből. Abból a töméntelen forrásból, amiből már akár tíz bárkát is meg lehetne építeni. 

És hogy miért is tenné ezt az Úr, miért választaná ezt a megoldást? Mert már Ő sem ismerheti onnan fentről teljes egészében azt a hihetetlen  összefonódást és korrupciót, ami a nagyvállalkozók és a  kormány, illetve állampárt között van. Ezt Ő oly magasból és távolból nem látja át. Csakis mi, szerény földi halandók - kik "itt a porban, lelkek és göröngyök közt botolva élünk" (Kosztolányi) -láthatjuk át világosan és egyértelműen, mi tapasztalhatjuk és érzékelhetjük egészen testközelből  nap, mint nap annak minden csínját-bínját, képmutatását és hazugságát. Nemhiába mondjuk nagyon sokan fejcsóválva: ezt már az Isten sem képes átlátni. Mi viszont igen! 

Gondolom, a bárkának már a megtervezése során bekövetkezne, hogy a vállalkozásra kapott összeg nagy része a különböző offshore-cégek számlájára vándorolna! Az ácsolás megkezdése helyett gombamódra szaporodnának a magánházak, balatoni és adriai villák, növekednének az autóparkok, s jelennének meg azok a vízi járművek, melyek távolról sem bárkának néznének ki, hanem inkább jachtoknak...

Aztán kézen-közön eltűnne a sok millió, pénzmosással boltok, üzletek, cégek vállalkozások vagyonába épülne be. Aminek már - szó szoros értelmében - az Isten sem tudna utána járni, aki ezt a pénzt eredetileg bárka-építésre adta. Majd a cégek, vállalkozások szépen sorban egymás után jó okból megszűnnének, úgy, ahogy ebben a fene nagy piacgazdálkodásban azt már megszoktuk.  

Amire az alvállalkozókhoz eljutna a sok pénzből esetleg valamennyi - már régen kormánybarát kezekben lenne a korrupció által. S amit eredetileg Isten adott a bárkára - így már rég elvesztené közpénz-jellegét. Így aztán a bárka sohasem készülne el. Ennélfogva tehát maga a vízözön is elmaradna, okafogyottá válna. 

 

Azonkívül amiatt sem valósulhatna meg a bárka felépítése, mert az állatokat nem sikerülne párosával összeszedni. Erre vonatkozóan soha nem lenne közmegegyezés. (Mint ahogy másban sincs.) Ugyanis széleskörű vita alakulna ki arról, hogy ki melyik háziállatát adja fel a bárkára. S abban is polemizálnának: melyik állat hová, melyik rendbe, fajba, osztályba tartozik. Széleskörű vita, sőt veszekedés zajlana vica-verze a kormány képviselői és a Magyar Tudományos Akadémia tudósai között: mely egyedeket lehet egyáltalán háziállatnak minősíteni?

Mert pl. a szobakutya, vagy esetleg az öleb ugye a NER szerint, jogilag  nem lehet házi állat, hiszen nincs neki háza (legtöbbször a gazdájának se!) csakis szobája. (De  még az sem az övé.) A házimacska pedig legtöbb esetben soha nem házi, hanem szobai, vagy konyhai, sok idős asszony a lakásából ki sem engedi, annyira félti. 

Aztán a dzsenderkérdés is bonyolítaná a problémát és szítaná a közhangulatot, mert nem lenne megegyezés az LMBTQ egységes hazai értelmezésében. Egyesek felvetnék azt, hogy van-e az állatok között is meleg, homoszexuális, biszexuális egyed stb. ami estleg konfliktusokat okozna a bárkán történő hosszú együttélésük során. 

Ha esetleg mégis sikerülne valahogy elhelyezni a vízijármű fülkéiben az állatokat - akkor meg a jobbikosok menten hangos tüntetés keretében állnának neki látványosan lefóliázni az egész bárkát - nehogy a kiskorúak leskelődhessenek annak  hermetikusan lezárt ablakain: vajon mit is művelnek ott az állatpárok?  De ezzel se mennének semmire, mert ha a gyermeké nem is, de ahogy írva vagyon:  "Isten szeme mindent lát".  

Továbbá: még a 132. ügydöntő népszavazás (!) sem döntené el, hogy melyik párt logója kerüljön fel eme vízijármű jobb vagy bal oldalára. S kivetítővel  mennyi reklámfelület jusson ott a kormánypárti, és mennyi az ellenzéki médiának - százalékos arányban. (S még az is előfordulhatna, hogy félreértelmezések következtében nem a pártnak, hanem a párt férfi vezetőjének lógóját akarnák kifüggeszteni egy plakáton, mert nálunk már semmi nem lehetetlen.  

És ha netán félig meg is épülne ez a bárka - az ácsolás minisztériumi intézkedés következtében hirtelen leállna. S hogy miért? Mert közben a 2014-ben megszűnt Bárka Színház jogutódja petíciót nyújtana be a Szerzői Jogvédő Hivatalnak és a Cégbíróságnak. S ezzel párhuzamosan pert indítana a tervező-, és építőcég ellen a hajó önkényes, engedély nélküli elnevezése miatt. 

A sarkalatos problémát a Fidesz-kormány a következő  huszárvágással igyekezne megoldani: felírná a félkész bárka oldalára, hogy  "ez nem bárka, csak egy hajó, ami a legminimálisabb eNERgiával működik, s a leendő indulásától kezdve mindenben rezsicsökkentést élvez." 

 

Ami alá viszont az éj leple alatt az ellenzékiek (?) pirossal odafestenék:  A VÁLASZTÁSOKIG.  Az eset következményeként rohammal megindulna a TEK, és vízágyúval eltüntetnék az ominózus megjegyzést. Majd a meginduló nyomozás - milliós sikerdíjért - évekig kutatná: ki volt a piros felfestés megrendelője és kivitelezője. És akkor minden leállna megint, s nagy valószínűség szerint a bárka elindítása le is kerülne a napirendről.

 

Addig azonban a nyomozás alatt a Zöldek és az állatvédők többször is tüntetést rendeznének - részben az ácsoláshoz szükséges fák eddigi kivágása, részben pedig az állatok nem megfelelő begyűjtése és tervezett elhelyezése érdekében. E tüntetésorozat mellett a kormány halogatási taktikája is lassítaná a bárka további ácsolását és indítását. Mert az lenne a koncepciójuk, hogy feltétlenül meg kell várni, míg a PAKS-2 beruházás is befejeződik, s akkor olcsó atomenergia-meghajtással tudnák működtetni a  járművet.

Úgyhogy összességében a bárka körüli huza-vona egy második Bős-Nagymaros-üggyé terebélyesedne, s e nevezett vízijármű így soha sem készülne el. Következésképpen az özönvíz is elmaradna. A reá szánt pénz viszont már nem lenne akkorra sehol, mert közben mindent elsínkófálnának. Pontosan úgy, ahogy a vasúton, ezért is hiányoznak a sínek itt-ott, az ország különböző régióiban... 

 

4. 

Egy férfi elment az urológiai szakrendelőbe vizsgálatra. Az orvos arra kérte, hogy egy műanyag pohárba friss vizeletet "produkáljon" a bakteriális vizsgálat elvégzése céljából. 

- Hát ez nehéz lesz, mert épp az imént mentem el  vizelni - mondta a beteg. 

Az asszisztensnő mérgesen rárivallt:

- Uram, jegyezze meg egyszer és mindenkorra: az urológia előtt nem pisilünk!

Mire a páciens megszólalt:

- Kedves Hölgyem, én nem is az urológia előtt pisiltem, hanem a mosdóba mentem be a folyosó végén....

5.

A fővárosi tömegközlekedési eszközökön (metron, buszon és villamoson) rendszeresen mondanak be különböző figyelmeztető vagy tájékoztató  felhívásokat. Néhányat kigyűjtöttem ezek közül:

  

- Kérjük kedves utasainkat, hogy valamennyi szabadon lévő ajtót használják a leszállásnál! 

(Kérdezem szeretettel: nem elég egy ajtó ahhoz, hogy valaki leszálljon? Minek kell ahhoz az összes?...)

- Következő megállónk: Kolozsi tér - így zs-vel hangzik el rendszeresen a 9-es busz hangszórójából. 

De mért nem Kolosi - s-sel? 

Ez elég pongyola, mintha a Kossuth-ot Kozsutnak mondanánk, vagy szegény hősszerelmes költőnket, Balassit - Balazzsinak. Pedig Kolosy György igazán megérdemelné, hogy tisztán ejtsék a nevét, hiszen az 1848-as forradalom és szabadságharc hősei közé tartozott. Egyik vezetője és résztvevője volt annak a dühödt tömegnek, amely Lamberg grófot felkoncolta, amiért aztán később halálra ítélték.   

És még egy nüansz: 

A metro-aluljárókban, ahol az utasok várakoznak a majdan beérkező járatra - rendszeresen bemondják: "a vágányra vonat érkezik. Kérjük a biztonsági sávot elhagyni!"

Kérdezem én egyfajta szőrszálhasogatásként: ha egyszer biztonsági sáv - miért kell azt elhagyni. Ott, azon szorosan állva nem lehet biztonságban az ember? Akkor meg mitől és miért nevezik biztonságosnak, bocsánat: biztonságinak? 

Ha mereven és türelemmel megáll valaki és nem mozdul se jobbra, se balra, akkor éppúgy biztonságban van a sávban és a sávon kívül egyaránt. A biztonság szerintem nem a sávtól lesz, nem attól lesz az utas biztonságban, mert egy csíkot odafestettek. Hanem magától az embertől, önmagától - akkor ha mereven megáll a síntől tisztes távolságban egy helyben és nem mozdul - akárhol is áll. Mert azért senki nem olyan hülye, hogy a sín mellé álljon szorosan.  

6.

Sokaknak szemet szúrt miniszterelnökünknek ama megjegyzése (figyelmeztetése, fenyegetőzése) melyben ellenfeleit, a véle teljesen más platformon lévő, más elveket képviselő állampolgárokat, szervezeteket, pártokat stb. poloskáknak minősítette. Olyan ellenszenves biológiai egyedeknek, akikkel szemben harcot kell indítani, akiket minden áron el kell távolítani, meg kell semmisíteni. Ehhez lenne egy - mindössze egy - megjegyzésem:

 

Mivel jómagam jelenleg abszolút megingathatatlan kormány-, és rendszerellenesnek tartom magamat - így egyértelműen ellenzékinek minősülök. Aki ellen - ezek szerint - eme rezsimnek harcolnia kell, ergo: meg kell semmisíteni. S mert óhajom, akaratom, törekvésem és közéleti tevékenységem is a kormányváltásra, sőt: rendszerváltásra irányul, így minden bizonnyal szerintük én is a poloskák kategóriájába tartozom. 

És tekintettel arra, hogy idős nyugdíjasként nemcsak éjjel alszom, de napközben is ledőlök az ágyba egy rövid sziesztára - így a tisztelt NER tudományos fői engem személy szerint  akár nyugodtan besorolhatnak az ágyi poloskák (Cimex lecturalius) osztályába. Ha valóban így tennének - már azon se lepődnék meg. 

És itt az ideje, hogy poénkedésemet abba hagyjam - megfogadva a jól ismert közmondást, miszerint "aki sokat markol, az keveset fog." Így hát megelégszem azzal, ha akár egyszer (vagy kétszer) elnevette magát valaki a fenti eszmefuttatások olvastán. Szép napot, jókedvet, optimizmust, minden jót kívánok Mindenkinek!

 

A PLEJÁDOK ÜZENETE

"Akinek a könyveit százezer példányban el tudják adni,

az valamit nagyon kell hogy tudjon." (Mérő László)




ANALYSIS

annak könyvek, melyeknek elolvasása után elvonási tünetek jelentkeznek bennünk. Persze ezek nem olyan "elvonási tünetek", amiket a drogosok, kábítószerfogyasztók tapasztalnak saját magukon, amikor napok óta nem jutnak hozzá a következő adagukhoz, ami aztán folyamatosan rombolja szervezetüket, idegrendszerüket, értelmüket és lelkivilágukat. Ez más. Ezek az elvonási tünetek minőségileg magasabb értéket képviselnek, s nem károsak, hanem egyenesen hasznosak számunkra. Pozitív hatást gyakorolnak egész szervezetünkre, szellemi-, és lelkivilágunkra még akkor is, amikor már letettük a könyvet, mert egy kivételes és nívós művészi alkotás megismeréséből származnak. 

Az intellektuális-, és emocionális élmény - amit az olvasással szerzünk magunknak ilyenkor, s aminek egyszeriben vége lesz - az hívja létre hiányérzetünket a könyv letétele után. S mivel az effajta irodalmi élmény újabb, éltető impulzusokkal, benyomásokkal és energiákkal, újabb gondolatokkal, eddig nem tapasztalt érzésekkel tölt fel bennünket, így a későbbiek során akár módosíthatja is addigi életszemléletünket. Emellett változtathat emberi kapcsolatainkon, világlátásunkon. Ez esetben szoktunk maradandó élményről beszélni. S mi más is lehet a célja, értelme egy művészi alkotásnak mint az, hogy maradandó élményeket szerezzen számunkra, s ezzel természetesen gazdagítsa életünket.

Pontosan így voltam Lucinda  Riley (1965-2021) a kitűnő írónő könyvsorozatával, a Hét nővér-rel is amikor szomorúan ugyan, de egy felemelő és minden ízében maradandó élménnyel feltöltődve fejeztem be a nyolcadik, befejező kötetét. Azért szomorúan, mert egyáltalán nem akartam, hogy vége legyen annak a kivételes élménynek, melyet e könyv lapjai hívtak elő. S az utolsónál már szinte lassabbra vettem az olvasás tempóját, hogy minél később végezzek vele. Tartottam ugyanis attól, hogy bekövetkeznek azok a bizonyos "elvonási tünetek", amikre fentebb utaltam, s ezért nem akartam elszakadni ettől a rabul ejtő, megható történettől s annak szereplőitől. S amióta már nem olvasom - valóban "szenvedek" annak mellőzésétől és hiányától.   

Summam summárum: a jó könyv ismérve, hogy nehéz attól megválni. Nehéz szívvel szakadunk el ölelő közelségétől, attól a  lelkiállapotunkat meghatározó áhitattól, ami egy remek könyv olvasása során szokott jelentkezni. Nehéz elszakadni attól az élménytől, amelyben - Márai szavaival: "az emberi tökéletesség boldog összhangjával tölthetjük fel lelkünket." Nehezen válunk el tőle, mint egy jó, hangulatos, szimpatikus és színvonalas társaságtól. Amelynek éppen az az egyik legnagyobb erénye, hogy búcsúzásunk után hiányzik nékünk annak egész miliője, hangulata, etikai értékeket és éltető érzelmeket biztosító energiája. 

De hát mit tegyünk? Át kell, hogy adjuk a helyét a következőnek, hiszen szerencsénkre és nagy örömünkre: rengeteg színvonalas, izgalmas, érdekes könyv, irodalmi alkotás létezik a könyvnyomtatás feltalálása óta. Mert ugye Kölcsey megírta: "Az éveink száma véges, a könyvek száma végtelen." És igaza volt.

 

Nagyobbik lányom bíztatására kezdtem bele ennek a regénysorozatnak az olvasásába, ám ahogyan az első résszel végeztem már egyáltalán nem kellett unszolni, hogy nyúljak a továbbiak után. Így aztán az elmúlt hónapokat ennek a szép, megható történetnak az igézetében töltöttem. A Plejádok lányainak és apjuknak meglehetősen kalandos, fél világot átfogó históriája csigázta fel erőteljesen érdeklődésemet heteken át. Az ő életük, megpróbáltatásaik követése, sorsuk alakulása kísérte végig napjaimat, varázsolta el estéimet. Azóta persze már más, egyéb könyvek kötnek le, hiszen - mint fentebb utaltam rá - bőven van miből válogatni - kinek-kinek hite, érdeklődése, ízlése, kiváncsisága és irányultsága szerint.    

Manapság meg aztán szinte dúskálhatunk a bestseller - bár nem szeretem ezt a jelzőt - kiadványokban, mert ezek aztán szép számmal jelennek meg a könyvpiacon. Legtöbbjük százezres, sőt milliós példányszámot ér el, s ez érvényes erre a nyolc könyvből álló regény-kollekcióra is. Elolvasása után sietek kijelenteni: ha létezik olyan bestseller, mely méltán és megérdemelten, irodalmi és esztétikai értékei miatt lett felkapott, világhírű és közkedvelt - akkor a Hét nővér egészen bizonyosan ezek közé tartozik. 

A több díjjal is kitüntetett Lucinda Riley regényeit világszerte harminchét nyelvre fordították le, és eddig már több mint ötvenmillió példányban adták el köteteit. S ebben nincsenek benne egyéb, korábban írt könyvei, amik még romantikusabbak, érzelmesebbek, de inkább napjainkban játszódó sztorikkal örvendeztetik meg az olvasót. Lucinda igazi olvasó-kedvenccé vált, összesen 85 alkalommal, 25 országban szerepelt a bestsellerlisták élén.

Legnépszerűbb könyvsorozata, A hét nővér-ről szól. S mivel minden egyes kötetnek a középpontjában egy-egy nővér utazása, szülőhelyének, származásának, felmenőinek felderítése áll -  ezért külön címmel is látta el az egyes könyveket. Ez és a címhez jól illő borítókép együtt utalnak az adott földrajzi helyszínre, s az ott játszódó cselekményre. S még mielőtt valaki kórházi nővérekre vagy netán apácákra gondolna a nővér szó kapcsán - elárulom: jelen esetben ez a szó itt a lánytestvér szinonímájaként szerepel. (Eredeti címében is a sister van angolul, s a magyar fordító hölgy is nagyon helyesen ragaszkodott ehhez.) 

Ráadásul mindegyikük foglalkozása - asszonyként is - nagyon távol áll ettől a hivatástól. S a nővérek tulajdonképpen nem is vérszerinti testvérekként, csupán véletlenül kerülnek egymás mellé, egy fedél alá, apjuk sorozatos örökbefogadásai következtében. Ennek ellenére egy nagyon is jól működő, meghitt, összetartó és szeretetteljes családot alkotnak - imádott nevelőapjukkal, s az általa választott nevelőanyjukkal együtt. A lányok (nővérek) már egészen pici korukban kitörő örömmel fogadják az otthonukba érkező, újabb és újabb "jövevényeket" apjuk örökbefogadott gyermekeit. Akikkel aztán együtt nőnek fel mind a hatan, a Genfi tó menti, világtól elzárt kastélyban, az Atlantiszban. 

A hiányzó, sokat keresett hetedik nővérüket - nevelőapjuk saját lányát - aztán felnőttként ők maguk kutatják fel és találják meg, mert az apának ez évtizedekig sem sikerül, bármennyire is szeretné. (S hogy miért nem - ezt nem árulhatom el, mert akkor a spoilerkedés csapdájába esnék.) A téma tehát más jellegű, nincs köze sem a zárdához, sem a kórházhoz, s maga a történet is ennek megfelelően egészen más cselekményt és helyszíneket követel meg. 

Most már hadd áruljam el: a regénysorozatot a Plejádok (Fiastyúk) csillagképe ihlette. Lucinda mindig vonzónak találta a csillagképet alkotó hét nővérről szóló mondákat, s a görög mitológia a Plejádok szabad szemmel is látható csillagait hét nővérnek, Atlasz és Pléioné lányainak tartotta. Az ő különleges és erős jellemük szolgált a történetben szereplő nővérek karakterének alapjául.

A "bestseller" szó jelentése: "legjobban eladott", vagyis az efféle könyv erős kelendőségére utal. Ami mögött nyilván a fokozott hírverés, valamint a téma különlegessége, egyedisége és újszerűsége által kiváltott érdeklődés húzódik meg. S ami persze magával hozza aztán ezt a kelendőséget és a kőnyv népszerűségét. Persze  az érdeklődést a kiadók a példányszámok hangoztatásával, reklámozásával is igyekeznek még tovább  fokozni, ami rendszerint be is jön. 

 

S meg kell, hogy említsem: e kiadványok az eladott magas példányszámaik miatt sokaknak "gyanússá teszik" az ilyen jellegű könyveket. Melyeket az olvasók egymásnak szokták ajánlgatni - ahogyan nálam is így történt - ezért is fogynak annyira. És sajnos, mögötte mindig megbúvik a kérdés: vajon a könnyed, szórakoztató hangnem és gördülékeny stílus, a szöveg "falhatósága", a mélyebb gondolkodástól mentes felhőtlen kikapcsolódás lehet-e az, amit megkap velük az olvasó? S talán főként ez  okozza hallatlan népszerűségüket? 

 

Talán így van, talán nem. De határozottan állítom: a Hét nővér könyvsorozatra mindezek a fenti jelzők és kitételek így együtt nem érvényesek. Talán az, hogy a szöveg "eteti magát", s gördülékeny a stílusa az még igaz, de a többi feltételezés nem. S ez az alkotás számos egyéb erénnyel bír, ami az ún.bestsellerek többségére nem jellemző. S az a gyanúnk - hogy talán a fentiek jellemzik inkább - azonnal eloszlik az első oldalak után, bármennyire is bestseller, akárcsak Stephen King vagy Agatha Christie könyvei, a Harry Potter, a da Vinci-kód, avagy a Gyűrűk ura. (pedig az utóbbi aztán végképp nem nevezhető "könnyed" olvasmánynak!) 

A Hét nővér azonban magas színvonalú írásművészettel, csodálatos beleérzőképességgel, fantáziával, impulzivítással, szenvedélyes érzelemmel és színes nyelvezettel megírt könyv. Izgalmasan, választékosan, elképesztő tájékozottsággal és műveltséggel, kifinomult ízléssel és gördülékeny stílussal fogalmaz meg egy több kontinensen játszódó, országokon átívelő, érdekfeszítő, lebilincselő történetet. 

 

Amihez hazánkban - érzésem szerint - hozzájárul még a színvonalas, remek magyar fordítás is, ami minden könyv esetében Szigeti Edit munkája. S még hozzáteszem: nagyon dícsérendő és üdvözlendő, hogy minden kötetet ő fordította le, s hálisten a magyar kiadó nem bízta másra egyiket-másikat. Főként nem egy férfi műfordítóra, mert egy női író művét igazán és hitelesen csak egy nő ültetheti át saját anyanyelvére. Szerintem ugyanis kell ehhez a női nézőpont és szemléletmód, a női intellektus és lelkivilág, a nő sajátos szelleme és érzelemvilága. S lám, itt is teljesen egységes, szellemi-lelki szinten és stílusában is tökéletesen komplex lett az egész sorozat. (Még annak ellenére is, hogy a befejező kötet ugyan egy férfi és egy nő közös munkájának magyar fordítása.)

Egyáltalán nem nevezhető egy olyan könyvnek, ami mellőzné a gondolkodást, de korántsem annyira nehéz olvasmány, mint mondjuk Thomas Mann, Umberto Eco, Nádas Péter könyvei, vagy pl. az Ulisses. (Amik persze teljesen más témákat dolgoznak fel.)  S bár nagyon élvezetes és szórakoztató is egyben, de ennek ellenére tanulságos is: rendelkezik korunk emberéhez szóló tartalmas és megszívlelendő, értékes mondanivalóval is. Jócskán igénybe veszi ugyan az olvasó figyelmét, koncentrációját,  tájékozottságát, de végig lebilincselő, izgalmas és magával ragadó. 

Egyaránt és katartikusan képes mély hatást gyakorolni érzelmeinkre és intellektusunkra, szellemi-, és lelkivilágunkra. Mindenféle didaktikus fellengzősség nélkül, szinte észrevétlenül tud ugyanakkor nevelni, ismereteket terjeszteni, s még színes, gazdag útirajzokkal is megörvendezteti az olvasót. Elsősorban ezek azok az ismérvek és erények, melyek miatt nem csodálkozom, hogy az utóbbi években milliós olvasótábort toborzott magának. (Csak érdekességképpen említem meg: a Hét nővér spanyol földön játszódó kötetének fejezeteit pl. - teljesen véletlenül - akkor olvastam a hajón, amikor a távolban feltűntek Granada, Barcelona és más spanyol tájak körvonalai, mert éppen arra haladtunk...)  

A fentebb felsorolt jelzők tehát mind érvényesek a Hét nővér című könyvsorozat köteteire is, melyek izgalmasabbak, mint egy krimi, és az első oldalak után szinte beszippantják az olvasót. Az, hogy letehetetlen - talán nem a legjobb kifejezés - hiszen nincs a borítója ragasztóval bekenve. Ám az igaz, hogy nem lehet szabadulni tőle, mert lenyűgöző, fordulatos, szívbe markolóan megható, sőt helyenként könnyeztető fejezetekkel is szembesül az olvasó. Valóságos helyszíneken, megtörtént történelmi és kulturális eseményeket érintve, művelődéstörténeti utalásokkal a háttérben taglalja az írónő a nővéreknek és apjuknak szerteágazó, eseménydús történetét. 

Több kontinensen, országon és tájon (Skócia, Írország, Anglia, Norvégia, Spanyolország, Ausztrália, Új Zéland, Svájc, Észak-, és Dél Amerika, Szibéria stb.) zajlanak a könyvben az események és történések. Ezek során írójuk hitelesen megrajzolt történelmi-, és közéleti-, sőt politikai eseményekbe ágyazva kíséri végig, meséli el több család egymással szorosan összefüggő, évszázados krónikáját. Annak közzéppontjába helyezve egy nevelőapának és örökbefogadott lányainak nagyon is hihető és meggyőző, szívszorító történetét.

 

S bár a főszereplők - a szerző bevallása szerint is - a fantázia szüleményei, ám itt-ott mellékalakokként, epizódszereplőkként  feltűnnek benne ténylegesen élt, vagy még ma is élő híres közéleti személyiségek, politikusok, zeneszerzők, írók stb. Akiknek  megjelenéseiben, szerepeltetésében és tetteiben persze keveredik valóság és fikció,  tényszerűség és fantázia, mese és realizmus. És ez igaz a választott helyszínekre, az egyes országok történelmi-, és belpolitikai eseményeinek felvázolására, azok kulturális életének, nemzeti-, és etnikai hagyományainak, szociális helyzetének feltérképezésére, jellegzetes miliőjük megragadására is.

Melyeknek ábrázolásában is keveredik a pontos hitelesség az egyéni szemléletmóddal,  vegyül megfigyelés és képzelőerő, hiteles korrajz és személyes vallomás. És megjelenik az adott társadalmi, emberi közösségek reális, tényeken alapuló, valamint egyéni értékelése is. És ez így helyes, így van jól, hiszen itt nem egy tudományos történelmi szakmunkáról, nem hideg tényirodalomról, hanem egy regényről, ha nem is romantikus regényről beszélünk. A könyvben szereplő helyszínek, országok, tájak, városok atmoszférájának szinte filmszerű, színgazdag, szemléletes megteremtésében a mű írója nagyon is jeleskedik. 

A történet izgalmasságán, feszültségén, az epikus elbeszélésmód megnyerő stílusán kívül - melyben minden apró mozzanat, dátum, helyszín és a nem kevés szereplő fogaskerékszerűen illeszkedik egymáshoz - talán ez a másik nagy erénye ennek a regénysorozatnak. S bár a fejezetek nem követik szigorúan és szorosan a kronológiai sorrendet, de az események mégis jól követhetők - annak ellenére, hogy írójuk különböző idősíkokat helyez egymás után, ezeket váltogatja. Az előre-, és visszalépés módszerével dolgozik, mint némelyik filmen tapasztaljuk, amikor mondjuk egy negyven évvel későbbi jelenet "ugrik be", majd visszatér a történet a korábbi eseményekhez. 

Az idősíkok előre-, és visszaléptetésének alkalmazása, az oda-vissza módszer azonban nem jelent gondot az olvasónak a megértés szempontjából, hiszen így is remekül követhető a cselekmény egész folyama. Ami végül is oda- torkollik, hogy minden szépen a helyére kerül, minden esemény-töredék a nagy egészben értelmet és magyarázatot kap. Ott az említett filmeken, s Riley regényében is. (Apropo: film. Az amerikaiak már meg is szerezték a filmadaptáció jogát a Hét nővérre, de előre bocsájtom: jól fel kell készülnie annak a rendezőnek, aki ebből ütőképes filmet akar készíteni...) A helyszínek és időpontok előre és hátraugrása itt is teljesen indokolt, s az olvasónak szinte külön érdekességet jelent, hogy sakktábla módjára kell kiraknia, egymáshoz illesztenie az egyes  fejezeteket tényleges időrendben, a különválasztott idősíkokat egymásnak megfeleltetni, hogy folyamatosan tudja érzékelni és követni a múltban és a jelenben történő eseményeket. 

Ez egy érdekes "társasjáték", bármennyire is egyedül vagyunk a könyvvel a kezünkben értelmi erőink és érzelmeink közé bezárva. Bár kissé ugyan "megdolgoztat” bennünket, s visszalapoztat a szokás szerint, de hát az olvasás ugye szellemi erőfeszítés. Aki nem vállalja, talán ezért is nem vállalja, aki viszont igen – az meg többek között éppen ezért. Mert az olvasás maga nemcsak az érzelmeket és az értelmet hozza mozgásba, nemcsak a képzeletet, a vizuális szemléletet, hanem az emlékezést, fantáziát és a gondolkodást is fejleszti, nem úgy, mint a mozi, ami mindent megmutat. Nem véletlenül mondta Kosztolányi, hogy ”a könyvet mindig ketten alkotják: az író, aki írta, s az olvasó aki olvassa.”

 

S így, ebben a formában az írónő még izgalmasabbá, érdekesebbé teszi a sztorit, ami a végére áll aztán össze teljes egészében egy egységes képpé és minden napvilágra kerül, érthető lesz. Ehhez azonban el kell olvasni a nyolc kötetet, de garantálom: senki nem fogja ezt megbánni. S tegyük hozzá: a könyv nem nélkülözi a dumasi és victor hugó-i sodró, tempós, nagyívű történetmesélés feszültségét és fordulatait, s a helyenként érzelmes jeleneteket sem. Melyek azonban soha nem csapnak át szentimentalizmusba, bájolgó érzelgősségbe, mely annyi szerelmes bestsellernek sajátja. Persze, szerelem, sőt szenvedélyes szerelem az itt is van. De annak kialakulása és históriája olyan megkapó és magával ragadó módon, olyan lélektani hitelességgel kibontva, ahogyan azt csak az igazán nagy íróknál (Dosztojevszkíj, Tolsztoj, Maupassant, Mikszáth, Móricz stb.) tapasztalhatjuk. 

De persze ez is - mint minden más egyéb - Lucinda sajátos, egyéni, eredeti stílusában és szemléletmódjában tárul elénk, női alkatának, érzelemvilágának, beleérző képességének megfelelően. S azért is említettem fent pl, a két romantikus francia írót, mert náluk találkoztam (pl. a Nevető ember-ben, a Nyomorultak-ban, vagy a Monte Cristo-ban) ehhez hasonló, könnyekig megható jelenetekkel, mint amilyenek Riley könyvében előfordulnak.

Amit azért nem mernék egyértelműen romantikus regénynek nevezni (holott a könyvesboltokban e címszó alatt sorakoznak Lucinda könyvei) hiszen a realizmus talaján áll az egész. (Még akkor is, ha főhőseit - mint említettem: a fantázia szülte.) Teljesen hihető történetet s valóságos figurákat elevenít meg  a könyv, de persze nem nélkülözi a romantikus fordulatokat, véletlen, meghökkentő meglepetéseket, jeleneteket sem. De történelmi regénynek se titulálnám egyértelműen, hiszen nem a történelmi, forradalmi, társadalomátalakító események, mozgalmak, harcok taglalása áll a középpontjában. Mindezek "csak" járulékos, de nem elhanyagolható mitívumokként jelennek meg ebben az évtizedeket átívelő családtörténetben. S végül: kalandregény sem, bár kalandokat is tartalmaz, mert lényegesen több és ugyanakkor kevesebb is annál. Talán az életrajzi regényhez áll legközelebb, de maradjunk annyiban: szerintem műfaja meghatározhatatlan. 

Mindegyikből van belőle valamennyi, de ez alapjában véve egy családtörténet. Egy azonban bizonyos: egy önmagába visszatérő, csodálatos körbe zárja be az olvasót, melyben szinte úgy érezzük magunkat, mint Ábrahám kebelében: biztonságban, egy nívós irodalom berkeiben és védelme alatt. Ahol és amelyben az írásművészet varázslata és elképesztő zsenialítása, a történet lenyűgöző atmoszférája tart bennünket mindent betöltő vonzásában.

Ennek a részletesen taglalt, minden ízében logikusan felépített, gondosan átgondolt és megszerkesztett, következetesen levezetett, s alapjában véve hihető történetnek a megismerése után szinte jó ismerőseinkként búcsúzunk el mind a nyolc főszereplőtől és azok családtagjaitól. Ezért is oly nehéz e könyv befejezése, letevése után ettől az izgalmas sztoritól megválni, az abban szereplő személyektől elszakadni. 

Képzeletünkben sokáig - tán örökké - velünk maradnak több, mint szimpatikus, egyenesen imádható karaktereik, arcvonásaik, érzelmeik, gondolataik és tetteik. És sokáig elkísérnek bennünket hátralévő életünkben, vígaszt és reményt nyújtva nehezebb pillanatainkban, ahogy Atlasz is vígaszt és reményt nyújtott lányainak és segítette őket földi útjukon. 

 

NUCLEUS FABULAE

gy dúsgazdag nevelőapa és hat örökbefogadott, illetve egyetlen saját lányának földi sorsa, élete, származása, valamint e lányok felnevelése és felnőttként való helytállása  áll a regényfolyam középpontjában. Valamennyiüknek és őseiknek sorsát is a PLEJÁDOK égi csillagképe védelmezi, segíti és támogatja életútjuk során. E csillagrendszer energiája és útmutatása már a lányok szüleinek megismerkedésénél, majd fogamzásuk pillanatában és világra jövetelüknél is jelen van és működik. Befolyást és hatást gyakorol minden eseményre, amely életükben bekövetkezik. Az apa - felnevelésük során -ugyanazokat a tapasztalatokat adja át szeretett lányainak, ugyanazokkal az intenciókkal látja el neveltjeit, melyeket ugyanennek a csillagképnek a védő szárnyai alatt ő maga is átélt egészen gyermekkorától fogva. 

Joggal remélve mindezzel, és bízva abban,  hogy lányait is segítik majd a Plejádok útmutatásai, s annak tévedhetetlen energiája és kisugárzása. És valóban így is lesz: a csillagkép nékik is megadja a kellő útmutatást és kellő segítséget ahhoz, amit apjuk végrendeletül szánt nékik: kutassátok fel vér szerinti szüleiteket és származásotokat,  keressétek meg születési helyeiteket és fedezzétek fel gyökereiteket!

 

Azért tudják mind a heten beteljesíteni földi feladatukat, pontosan és szépen ("ahogy a csillag megy az égen") megvalósítani terveiket, mert  e csillagkép üzeneteit követik végig. Annak útmutatásai, jelzései, ábrái szerint haladnak mindahányan származásukat felderítő útjukon. Mint ahogy annak idején a háromkirályok is követték a betlehemi csillagot céljuk megtalálásához - ők is szinte útikönyvükként használják vándorlásaik során az Armilláris gömböt, s figyelik a Plejádokban megírt útmutatásokat és jelzéseket. Mert tudják: ott van, abban van megírva mindegyiküknek a sorsa, amit egyéniségük szerint kell felfogniuk, s aszerint kell eljárniuk mindenütt. 

"Az embernek vissza kell találnia a megemelkedett gondolkodáshoz, ahhoz a hithez, hogy a világban láthatatlan Rend szerint történnek az események. S hogy minden ember ennek a Rendnek a része. Föl kell ismernie, hogyha képes a Renddel azonosulni, akkor sorsa a szárnyaira veszi őt. Amennyiben célkitűzései a Kozmikus Renddel ellentétesek, újra és újra betonfalba fog ütközni." - olvashatjuk a Szépség Szimfóniájában, Gonda István és Illés Csilla remek könyvében. A Plejádok-ra tekintő és figyelő, annak útmutatásait mindenben követő nővérek történetéhez, a Hét nővér vezérgondolatának megfogalmazásához nem is választhattam volna jobb idézetet ennél. 

Hogy a csillagkép és a nővérek szoros összetartozását teljesen egyértelművé tegye - a nevelőapa valamennyi fogadott lányát ennek az égi jelenségnek egy-egy csillagáról nevezte el. Alcyonnéról, Asteropéról, Celaenoról, Taygetéről, Elektráról és Maia-ról. Saját lányát pedig Meropéról - akit ő maga soha nem lelt meg. Azonban ügyvédje és a kertjében található Armilláris gömb koordinátáinak segédletével lányai őt ismegtalálták, így a családi csillagkép ezzel teljessé vált.

Mondhatjuk, hogy a lányok számára ez a gömb volt a gps-ük, ám időnként azért a repülőgépeket, a mobiljaikat és az internetes adatbáziokat is használták országokat átívelő családkutató utazásaik során. Hogy miért nem sikerült mindez az apának, Atlasnak (akit a lányok e név anagrammájával: PaSalt-nak szólítottak) és mi módon sikerült nékik felkutatni a hiányzó hetedik nővérüket - ezt nem árulom el, hogy még inkább csigázzam a jövőbeli olvasók érdeklődését...-

"Az ókori görögök által is már ismert Plejádok, más néven Fiastyúk vagy Hetes csillagkép, egy nyílthalmaz a Bika csillagképben. A szabad szemmel is látható csillagok száma miatt közismert, általában hét csillagot szoktak látni belőle, innen ered a Hetes elnevezés. A Messier 45 jelölést is viseli." - olvashatjuk az internetes meghatározásban.

Ehhez a magam részéről poénkedve csak annyit teszek hozzá: a Fiastyúk a D'Apliese-család "felállását" tekintve akár egyfajta módosított metaforaként is felfogható. Ahol ez esetben a kiscsibéket nem maga a tyúk, hanem egy kakas tartja védelmében és oltalmában...

"Minden alkalommal, amikor egy nagyobb fejlődési ciklus végéhez érünk - felbukkannak a PLEJÁDOK Fényküldöttei. Esetükben olyan lénycsoportról van szó, amelynek tagjai különböző felelősségű tiszteket töltenek be. Közéjük tartoznak a Földünk és Naprendszerünk védelmezői, szellemi őrzői. Őrzőinkként azért keresnek fel bennünket, hogy ráébresszenek aktuális fejlettségi szintünkre, és megmutassák: milyen lépéseket kell megtennünk a következő szint elérése érdekében." - olvashatjuk a LÉLEKMOZAIK című internetes honlapon.

PARTUM VITA

z észak-írországi születésű írónő bejárta a fél világot. Sok helyen lakott európaszerte, de végül visszatért szeretett hazájába, s ott is halt meg nyelőcsőrákban 56 éves korában - elképesztő életművet hagyva maga után. Miután megpróbálkozott a színésznői pályával, de egy betegsége miatt ennek véget kellett vetnie - az 1980--as évektől hatalmas elánnal vetette bele magát írói tevékenységébe. Hangyaszorgalommal alkotta könyveit szép sorjában, évente egy-egy művet adott ki, aminek  adagolását a továbbiakban is megtartotta. Először álnéven írta műveit, majd 2014-től folyamatosan dolgozott a Hét nővér sorozaton. (a számmisztikának megfelelően: éppen hét esztendeig.) Befejezését azonban  sajnálatos betegsége, majd halála akadályozta meg.

Szédületes lehetett energiája és alkotói tempója, ha meggondoljuk, hogy még ebben az időszakban más, egyéb műveket is írt, illetve kiadott. Továbbá ellátta a reá háruló családi  teendőket, s gondos anyaként nevelte két házasságából született gyermekeit. Írói tehetségét első házasságából született fia, Harry Whittaker örökölte. És ez bizony nagy szerencse, hiszen néki köszönhetjük, hogy végül is tető alá került, befejezést nyert  a teljes sorozat, amely hosszabb lett, mint a Háború és béke. (amely mindösszes 1800 oldal, a Hét nővér pedig több, mint 4500) 

Fia írói ambíciója és lelkiismeretes munkája nélkül  valószínűleg befejezetlenül, és sok tekintetben magyarázatlanul, lezáratlanul maradt volna az egész történet. S míg az előző hét könyv arról szól, hogy a már felnőtt lányok hogyan, milyen nehézségek árán kuatják fel őseiket a világ legkülönbözőbb pontjain, úgy az utolsó Pa Salt (Atlas) szemszögéből, egyes szám első személyben meséli el: hogyan, és miért volt olyan fontos számára lányainak örökbefogadása és felnevelése.  

 

Édesanyja feljegyzései, útmutatásai, intenciói alapján Whittakernek  olyan remekül sikerült megírnia a befejező, nyolcadik kötetet, hogy azon semmi törést nem érzékelhetünk az előző könyvekhez viszonyítva. Annak színvonalát, vonalvezetését, meseszövését, szerkezeti felépítését, illetve stílusát tekintve olyan, mintha az édesanya írta volna meg teljes egészében ezt is. Teljesen egységes, Riley alkotói szándékához, elképzeléseihez abszolút hűséges, emberi és írói egyéniségéhez méltó alkotás született Harry tollából. 

 

Ebből a kötetből tudhatjuk meg - az apa hézagosan megírt, lányainak eljuttatott naplójából - származása és élete teljes történetét, amit ők eddig egyáltalán nem ismertek. Beleértve gyermekkori menekülésének, ifjúkori zenei pályájának és egyetlen, igaz szerelmének, utazásainak történetét, majd az örökbefogadások megható sorozatának leírását, azok okait és körülményeit is. Amik közben sokszor kétkedés is elfogta: vajon helyesen cseklekszik-e? Amire az égiekkel kommunikáló spanyol jósasszony, Angelina azzal nyugtatta: "Az univerzum önre mosolyog azért, amit mind ezidáig tett."   

 

Ebből az írónő halála után két évvel megjelent - ugyancsak nagyszerű - műből már megállapíthatatlan, hogy mely részletek, fejezetek azok, amiket Lucinda írt meg, s melyek azok, amiket már a fia - anyja elképzelései, kéziratai alapján. Valahogy úgy történt ez, mint a mi irodalmunkban a Megmaradt Szobotkának című regénnyel, amit Szabó Magda írt - férje egykori feljegyzései alapján. S benne már úgy vegyül az írónő önálló munkája Szobotka Tibor önéletrajzi jegyzeteivel, hogy senki nem tudja megállapítani, mert nehezen felismerhető: melyik az egyikük, s melyik a másikuk alkotása

Lucinda Riley legnépszerűbb könyveit, a Hét nővér sorozat köteteit - mint fentebb említettem - a Plejádok csillagképe ihlette. Ebben névvel jelzett csillagok szerepelnek, egy kivétellel (Atlas) mind női nevek. Ezek a hét nővérnek, plusz az anyának (Pleioné) a nevei. Tehát – mind a jelen írásom kezdőképén is látható: 9 név áll a csillagképen. S mivel a többséget mégiscsak a nővérek adják – ezért is emlegetik a "Hét nővér csillagképének” is ezt az égitest-együttest. A csillagképben szereplő hét nővér mindegyikének különleges és erős jelleme szolgált a regénysorozatban szereplő nővérek karakterének alapjául.

S e pontos jellemrajzzal ábrázolt karakterek akár követendő példákat is jelenthetnek számunkra, mert annyi jó, értékes és szép jellemvonással és törekvéssel bírnak, oly sok nagyszerű cselekedetet visznek végbe, hogy méltán tarthatnak számot nemcsak rendkívüli érdeklődésünkre, de mély szimpátiánkra is. Mind az apa, mind fogadott - majd érett, intelligens, kreatív és szerető asszonyokká váló - leányai eseményekben, élményekben, gondolatokban dús története annyira felemelő, megható és elgondolkodtató, hogy az olvasó csakis maradandó élménnyel teheti le a könyvet.

 

És hogy miben is jelenthet példát és útmutatást az életük, jellemük és minden törekvésük? Elsősorban az emberi jóság és segítőkészség a békés emberi együttélés, a mindent betöltő szeretet jelentőségének, valamint a gonosz emberi indulatok, a bosszúszomj megfékezése és legyőzése tekintetében. Ezenkívül számos megszívlelendő útmutatással, tanulsággal, és bizonyos tekintetben okulásul is szolgálhat nekünk ez a nagyszerű könyv. S hogy pontosan mik is ezek - ezeket a zárófejezetben kívánom az alábbiakban összegezni.

SUMMÁRIUM

rodalmi, esztétikai, stílisztikai, formai és egyéb értékein kívül mi is az, amit mondani, közölni akar vélünk, a mai ember számára (és tud is) az írónő (és fia is) ebben a nagyszerű alkotásban? Hogy miről is szól lényegében? Pár mondatban megfogalmazva:  az emberi szeretetről, valamint az égiek és földiek széttéphetetlenül fontos és tagadhatatlan viszonyáról és kapcsolatáról. Arról, ami fenntartja és erősíti ezt a szeretetet, folyamatosan segítve és szebbé téve mindannyiunk földi létezését. Mindarról szól, amit e mennyei csillagrendszer gigantikus energiájával gyakorolni képes a földiekre - annak érdekében, hogy a lent lévő és munkálkodó embertömegek élete szebb, jobb, hasznosabb és értékesebb lehessen. 

Mindarról az erőről, sugárzó energiáról mesél nekünk ez a csodálatos könyv amivel ez a csillagkép jószándékúan segíti, életünket és cselekedeteinket, ha figyelünk rá. Szól arról, hogy érdemben és hasznunkra válva hogyan, mi módon tudja befolyásolni döntéseinket és egész munkálkodásunkat. A könyv továbbá meggyőz bennünket mindarról: mindezt az égitestek mi módon teszik, hogyan szolgálnak bennünket, hogyan s mivel képesek irányítani érzelmeinket, gondolatainkat, szándékainkat és tetteinket. 

S a regényben előforduló események halmaza, majd a zárójelenetben rejlő végső megoldás is egyaránt sejtetni engedi, hogy mindezek hátterében, mindenek mozgatójaként ott áll (mint ahogy mindig is jelen volt, és lesz is) maga a Teremtő - mindeneket vezérlő, mindent átlátó, és mindent átfogó tudásával és energiájával. Ő az, aki minden mögött és minden felett jelen van és cselekszik, s mindenre hatást gyakorol. Ő, a nagy tervező, alkotó és irányító lény, akit - ha tetszik - nevezhetünk akár a leghatalmasabb energiának vagy az Univerzum szülőanyjának és mindenek felügyelőjének is. 

 

Az, akit - mi hívő emberek - Istenként emlegetünk, s aki az egész Univerzum létrehozójaként működteti ma is nemcsak magát az égi jelenségeket, de a földi eseményeket is. S teszi ezt többek között a csillagrendszer közvetett irányításán keresztül is, annak energiáját is bevetve valamennyi földi élőlény megsegítése érdekében. Aki vezérli, szabályozza végtelen tudásával és hatalmával  azokat az eseményeket és történéseket, melyek között egyaránt előfordulhatnak véletlenek és szükségszerűek is, nagyon is valóságosak, reálisak, de meseszerűek is. 

Mint ahogy mindkétfélékkel találkozhatunk ebben a regényfolyamban is a világ legkülönbözőbb tájain a szereplők, sőt a mellékszereplők egyéni életében, eseményeiben, történéseiben, életük meglepő fordulataiban. Amelyek nem mentesek a misztikus és ezoterikus jelenségektől sem.

De ezeket valamennyit a csillagrendszerek - így a Plejádok és más bolygórendszerek -vonzástörvényei, a földre, s az azon élő emberek életére, cselekedeteire gyakorolt energiái irányítanak és szabnak meg, s a szeretet összetartó erejét, nélkülözhetetlenségét, mindenek felett álló jelentőségét hangsúlyozzák.  

És mindez a szeretetnek - mint az univerzumot betöltő égi és földi energiaforrásnak a létjogosultságáról, értékéről és fontosságáról győzi meg az embert, vagyis mindannyiunkat. Mint ahogyan meggyőzte a D'Apliese nővéreket és szerető apjukat is, s igazolást nyert személyiségükben, döntéseikben, tetteikben s egymáshoz való viszonyukban is. 

És mindig e kedvenc csillagzatuknak óvó hatalma tartotta ébren őket, annak fénye, sugárzása ragyogta be és mutatta meg számukra az éppen megfelelő irányt. Ez vezette mindvégig valamennyiüket sikeres eredményhez földi útjukon. Azon, amit végig kellett járniuk keserves küszködéssel mindannyiuknak. S apjuk is mindvégig ebben a szellemben, őseik megtalálásának teljes reményében nevelte őket. 

Így és ezzel érte el aztán, hogy felnőttként is önálló, megfontolt és helyes döntéseket tudjanak hozni annak érdekében, hogy lelkes optimizmussal, eredményesen kutathassák fel gyökereiket, megtalálják őseiket, majd továbbra is megállják a helyüket életükben és választott hivatásukban. És ezzel érte el, hogy jövőjük érdekében mindezt meg is tudják tenni. "Ha reménykedni akarunk a jövőben, akkor vissza kell néznünk a múltba." - mondta egyikük - közös nevelőapjuk tanítását összegezve és hangsúlyozva, bíztatva a többieket.

S ez az égi energiából eredő szellemi irányvonal, ez a számukra is meghatározó plejádi üzenet biztosította azt, hogy elutasítsanak mindent, ami emberhez méltatlan. Mindent, ami erkölcstelen, mindent, ami megalázó, lealacsonyító, ami akadályozza a szabadságot. "Aki igazán szeret, annak minden szabad. A tiszta szeretet szabadságát élő léleké a tökéletes egyesülés, az egység. Mindennel és mindenkivel, másokkal és önmagával abban a végképp egyszerű és örök kohóban, akit Istenünknek nevezünk." - írja Pilinszky. 

S ezért utasítottak el a nővérek és apjuk is mindent, ami nem az emberi harmóniát, nem a művészet jellemnemesítő céljait szolgálja és célozza. S ezért utasítottak el mindent, ami nem a szeretetnek a biztonságos és meghitt talajára épül. Ami önzésre, gyűlöletre, bosszúra vezet és csak további ellenségeskedést szül. S ezért vetették meg mindannyian a puszta birtoklás jellemromboló, lekicsinylő voltát is, ami aztán megakadályozza a jótékony emberi cselekedeteket, az emberbaráti szeretetet, a gyermekek, elesettek és állatok iránt érzett nagyfokú empátiát.

 

Mert világunkat nem birtokolni kell, hanem megélni. Nem túlélni, hanem megélni! A józan emberi természet diktálta módon, saját sorsunkat egyénileg, pontosan felismerve és kézben tartva, ahhoz alkalmazkodva megélni, megfelelően értékelni és élvezni. A magunk képességei szerint átlátni, s abból kiindulva megtervezni közös és egyéni feladatainkat, majd azokat legjobb tudásunk szerint megoldani, véghez vinni.

S ugyanígy nem kell birtokba venni a természet, a művészet, a kultúra, a hit és a tudomány csodáit és alkotásait. Nem őrizni, pláne nem ápolni kell ezeket (hiszen egyik se beteg) hanem élni velük. Felhasználni azokat ahhoz, hogy élhetőbb, elviselhetőbb, szebb, színesebb, gazdagabb és értékesebb legyen az a néhány évtized, amit itt tölthetünk el a földön. Hogy szebb, igazságosabb, tisztességesebb legyen nékünk és embertársainknak, családunknak, szeretteinknek, mindenkinek az élete.

A gazdagságot, a vagyont - akár véletlenül jött, akár azt munkával kiérdemeltük és megszolgáltuk - jóra és rosszra ugyanúgy fel lehet használni, attól függően, hogy az kinek a kezébe kerül. Vannak, akik önzésük, szerzési vágyuk végtelen kilégítésére, hivalkodásra, további habzsolásra, magamutogatásra használják a gazdagságukat.

De hálaistennek léteznek olyan emberek is, akik mások boldogítására fordítják vagyunuknak akár töredékét, s számukra az jelent örömet, ha adhatnak, s nem az, hogy szüntelenül elvesznek és gyűjtenek, ha luxusban fürdőzhetnek. Pa Salt (Atlas) kizárólag jóra, nemes célra, lányai csodálatos és hatékony felnevelésére, továbbá jótékonykodásra, elesettek, betegek, szegények megsegítésére és felkarolására fordította, használta fel kemény munkával szerzett, és részben örökségből, részben kemény, emberformáló munkából származó mesés vagyonát.

És mindarra, hogy a Plejádok üzeneteinek megfontolására, elfogadására, követésére indítsa és ösztönözze fogadott gyermekeinek mindegyikét. Ami teljes mértékben sikerült is néki. Mintegy kompenzálta is ezzel mindazt a sok szomorúságot, balszerencsét, megaláztatást, tragédiát és szenvedést, amiben néki jócskán része volt hosszú élete során. 

Amiket néki kellett átélnie gyermekként és felnőttként országokon, kontinenseken átküzdve és átvergődve, a szó szoros értelemben tűzön-vízen át. Az éltette és következetesen abban reménykedett: hogyha őt számtalanszor segítették élete rögös útjain az égi jelek és üzenetek - akkor majd őket is bizonyára segíteni, támogatni fogják azok.

 

És valóban, ez így is lett. A szeretetet, az önzetlenséget, a végtelen empátiát útravalóul, örökségül kapta tőle a hét nővér mindegyike. Amivel élni is tudott valamennyiük. És persze a lányok, már asszonyként jól megérdemelt anyagi természetű örökségüket is kézhez vehették apjuk végrendeletének felolvasása után annak ügyvédjétől - de természetesen ezt is a szeretet jegyében. És ezzel is értelmesen és örömmel tudott élni valamennyiük, azt felhasználva cselekedni további egyéni élete folyamán.

 

A hét nővér és apjuk története, valamint a Plejádok csillagrendszerének sorsukat, karmájukat meghatározó, cselekedeteiket segítő kozmikus jelzései számunkra - mai 21. századi embereknek is - számos megszívlelendő égi és földi üzenettel szolgálhatnak. Többek között azzal, hogy az őszinte, igaz szeretet soha senkivel sem tehet rosszat. Az mindenkinek csakis előnyére válhat, és minden esetben csakis építő, jellemformáló, lélekemelő, életünket megszépítő energiát ad! Hasonlóan a hithez, a művészethez, a képességeinknek megfelelő, tisztességgel végzett munkához és tevékenységhez.

Azonban jól jegyezzük meg: a szeretetet sem megtervezni, sem kifundálni, sem kierőszakolni nem lehet. Azt csakis adni és átélni lehet - a legtisztább szívvel és szándékkal. Azzal manipulálni, azzal visszaélni nem szabad és nem is érdemes, azzal zsarolni bárkit, azzal kérkedni értelmetlen és nagyon rossz vért szül - ahogy azt már régesrégen Pál apostol is megírta híres levelében. 

Aki nem képes szeretni bennünket - attól legokosabb menekülni, s olyan embert keresni, aki igazán szeret, és megbecsüli a bennünk lévő értékeket, s megvédi emberi méltóságunkat. S akinek mi is meg tudjuk védeni emberi méltóságát. Olyant, aki nagyon is képes arra, hogy igaz érzelmeinket viszonozza, mert az aztán megérdemli, hogy a sírig hűségesek legyünk hozzá.

Míg az igazi szerelem társat kíván, a szex maga nem mindig. A szexelést, s az azzal járó örömérzést (amit a szakirodalom orgazmusnak nevez) ugyanis megteremtheti bárki társ nélkül, egyedül  is, ha akarja, szerelemtől függetlenül. (Hogy miről is van szó - mindenki tudhatja ebben a modern digitális korban, amelyben még internetről is bárki megrendelheti az erotikus segédeszközöket, vagy boltokban azokat megvásárolhatja, mint ahogy sokan meg is teszik.) 

A sex maga tehát működhet partnertől függetlenül is - a szerelem és a szeretet azonban soha! Az partner nélkül nem tud funkcionálni. Az csakis kölcsönös, társas kapcsolatban fordulhat elő, jöhet létre, az csakis együtt működhet és teljesedhet ki. Már csak ezért is magasabbrendű, nemesebb, gazdagabb és maradandóbb érzés, mint a puszta technika, ami sokszor még a lelki tényezőket is mellőzi. (Ezért technika.) A szerelem és a szex ideális körülmények közt úgy viszonyul egymáshoz, mint a matematikában a halmaz a részhalmazhoz.

Olyan nincs, hogy valaki csak úgy, egyszerre elkezd szeretni - és nincs olyan személy, akire mindez irányul, nincs, aki ezt fogadja. Az nem nevezhető szeretetnek, legfeljebb, ha sajnálatnak. (Amiről Jókai úgy vélekedett, hogy semmi értéke nincs, szemben a szeretettel, ami a legnagyobb érték.) Hát még akkor, ha speciel szerelmet emlegetünk, s nincs arra "fogadóképes" személy, azaz nincs fodókészség. A reménytelen szerelem - amit a köznyelv gyakran és helytelenül használ - az rossz kifejezés, mert valójában maga a szerelem mindig két embert feltételez, két embernek szerez boldogságot és örömet - s így aztán eleve nem lehet reménytelen. 

A két szó összevonása tehát minden logikát mellőz. Olyan, mintha azt mondanánk: víz nélküli jégeső, vagy eskü nélküli házasság. (Mert mindkettő értelmetlen, hiszen ha már jégeső, akkor annak biztosan vizet kell tartalmaznia, s ha valami házasság, annak biztosan eskütétel a feltétele, az másképpen nem jöhet létre.) Tehát  a lényeg: egyik sem létezhet a valóságban, mint ahogy nem létezik táplálék nélküli evés, vagy fény nélküli világítás sem.Úgyhogy a valóságban sem az egyik, sem a másik nincs! De tényleg: akkor mi hát a reménytelen szerelem? 

Ebben az esetben csakis vágyakozás, sóvárgás van, s az csak egyetlen személyhez kötött, az csak egyetlen személy érzelme. Aminek nincs kisugárzása más felé, nincs irányultsága, nincs befogadása. Ha már szerelemről, szeretetről beszélünk - akkor ott már van, akkor ott kell, hogy legyen társ, kell, hogy legyen valaki, akire irányul.

Ám amíg  a  szerelem  kizárólagosan és szigorúan csakis  egyetlen személyhez  kötődhet és irányulhat, maga a  szeretet  elvileg és gyakorlatilag kiterjedhet és irányulhat  minden embertársunkra. Kiterjedhet (és az a helyes, ha ki is terjed) minden élőlényre, emberre, növényre, állatra is. Mert a valódi szeretet az egyetemes. Nem tűri a kiválasztást, a kivételezést, a "kisajátítást", mint a szerelem. 

Nem kötődik csak ehhez, vagy csak ahhoz az emberhez, mint a szerelem másnak is örömet adó érzése. Ami sokszor lehet nagyon szenvedélyes, őrjítő is. Még e könyvben is elhangzik: "minél elvakultabb egy szenvedély - annál időtállóbb. És amelyik a legszívósabb, abban a legkevesebb az értelem." (No, azért ezzel nem tudok egyetérteni, ez az állítás bizony vitára ad okot.) 

Azt viszont meggyőződéssel állíthatom: az igazi szeretet tulajdonképpen az egész univerzumot összefogó, azt vonzásban tartó, mindent átfogó, mindent átérző energia, mindenre kiterjedő globális szeretet. (Sőt, nem csak globális, hanem égi és földi egyaránt, mert a globus ugye csak földgolyót jelent.) Ami arra képes, hogy a legparányibb élőlény iránt is megbecsülést, empátiát érezzünk, sajnálatunkban részesítsük, ha az veszélyben, bajban van, ha betegség sújtja, vagy ha tragédia éri. Ahogy Szép Ernő írta csodálatos versében: "Nem érzi a halott veréb / ha a ló a begyére lép / csak a szívem érzi."

 

A valódi, igazi, globális szeretet arra késztet bennünket, hogy segítsünk elesett, beteg, embertársunkon erőnk, lehetőségeink és képességeink szerint. Ilyen szeretet érzett Pa Salt is, amikor olyan gyermekeket fogadott örökbe, akik árvaságuk, szegénységük, gyámoltalanságuk miatt eleve reménytelenségre, kilátástalan jövőre, borzalmas sorsra ítéltettek. 

S azért döntött éppen lányok mellett, mert nem találta meg tőle elorozott és elveszett saját lányát, s rettenetes hiányérzetét ezzel is próbálta némileg csökkenteni, kompenzálni. Hogy miért is nem találta meg saját gyermekét ő maga, s miért találták meg őt fogadott lányai - ezt itt nem árulom el azok kedvéért, akik ezután adják fejüket a Hét nővér elolvasására.

Az egyetemes szeretet azonban nem azt jelenti, hogy mindenki iránt ugyanolyan fajta szeretetet érzünk. Mert természetesen másfajta, más töltetű, erősségű, természetű és minőségű érzéseket táplálunk gyermekeink, unokáink, szüleink, feleségünk, szeretőnk, párunk vagy rokonaink iránt, de a szeretetnek egy másfajta formájával élhetünk bármely felebarátunkkal szemben is, ahogy a Tízparancsolatban is áll. "Embermilljók, átkarollak!" - harsogja a kórus Beethoven 9. szimfóniájában.

 

És ezt a schilleri szózatot éppen az a komponista zenésítette meg, aki oly sokat szenvedett az emberek gyűlöletétől, közömbösségétől és megvetésétől. Ma, a 21. században a szeretet szót sokszor elkoptatjuk, de könyörgöm: magát a szeretet érzését soha ne koptassuk el, ne járassuk le! Az intelligencia lehet korunkban, s a jövőben akár mesterséges is (ami számos előnnyel is rendelkezik) ám a szeretet soha nem válhat, és ne is váljon mesterségessé!

Nem kell feltétlenül befogadni a hajléktalant otthonunkba, az utcán hozzá lehajova émelyegni véle, és hangot adni sajnálatunknak. De empátiát, szeretetet, sajnálatot, sőt tiszteletet azt érezhetünk iránta, hiszen nem tudhatjuk: hogyan és milyen okból jutott abba az állapotba, amiben éppen van. 

Nem muszáj minden egyes csövesnek, aluljáróban fekvő hajléktalannak vagy koldusnak pénzt dobálni, hogy emberbaráti szeretetünket kinyilvánítsuk. De legalább ne gyűlöljük őt, ne nézzünk rá megvetően, rosszallással, fanyalogva, orrunkat huzogatva, mert rajta már az is segíthet, ha ezt nem tesszük. Mert a negatív energiákat és az empátiát emberként ő is megérzi.

Minden fajta szeretet mindenki számára értékes, építő, jellemformáló, szellemet frissítő, lélekemelő, örömet hozó és boldogító, de a szeretet tudatos megvonása valakitől - az bizony nagy fájdalmat okoz. Ilyenkor még könnyezhetünk is. De a könny sok minden mást is kifejezhet. "Csak azt siratjuk, akit szeretünk, de örömünkben is sírhatunk. Amikor könnyezik valaki, a szeretet sír az emberben. Az, hogy boldog tőle, vagy épp fordítva: nem tudja elviselni a hiányát." - írja Müller Péter.

 

Az egymás elleni acsarkodás, az intrika, az indulatból vagy rögeszméből fakadó gyűlölködés vagy pláne bosszúhadjárat csakis romboló lehet. Mint ahogy az volt Pa Salt és a hét nővér történetében is, amely több ember magánéletét keserítette meg. Arról is meggyőz bennünket e történet, hogy aki önmagát tévhitek, rögeszmék fogságába zárja - az menthetetlenül saját pusztulásába rohan. (Végeredményben ez következett be Raszkolnyikov esetében is - a Bűn és bűnhődésben, Dosztojevszkíj regényében - s ez történt itt is.) 

Aki nem figyel a saját sorsára, nem használja fel ehhez az égi csillagrendszerek jelzéseit, útmutatásait, csak a rögeszméivel, bosszújával foglalkozik, - annak élete boldogtalan és megtépázott lesz. Szemben azokkal, akik minderre figyelnek, mindezeket követik, és élnek a Plejádok áldó sugárzásával. Mint ahogy élt ezzel a nevelőapa is, és lányai is, és végül ezért is győzedelmeskedtek, habár előtte sok szenvedésben volt részük. De igen sok pozitív tapasztalatban is, amik mozgalmas, színes életükből fakadtak. 

"Ha unalmas és lapos életet élnétek - akkor a monitoron nem látnátok semmit, sem fent, sem lent - csak lapos csíkokat. Ami azt jelentené: nem éltek. Így viszont igencsak ugrál az a bizonyos grafikon, mert ti, mindannyian sok izgalmat, kalandot megéltek, s ez jó." - mondta a lányoknak "nevelőanyjuk", Marina, amikor arról panaszkodtak: mennyi teher hárul rájuk. 

A változatos, színes, Plejádok által vezérelt tartalmas élet tehát gazdaggá tesz. Ezzel ellentétben a forrongó indulatok, a bosszú szítása, fenntartása elszegényíti a testet, lelket és szellemet, nem jár eredménnyel, pláne ha indokolatlan és téves annak kiindulópontja! De nehogy azt higyje valaki, hogy csakis az egyik felet sújthatja egyedül a bosszúnak az ökle, mert mindegyikükre egyaránt negatív erővel hat, és soha nem vezet jó eredményre.

  

Hogy csak két eklatáns példát, ismert irodalmi főhőst említsek: sem Monte Cristo, sem Sándor Mátyás bosszúhadjárata - bár jogos indokból történt mindegyik - nem töltötte be azt a hivatást, amire eltervezőik szánták. A megtorlás, az aljas árulók megszégyenítése, ellehetetlenítése és megsemmisítése tulajdonképpen nem hozott számukra - és senki számára sem - megnyugvást. Már ezért sem nevezhetjük egyiket sem igazságszolgáltatásnak. Tényleges igazságszolgáltatás ugyanis a földön nincs, csupán majd az Utolsó Ítélet alkalmával lesz. De ott mindenkinek.

 

Az emberi gonoszsággal, kegyetlenséggel szemben sem karddal, sem kard nélkül nem tudunk eredményes, ütőképes harcot vívni, nem vagyunk képesek azzal véglegesen leszámolni. Azzal sajnos együtt kell élnünk, mint ahogy együtt élünk vele már évezredek óta. ("Évezredek műveltsége nem tudta az emberben feloldani a kegyetlenségre való hajlamot." - írja Márai.) Az Isten a teremtés után nem pusztította el a gonoszt. A sátáni, ördögi erők működését továbbra is "engedélyezte", az ember számára pedig meghagyta a szabad választás lehetőségét: ha úgy gondolja, próbálja ki a jót is, rosszat is, s lássa mire megy veke, lássa és tapasztalja a következményeket. 

Mint ahogy manapság is látjuk, melyik milyen eredményre vezet. Ám azért attól soha nem fosztotta meg, s nem is fogja megfosztani az Isten az embert, hogy segítse, támogassa őt. S folyamatosan a jó és erkölcsös felé vezérelje, s számos jellel megmutassa számára: melyik út vezet a békés együttélés megteremtésének irányába, s mikkel valósítsuk meg  önmagunk és kapcsolataink harmóniáját. 

Egyet tehetünk - de azt nagyon hatékonyan - a gonosz, sátáni erők ellen: minden áron a magunk tisztességes, becsületes, erkölcsös életét éljük, pozitív cselekvésekre és megoldásokra törekedjünk, s ezt a tendenciát erősítsük szüntelenül  embertársainkban is. És soha nem menjünk el a könnyebb ellenállás irányába, ne paktáljunk le az erkölcstelen, a tisztességtelen, az aljas törekvésekkel. 

És soha ne essünk bele abba csapdába, hogy elhisszük: ami jogos - az egyben erkölcsös is, mert ez nagyon nagy hiba lenne. Ez a kettő ugyanis sajnos - főleg manapság - nem esik egybe! S számtalanszor tapasztaljuk: minél inkább, minél látványosabban különválik  ez a kettő - annál nagyobb gondok és problémák, sőt tragédiák fordulnak elő a társadalom életében. Ám ez nem az egyénnek, az állampolgárnak a hibája!

Legjobban tesszük, ha nem törekszünk a gonosz elpusztítására, végleges megsemmisítésére, mert az eleve kudarcra ítélt vállalkozás. Olyan, mintha valaki egy tízemeletes házat akarna kézzel eltolni a helyéből. Bármily közhelyesnek tűnik: a megoldás, amit a fentiekben "ajánlottam" - azt nevezik indirekt megoldásnak, mert máshoz nem folyamodhatunk. Dühös indulattal, bosszúállással, mindenféle aknamunkával, háborúskodással csakis ellenkező hatást érhetünk el. (Vagy ahogy mapapság divatosan mondják: ez a megoldás csakis kontraproduktív lehet.)

A Hét nővér regényfolyamon is egy kontinenseken átívelő, előre eltervezett bosszúhadjárat vonul végig, amely a nevelőapára, Atlaszra irányul gyermekkora óta. Amit egy merő rosszindulat szülte rögeszme táplál és tart ébren évtizedeken át, és okoz rengeteg galibát a D'Apliese-családban. Ennek végső "megoldásakor" sem beszélhetünk igazságszolgáltatásról, csak egy sajnálatos félreértésnek, egy rágalmazási ügynek a kénytelen-kelletlen lezárásáról, ami két ember életét gyermekkoruktól végigkíséri. 

És mindez félelemteljes légkört teremtve át meg átszövi egyfajta thrillerként, erőszakos fejleményeivel mind az apa, mind pedig a nővérek életét. S hogy mi is ez pontosan, s konkrétan miből is eredt - természetesen nem árulom el a jövőbeli olvasók kedvéért, mert nem akarok a spoilerkedés csapdájába esni.

Csupán annyit jegyeznék meg ezzel kapcsolatban: évezredek óta tapasztalhatjuk, hogy az emberi gonoszsággal szemben tehetetlenek vagyunk, s a hét nővér és apjuk is ezzel szembesül. A sátán luciferi befolyása és térhódítása a Teremtés kezdete óta fennáll, de ugyanígy, véle párhuzamosan a szeretet, a jóság erői is működtek már a múltban is, és ma is, sőt a jövőben is élni és működni fognak. S mindig készek ellenállni, harcba szállni a rosszal. Ha a gonoszság ördögi indulatai erősebbek lennének a jóságnak, a szeretetnek a hatalmánál - a világ már régen megsemmisült volna.

Meggyőződésem, hogy az emberi jóság erejével, valamint a megtisztulás érdekében kifejtett következetes tenni akarással végül is mindig és mindenütt felül tudunk kerekedni a rossz felett a jövőben is. Mint ahogy a Hét nővér-ben is mindenki végül is felülkerekedett azon. 

A regénysorozaton végighúzódó történetlánc minden főszereplője megtalálta a helyes irányt utazásai során - a Plejádok erőteljes hatásával és energiájával. S ami a tiszta és jószándékú Pa Saltot is a végsőkig támogatta és segítette saját, privát életében és lányai tőkéletes felnevelésében egyaránt. S mint ahogy így történik mindez a jelenünkben, s így volt ez a múltban is - a helyes irányok, tendenciák pontos felimerésével és betartásával.

 

Amire legjobb példa, hogy a tisztességes emberiség két világégés, sok-sok helyi háború és csatározás, és annyi egyéb más veszedelem, szellemi, fizikai és természeti katasztrófa után mindig újra és újra talpra tud állni, s le tud számolni ideig-óráig, ha nem is végérvényesen a gonosszal. Bizonyítva és igazolva mindezzel, hogy az ember számára melyiknek van igazi létjogosultsága.

 

Az Univerzumot vezérlő isteni hatalomnak, valamint az égi csillagrendszereknek a bűvös ereje és vonzása, annak földi létünkre ható, megcáfolhatatlan ereje, a földi és égi hatalmak örök viszonya és kölcsönös egymásra hatása biztosítja azt, hogy bármikor eredményesen szembe tudjunk szállni a rosszal, hogy eredményesen tusakodjunk a gonoszsággal, a gyűlölettel, a háború veszedelmével. 

Mert az embernek eredendő, tiszta és nemes szándéka, folyamatos erőfeszítése a jóra, a szépre, a humánus etikai magatartásra, bátor és egyenes kiállása az emberi értékek és tisztesség mellett a legfőbb biztosítékunk, hogy mindig végül is győzedelmeskedni tudunk a gonosz felett. Ellenállunk néki, bármekkora támadást is indít ellenünk.

 

S ebben a küzdelemben segíteni fognak nékünk - mint ahogyan Pa Saltnak és lányainak is hatékonyan segítettek - a végtelen égbolt csillagainak energiái. Bennünket is támogatni fog a Plejádok hihetetlen energiaforrása, kisugárzása, vonzóereje és gigantikus képessége, ami alkalmas az ember irányítására. Minket is segíteni fog annak jótékony, varázslatos és boldogító hatása, ha kellőképpen hiszünk és bízunk benne, s figyelünk annak félreérthetetlen és tévedhetelen jelzéseire.

"Az élet nem tartozik nekünk semmivel - viszont mi egész valónkkal tartozunk neki. Az egyedüli, valódi boldogság abból fakad, ha meghatározott, nemes cél érdekében tevékenykedhetünk." (Wiltam Cowper)

Felhasznált forrásmunkák, segédanyagok:




A HÉT NŐVÉR kötetei: 

LUCINDA RILEY:  A hét nővér; Viharnővér; Árnyéknővér; Gyöngynővér; Holdnővér; Napnővér; Hetedik nővér;  Atlas  -Pa Salt története (társszerő Harry Whittaker)

Az interneten fellelhető wikipédiák, weboldalak, honlapok stb.

Márai Sándor: FÜVESKÖNYV (Helikon kk. 1998.)

Gonda István & Illés Csilla: Dallamok a szépség szimfóniájából (Pontifex Kiadó, 2005.)