2026. ÁPRILIS 12.

                                                                                                                                                                                                                                                                              Batthyány tér, 2026.ápr.12. 21.30.  

mi ennek a napnak az estéjén, majd éjszakáján történt a fővárosban az a tomboló örömujjongás, extatikusan felcsapó boldogság és ujjongó lelkesedés vulkánszerűen kirobbanó megnyilatkozása volt. A lelkesültségtől felajzott, több tízezres tömeg a Duna budai partján a Margit hídtól egészen a Lánchídig sűrűn összetömörülve, izgatottan, vidáman és sugárzó arccal figyelte a médiák különböző tudósításait. Már este nyolc előtt gomolygó embercsoportok vonultak a Batthyány téri eredményváró gyülekezőhelye felé, s percről percre kezdett felforrósodni a hangulat a hatalmas kivetítők előtt, ahol feszülten figyelhettük a folyamatosan változó eredményeket, százalékokat és statisztikai adatokat.

Ám ami akkor történt (úgy fél kilenc magasságában) amikor tíz százalékot ugtott a TISZA PÁRT előnye a FIDESSZEL szemben - akkor tört ki igazán elemével az eufórikus lelekendezés, az "Árad a Tisza" örömteli, ütemes skandálása az ujjongó tömegből. Amihez képest egy nemzetközi futball-rangadón lőtt magyar gól utáni örömkitörést csupán egy csöndes, szolíd hangi reagálásnak jellemezhetnénk.

Nagyjából este kilenc óra volt az a pillanat, mikor már mindenki nem csak sejtette, de már tudta is: Magyar Péter győzelme abszolút biztos, ez a nagyarányú különbség már többé nem megfordítható, legfeljebb fokozható. S az utóbbi be is igazolódott: meglett a 2/3, így a Tisza - ugyan még nem a teljesen végleges adatok szerint - 138 parlamenti mandátumot szerzett (ami a következő héten 141-re emelkedett a levélszavazatokkal) a Fidesz "szinte jelentéktelen" 55, s a Mi hazánk 6 helyével szemben.

                                                                    Batthyány tér, 2026. április 12. 21.ó. 

                                                                                                    

Egyértelmű pozitívumnak fogható fel, hogy Orbán Viktor - visszatérve egykori, harminc évvel ezelőtti européer önmagához - gesztust gyakorolt Magyar Péternek. Gratulált a számára is meglepő, elsöprő győzelméhez. S ezt már meglehetősen korán, úgy fél tíz tájban megtette (amikor még nem voltunk közel a teljes feldolgozottsághoz, hiszen sok helyen még éjfél után is újraszámolták a szavazatokat.) Ezzel nem is volt senkinek semmi baja, bár Hahn Endre szerint a leköszönő miniszterelnök - aki hangúlyozta: soha nem mond le elveiről, céljairól - egy kurta bocsánatkéréssel kiegészíthette volna tőle szokatlanul nyugodt hangnemű és rövid gratulációját.

Ám az, hogy tudomásul vette vereségét - igaz nem ezekkel a szavakkal fogalmazta meg - azt jól tette. Hiszen ha másképp cselekszik - talán utcai zavargások is lehettek volna a leginkább csalódottak, s a bosszúállásra kész, betokosodott fideszesek részéről és szervezésében. (Akik közt szép számmal vannak olyan megrögzött, bigott NER-hívők, akik még életük végéig is a Fideszre adják a voksukat. Még akkor is, ha ez a párt már nem is létezik…)

                                                           Győzelmi jelentés: Batthyány tér, 2026. április 12. éjfél előtt 

A Magyar Péter által távozásra felszólított köztársasági elnök, Sulyok Tamás reagálása kissé váratott magára, s csak a reggeli hírekben hallhattuk, mit nyilatkozott: “A Tisza győzelméből az látszik, hogy hazánkban mégiscsak működik a demokrácia." Ám jómagam úgy gondolom: Sulyok - ha valóban ezt hiszi - hát alaposan téved. Nem azért győzött a Tisza párt, mert itt "működik" a demokrácia, hanem éppen azért, mert nem! Magyarnak azért sikerült ilyen nagyarányú győzelmet aratnia népmozgalmával, mert éppenhogy a demokrácia és a jogállam teljes hiánya, s az elviselhetetlen intézményes szabadrablás miatt már a 2020-as évek elejére olyannyira felháborodott, dühös és elégedetlen volt már nép.

S az úgy látszik elkerülte a Fidesz-kampányfőnökök figyelmét, hogy számításba vegyék a hazánkban élő fiatalokat. Közömbösek maradtak azirányban, hogy itt bizony időközben felnőtt egy új, internetes generáció. Egy olyan nemzedék, amely a második Orbán kormány idején volt óvodás, most pedig szavazó. Ez a korosztály az utána folyamatosan regnáló harmadik, negyedik és ötödik fideszes rezsim alatt nőtt fel, s végezte el alap-, és középiskoláit, tehát az utolsó, ötödik NER-kormány alatt vált szavazóképes állampolgárrá. 

És bizony ők már mindenről teenager koruk óta napi szinten értesültek és értesülnek ma is. Egy olyan - előzőektől eltérő, teljesen más - nemezedékről beszélhetünk, amely kreatívan és rugalmasan gondolkodik, s akit nem lehet behülyíteni a médiatulsúlyban pöffeszkedő kormánypropaganda hazugságaival.

Ezért biztos, hogy jelentős százalékkal járultak hozzá ők is a Tisza számottevő szavazattöbbségéhez. Mintegy kiegészítve, növelve tapasztaltabb, s ugyancsak fellázadt (s Magyar országjárása során még jobban fellázadt) szüleik, nagyszüleik tömegét. Ők azok, akik felnőttkorúvá válásukkal párhuzamosan követhették, figyelhették azt a folyamatot, amikor a Fidesz, a NER színtársulata egyre jobban belelendült hazánk módszeres kifosztásának tragikomédiájába. Mondhatnánk: bevadult, hiszen a Fidesz holdudvarához szorosan tartozók között voltak már olyanok, akik milliárdos vagyonokkal, földekkel, erdőkkel, kastélyokkal, szállodákkal, jachtokkal rendelkeztek.

Értelmük nyiladozásával, szemük kinyílásával, gondolkodásuk izmosodásával a fiatalok lassan felismerték - ugyanúgy, ahogy apjuk, anyjuk és nagyszüleik - ennek az évek során játszódó silány "színdarabnak" a jellemzőit. Pontosan felismerték annak hazug, álszent, sunyi, képmutató, hatalomittas, korrupt, maffiamódszerekkel működő, erkölcstelen voltát, amely hazánkat csak elszegényíti és romlásba dönti, más országok előtt lenézetté teszi. Ezeket tudva és látva úgy döntöttek: már ők sem hajlandók passzív nézőkként mindezt az aljas színjátékot tovább szemlélni és végigszenvedni, s kíméletlenül behúzták az ikszet, akár az idősebb nemzedék képviselői. S így aztán össze is jött a 3 és fél millió voks a Tiszára.

A gazdaság lejtmenete, a növekvő infláció és a súlyos erkölcsi, társadalmi, szociológiai problémák miatt úgy 2022-től már érezhetően egyre inkább nőtt az emberekben a feszültség. Világosan látták, hogy ez a kormány már nem tudja megoldani a társadalmi és gazdasági problémákat, s nem is foglalkozik már kormányzással, csakis a maga hatalmának fenntartásával, bebetonozásával. Láthatóvá vált mindenki előtt (kivéve azokat, akik megszédülten és megvezetve ájuldoztak és leborultak Orbán Viktor személyisége előtt, s szűklátókörűen, hamisan és tévesen értelmezték annak állandóan harcra kész mentalítását) hogy a kormány tulajdonképpen nem tud, de nem is akar ezzel foglalkozni. Maga Orbán pedig szüntelenül saját bel-, és külpolitikai rögeszméinek erőszakos megvalósításán dolgozik.

Mindezek miatt lényegében egy békés, morgolódó - ugyan nem kapát és kaszát fenő, de erősen nyugtalankodó, zúgolódó - forradalmi helyzet alakult ki, ami ugyancsak békés és lelkes forradalommá nőtte ki magát a Tisza ELSÖPRŐ győzelmével. Amiből már csak egy hiányzott, hogy Magyar Péter és vezetőtársai szimbolikusan egy söprűvel jelenjenek meg a Duna-parton felállított dobogón, amikor bejelentették az eksztatikusan lelkesedő tömegnek: "Megcsináltuk!"

Azért tudott eljutni ez a pártalakításba torkolló mozgalom egészen a fergeteges győzelemig, mert már évek óta forrongott a települések lakossága a tapasztaltaktól és a tettre készségtől, hiszen - ha nem is juthatott el mindenkihez a valóság a médiákon keresztül - az interneten semmi nem volt elrejtve. Csak el kellett ügyesen igazodni, s tudni kellett szétválasztani az álhíreket a valódiaktól. A felszínre kerülő disznóságok, lopások, törvénysértések stb. következtében gyűlő népharag csak egy erős, karizmatikus vezetőre várt, amit "meg is kapott" Magyar Péter személyében 2024 februárjában. Aki aztán következetes országjárásával (2024-26) csak még jobban felerősítette az elégedetlenség lelkeket emésztő és örvénylő hullámait. 

    

   

   Magyar Péter támogatóival szelfizik a Tisza Párt országjárásának soproni állomásán 2026. március 21-én – Fotó: Ránki Dániel / Telex

Felvilágosító szónoklataival, beszédeivel, az emberekkel történő közvetlen kommunikációival és következetes tetteivel - jó szemorvosként -  százezrek és százezrek szemét nyitotta fel. S elképesztő, iszonyú szervező munkát elvégző team-jével, egyedülállóan energikus fellépésével demonstrációkra, közös összejövetelekre, sőt határon túli vándorlásra hívta a falvak, városok lakosságát. S mindezt következetesen végigcsinálta milliárdos médiabirodalom nélkül, csupán a nép önkénteseinek, szimpatizánsainak erős támogatásával. 

S ebből az erős támogatásból születtek meg sorban, szerveződtek meg párhuzamosan egymás után és folyamatosan országszerte - alulról jövő kezdeményezésekként - a Tisza-szigetek. Bárki fejéből is pattant ki - ez bizony igen találó elnevezés, hiszen a természetben a folyóban keletkező szigetek éppenhogy feldúsítják, felgyorsítják a folyóvíz sodrását azáltal, hogy szűkebbre veszik annak medrét és biztosítják erős és megállíthatatlan áramlását. Nem véletlenül lett e párt szlogenje: áradjon!

S ezek a szigetek a jövőben is megmaradnak majd, nagy a szerepük és jelentőségük ma, és holnap is. Ám kérdés, hogy a régi értelemben vett pártra vajon ezek mellett lesz-e egyáltalán szükség majd a jövőben. Ez majd elválik, illetve kialakul, ám egy biztos: ezek a Tisza-szigetek fogják biztosítani a továbbiakban - széles társadalmi tarkaságukkal - a leendő Magyar-kormány (ami kétszeresen is magyar lesz) hátországát. Ők képviselik és realizálják a fékek és ellensúlyok rendszerének, valamint a demokratikus jogállam megtartásának szilárd biztosítékát.

Egy azonban biztos: ahogy Magyar mondotta, a Tisza-mozgalom most van a történet elején. A neheze most kezdődik igazán a gazdaság, az oktatás, a kultúra stb. gatyába rázásával, rendbe tételével, a felelősségre vonások elkezdésével, az együttműködésre hajlandók "beszervezésével", a békés egymás mellett élés megteremtésével, a korrupció teljes felszámolásával. Mert azt tapasztaltuk eddig is, és fogjuk látni ezután is: ki a Tisza vizét issza - az a NER-t nem sírja vissza.

Jómagam az első pillanattól fogva, Magyar Péter, majd Nagy Ervin és Radnai Márk feltűnésétől és akcióba lendülésétől kezdve a Tisza vizét iszom, és azt bizony igencsak ízletesnek, zamatosnak tartom. Minden demonstrációján lelkesen részt vettem (sőt az ezeket megelőző oktatási rendszer elleni tüntetéseken is) következetes propagandát, agitációt folytattam lakókörzetemben és másutt, mindenhol, ahol csak tudtam, s rendszeresen jelentkeztem tudósításaimmal, glosszáimmal a Facebook hasábjain és minden egyéb írásomban. 

Sőt, a Szimfónia Blog nevű internetes oldalamon még a NER és Orbán természetrajzát is megírtam “Nicsak, ki beszél” címmel.) Amikor a 2024-es Kossuth téri demonstráción - ahol a NER-rendszer úgy istenigazából megrettent és megroppant - a hatalmas tömegben sikerült találkoznom Magyar Péterrel és Nagy Ervinnel. 

Kossuth tér, 2024. ápr. 6.

A kölcsönös üdvözléseken és szoros ölelkezéseken túl ott röviden azt mondtam Magyarnak: "Péter, nevedhez hűen: légy kőszikla!" Mire így reagált: "Igyekszem, és azon vagyok!" Elmondhatom: maradéktalanul betartotta a szavát és ígéretét, s meggyőződésem, hogy ezután is rászolgál majd a bizalmunkra. és szeretetünkre. Ervin pedig örömmel dedikálta ott Péterfy Gergellyel közösen írt könyvét, melyet azóta is ereklyeként őrzök. "Hazafias szeretettel!" - írta a könyv belső címlapjára. 

 
 

                                                                                               Kossuth tér, 2024. ápr. 6.

Pedagógusként és közéleti állampolgárként működve magam is érzékeltem és világosan láttam már a 2010-es évektől kezdve, hogy hová süllyesztette, züllesztette ez a rendszer szegény hazánkat, mind gazdasági, mind kulturális, mind etikai, mind jogi értelemben. Azzal, hogy ennek az elkerülhetetlen változást sürgető mozgalomnak, a Tiszának a szimpatizánsa és segítője lettem - egyben drága feleségem óhaját is teljesítettem. Aki már sajnos nem érhette meg ezt a győzelmet, s aki - amíg csak élt - szüntelenül a Fidesz és Orbán mielőbbi bukását óhajtotta és sürgette.

                                                     2025. dec.13. József Attila u.            

Majd nyugdíjas pedagógusként a fővárosba költözve is - amit tudtam, igyekeztem megtenni az elmúlt hónapokban, s megteszek ezek után is ezen a területen. S egyébként is a Tisza fényes győzelméhez az a sok-sok apró tevékenység, melyet mindenki erejéhez, s lehetőségeihez mérten elvégzett - az mind hozzájárult a végső győzelemhez. Úgyhogy továbbra is csak áradjon és áradjon! Soha ki ne fáradjon, soha ki ne száradjon! Előre, a teljes rendszerváltásig és a társadalmi béke, a mindenki számára kívánatos demokrácia megteremtéséig.  

A "mindenki számára kívánatos" kitétellel elsősorban arra utaltam, hogy a demokrácia megteremtésében és megszilárdításában mindenkinek részt kell vállalni, abban mindenkinak tevékenyen részt kell venni. Amihez persze társadalmi egyetértésre, összefogásra és együttműködésre van szükség. Ha valaki úgy gondolja, hogy ő maga csupán tudomásul veszi és elviseli a demokrácia létét és működését, s annak fenntartását intézzék a politikusok, hisz azért választottuk meg őket - az bizony enyhén szólva: téved. 

                                                                                              2025. dec.13. József Attila u. 

                                            

Mert a demokrácia nem más, mint népuralom. És ha már az akar lenni, illetve azt választottuk - akkor a legegyszerűbb, legkisebb honpolgárnak is tennie kell érte - a maga módján, a maga erejével - óvodástól egészen a nyugdíjasig. Azaz: minden egyes állampolgárnak ergo: uralkodnia kell, nem pedig hagyni azt, hogy vezetőik uralkodjanak felettük, s hogy csupán ők tegyenek meg mindent a demokráciáért. Nem alattvalókként kell viselkednünk és léteznünk a magunk országában - ha már demokráciában élünk - hanem uralkodókként. 

Olyan uralkodókként, akik a haladást, a fejlődést, a jó ügyet, a szüntelen jólétért vívott tevékenységet folytatják mindennapjaikban mind a gazdaság, mind a kultúra, mind az egészségügy és az oktatás területén. Olyan uralkodókként kell élnünk, akik az egész nép szabadságát és felemelkedését szolgálják, azért küzdenek, azért dolgoznak. Önmaguk és mindenki számára egyaránt. 

A történelemben is azok voltak az igazi és humánus királyok, fejedelmek, akik úgy uralkodtak, hogy azzal szolgálták, nem pedig elnyomták a népet! Egyszerre tudtak szolgálatot gyakorolni a népüknek azáltal, hogy uralkodtak. És ami a legfontosabb: mérhetetlen vagyonukat, kincseiket nem kizárólag a saját maguk és családjuk meggazdagodására fordították, hanem népük javára és épülésére. S ha végigtekintünk az egész történelmen - nézzük meg, kik azok, akik hosszú ideig tudtak uralkodni, s kik azok, akik csak rövid ideig maradtak trónon. Garantálom, hogy meg fogjuk találni a megfelelő indokot és magyarázatot erre is. 

A demokráciáért mindenkinek tennie kell a maga választott hivatásában, a maga szakmájában, a maga munkatevékenységében, a maga magánéletében is - bármily furcsán hangzik. Vagyis: nem szabad, hogy magukra hagyjuk választott vezetőinket! Senki nem mondhatja: ez egyedül az ő dolguk, én politikával nem foglalkozom, végzem a magam munkáját és kész. Nem is kell mindenkinek politikával foglalkozni! Politizálni ugyan lehet, sőt kell is, mert az értelmes vitára, kommunikációra, a látókör szélesítésére a 21. századi embernek szüksége van. De azzal foglalkozni, politikai döntéseket hozni és annak megfelelően gyakorolni a vezetést - az a vezetőink dolga.

Vagyis az ő szerepük az irányítás, a vezetés, a kormányzás, a politikai irányvonal kidolgozása és annak realizálása a gyakorlatban. A karmesteri pálca az ő kezükben van, de egy demokráciában abba beleszólhatunk, sőt bele is kell szólnunk, hogyan bánjanak vezetőink a karmesteri pálcával. Egy ország az nem zenekar, ahol a muzsikusok nem szólhatnak bele a vezénylés szisztémájába és ritusába,, sőt az a jó, ha nem is szólnak bele. A zenekarban diktatúra van, a demokráciában viszont ennek pont az ellentéte. 

Egy ország vezetőit mi bíztuk meg az X behúzásával, s pont ezért fogadjuk el vezető és törvényhozó szerepüket. És ha ezt rosszul, következetlenül, megalkuvóan végzik, ha nem teljesítik maradéktalanul mindazt, amit megígértek sorsunk jobbításáért - akkor igenis jogunk van őket 4 év után leváltani. Ám ha mindebben nem segítjük, nem támogatjuk őket, s működésüket közömbös nézőként egyfajta színházi előadásként szemléljük - akkor összeomlik minden, és ismét elindulunk a diktatúra felé. Azt pedig - gondolom - senki nem akarja újra, hiszen volt benne jócskán részünk és tudjuk, hogy mit jelent, s mivel jár mindez.

Tehát a demokráciáért mindenkinek tennie kell! A kisóvodás is tehet a demokráciáért már a homokozóban is, ha szülei abban a szellemben nevelik, hogy társaihoz szeretettel, bizalommal, toleranciával, előzékenyen, de nem meghunyászkodva viszonyuljon. S nyugodtan, szabadon fejtse ki saját véleményét és ragaszkodjon is hozzá, ha azt meg tudja indokolni, ha mindazt észérvekkel alá tudja támasztani. Ám ha szülei szó nélkül hagyják, sőt talán meg is dícsérik, hogy már ott, a homokozóban a hatvanpusztai birodalom kicsinyített mását formázza meg a homokvár helyett, vagy kastélyt épít a kislapátjával - akkor bizony sosem lesz a demokrácia híve. 

                                                                                              2025. dec.13. Széchenyi tér. 

És igenis tenni tud (ha akar) a demokráciáért a diák iskolai közösségében, a teenager fiú vagy lány saját baráti és ismeretségi körében, s tenni tud a középkorú férfi vagy nő, a férj, a feleség akár a munkahelyén vagy a családjában,. S tenni tud és képes a nyugdíjaskorú egykori mérnökember, tanár vagy kőműves a közéletben, ha megkeresi azokat a civil szervezeteket, bázisközösségeket, kezdeményezéseket, amelyekben lehetősége adódik, hogy a maga képességeit, elképzeléseit bedobva tegyen valamit a demokrácia kiszélesítéséért. Hogy a szó szoros értelmében gyakorolja a népuralmat. Hogy ne csupán otthon, önmagán uralkodjon - bár ez is fontos, hanem hogy a demokrácia fennmaradásán őrködjön. 

Ha mindenki csak azt várja, hogy a sült galamb majd belerepül a szájába, s annak a galambnak a konyhakésszé tételéért, majd megsütéséért  semmit nem tesz a maga területén, a maga bármily szerény képességeivel is - akkor az nem fog megsülni soha.  És akkor hoppon marad - ő is, és mások is. Csupán a politikai vezetés egymagában - a tömegek segítsége és támogatása, tenniakarása és aktivítása nélkül nem tud egyedül rendszerváltást megvalósítani. S nem tud demokráciát teremteni és azt fenntartani, ha belaszakad, akkor sem. Egyetértés, összefogás nélkül soha nem lesz demokrácia! Mindannyiunkra szükség van ehhez, mint ahogy mindannyiunkra óhatatlanul szükség volt a Tisza párt szavazattöbségének eléréséhez is. 

Passzív szemlélők, gúnyolódók, árkon túli hegymesterek, könnyelmű okoskodók és öntelt kritizálók, olcsó hibakeresők és fejek vételét követelők hadával nem lehet rendszerváltást megvalósítani, demokráciát fenntartani. Nem arról van szó, hogy nem lehet kritizálni. Természetesen lehet múltat és jelent egyaránt, de reális, jól felépített érvek felsorakoztatásával, s főleg a javaslatok, a kivezető utak ésszerű megjelölésével szabad és érdemes csak bírálni, kritikát megfogalmazni. Társadalmi diskurzusra, folyamatos kommunikációra, szervezetek, egyesületek, közösségek, magánemberek szoros együttműködésére, a kölcsönös szeretet és bizalom kiépítésére és megtartására, annak gyakorlására van (illetve lesz) feltétlenül szükség a jövőben. Most ez előtt állunk.

Ez az tehát, ami reánk vár. Ezt kell megvalósítanunk, megtennünk - a gyűlölet, a bosszúállás jelenlétét szigorúan mellőzve, az értelmetlen, indulatos retorzió legcsekélyebb alkalmazását is kerülve, de a feltétlenül szükséges  jogi eljárások végiggondolásával és megtervezésével, majd az igazságszolgáltatás alkalmazásával - a társadalmi megbékélés megteremtése érdekében. 

Nem lesz könnyű feladat mindezt véghez vinni, s ebben - még egyszer hangsúlyozom: mindannyiunk véleményére, részvételére, közreműködésére és aktivítására is szükség lesz. Kinek-kinek a maga képességei, lehetőségei szerint a maga területén, s a maga eszközeivel. S ha mindezt megvalósítottuk, akkor még a hölgyek, lányok és asszonyok is mosolyogva konstatálhatják Vörösmarty szavaival: "ez jó mulatság, férfimunka volt." 

                                                                                      Hősök tere, 2026. március 15. 18 ó.        

ZONGORAHÍVOGATÓ, TAVASZÉBRESZTŐ CSALÁDI KONCERT

 

2026. február 28.

ár nem voltak éppen túlvilágítottak késő este Piliscsaba dimbes-dombos utcái, mégis felvillanyozva ballagtam hazafelé ezen a tavaszközeli szombati napon a város központjában megtartott koncert után, amit a BAZSINKA-család tagjai adtak a Klarissza-házban. S mint az alábbi képen is látható: abszolút telt ház fogadta az előadókat a teremben. A rendkívül bensőséges, jó hangulatú, télbúcsúztatónak megjelölt, de egyben tavaszi frissességet is hozó hangversenyen fellépett e népszerű zenész-famíliának valóban apraja és nagyja pici kortól egészen a 63 évesig. Közös-, és szólóprodukcióval egyaránt képviseltette magát nagypapa, nagymama, édesanya és édesapa, valamint három gyönyörű gyermekük: két fiú (Joel és Barnabás) és egy pöttöm kislány (Borbála.) Mindhárman zongorajátékukkal lepték meg a zenére áhitózó hallgatóságot. Rajtuk kívül pedig tanítványok, növendékek is felléptek az est során különböző hangszeres produkcióikkal.

Sőt, e kedves, szimpatikus előadói kollektíva még ki is egészült az impulzív és érzékeny zongoraművészként bemutatkozó  Mayer Angyalkával, a Páduai Antal Művészeti iskola vezetőjével. Aki példamutatóan állt helyt a zongoránál az előadott zenedarabok szólistáinak kísérőjeként. Ezen kívül az est végéhez közeledve nagy örömünkre még egy önállóan eljátszott Schubert-zongoradarabbal is bemutatkozott, amivel ugyanolyan nagy tetszést aratott, mint a többiek valamennyien.

Mivel a program a "Mesterek és tanítványok" cím alatt futott - így az est folyamán vezérfonalként (mondhatnánk  stílusosan: vezérszólamként) húzódott végig tanárok és tanítványaik, szülők és gyermekeik, nagyszülők és unokáik közös és egyéni előadói bemutatkozása. A családfő és nagyapa, idősebb Bazsinka József, a Liszt-díjas, világhírnévre szert tett tubaművész - igazi sportemberként és egyben fellépő művészként - a Balatonfüreden megrendezett maratoni futóverseny győzelmi érmével érkezett ide a Művelődési Központba. 

Hiába, kell a fizikai kondíció, hiszen egy ilyen embert próbáló hangszer bizony nemcsak a kar-, és rekeszizmok edzettségét, állóképességét és szívósságát követeli meg a művésztől, hanem a légzőszervek kifogástalan állapotát, fizikumát és kedvező működését is. A fúvós, de különösen a rézfúvós hangszerekkel előadott darabok hatásos interpretálásánál mindez éppen olyan fontos és szükséges, mint az énekeseknél, ahol elengedhetetlen feltétel a megfelelő tüdőkapacítás és légzéstechnika. Csak elég rátekinteni azz ívelt csővel és széles furattal rendelkező tubára, a zenekarok legmélyebb hangú rézfúvósára, annak hatalmas testére, amit az előadónak nemcsak erőteljesen fújnia, de azt végig biztonságosan tartania is kell. És persze a billentyűket (ventileket) közben még működtetnie, nyomkodnia is a hangok magasságának megfelelően. A latin nyelv tuba szava egyértelműen harsonát jelent magyarul, ami tévesen terjedt el így, hiszen a két hangszer merőben különböző, s a tuba közel sem magas, harsány, hanem nagyon is mély, dörmögő hangot ad. A harsona tehát (aminek hangjára a Biblia szerint egykor Jerriko város falai összeomlottak) harsány hangot ad (tehát harsog, ezért is harsona a neve) a tuba viszont dörmögő, brummogó mély hangot. A Rekviemek Tuba mirrum (Rettenetes harsona) tételében azért alkalmazták a zeneszerzők a harsonát, mert ennek hangja hívja az égi trónhoz, az utolsó ítélethez a holtakat. És innen ered a zavar a kifejezésekkel, mert az bizony nem a tuba, hanem a harsona lesz odafent.    

A tubának egy ugyancsak mélyen búgó, de harsányabb "kollégáját" a szó szoros értelmében "nyakatekert" szuzafont a hangszerjátékos érdekes módon a vállán helyezi el, miközben folyamatosan magasban kell tartania annak tölcsérét. Az utcán méltóságteljesen végigsétáló fúvószenekarokban álló helyzetben, menetelés közben kell a zenekari tagnak ezeket az instrumentumokat folyamatosan megszólítaniuk. S annak idején éppen azért fejlesztették ki a hangszergyárak ezt a variánst, mert a tuba hordozhatóságával elégedetlenek voltak a muzsikusok. Ezen a februárvégi estén Idősebb Bazsinka József fiával, a Junior Príma-díjas Bazsinka József jr. tubaművésszel együtt játszottak el egy - előadását, átdolgozását tekintve - unicum-számba menő darabot. Bach d-moll kéthegedűs versenyének tubaátiratával lepték meg a közönséget, ami nagy tetszéssel fogadta jeles produkciójukat.

 

Ifjabb Bazsinka József egyébként aktív, szerte ágazó zenei tevékenységei mellett rádiózik is. Tanít a Zeneakadémián, növendékeivel rendszeresen hangversenyt adnak,  előadóművészként és a Fesztiválzenekar tubásaként, valamint a mókás ás találó "In media Brass" (a réz közepén) nevű fúvóskvintett alapító tagjaként is működik. S nem mellesleg: együttesével számos külföldi elismerést, díjat is bezsebeltek már.

A Bartók rádió szerkesztő-műsorvezetőjeként, a nagy múltú "Ki nyer ma" rádiós zenei kvíz "felélesztője"-ként, ottani önálló műsoraival, kedves, szimpatikus, anekdotázó stílusával, megnyerő orgánumával és beszédmódjával nagy népszerűségre tett szert a hallgatók körében. Édesanyja (fenti képen) Puszta Betty csellóművész tanítványával, Szerémi Emmával, a tehetséges, fiatal csellista-növendékkel együtt játszottak ezen a hangversenyen. Emma testvére, Szerémi Bálint pedig trombitán mutatta be hangszeres tudását tanárával, Mayer Angyalkával.

Mindezeken kívül - mint fent már említettem - megcsodálhattuk a Bazsinka testvérek szóló-, és közös produkcióit. A legidősebbik, Barnabás - aki már kiemelt első díjat is szerzett a tavalyi országos versenyen - ezen az estén többször is pódiumra lépett különböző zongoradarabok megszólaltatójaként. Joel - aki már szintén országos első helyezéssel büszkélkedhet - itt most húgával Borbálával négykézre improvizált kis zongorajátékkal mutatkozott be. S utoljára, de semmiképpen sem utolsósorban édesanyjuknak, Bazsinka Ivett Évának (a Budafoki Dohnányi Zenekar szólamvezető fagottművészének) és anyósának zárószámként elhangzó cselló-fagott duóját élvezhettük. Amiről csak röviden annyit jegyeznék meg: bárcsak minden anyós és menye között olyan fantasztikus összhang, harmónia, egymásra koncentráló figyelem és szeretet munkálkodna, mint amit az általuk előadott Telemann-kompozícióban tapasztalhattunk ezen az esten közös interpretációjuk során. S egyébként nagyon is jó ötlet volt a műsorszerkesztés szempontjából ezt a zenei produkciót tenni a koncert végére, mert ez az előadás szinte megkoronázta az egész est programját. A dulciánból kialakult - majd félezer éves, nagy hangterjedelmű, több részes hangszer, a tenor-, és basszushangok megszólaltatására egyaránt képes -fagott olyan hangszínnel rendelkezik, amely nagyon is jól "passzol" a cselló mély zengésű hangjához. Tehát az összhang, az egyetértés, a harmónia még a hangszerek közt is megvolt.

S ha már imént a szeretetről, empátiáról tettem - nem véletlenül - említést, feltétlenül el kell mondanom: a mélyen vallásos Bazsinka-szülők a zene, a művészet, az Istenben való hit és kegyelem szellemében nevelik mindhárom gyermeküket már egészen pici koruktól fogva. Nem is csoda ez, hiszen a művészettel, zenével hivatásosan foglalkozó házaspár természetes feladatuknak tartják mindezt. S persze így azt is, hogy nyilvánosan, közönség előtt adjanak lehetőséget tehetséges gyermekeik számára az előadóként történő bemutatkozásukra.

Amint azt József egy interjúban korábban elmondotta: házasságkötésüket Isten előtt is megerősítették. Mindketten a katolikus vallás jegyében szentesítették meg korábban már megkötött frigyüket, hiszen a Prédikátorok könyve szerint "a hármas kötél nem szakad szét egyhamar.”

Ám azt is hozzátette: gyermekeik felnőtté válásáig mindent megtesznek, hogy csemetéik otthon végig Istennek tetsző nevelésben részesüljenek, s a családi körben mindvégig a művészet, a zene szárnyán, a kölcsönös szeretet és harmónia ölelésében töltsék el, éljék meg mindennapjaikat. S ha e boldog gyermekkor után majd nagykorúakká válnak - természetesen maguk döntik el, már megszerzett tapasztalatuk, lelki feltöltődésük és élményeik alapján: hogyan tovább.

Hogy mindezek szellemében élnek-e, munkálkodnak-e majd felnőttként, mindezek szellemében töltik-e be szerepüket, fejtik-e ki tevékenységüket a maguk választotta művészi hivatásuk területén, s hogy vállalják-e a annak felülmúlhatatlan szépségeit, buktatóit és nehézségeit és az ezzel járó sikereket is - ma még kérdés. Hogy a későbbiekben zenészpályára lépnek-e, szólókarrierbe fognak-e, élnek-e Istentől kapott, áldott tehetségükkel, élnek-e azzal a szívet melengető, lelkesítő hittel, melyet a családjukban kaptak, s ami erőt és kitartást adhat nékik mindehhez, vagy más, ettől eltérő pályára lépnek-e majdan a jövőben, az most még előre nem látható, s nem tudható.

A fenti fotón mintha a család minden tagja eme távoli jövő felé tekintene... (Vagy csak én magam látom így?) Elmerengnek valamennyien, és azt kémlelik: vajh mit is hozhat az számukra? Reméljük, sőt kívánjuk is: csakis szépet és jót, sikereket és diadalt hozzanak nékik az elkövetkező évtizedek. S akik most itt ülnek e békés családi körben a szédító magasságban e kiugró szikla peremén a messzeségbe tekintve, a távoli pilisi lankákat és bérceket szemlélve - reméljük, hogy a későbbiekben valamennyien sok szép élményt fognak szerezni zenész létükkel és működésükkel mind maguknak, mind pedig a közönségüknek.

Bízunk benne, hogy számtalanszor maradandó élményeket fognak nyújtani a zenére áhító hallgatóságuknak az évek, évtizedek során hangszeres játékukkal vagy énekükkel. Hisszük, hogy művész-karrierjük - ha ezt a pályát célozzák meg - egyre magasabbra ível majd a jövőben - önmaguknak és másoknak is sok-sok örömet hozva, megérdemelt sikereket aratva.

S ha esetleg mégsem így lesz, mert más hivatásra váltanak, más útra lépnek, más szakmát választanak, szüleik meggyőződése szerint ez esetben is, akkor is Isten fogja segíteni, támogatni őket döntéseikben és jövőbeli útjukon - mint azt szüleik felvetették és bizakodva mondották, s ahogy mindezt olvashattuk is egy újságnak adott interjújukban. És hozzáteszem: magam is ebben hiszek, bármit is hozzanak a jövendő évek. Mert azt - a tegnapi remek produkcióik alapján - sejteni ugyan lehet, de biztosan tudni most még nem, hogy mit hoz a holnap szép és tehetséges gyermekeik számára.

Mert bizony mindannyiunk élete tele van ugyanúgy kiszámíthatatlan, mint kiszámítható mozzanatokkal, eseményekkel és történésekkel. Ahogy poénkodva mondta Mark Twain, a híres író: "nem szeretek jósolni, különösen akkor nem, ha jövőről van szó." Jósolni tehát magam sem akarok, de engem (és sokakat) személy szerint pl. nagyon megfogott Barnabás Bartók, Beethoven és Liszt-interpretációja, s a többi testvér és tanítvány igéretes tehetsége is. S fölöttébb szimpatikus és imponáló volt mindaz a harmónia, szeretet és segítőkészség, amit ezen az esten láttunk és tapasztaltunk, ami szüleikből, nagyszüleikből, s a tanítványokat segítő tanáraikból áradt itt, egész este.

Rajtuk, az utódokon, e következő nemzedék fiain és lányain múlik (így például a Bazsinka-testvéreken is) hogy "a gének moccanásában, folyamatosan a miértekre keresve a választ" - ahogy Nagy Gáspár költő írta - sorsuk, életútjuk hová, merre kanyarodik, avagy nyílegyenesen tart művészi kiteljesedésük, a tehetségük egyre teljesebb kibontása irányába. S ha netán mégsem a zenészkarrier csodálatos mezsgyéjére, Árkádia mezejére visz majd életútjuk és hivatásuk - akkor is életre szóló élményekkel gazdagodtak már eddig is. És a hit, a művészet ereje, amire fentebb utaltam, az ilyen szép és gazdag, hitben és művészetben megélt gyermekkor olyan impulzusokat ad majd számukra a távoli jövőben is, ami semmi más eszközzel el nem érhető, s  nem helyettesíthető.

Sokunk nevében köszönöm e csodálatos koncertet, annak felemelő, szeretetteljes, közvetlen, barátságos hangulatát. S hogy utaljak a fenti furcsa, magam kreálta költői címre, amit szóban forgó esszémnek adtam: az estet tulajdonképpen egy jótékony, karitatív cél hozta létre és működtette. Ugyanis a helység polgárai elhatározták, hogy egy Yamaha-koncertzongorát vásárolnak a Művelődési Ház részére, aminek vételi költségét igyekeznek közakadozásból, a művészet iránti rajongásból előteremteni. S ebben tevékeny szerepet vállalt propagálásával, felhívásával, no meg aktív koncertezésével a Bazsinka-család is. Családi koncertjük maga is ennek jegyében jött létre. (Zárójelben jegyezném meg: egy ilyen márkás zongora ára manapság 7 -től 50 millió Ft-ig terjed.)

S mivel itt, a teremben megfelelő, alkalmas hangszer nem állt még rendelkezésre, így erre az estére saját otthonukból szállíttatták ide a helyszínre egyébként éppen "eladósorban lévő" zongorájukat. Ám a család reményét fejezte ki, hogy talán az áprilisi hangversenyen már az új zongorát hallhatja a zeneszerető közönség. Mint azt a a koncert szervezőinek hozzászólásaiban hallhattuk: a település vezetői és lakói egy, a múltban lezajlott szomorú történelmi esemény kompenzációjaként, egyfajta lelkiismereti adósságként kívánják ezt a hangszervásárlást megvalósítani.

A zongorára felhívó szó sok-sok itt és másutt élő, hazaszerető lakost megérintett, amiben nemcsak a lokélpatrióta szellem és lelkület, hanem a művészet iránti rajongás is szerepet játszott. Így az adakozás már javában folyik, s a havonta megrendezett koncertek látogatásával, a közönség és az akció további szervezésével tovább gyűlik a pénz, s hamarosan össze is jön a megfelelő összeg a zongorára. Kissé keresetlen poénkodással, de komolyan gondolva azt írhatom: már ketyeg a zongóra, folyik a visszaszámlálás...

S hogy mi is volt ez a drámai, és egyben szégyenteljes történelmi esemény, amire fentebb utaltam? 1944 végén a hazai háborús viszonyok között a szovjet katonák barbár és kegyetlen módon semmisítették meg Piliscsaba község zongoráit. S ráadásul ez éppen karácsony napjaiban történt, amikor a település az orosz csapatok fennhatósága alá került. A győztes bevonulást megünnepelve a diadalittas katonák féktelen duhajkodás, ivászat, pezsgőzés közepette - a falu plébánosának zongorajátéka után - lovakkal rúgatták, tapostatták, zúzatták szét, majd máglyán elégették a felkutatott hangszerek darabjait. 

Mindezekért a falu akkori lakói magát a felszabadulást inkább megszállásként élték meg annak idején. S talán majd most, 82 év után sikerül egy új, világszínvonalú, márkás instrumentumot beállítani a Klarissza Ház nagytermébe. Egy olyan rangos hangszert, ami méltó módon kielégíti a lakosság kulturális igényeit, zeneszeretetét, emeli az itt megrendezett koncertek színvonalát, fejleszti a helyi (s nem csak a helyi, hanem a környékbeli) zenerajongó polgárok, a koncerteket látogató és hallgató közönség zenei ízlését. 

Mindenképpen úgy érzem, hogy egy ilyen város, aminek címerét a sólyom, a madarak szakrális királya, őseink lélekhordozó madara uralja, s amelynek nevében a török eredetű Csaba (Choba, Cheba) név, az egykori királyfi titulusa is szerepel - különösen megérdemli, hogy egy nívós, a zeneszerető lakosság kulturális fejlődését, gazdagodását szolgáló, a település rangját erősítő, jó hangzással, erőteljes mechanikával, és rugalmas, mozgékony klaviatúrával bíró, varázslatos hangszíneket produkáló hangszerrel is rendelkezzen. Amelyen aztán méltó módon szólalhatnak meg itt az európai zenekultúra alkotásai mellett a magyar nemzet legnagyobb zeneszerzőinek, Lisztnek, Bartóknak, Dohnányinak, Kodálynak, Ligetinek, Kurtágnak és másoknak is örökbecsű, zongorára írott kompozíciói. 

És még valami, amit a műsorszerkesztők figyelmébe ajánlanék: roppant stílusos, e majdani koncertek hangulatába, szellemiségébe illő lenne, ha e zenedarabok között egy-egy prózai részlet is elhangozna Arany János elbeszélő költeményéből vagy Benedek Elek meséjéből, amelyek központjában éppen Csaba királyfi személyisége és tettei állanak. 

A magam részéről minden esetre teljes sikert kívánok e nemes kezdeményezéshez, és őszintén drukkolok annak majdani megvalósításához. E kezdeményezés és széleskörű összefogás több, mint dícsérendő és mindenképpen támogatást érdemel. S nem csak erkölcsi vonatkozásban, a nemzeti érzés, a hazaszeretet ébrentartása érdekében, hanem - mint említettem - a lakosság esztétikai, művészi nevelésének, ízlésének fejlesztése, a kulturális értékek megbecsülése tekintetében is.

Elmondhatom tehát, hogy színvonalas, léleküdítő és tavaszébresztő, a jó és nemes ügy érdekében kifejtett, közös tenniakarásunkat serkentő koncertélménnyel gazdagodhattam ezen az estén. Amely után - mint említettem - valóban  felvillanyozva, az eredményes összefogás sikerében reménykedve térhettem haza. Megfogadva magamban, hogy hamarosan visszatérek ide, s akkor már bizonyára meghallhatom annak a bizonyos új zongorának a hangját. Melynek megszerzéséhez és felállításához - sokak mellett - bár szerényen, de nagy örömmel magam is hozzájárulhattam.

Felh. irodalom, segédanyagok:

A zenészek wikipédiái.

A hármas kötél nem szakad el... (Újváros online - 2023. jun. 30.)

Piliscsaba felszabadítása ((Google)

Nagy Gáspár: Szabadítót mondani (CD - Magyar Katolikus Rádió kiadványa, 2006.)

 

 

 

"GYERE, TE BÁRKI"

 

VAN  OKUK  A  BIZAKODÁSRA

Tegnap (2025. november 20-án) ismét emlékezetes élményben lehetett részünk mindannyiunknak, akik eljöttünk a B32 galéria nagytermébe, ahol a SZIÁMI AND FRIENDS zenei formáció a "Gyere, te bárki" című legfrissebb albumát mutatta be az érdeklődőknek. De természetesen az est során a teljes album track-jein kívül elhangzottak még korábbi nagy sikerek is a több mint kétórás jó hangulatú koncerten. S mintegy bónusz-ajándékként a szemfülesebbek még eredeti dalszövegekhez is hozzájuthattak, amit Péter készségesen lenyújtott a színpadról a dal előadása után a legfürgébbeknek. 

 

A koncert színvonalát, barátságos, közvetlen hangulatát, profi hangosítását és előadásmódját valamint a zeneszámok rendkívül gazdag szövegtartalmát, annak mondanivalóját illetően most sem ért senkit meglepetés. Mindezeket ugyanis már régen megszokhattuk a népszerű együttestől. Másfelől pedig azért sem számíthattunk semmiféle kellemetlen meglepetésre, mert a koncert helyszíne a Bartók Béla úton volt. Ahol Sziámi egy korábbi számának ('68) szövege szerint: "Ma már a Bartók Béla úton / Nem lakik összeesküvő..." (Énekli Tolcsvay László a Kapcsolj át című albumán, amely talán a legjobb szólólemeze.)

 

Sziámiék zenei világában, dalaik előadásában és közölnivalójában számomra az a legmegkapóbb, hogy ugyanúgy szólnak a fiatalabb, mint az idősebb korosztály értékes zenei produktumok iránt érdeklődő, józanul és rugalmasan gondolkodó tagjaihoz. Mindenki - akár teenager, huszonéves, vagy legyen akár felnőtt, idősebb korú - megtalálja azokban a hozzá szóló, saját életében felhasználható, megszívlelendő üzeneteket, intenciókat, s azokat a gondolatokat, amikkel azonosulni tud.

 

Egyfajta, mindenki számára befogadható, egyáltalán nem bonyolult, sőt élvezetes ritmus-, és dallamvilággal és dalszövegekkel képesek "megfogni" bennünket. Hol elgondolkodtatni, hol elérzékenyíteni, hol feldobni, hol pedig elandalítani a hallgatóságot. Dalaiknak, és azok előadásának közlésmódja, helyenként humoros, helyenként ironikus hangvétele távol áll mindenféle fennkölt és szájbarágó didaktikus módszertől.

S mégis képesek azokkal tanítani, nevelni, világunkról alkotott szemléletünket formálni, alakítani. Mindenféle direkt módszerek nélkül is tudnak vélük - finom utalásokkal, kedélyesen, szinte észrevétlenül, de hatásosan - politizálni, állást foglalni, véleményt formálni. Békés hétköznapi életünk szépségeinek megéneklésével, a barátság, a szerelem, a szolidarítás értékének és fontosságának zenei és költői megfogalmazásával szólnak hozzánk a reájuk jellemző eleganciával és közvetlenséggel.

Sajátos zenei világuk, szövegeik tartalma és mondanivalója olyannyira egyedülálló, közönséggel való kontaktusuk annyira megkapóan egyéni, szimpatikus és sajátos jellegű, hogy egyáltalán nem hasonlítható semelyik más hazai pop-együttes művészetéhez és előadásmódjához sem. Az előadott számok között rövid megjegyzések, narrációk hangzanak el, amiket mindig az együttes frontembere, Sziámi intéz a hallgatósághoz. 

Ezek a hangulatos, elmés megjegyzések tökéletesen passzolnak a dalok elénekelt szövegeihez; hozzájuk hasonlóan ugyanúgy elgondolkodtatók, poénkedők, élcelődők, finom humorral, s némi filozófiával megspékeltek, s erőszakoltságtól mentesen és kellő arányban szétszóródva  hangoznak el két szám között. Ezek a kiszólások (vagy ha tetszik: beszólások) mintegy kiegészítik, a próza eszközeivel is színesítik, gazdagítják a koncertet, s méginkább feldobják a már egyébként is jó hangulatot, amit már a zenéjükkel sikerült megteremteniük.

 

A határtalan, könnyed, de senkit sem bántó, vagy gátló természetes emberi szabadságnak, az értelmes cselekvésnek, összetartozásnak és a szeretetnek az értékét, jelentőségét, értelmét és szükségességét hangsúlyozzák dalaikban. S azt mindenki számára meggyőzően tudják közölni és előadni - zenei világukon, szövegeiken, verseiken keresztül. Szinte "észrevétlenül" természetes és laza eleganciával teszik mindezt, miközben valamennyien élvezettel, sőt néha akár táncra is perdülve hallgatjuk, kóstolgatjuk, ízlelgetjük dallamaikat, harmóniáikat, éljük át sajátos ritmusvilágukat, s értelmezzük teljesen sajátos szójátékokkal és szókészletükkel megfogalmazott szövegeiket.

 

 

Erre az utóbbira remek példa a "Kicsi, kicsiszolt kő" című rendkívüli érzékenységgel, meghatóan megfogalmazott és előadott, szívhez szóló opuszuk, ami akár egy imaként, egyfajta lamentációként is felfogható. Annak szimbolikus, költői kifejezésmódjával, blues-os, balladai tónusával, különleges stílusával és sanzonszerű előadásmódjával - amely keveri a recitativot, a dallaméneklést és a narrációt - válhatott egyik kedvencemmé. 

Ezért is választottam éppen ennek a számnak az előadását video-mellékletként az alábbiakban. Mint amatőr fotós készítettem a helyszínen ezt a felvételt, aminek értéke nem a minőségben, hanem az egyszeri, és megismételhetetlen élmény nagyszerűségében rejlik. A szám legnagyobb erénye a szellemes, leleményes, invitáló szójátékokban, s azok ismételgetésében rejlik. (kicsi-kicsiszolt, követ, követelező, követ leelőzve stb.) Az efféle szavakkal történő dobálózás, játszadozás egyébként nagyon is jellemző Sziámi szövegeire, de talán legpregnánsabban itt, ebben a dalban nyilatkozik meg. (Egyébként teljes egészében meghallgatható a Youtube csatornán is, érdemes rákeresni.)

Ilyenfajta, e verssorokban is megjelenő szójátékok alkalmazása - a szavakkal való élcelődés, zsonglőrködés, játszadozás - nagy költőnk, József Attila kedvenc stílusgyakorlatai közé tartozott. De hát a mesterhármas névválasztással bíró Müller Péter Sziámi maga is a rendkívül gazdag és választékos szókinccsel, kifejező készséggel rendelkező és alkotó költőink közé tartozik. („Minden kincsem a szókincsem, egy jó szónál jobb nincsen" - énekli egyik dalában.) Amit más egyéb zenei műfajban és területen, pl. a színházi produkciók dalszövegeinek, seregnyi popdal verseinek, továbbá mintegy húsz saját albumának, s más énekesek (Tolcsvay, Koncz, stb.) dalaihoz írt szövegeiben is megcsodálhattunk már. De bizonyítja és igazolja ezt a nem dalszövegekként létező, hanem a Facebook-on is előadott és közkinccsé tett önálló költeményeivel is. De teszi ezt ha kell, akár prózában - az eredeti és öt örökbe fogadó családja, s önmaga életrajzának megírásával, amit nemrég könyv formájában közzétett. Ám most térjünk vissza a dalszövegeire, s hadd idézzem a "Kicsi kicsiszolt kő" néhány sorát, mellékelve az említett videofelvétellel, amit talán csonkasága ellenére is érdemes volt  felraknom. 

 

"Kicsi, kicsiszolt kő

 

Hívlak, jöjj el, ó, jöjj elő!

 

Kicsi, kicsiszolt kő

 

Te vagy az, aki fölfelé zuhan

 

És zuhantában nem követ

 

Ismert pályát, másik követ.

 

Sőt, minden más követ leelőzve

 

Zuhansz hozzám,

 

Követelődzve bennem.

 

Ó, követelődző kicsi kő

 

Hívlak és követellek

 

Mert nem lehet már

 

Nem veled lennem."

 

 

 Köszönjük a szép élményt, a maradandó, színvonalas zenei estet az egész együttesnek, melynek tagjai: Bakos Zita (billentyű, vokál) Kónya Csaba (basszusgitár) Tóth Marci (dob) Balla Róbert (hangmérnök) Kirschner Péter (gitár) és Müller Péter Sziámi (ének)

Az együttes Örkénytől származó rituális csatakiáltása, melyet a színfalak közt hangoztatnak minden fellépésük előtt: "Nézzünk bizakodva a jövőbe!" Ha ezt arra is értik, hogy reménykednek hosszú fennállásukban, abban, hogy még sokáig tudnak színvonalasak és sikeresek maradni - akkor én a magam részéről csak annyit mondhatok: van okuk a bizakodásra! Ismerve tehetségüket, hallva nagy műgonddal megszerkesztett, jobbnál jobb dalaikat, alapos felkészültséggel előadott, roppant hangulatos és élményszámba menő koncertjeiket -  biztos vagyok benne, hogy zenében és gondolatokban még évekre elegendő tartalékaik, mondanivalójuk van és lesz  a számunkra.